A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hantos Norbert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hantos Norbert. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 12., szerda

Hantos Norbert interjú




– Mit lehet tudni rólad?

Huszonöt éves vagyok, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Informatika Doktori Iskolájának a hallgatója, ahol tomográfiával és képrekonstrukcióval, illetve annak számítógépes megközelítésével foglalkozom (Ezzel az találkozhat élőben, akit az orvos beutal CT-re…) Az egyik fő hobbim az írás, a másik a Rubik-kockázás, ami ideális szabadidős tevékenység például sorban állásokkor. Emellett néha gitározom is, erősen kezdő szinten. Imádom a logikai feladványokat, az illúziókat és általában bármit, amire rá lehet aggatni az „agyfacsaró” jelzőt.



– Kezdő lépésed a szakadék felé, avagy mikor írtad első novelládat?

Valamikor 2007 áprilisában a Múzsám – akit azóta már a páromnak is nevezhetek – kérte tőlem, hogy meséljek valamit. Nem ez volt az első alkalom, ilyenkor általában egy tanulságos történettel hozakodtam elő, amit valahol olvastam. De éppen akkor nem jutott eszembe semmi, így hát nosza, gondoltam, elmesélek akkor egy sajátot. De előtte figyelmeztettem, hogy lehet, hogy ez egy kicsit hosszabb lesz, mint a többi, és majd másnap folytatnom kell. Másnap pedig folytattam. Majd harmadnap is. Majd negyednap is. Amikor két hét és tíz oldal után még mindig úgy éreztem, hogy a történet elején járunk, kezdtem aggódni, hogy ebből a végén még regény lesz… Végül ha jól emlékszem, kisebb-nagyobb megszakításokkal három év után értem a végére, a terjedelem pedig több mint hétszáz oldalra rúgott (ami nyomtatásban könnyen lehetne a duplája is). Mesélés közben felmerült a kérdés, ami szerintem minden kezdő írónál előkerül: van-e tehetség is mögötte, vagy az egész csak naiv lelkesedés? 2007 decemberében szedtem össze a bátorságot, hogy megírjak egy önálló novellát, és közszemlére tegyem egy nyílt irodalmi honlapon. Előzetes vélemények kikérése után a Karcolat mellett döntöttem, amit azóta sem bánok. Az ottani „első írásnak egyáltalán nem rossz” vélemények azt hiszem, sokat segítettek abban a döntésben, hogy folytassam. De azóta is, legyen szó pályázatról vagy fiókos írásról, minden művemet elsősorban a Múzsámnak írok. Végül is az egész az ő hibája!



– Ki, vagy kik voltak rád a legnagyobb hatással?

Nem igazán tudnék kiemelni egyetlen írót, hogy na igen, ő a példakép, neki minden műve aranyat ér. Olvasásban meglehetősen kritikus vagyok, és még a legjobb művekben is találok olyan részeket, hogy „hát igen, ezt esetleg másképp kellett volna”. De kétségkívül vannak írók, akiknek több könyvét is szívesen olvastam vagy olvasom. Ifjonti koromból Erich Kästnert és Leslie L. Lawrence-t tudnám kiemelni, tőlük nagyon sok könyv sorakozik a polcomon. Újabban inkább fantasy vonalon mozgok, Terry Pratchett, Naomi Novik, Rick Riordan, de szeretném megismerni Neil Gaiman és Iain M. Banks irományait is. Ha konkrét regényeket kellene megemlítenem, hogy mik voltak rám a legnagyobb hatással, akkor Lois Lowrytól Az emlékek őre, Frank Herbert Dűne sorozata – és az írói örökösök által kibővített világa –, valamint Michael Ende A Végtelen Történet c. regénye mindenképpen előkelő helyet érdemel. Novellában pedig kétségkívül Isaac Asimov Az utolsó kérdés c. műve az első. Ezzel kapcsolatban az a vicces, hogy akaratlanul ismertem meg – valójában a buszon olvasta fel egy utas a barátainak, én meg fél füllel hallgattam. Odáig nem is nagyon érdekeltek a novellák, mondván, minek belemélyedni valamibe, ami tíz perc után úgyis véget ér. De Asimovnak ez a novellája mondhatni, felért egy gyomron vágással. A kellemesebbik fajtából.


– Hány novellát írtál eddig, és ezek közül mennyi jelent meg?

Huh, most puskáznom kell, mert fejből nem tudom. Lássuk csak… A pontos számot nehéz megmondani, mert van egy-két olyan művem, amit nem tartok igazi novellának, inkább csak amolyan szórakoztató szösszenetnek. Körülbelül ötven novellát írtam eddig, egy novellafüzért, egy kisregényt, egy regényt (ami jelenleg erős átdolgozás alatt áll), továbbá jelenleg egy újabb regényen és egy novellán dolgozom. De született egy kalandregény is, amit úgy kell elképzelni, hogy a Múzsámat tettem meg egy kitalált világ főszereplőjének, és rendszeresen választás elő állítottam, mit tenne az adott helyzetben a felsorolt lehetőségek közül. Roppant érdekes volt úgy írni, hogy én sem voltam teljesen tisztában a cselekménnyel, de mindkettőnknek nagyon tetszett a végeredmény. Ami a megjelenéseket illeti, eddig tíz novellám jelent meg nyomtatásban, és háromnak várható a megjelenése, ebből egy a közeljövőben.



– Mik a tapasztalataid a különböző pályázatokról? (Úgy hallottam, nemrég nyertél valami villámosat…)

-        Vannak. Tapasztalatok is, pályázatok is. A pályázatok remek motiválók, bár jelenleg nekem épp elég a mennyiség. Ha több lenne, inkább csak pánikolnék, mert mindegyikre szeretnék írni. Igyekszem a nagyobbakra mindig időt szakítani, a sci-fi körökben ismert Preyer Hugo pályázatot például sosem hagyom ki, 2008 óta rendszeresen küldök legalább egy művet. Mondjuk a villámpályázatok sem rosszak, kevesebbet kell velük dolgozni… A kicsit is becsülni kell! Általában azokat a pályázatokat szeretem, ahol adnak visszajelzést a műről, illetve amelyek megjelenéssel kecsegtetnek. Az sem baj, ha nevezési díjas, feltéve, hogy nem horribilis összegről van szó.



– Beszél pár szóban a sárkányokról!

Gyakran megkérdezik tőlem, honnan ez a nagy sárkányrajongás. A kezdeti novelláimnál elhatároztam, hogy mindegyikbe teszek sárkányt vagy sárkányos utalást, akkor is, ha a műnek köze nincs a fantasyhoz. Mondjuk ezt a szokásomat hamar kinőttem. De hogy honnan ereded ez a mánia… Nem tudnám konkrét műhöz vagy eseményhez kötni, feltehetőleg fokozatosan alakult ki. Mitikus lények, amelyek egyszerre szimbolizálják a nyers erőt vagy éppen a végtelen bölcsességet. Ott lehetnek földön, vízben, levegőben. Félelem, tisztelet övezi őket, gyakran mindkettő. Rengeteg mitológia és történet fűződik hozzájuk, amelyek a világ legkülönbözőbb tájairól származnak, kinézetükben és képességeikben pedig legalább annyira változatosak, mint maguk az emberek. Talán éppen ezért olyan jó mesélni róluk.



– Sci-fi, vagy fantasy?

Ravasz és bonyolult kérdés. Ha pár évvel ezelőtt kérdezted volna, gondolkodás nélkül rávágom, hogy fantasy. Mivel azonban gyakoribbak a sci-fi témájú pályázatok és megjelenési lehetőségek, így kénytelen voltam elkanyarodni és az utóbbi felé hajlani – de így legalább megismerhettem ezt a világot is. De rugalmas vagyok. Ha novellát írok, ott az elsődleges a konfliktus, a szereplők viszonya, hogy mit élnek át és hogyan viszonyulnak az adott helyzethez. Az, hogy ezt milyen környezetben teszik, másodlagos. Mondjuk társadalomkritikát, az ember és az emberiség jövőjét érintő témákat jobb sci-fiben írni. Ahogy Zsoldos Péter mondta: „A sci-fi – a jövő, és benne az ember.” A fantasyt inkább könnyed témáknál, vagy az egyénre fókuszáló írásban választom. Persze a kettőt néha felcserélem… Volt rá példa, hogy egy eredetileg fantasy témájú ötletet végül sci-fiként írtam meg, mert az adott pályázat ezt kívánta. Mondjuk nem volt könnyű munka. Aztán vannak olyan novelláim is, amelyeket nem tudnék konkrét műfajba besorolni. Egyszerűen csak… novellák.



– Mennyi idő és energia megírni egy-egy novellát?

Mindig több, mint ahogy azt a novella megírása előtt remélem. Ha megvan az alapötlet, szinte sosem állok azonnal neki. A részletek kidolgozása, az ötlet megemésztése eltarthat pár napig, de akadt, hogy egy féléves ötletet cibáltam újra elő (vannak sokkal régebbiek is, de azok úgy látszik, nagyon mélyre kerültek a virtuális fiókba). Ha a novella kutatómunkát is igényel, akkor az további pár nap. Az egyik művemben például a hegedűkészítés kapott központi szerepet, és szerencsémre találtam is egy érdekes könyvet a témában. Végigolvastam mind a kétszáz oldalt. Tudtam, hogy jó, ha tíz százaléka köszön majd vissza a műben, de az alaposság mindig meghálálja magát. Ha már kellően felkészültnek érzem magam, akkor jöhet az írás maga. Mindig az első mondat a legnehezebb… Sajnos nem vagyok grafomán, nagyon lassan szoktam haladni. Néha azt veszem észre, hogy nahát, az egész délután elment írással, és alig haladtam három oldalt. Egy novella megírása általában kettő-négy nap, igaz, ezek nem mindig egymást követő napok. Sajnos sok más dologgal is kell foglalkoznom. Ha már kész a novella, másnap újraolvasom és kijavítom, ekkor szoktam kigyomlálni az ismert típushibáimat is. Körbeküldöm néhány ismerősnek, akiknek szerencsére elég éles a szemük ahhoz, hogy a hülyeségeim nagy részét kiszúrják. Ezeket javítom, majd pár nap pihentetés után ismét átolvasom az egészet, igyekszem úgy tenni, mintha akkor látnám először. Ezt még pár körig eljátszom, és csak azután nyilvánítom késznek. De a teljes folyamat borzasztóan hosszú. Amit nagyon sajnálok, hogy hiába lenne időm például esténként, amikor már minden mással végeztem, egyszerűen túl kimerültnek érzem magam az íráshoz. Csak akkor tudok rendesen haladni, ha az egész napomat rászentelem, ami mostanában luxusnak tűnik. Ha ez nem lenne, sokkal előrébb lennék.



– Min dolgozol most, mik a közeljövőbeli terveid?

Jelenleg épp egy urban fantasy regényt írok (ha jól sorolom be a műfaját), ami nagyjából a harmadánál áll. Amint lenyugodtak körülöttem a dolgok, újult erővel folytatom. Ezen kívül egy pályázatra szánt novella is tervben van, ami már eljutott addig a pontig, hogy most már neki lehetne állni az írásnak. Ötletekre nem lehet panasz, csak az a fránya idő… Abból valahogy sosincs elég!


2012. december

2012. november 4., vasárnap

Hantos Norbert: Buszkaland

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Villámpályázatának 1. helyezett alkotása


Üregi Ede buszsofőr komótosan felmászott a lépcsőn, belehuppant a puha, karfás vezetőülésébe, majd felhörpintett fél termosznyi kávét. Csak ezután érezte úgy, hogy végre működésbe lendül az agya. Megigazította vasalt ingén a névtábláját, a buszmegálló óráján ellenőrizte az időt, majd megköszörülte a torkát, és a mikrofonért nyúlt:
– Kedves utasaink! Hamarosan megkezdjük utunkat, kérem, fejezzék be a felszállást! Egyúttal felhívnám figyelmüket, hogy ha a jármű orrából lángokat látnának felcsapni, nem kell pánikba esni, ez a jármű rendeltetésszerű használatának a velejárója. Kérem, hogy dohányzó utasaink elöl foglaljanak helyet, ahol egyébként is sűrű füst várható! Továbbá…
Ede megfordult a sárkány nyakánál kialakított ülésében, ám a látvány belefojtotta a szót.
– Hol van mindenki? – kérdezte döbbenten, és lassú mozdulattal visszatette a mikrofont a helyére.
– Én itt vagyok – hallotta a sárkány mélyen dörmögő hangját, mire Ede elvörösödött.
– Tudom, hogy te itt vagy, Négyeshatos! Az utasokra céloztam. Miért nincs itt senki? – A saját kvarcóráján is ellenőrizte az időt, majd elővette a zsebéből a menetrendet. – Nem értem. Budapest, Északi pályaudvar, nyolc óra tíz perc. Most nyolc óra nyolc van. Csak nem faltad fel őket?
– Minek nézel engem, taxinak?! – fakadt ki a sárkány. – Én tisztességesen megfizetett busz vagyok!
– Hogyne – hagyta rá a sofőr. Körbenézett: a hangárnak is beillő, hatalmas acélkupola tiszta üvegtábláin beszűrődött a reggeli napfény, az egyik sarokban galambpár turbékolt, egy másikban újságpapírt zörgetett az üdítő huzat.
Csak éppen egy fia ember nem volt sehol.
– Amikor a főnök azt mondta, mostanában szívesebben járnak vonattal… nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos a helyzet! – Megvonta a vállát. Ha nincs utas, hát nincs utas! Fizetést attól ő még ugyanúgy kap, és feltehetőleg a jármű is megkapja a napi fejadagját.
– Na, indulunk? – kérdezte gyermeki izgatottsággal Négyeshatos, és repülésre készen kitárta a szárnyát. Ede azonban nyugalomra intette.
– Nono! Még csak nyolc óra kilenc van. Első a pontosság! Ezt már az előző munkahelyemen megtanultam.
– Azt hittem, első az utas.
Ede a homlokára csapott.
– Naiv teremtmény! Miért is állok szóba veled? Az rendben van, hogy menet közben a sofőrrel és a járművel beszélgetni tilos, de azt hiszem, ezt be kéne vezetni álló helyzetre is!
A sárkány ekkor felkapta a fejét, amitől a férfi, mivel még nem kötötte be magát, kis híján kiesett a székéből.
– Jön valaki! – kiáltotta Négyeshatos izgatottan.
– Óriási! Ahogy az én szerencsémet ismerem, egy takarító.
Mostanra azonban már ő is meghallotta a megállóban visszhangzó, sietős lépteket. Ede az órára nézett: nyolc óra tíz perc. Indulnia kéne. Ha elkésik, a járművel fogja megetetni ezt a pernahajdert, akárki legyen is az!
A sarkon végre felbukkant a léptek gazdája is, egy elegáns kosztümöt viselő fiatal nő, kezében aktatáskával. Lihegve a sárkány mellé állított lépcsőhöz rohant, és megkapaszkodott a korlátban.
– Ugye… nem… késtem… el? – zihálta.
Ede megcsóválta a fejét a naiv kérdés hallatán.
– Gondolom, Szegedig utazik.
– Igen. Itt a jegyem, tessék!
– Hurrá, Szeged! – örvendezett Négyeshatos, mire Ede a fejére koppintott.
– Az az egyetlen megállónk, te újgyík! Ne is hallgasson rá, hölgyem! Lelkes ifjonc, kicsit naiv. Bár kiválóan repül, igazából néha nagyon ostobán és bosszantóan tud viselkedni.
– Te vagy az ostoba – mondta keserűen Négyeshatos.
– Négyeshatos! Kikérem magamnak! Te csak egy félresikerült genetikai kísérlet eredménye vagy, a tömegközlekedés forradalmasításának gúnyolt közönséges busz, engem viszont egy több millió éves evolúciós folyamat hozott létre!
– Tehát az evolúciónak több millió évig tartott egy buszsofőr megalkotása?
Ede arca pulykavörös színbe borult, mire a nő megköszörülte a torkát.
– Nem fogunk elkésni?
A férfi felocsúdva a karórájára lesett:
– Atyaég, nyolc tizenkettő! Elkésünk! Indulás, Négyeshatos! – Ismét a mikrofonért nyúlt. – Megkérjük a tisztelt utasokat, kössék be magukat, de jó alaposan, és tegyék fel a szél ellen védő szemüveget, melyet az ülés alatt találnak! Köszönöm!
Négyeshatos időközben hátsó lábával odébb rúgta a lépcsőt, amely azonban ahelyett, hogy távolabb gurult volna, eldőlt a hatalmas lökéstől. Ede felsóhajtott, a nő pedig leült a sofőr mellé felszíjazott ülésre.
A sárkány néhány ugrással kint termett a hangárból, széttárta a szárnyát, és elrugaszkodott a földtől. Ede egészen mélyre süppedt az ülésébe, figyelte a sárkány tarkójára erősített műszereket, és közben folyamatosan utasítgatta Négyeshatost. Mivel a szél hangosan süvített, Edének ordítania kellett.
– Lassabban emelkedj! Kicsit jobbra! Ütemesen csapkodj, különben hamar elfáradsz!
– Mondja, kérem! – kiáltotta Edének a nő. – A Négyeshatos az járatszám, rendszám vagy név?
– Ez is, az is – felelte a férfi helyett készségesen Négyeshatos, mire Ede ismét finoman rásózott egyet a fejére.
– Kérem – fordult a nő felé a sofőr –, menet közben tilos a… ááááh, de mindegy is. – Legyintett. – Hogy hívják?
– Anna – felelte a nő. – Nehéz egy ilyet vezetni? – kérdezte, amikor végre elérték az utazómagasságot, és Négyeshatos immár lassabban csapkodott. A szél süvítése is halkabbá vált.
– Hát, sok mindenre kell figyelni – töprengett Ede. – Sofőr nélkül valószínűleg lezuhanna. Vagy eltévedne. Ezért kellek én!
– Te is csak azért nem tévedsz el, mert van dzsípíeszed – motyogta Négyeshatos.
– De ne aggódjon, tapasztalt buszsofőr vagyok, van érettségim, és elvégeztem a repülőiskolát, és felsőfokú nyelvvizsgám van draconiumból.
– Egy szót se hallottam még tőled a mi nyelvünkön – dünnyögött ismét Négyeshatos.
– Mert sosem kellett használnom! – válaszolta neki Ede. – Akkor meg minek erőltessem meg magam? – Újra Anna felé fordult. – Szörnyűek ezek a mai buszok! Régen elöl morogtak, hátul meg büdösek voltak, de képzelje, ez azóta sem változott! Az viszont igen, hogy most már visszabeszélnek.
– Hát igen – mondta a nő. – Ezért is dolgozunk az új típuson. Itt vannak a tervek! – Lelkesen az aktatáskájára csapott.
– Parancsol? – meredt rá Ede.
– Tudja, az MTA Genetikai Kutatóintézetében dolgozom. Van egy új genomunk, amivel környezetbarátabb járműveket hozhatunk létre.
– Környezet… barátabb? – nézett hátra tágra nyílt szemmel Négyeshatos.
– Igen, növényeket eszik, de nem csak ez a fontos! Kisebb a szárnyfesztávolság, tehát kevesebb a fogyasztás és a fenntartási költség, a szén-dioxid kibocsátása a töredéke a mai legjobbnak, és ami a legfontosabb – intelligens, sofőr nélküli vezetést tesz lehetővé! Valamint teljesen EU-komfortos.
Anna a lelkes beszámolótól egészen kivirult, Ede viszont egyre sápadtabb lett. Nem látszott, de Négyeshatos is.
Ede, hogy a nő ne értse, draconiumul kezdett el suttogni.
– Tudod te, mit jelent ez?!
– Igen! Hogy mégis tudsz ezen a nyelven!
– Nem azt, te nagyra nőtt vágóhíd! Ha ez igaz, csakhamar elveszítem az állásom! Mehetek vissza pizzafutárnak, téged meg jó esetben visszaküldenek a katonasághoz, rosszabb esetben meg a tenyésztelepre!
– Nem volt ott olyan rossz – vigyorgott Négyeshatos, de Ede szigorú pillantására behúzta a nyakát, és inkább előre figyelt.
– A lényeg, hogy meg kell szabadulnunk attól a táskától!
– De akkor ki kell fizetni a poggyászbiztosítást.
A férfi akkorát ordított, hogy Anna összerezzent ijedtében.
– Minden rendben?
– Persze, csak… a váltó rakoncátlankodik. Négyeshatos, egy picit gyorsabban, és balra! – Közben azon töprengett, hogyan juthatna hozzá ahhoz az átkozott táskához. – Ön is beszíjazta magát, ugye?
– Természetesen!
Ede felsóhajtott, és az állát dörgölte.
– Jól van, Négyeshatos, kicsit alacsonyabban és gyorsabban… – Majd ismét nyelvet váltott: – Aztán hirtelen fordulj a hátadra és vissza!
– Rendben, bár nem értem, miért.
– Csak maradj csöndben! Én vagyok a sofőr, én vezetek!
– Jól van – morogta Négyeshatos –, de ha egyszer én ülök majd a te nyakadba, én fogok dirigálni! – Azzal élesen bedöntötte a szárnyát, a hátára fordult, és lebegett egy kicsit. Mielőtt még vészesen zuhanni kezdett volna, visszafordult, majd újra normális tempóban folytatta útját.
Ede oldalra sandított, de a táska még mindig a helyén ült. Szerencsére a nő is; utast mégsem kellene elveszíteni.
– Bocsánat, légörvénybe kerültünk – magyarázta a férfi, és Négyeshatos fejére koppintott, mielőtt a sárkány még tiltakozhatott volna a hazugság ellen.
Jó öt perccel később Edének ismét eszébe jutott egy ötlet.
– Tüsszents! – szólt a járműnek.
– Hogy?! – csodálkozott Négyeshatos.
– Tüsszents!
– És mégis hogyan?
– Mit tudom én! Repülj el egy virágmező felett!
Négyeshatos megvonta a vállát, majd lassan lejjebb ereszkedett. Ede ezt azzal magyarázta, hogy a járműnek szüksége van egy kis levegőmagasság-változásra. Amikor egy búzatábla felett suhantak el, Négyeshatos nagy levegőt vett. A következő pillanatban remegés rázta meg a sárkányt, amit egy óriási rázkódás követett.
Ede határozott hangon utasította Négyeshatost, hogy repüljön feljebb, majd Annára nézett, és komoly képet vágott.
– Hölgyem, kénytelen vagyok megkérdezni, mi van a táskájában? Szigorúan tilos a járműre olyan tárgyakat felvinni, melyek irritálhatják a jármű szaglószervét, például élő virág, véres hús, nyers hús, sült hús, fagyasztott hús és ööö…
– Hát – Anna töprengő arcot vágott –, javarészt papírok vannak benne. Meg egy sonkás szendvics. A reggelim.
– Sonkás szendvics! – kiáltotta Ede, és a homlokához kapott. – Sonkás szendvics! Uborka van benne?
– Nincs.
– Sajt?
– Az sincs.
– Majonéz?
– Az van.
Ede az ég felé emelte mindkét kezét.
– Majonézes sonkás szendvics! Hallod ezt, Négyeshatos? Rettenetes!
– Az. Majonézes sonkás szendvics – bólogatott Négyeshatos, és úgy nézett a sofőrjére, mint egy idiótára.
– Hölgyem – mondta hivatalos hangnemben Ede –, sajnos el kell koboznom a táskáját, és lezárnom egy légmentes fóliába az utazás végig!
– Ó! A szendvics miatt?
– Pontosan!
Anna kinyitotta a táskát, és kihajította belőle a szendvicset. Ede úgy nézett a darabjaira hulló reggeli után, mintha reményének utolsó foszlányait vinné magával a szél.
– Majd eszem a büfében – mondta könnyed hangon a nő.
Nem lehetett mit tenni, a távolban már tisztán látszott a szegedi pályaudvar csarnoka. Ede kénytelen volt beletörődni, hogy vissza kell mennie pizzafutárnak, mert buszvezetői karrierje úgy törik hamarosan ketté, mint birkacsont Négyeshatos fogai közt.
– Lassan ereszkedj le, leszállunk! – hörögte Négyeshatosnak, és a mikrofonért nyúlt. – Kedves utasaink… Megérkeztünk a szegedi végállomásra. Köszönjük, hogy minket választottak… További kellemes utazást kívánunk munkatársaink és járműveink nevében!
A sárkány elegánsan leereszkedett a földre, majd komótosan besétált a csarnokba. Ede körbenézett, de miután itt sem látott senkit, kicsatolta magát, és szólt Négyeshatosnak, hogy hajoljon le. Lehuppant a padlóra, elrohant az utaslépcsőért.
– Te addig csak pihengess… – lihegte Négyeshatosnak visszafele jövet, miközben izzadva tolta a méretes eszközt. – Egyedül is el tudok bánni ezzel a vacakkal.
Négyeshatos kinyújtotta a karját, elkapta a lépcsőt és az oldalához állította.
– Köszönöm, milyen udvarias! – mondta Anna, és elindult lefelé a lépcsőn. – Mondja, sofőr úr, megtenne nekem valamit? Vigyázna a poggyászomra, amíg elrohanok a mosdóba?
Ede úgy dermedt le, mintha éppen most közölték volna vele, hogy megnyerte a lottóötöst. Amikor mereven biccentett, a nő elsietett, ő pedig felkapta a táskát, és ujjongva ölelte magához.
– Ez az! Sikerült! Négyeshatos! Megmenekültünk!
– Egy táskától? – érdeklődött a sárkány, de Ede most nem tudott haragudni rá.
– Égesd el!
– Tessék?! Semmisítsek meg egy poggyászt? Ezért mindkettőnket kirúghatnak!
– Teszek rá! Égesd el!
Négyeshatos felsóhajtott, majd kitátotta a száját. A felcsapó lángok pillanatok alatt szénné égették a táskát, és még a fémpadlót is megolvasztották egy kicsit.
Anna fütyörészve érkezett vissza, majd, meglátva táskája hamuit, döbbenetében elnémult.
A sofőr köhintett, majd ismét hivatalos hangnemben szólalt meg:
– Látja, hölgyem? Hiába dobta ki a szendvicset, a visszamaradó illatanyag inzultálta a jármű orrát! Mivel korábban figyelmeztettem önt, a következményekért a társaság nem vállal felelősséget.
Négyeshatos a fejét csóválta:
– Inzultálta? Szerintem ilyen szó nincs is…
– Kár, drága táska volt – mondta lehangolóan Anna. – Majd a cég kifizeti. De kérem, ne aggódjon a tervek miatt! Majd szólok a részlegnek, hogy küldje el faxon a másolatokat. Azért élveztem az utazást! Minden jót! – Azzal otthagyta a döbbent sofőrt és járművét.
– Kész – suttogta Ede. – Másolatok! Persze! Én hülye! Ostobább vagyok, mint egy busz! Te meg ne vigyorogj! – szólt rá erélyesen a sárkányra. – Mégis inkább vonatvezetőnek kellett volna jelentkeznem… Csak ne rühellném annyira a százlábúakat!

Az illusztrációt Kasza Magdolna készítette

A novella megjelent a Kalandok és kalandozók első kötetében, aminek harmadik, illusztrált kiadása ingyenesen letölthető a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház facebook csoportjából: https://www.facebook.com/groups/969480656518032/

Villámpályázat - Eredményhírdetés

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Villámpályázatának végeredménye:


1. Hantos Norbert: Buszkaland

2. Licaj Vuv és Nimretil: Schralf macskája

3. Stiga: Vihar egy kád vízben


A nyertes novellák hamarosan olvashatók a könyvtárszobában.