2018. december 8., szombat

Sipos-Agg Csilla: A sárkány bosszúja


Karlus Merendra zsebkendőjét az orra elé szorítva kerülgette a kovácsok poros utcáján tolongó csőcseléket. A kabátja bekormozódott, mikor egy figyelmetlen kocsis a lova kantárját rángatva nekiütközött; a csizmájára… voltaképpen nem is akarta tudni, mi minden tapadt. Abban ugyanis teljesen biztos volt, hogy semmiféle pucolás és suvickolás el nem tünteti már róla.
Figyelmeztették, hogy ha erre akadna dolga, küldjön valaki mást maga helyett, de Karlus tisztában volt vele, hogy azt nem lehet. Ilyen kényes ügyben semmiképp. A következő intelem úgy szólt, ha mégis személyesen téved a környékre, öltözzön szerényen, ne keltsen feltűnést. Karlus eleinte úgy vélte, sikerrel teljesítette a feladatot, ám a kíváncsi, meglepett és haragos tekintetek láttán kezdte gyanítani, hogy a szerény neki egészen mást jelent, mint Ypst kevésbé szerencsés lakói számára.
Már egyszerű cipészként is különbnek tartotta magát náluk, és annak érdekében, hogy ezt másokkal is elismertesse, kockázatos vállalkozásba fogott. Távoli tájak borzongatóan idegen állatainak bőrét vásárolta meg, és használta fel a cipői elkészítéséhez. Mivel (viszonylag) fiatal volt, (határozottan) kalandvágyó, és még csak áhítozott azokra a holmikra, amiket az utazás viszontagságitól félthetett volna, gyakran ő maga kerekedett fel, hogy igazán jó minőségű alapanyaghoz jusson. A vagyona szépen gyarapodott, Karlus mégsem volt elégedett. Nem lassú és küzdelmes felemelkedést tervezett, a csendes jómód jutalmával. Hírnévre vágyott, az emberek ámulatára. És azt is tudta, mivel érheti ezt el.
A sárkányoknak, a nagy, nyugati sivatag szárnyas bestiáinak élettana zavarba hozta a természettudósokat. Ha egy sárkány természetes halált halt, elhamvadt, akár a kihunyó tűz. A bőre lefoszlott, a csontjai porrá omlottak. Ha azonban vadászok végeztek vele, a teste ép maradt, és mozdulatlanul is csaknem olyan veszélyes, mint eleven korában.
Karlus ötlete az volt, hogy a sárkányok bőrét, a tetem egyetlen olyan részét, amihez a halált követő évben hozzá tudtak férni, a kedvéért (és egy gondosan teletömött erszényért cserébe) lefejtsék, hogy cipőt varrhasson belőle. Az első pár ormótlan volt, de különleges és tökéletesen egyedi – így aztán a legkelendőbb portéka lett, amint Ypst előkelői megpillantották a leánya, Vyrna lábán.
Az udvar legtündöklőbb urai és hölgyei ereszkedtek le Karlus műhelyéig. Arra sem kellett sokat várnia, hogy a király magához hívassa. Hamarosan mind sárkánybőr cipőben és csizmában páváskodtak, ideig-óráig legalábbis, hogy aztán büszkén sántikáljanak a palota folyosóin, miután az új cipő vörösre és duzzadtra perzselte a lábukat.
A sárkány bosszújának nevezték ezt az állapotot. A sárkány bőre forró maradt, és égette azt, aki cipőként a lábára húzta. Nem is beszélve arról, aki azt a bizonyos cipőt elkészítette. Lehetett védekezni ellene – több réteg harisnyával, zúzott jéggel, vizes kendőkkel, sőt egyesek egy fakéregből és gyógyfüvekből sajtolt csodakencére esküdtek. De csoda nem volt, csak sérülések. Mert egyik előbb, másik utóbb, de minden praktika hatását vesztette.
Karlus csaknem az utca végén járt, és a füle már sajgott a szüntelen csengés-bongástól, mikor elérte a rogyadozó falú műhelyt, ami mellett le kellett fordulnia az állatkitömők közére. Három ház sorakozott ott – egy egész tisztességes, egy szegényes, meg egy viskó –, és melegebb volt, mint a kovácsok utcáján. Karlus a viskó ajtaján nyitott be, majd a kendőjével, ha már úgyis a kezében tartotta, megtörölte izzadt homlokát.
Igencsak nagy gondban volt. A király ugyanis meghívta a nyárköszöntő bálra, ahogy persze meghívta számtalan másikra is annak előtte. Ez az alkalom azonban egy valamiben különbözött minden korábbitól. Karlusnak nem a szokványos levendulaszegélyes kártya érkezett, hanem arannyal futtatott szélű, kizárólag a díszvendégnek járó. Karlus maga hat darabból álló gyűjteménnyel büszkélkedhetett, de nem vágyott egy hetedikre. Mostanában legalábbis nem.
Azóta, hogy magára haragította a királyt. XXIII. Alaistor huszonkét előddel osztozott a nevén, de elhatározta, hogy ő lesz közülük az, akit megjegyez az utókor; és a legjobb úton haladt, hogy ezt biztosítsa. Vasszigorral, fegyvercsattogással és az alattvalók verejtékével épített úton.
Szívesen járt sárkánybőr cipőben. Mivel pedig az uralkodó hordta, a nemesek se mondtak le róla. Habár a király, hogy elejét vegye a túlzásba vitt hivalkodásból fakadó sérüléseknek, törvényben szabta meg a sárkánybőr lábbelik viselésének kereteit. Az új rendelkezés szerint sárkánybőr cipellőt csakis a királyi bálok alkalmával lehetett felvenni, és a nyitótánc után mindenki köteles volt lecserélni. A király a maga számára további egy táncot engedélyezett benne. Az esemény díszvendégének pedig, ha akadt ilyen, még egyet.
Ami a nyárköszöntő bál díszvendégét Karlus Merendrát jelenleg halálra rémítette.
Mint a sárkánybőr cipők árusítási privilégiumának birtokosa természetesen pontosan tudta, hogy három forduló a táncparketten nem okoz orvosolhatatlan károkat. Három szokványos forduló.
Tudta viszont azt is, hogy ezek együttes időtartama már vészesen közelít ahhoz a határhoz, ami a kellemetlenséget elválasztja a súlyos, égési sérüléstől.
És látott… dolgokat.
Úgy fél évvel ezelőtt a főkamarás feldühítette az uralkodót, mikor ellentmondott neki a palotabővítés költségvetésének kérdésében. Az udvar arra számított, ez legkevesebb egy lemondásba és egy fejbe kerül majd, a főkamarás a következő bálon mégis díszvendégként jelenhetett meg.
Az első, gallamanti keringő után a hölgyek és az urak félrevonultak, hogy a sárkánybőrt selyem-, és bársonytopánokra vagy Karlus kínálatának egyéb különlegességeire cseréljék.
A riondai négyes végeztével a király és a királyné elfoglalták helyüket az emelvényen.
Aztán felcsendült a harmadik dal, a király zeneszerzőjének új szerzeménye, és mintha sosem akart volna véget érni – mert a király nem akarta, hogy véget érjen. Szenvtelenül nézte, ahogy a főkamarás léptei lassulnak, ahogy a gyötrelem ráncokba gyűri az arcát, míg végül üvöltve rogy a földre.
A sárkány bosszúja beteljesedett rajta. És a királyáé is.
Karlus ugyanettől a végzettől tartott, de nem utasíthatta vissza a meghívást. Soha senki nem utasította vissza a meghívást. Olyan helyzetbe kellett tehát hoznia magát, hogy ne tudjon eleget tenni neki.
Ezért érkezett az állatkitömők közébe. Ahol a sárkányoknak – a többi állatról nem is beszélve – más részeit is felhasználták, a bőrükön kívül. Titokban és törvénytelenül. 
Karlus nem volt járatos az ilyesmiben. Mikor tehát ott állt, szemtől szemben a sunyi képű árussal, felsorolt mindent, amiről csak hallott, és úgy gondolta, az ő helyzetére megoldást jelenthet. Az árus azonban csak a fejét rázta, néha fel is kacagott. Karlus olyankor elkönyvelte, hogy valami nagy butaságot mondhatott. Mikor felhozta a kárlon kígyó mérgét, ami a bőrbe dörzsölve állítólag bénulást okozott, az árus végre hevesen bólogatva egyetértett vele… hogy aztán közölje, a kígyóméreg kifogyott, és nyár közepéig nem is várható belőle újabb szállítmány.
– Nyárra halott leszek – jelentette ki Karlus. Nem mintha ez bármin változtatott volna.
Az árus erre váratlan dolgot tett: bizalmaskodóan Karlusra kacsintott.
– Van énnekem egyebem is.
– Mégpedig?
Az árus lehajolt, majd némi csörgés-zörgés után vaskampóval egy sárkánykoponyát emelt a pultra; a fa máris füstölni kezdett alatta. A fogak egy része hiányzott, nyilván tőrként értékesítették őket.
– Ne féljen, maradt elég bőven – vigyorgott Karlusra az aprócska férfi, mikor észrevette, mit néz.
Mi tagadás, a koponyának nála tényleg több foga volt. De vajon mire elég, és ugyan miért is érdekelné ez…
Karlus levegő után kapott.
– Nem!
Az árus tudálékosan vigyorgott tovább.
– Cipőt csak lábra húznak.
A kampót az egyik fog helyére illesztette, és megemelte, kitátva a koponya száját. Aztán hagyta visszazuhanni.
Karlus nagyot nyelt.
Csak egy pillanat. Annyi volna az egész. Nincs olyan erős bódulat, hogy ne érezze meg, de olyan talán igen, ami elviselhetővé teszi.
És amúgy is csak egy pillanat. A fogak forrók, azonnal le is zárják a sebet. Nem fog elvérezni, és nem kap fertőzést sem.
Elég gazdag, hogy akkor se kelljen többé egy lépést se a saját lábán megtennie, ha történetesen van – illetve volna – hozzá két lába.
Egyetlen pillanat.

*

Karlus végül megjelent a bálon. Egy hiányzó végtag nem volt elégséges indok a távolmaradásra. Ahogy azt király küldötte udvariasan, de igen világosan az értésére adta. Bármilyen cikornyásan beszélt is, ezt a részt lehetetlen volt félreérteni.
Karlus táncolni természetesen nem tudott. A bottal járás is nehezére esett, inkább vitette magát. Elvégre megtehette.
A bálon kitüntetett helyet kapott, majdnem olyan díszeset, mint az új hordszéke, hogy onnan élvezhesse a mulatságot, teljes kényelemben. Nem húzta fel a sárkánybőr csizmáját, a megmaradt fél lábára sem, mondván, annak viseléséről a törvény csak táncosok esetén rendelkezik. Hallatlan merészség volt, de az állatkitömők közében tett látogatás felbátorította. Ha a király ki akarja végezni, ahhoz kevesebb is elég. És őfelsége úgyis rég eldöntötte.
Amikor a riondai négyes utolsó taktusa is elenyészett a bálterem szikrázó csillárjai között, a király nem indult a trónusa felé, hanem a jelenlévőkhöz fordult, és így szólt:
– Becses barátunk, Karlus Merendra borzalmas baleset áldozata lett. Szomorú, nemde, hogy épp ő kényszerül ezentúl nélkülözni egy lábat. Annál szomorúbb, hogy így díszvendégi kötelességének sem tehet ma éjjel eleget. – A király szünetet tartott, és Karlusra mosolygott. Sokféle mosolya volt, egyik se kellemes, és szívesen alkalmazta őket. Általában azért, hogy üzenjen vele. Most például azt: véged. – Mily szerencse, hogy itt a lánya, aki vállalhatja helyette!
Karlus elkerekedett szemmel, riadtan figyelte, ahogy Vyrna előlép a tömegből. A meghívottak színpompás selyemtengere némán nyílt szét előtte. Ahogy haladt, a szoknyája alól elővillant a sárkánybőr cipő. Az első, amit Karlus készített.

A zenészek játszani kezdtek. Azt a dalt, amit eddig csak egyszer hallhatott az udvar. Vyrna sápadtan táncra perdült. Karlus riadalma pedig rettegésbe, a rettegése iszonyatba fordult, ahogy felhangzottak a sikolyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése