A vízköpő végigkopogott az Andrássy úton, majd
megállt az egyik ingatlaniroda hirdetőablaka előtt, és szemügyre vette a
drágábbnál drágább ajánlatokat. Napszemüveget viselt, hogy jobban beolvadjon a
turistáktól hemzsegő utcaképbe.
– Elnézést, hogy megszólítom – lépett hozzá egy
idősebb hölgy. – Észrevettem, hogy az a fiatalember ott önt filmezi a
telefonjával. Gondoltam szólok róla, hátha zaklató.
A gargoyle megköszönte a figyelmeztetést, majd a
kirakat üvegében alaposan végigmustrálta a nyurga, tüskehajú fiút. Az valóban
okostelefont irányzott rá. Félrehúzódva ácsorgott, ám nem pötyögött.
A vízköpő odakopácsolt hozzá.
– Te követsz engem? – szegezte neki a kérdést.
– Nem csak én – felelt a suhanc. – Már
ezerkétszáz követőd van.
A faragvány kutakodva forgatta kőfejét.
– Az interneten – sietett a magyarázattal a fiú.
Elmesélte, hogy blogot vezet a gargoyle városi
kirándulásairól. Először a reptéren pillantotta meg őt, amint feltűnés nélkül
kikelt a bőröndök közül, s a városi buszjárat felé igyekezett. Nyomába szegődött,
míg szájtátva megszemlélte az Országházat, megmászta az angyalos oszlopot a
Hősök Terén, elücsörgött a Szabadság-szobor szoknyájánál, végül díszítőelemként
betelepedett a margitszigeti zenélő kút medencéjének közepébe. Egy időre nyomát
vesztette az Operaház környékén. Ekkor árgus szemekkel leste a szobrokhoz
kapcsolódó hestegeket és találatokat az interneten. Végül rábukkant egy
operakedvelő által feltöltött fotóra. Ezen a gargoyle egy páholy korlátján
pöffeszkedett, elfogva a kilátást az odabenn ülők elől. Egy kommentelő szerint
a kőfigura kísértetiesen hasonlított a párizsi Notre-Dame egyik kőszörnyére.
– Ez azért lehet – tolta feljebb orrán a
napszemüveget a gargoyle –, mert valóban onnan származom.
– Csak nem az áprilisi tűz miatt vándoroltál el?
– kerekedett el a suhanc szeme.
– Egy korszak lezárulta jó alkalom az
újrakezdésre – felelt a vízköpő. Noszogató mozdulatot tett, hogy inkább a
blogger folytassa az ő meséjét. – Ezerkétszáz követő! – lelkendezett. – Ez
sokkalta izgalmasabb, mint nyolcszáz év történelme.
– Nézőpont kérdése – rándult meg fanyarul a fiú
szájsarka, ám azért engedett a kérésnek.
Miután a gargoyle továbbállt az operából, a
suhanc megint szorosan a nyomára tapadt.
– Nem tudom, élőben miért nem tűnik fel
senkinek, hogy egy megelevenedett faragvány vagy – töprengett fennhangon. –
Miért csak a fényképeimen látnak úgy, ahogyan én?
– Mondják, a különlegest meglátni művész szem
kell – vonogatta a vállát a kőszörnyeteg.
A fiú kezdettől arról számolt be olvasóinak,
hogy csodára lelt: a vízköpő magától közlekedik, kirándul a városban. Épp csak
a közönség nem vette őt komolyan. Állítását kedves és ötletes fogásnak
tartották. Meg voltak győződve róla, hogy a blogger hurcolássza körbe a saját
készítésű figuráját. Hogy maga állítja ki ikonikus vagy épp közhelyes
helyszíneken. Hisz a gargoyle nem csak turistacélpontokhoz vonzódott,
meglátogatott lakótelepeket, plázákat, sőt kiskocsmákat is.
– Ráadásul az egyikük azt írja, nem vagy több,
mint jól sikerült papírmasé. – A fiú fájdalmasan fintorgott. – Azért vettelek
videóra, hogy bizonyítsam, önállóan cselekszel.
– Papírmasé? – háborgott a vízköpő kőfogait
csikorgatva. – Ez az ábrázat nekik… – bökött öntudatosan saját magára. – Egy
kőfaragó mesterműve nekik csak papírmasé?!
Karon ragadta a suhancot, és indulatosan a
négyes-hatos villamos irányába kopogott vele.
– Adok én nekik papírmasét! – dohogott. – Majd mi
megmutatjuk, milyen kőből is faragtak!
Útjuk egy nagyáruház barkácsboltjába vezetett.
Aznap este a webkamera élő adásán át
ezerkétszázan követték, hogyan készül el a gargoyle legelső tetoválása. A fiú
vésővel és kalapáccsal ügyködött, a faragvány hűvös kőarccal viselte a
fájdalmakat. Mikor végeztek, ez állt a felkarján: I love Budapest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése