2012. december 16., vasárnap

Craz: Titán-99

3.

A Titán-99 teherszállító hajó félgőzzel haladt megszokott útvonalán. A Zeusz fémbányáitól tartott a külső aszteroida övezet második legnagyobb hajógyára felé. A rendszer tizedik planétájához közeledett, amely egy négyes típusú gázóriás volt, kilenc holddal. A látvány ebből a szögből lenyűgöző volt, de jelen pillanatban ez a Titán-99-en sajnos senkit sem érdekelt.
Pár ezer kilométerrel odébb – a legnagyobb hold takarásában – Johhny, a mocsok elgondolkodva figyelte az óriásbolygón tomboló viharokat. Kisvártatva a főmonitor felé fordult – ami a kémműhold felvételét sugározta –, és kiadta a támadási parancsot.

2.

A savanyú szagot árasztó huzat ismét meglegyintette Puerto Rico háromnapos borostával díszített arcát. A lent poshadó szemét bűze kezdett egyre zavaróbb lenni. Na jó, egy szállítóhajó nem versenyezhet egy luxus csillagugró komfortjával. De azért ez mégiscsak túlzás.
Az unokaöccse a múltkor váltig állította, hogy a kilencvenkettesen patkányokat látott. Ez Puerto Rico szerint erős lódítás volt, amiben közrejátszott a beszélgetés közben benyakalt olcsó tequila is. Patkányok nincsenek a Titán Művek teherhajóin, csak dögunalom.
Meg eldugult szemét újrahasznosító rendszer.
Régen mennyivel egyszerűbb volt a szutykot simán kivágni az űrbe. Igaz jóval veszélyesebb is.
Puerto Rico a hangsebesség százszorosával száguldó használt budipapírok célzott becsapódásáról álmodozott. Persze a becsapódás helye egybeesett a kapitánya űrrajzi koordinátáival – hiszen ő bízta rá ezt a nyavalyás melót. Őrá, aki egy vérbeli űrmatróz, nem pedig egy bolygólakó szárazföldi patkány.
Lemondóan felsóhajtott, majd leemelve a fali panelt, lámpájával világítva követte az újrahasznosító problémás szakaszát, ami egy rozsdásodó horpadt csőnek bizonyult.
– Nesze neked, modern technika – morogta az orra alatt, de rögvest elhallgatott, amikor a huzat újra az arcába csapott, mintha csak egy bohó szirtimedve büfögött volna rá tíz centiről.
Miután romlott halat vacsorázott.
Hogy a fenébe lehet ilyen huzat egy űrhajón? – mélázott lassan kapcsolva, hiszen kizárt, hogy valaki kinyitott egy ablakot, hogy kiszellőzzön ez a kellemetlen szag.
Fintorogva megfordult, hogy kivegyen egy megfelelő célszerszámot a ládájából – egy olyat, amivel jó nagyot lehet ütni arra a csőre –, amikor szembe találta magát Spírró kapitánnyal.

– Mit bámulsz, te vákuumagyú mamlasz? – kérdezte a tőle karnyújtásnyira ácsorgó kalóz, aki a gyerekkori meséiből szabadult.
– Mi a nyavalya lehet ebben a szemétben? – motyogott Puerto Rico, és hunyorogva nézte az odahallucinált mesehőst.
Aki erre megbökdöste.
– Beszívtál padlósikálás közben kutyafattya? – vonta össze szemöldökét a díszes ruhába öltözött alak.
– Te valódi vagy? – esett le a gravoérme Puerto Riconak.
– Naná, majd egy vadászkiborg a Mauna Tau Négyről. Mi a neved matróz?
– Rico.
– Oké Rico! Mondd csak, nincs kedved felcsapni kalózinasnak? Itt ez a jó kis hajó, elfoglaljuk, kiraboljuk, elsüllyesztjük!
Puerto Rico vetett egy lapos pillantást az eldugult szemét újrahasznosító felé, majd lelkesen így felelt:
– Felcsapok! De akkor ugye enyém lehet a kapitány nagyképernyős tévéje?
– Legyen a te zsákmányod – nagylelkűsködött Spírró, aki tulajdonképpen Johhny a mocsok névre hallgatott, majd rátért a praktikusabb részletekre. – Milyen fegyveretek van a fedélzeten?

Egy röpke óra elteltével Puerto Rico a volt kapitánya kézifegyverével terelgette a Titán-99 teljes személyzetét a kisebbik mentőkabin felé – csak hogy kényelmetlenebb legyen nekik a túlélés.
 Az eltelt idő alatt a teherszállító legénysége ugyan szegényedett egy teherszállítóval – ez legjobban a volt kapitányt érintette, de gazdagabbak lettek fejenként átlag nyolc jól irányzott pofonnal – ez legjobban a fejüket érintette.
Puerto Rico vigyorogva zárta rájuk a zsilipet, majd meghatottan integetett a távozó munkatársainak. Egy-két hét múlva csak felszedi őket valaki.
A jól elvégzett munka után visszasétált a pilótakabinba, ahol Johhny addig végzett a robotvezérlő átprogramozásával. Már csak az emberei üzenetére várt, hogy sikerült minden kiszemelt dolgot átpakolni a kalózhajóra.
– Jelentem, a foglyokat kireptettem! – lelkesedett Rico.
– Szuper – nyugtázta Johhny (a mocsok). – Kérsz egy pohár gammai vöröset? – nyújtott az újdonsült kalóz felé a méltán híres borból. – Látod, ez is egyik előnye ennek az életformának – kacsintott Ricora kicsit már kancsalítva.
– És vannak anyagi előnyei is?
– Ne aggódj gringó, az én hajómon többet fogsz keresni egy hónap alatt, mint a Titán Műveknél – paskolta meg a kilencvenkilences teherszállító vezérlőpultját –, akiket sajnos ezennel újabb veszteség ér.
– Nem is tudom – tűnődött Rico –, nincs sok értékes dolog ezen a hajón.
– Na jó, elárulom, hogy a konkurens bányászcég kiegészíti a bevételt. Tulajdonképpen az a juttatás több, mint amit innen szerzünk. De mégiscsak ez az igazi kalóz életérzés – tárta szét karjait Johhny a mocsok, majd széles lendülettel a falhoz csapta poharát.
Készen vagyunk, főnök! – hallatszott a belső komból.
– Hideghold végállomás következik – bökött a vezérlőpult felé Johhny –, úgyhogy ideje elslisszolnunk.

Egy nappal később Puerto Rico – már, mint teljes jogú tettestárs – saját kabinjában, saját ágyán hevert a kalózhajón, és a szemközti falra akasztott nagyképernyős tévéjét bámulta, amit az előbb csatlakoztatott a belső számítógép hálózatra. Újra elindította a visszajátszást.
Az ötven négyzetméteres képernyő a hófehér takaróval borított hold felszínét mutatta. Pontosabban azt a részét, ahová a Titán-99 zuhant meredek szögben, áttörve a fagyott jégpáncélt.


1.

– Uram, a legfrissebb hírek – nyújtotta át a komornyik Blublagbegblogblignak a reggeli újságot, ami címlapján vastag, nagy betűkkel harsogta:
Óriási szenzáció! Van élet a világfalon túl!
Múlt éjszaka egy óceánon kívüli eredetű tárgy szakította át a zenitet a főváros közelében.
Blublagbegblogblig hitetlenkedve rázta meg csápjait, majd mind a nyolc szemével a mellékelt féloldalas képet tanulmányozta a külső világból érkezett dologról. A valami leginkább egy összegyűrt fúrókagyló héjra hasonlított, oldalán egy furcsa jelsorozattal: TITAN-IC.


illusztráció: Krakatit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése