2020. április 5., vasárnap

Craz: Jegenye Brúnó, a zombivadász


Jegenye Brúnó arra ébredt, hogy egy zombi lovagol rajta.
Félálomban nem érzékelünk mindent tisztán, ezért Brúnó a későbbi dokumentálás érdekében részletesen szemrevételezte a jelenséget. A lányzombi határozottan egésznek tűnt, ritmikus mozgása nem sugallt szétszórtságot; minden egyes testrésze a megfelelő módon, a megszokott szögben helyezkedett el.  Sőt határozottan egy dologra koncentrált – az ütemes helyzetváltoztató mozgása során.
Amikor Lelyla először említette, hogy koszpléjes, Brúnó azt hitte, olyankor összekoszolja magát játék közben. Bár ezen elméletét egy iszapbirkózós videóra építette. Később, több információ birtokában már másfajta videókat talált etémában. Az egyik netes helyen fellelte Lelyla egyik ilyen – azt a hegymászó plüssmacis – videóját is, miután más szemmel nézett a lányra. Pláne, amikor a bizonyos cselekménysort testközelben is tapasztalta.
A testközelben tapasztalás jó dolog – hunyorgott Brúnó, majd ezen elméletét gyakorolta kinyújtott kézzel is, a fennálló távolságot nullára redukálva saját tenyere és Lelyla domborodó, fel-le hintázó, igencsak kézre álló – mondhatni tenyérbe mászó – rugalmas halmai között.
A lányzombi fokozta az iramot – mintha lovaglás közben egy domboldalon lefelé vágtázna, miközben úgy tűnt, inkább felfelé tör. Brúnó tekintete megpihent a lány medencecsontján, s egyúttal egy múlt századvégi miskolci szintipop együttes Requiem című száma jutott eszébe – furcsa déjà vu.
Einstein mondta, hogy minden relatív, bár ezt nem a fizikára értette. Egyesek szerint ezt a kijelentését akkor tette, miután a felesége unszolására elolvasott egy kortárs német költők szerelmes verseit tartalmazó rövid kötetet. Az utókorra is rámaradt mondata után még morgott valamit holmi kortárs költőkről, akiket legalább néhány napra étlen-szomjan ki kéne kötni a rideg valóságba, majd szórakozottan bezárkózott a fürdőszobába, kézzelfoghatóbb dolgokon töprengeni.
De visszatérve az avasi panelház nyolcadik emeletére, Lelylával éppen kezdett elszaladni a ló. Mondhatni, közben pegazussá változott, és egyenesen becélozta az eseményhorizontot.
Brúnó lelkesen asszisztált a cél érdekében, és minden tagjában átérezte egy régi reggeli tévétorna előtt a bemondónő konferansziéjának igazságát; egy kicsi mozgás mindenkinek kell! – És az nem feltétlenül a sok kilométeres futás hajnali ötkor.
Hogy jól induljon a nap.

Nem sokkal később Brúnó már az előző este kikészített sporttáskája tartalmát ellenőrizte. Szemrevételezte a szögesdróttal betekert baseballütőt, az akciós áron beszerzett japán szamurájkardot made in china felirattal, a két tucat Korda György lemezt – ami polivinil-klorid és polivinil-acetát kopolimeréből készült, és már gyakorlatban is bizonyította, hogy megfelelő szögben és sebességgel eldobva alkalmas puhább testű zombik biztonságos, kellő távolságból történő lefejezésére –, Lelyla ezerötszáz oldalas, keménykötésű Katedrális-át (írta Harrison Fawcett) – ami szintén bizonyította működőképességét, csak kisebb hatósugárral, viszont jónéhány oldallal vastagabb az Akkon ostromá-nál, tehát nagyobbat szólt, ha fejbe csaptál vele valakit. Valamint elpakolt további négy-öt darab egyéb zombiirtó fegyvert, amik még befértek a táskába a többi könyv mellé.
A többi könyv nem fegyverként funkcionált. Vagyis csak átvitt értelemben, mert ha Brúnó átviszi őket a tanfolyamra, a bennük lévő információk fognak fegyverként funkcionálni a jövő lelkes zombiirtói számára – miután sikeresen elvégzik Jegenye Brúnó, okleveles zombivadász kéthetes tanfolyamát.
Amíg Brúnó azon töprengett, minden szükséges eszközt bepakolt-e, addig Lelyla kiigazította a szex közben elmosódott sminkjét.
Zombik tekintetében ugyebár hamar többletjelentést nyert a kihúzta a szemét kifejezés, mert nem mindegy, hogy a cselekvés segédeszköze a lányzombi szemceruzája, avagy a zombivadász kombináltfogója – a bepakolt további négy-öt darab egyéb fegyver között. Brúnó a sajátját zombináltfogónak nevezte.

Brúnó a lépcsőházba kilépve dobott a rácson át egy fél macskát a szomszéd Aranka néninek, hadd csócsálja, majd indult tanfolyamot tartani. Aranka néni rögvest nyammogni kezdett a finom falaton, az se zavarta, hogy a fél cica már állott, bundás része kicsit molyrágta volt. Aki már zombi, nem törődik az élet apró részleteivel. A rács mögött pedig senkit sem zavart, sőt a tíz éve felszerelt százkilós biztonsági berendezés már régen bizonyított; máshol mentősök, tűzoltók se tudtak rajta áthatolni. Nem úgy, mint négy házszámmal lejjebb, ahol egy élőhalott horda kitörte a bejárati ajtót, aztán… hogy is énekelte Szántó Faszi egy régebbi Szigeten? Idegenek szállták meg a lépcsőházat.
Jegenye Brúnó hirtelen mozdulattal ugrott be a liftbe, ezt a cselt nemrég leste Peter Sellers egyik Rózsaszín Párduc filmjéből. A bent hörgő zombi viszont meglepte. De Brúnót kemény fából faragták, bár a baseballütőjét még keményebből. A szűk hely ellenére rutinosan lendített, pontosan orrtövön találva az élőhalottat, aki erre elcsendesedett. Brúnó kilépett a liftből, majd megnyomta a fekete gombot, amit ő szereltetett fel a múlt héten. Mosolyogva bólogatott, jó ötlet az a csapóajtó a lift padlójában – amin át a zombi a gravitációval karöltve távozott, nekivágva létezése utolsó nyolc emeletének.
– Ha valaki kérdezné, mindig is volt egy halott zombi a liftaknában a fenyőfa mellett – kacsintott Brúnó Lelylára, aki közben kinézett a zajra a lakásajtó takarásából.
– Kettő – helyesbített a lány. – Tegnap én is leküldtem egyet.
– Ó, imádlak, Nyuszimuszi!
– Én is Tökfej, de ha lehet, ne rabold ki a McDonald’sot a Tapolcai elágazásnál nélkülem! – integetett Brúnónak az ajtóból. – Na, siess, nehogy elkéss, én hősöm!

– Visszük a zombikat! Hozzátok a halottakat! – A nyikorgó kerekű kordét két csuklyás férfi húzta a sétálóutcán, a Sötétkapu előtt. Négy megkötözött zombi mocorgott tehetetlenül rajta, szorosan egymás mellé pakolva. – Visszük a zombikat! Hozzátok a halottakat!
– Itt van még egy!
– Nem vagyok zombi!
– Mit mond?
– Azt mondja, nem zombi.
– Dehogyisnem. Az vagy.
– Nem akarok a taligára kerülni!
– Szerintem vágd fejbe!
– Szerinted nem vágtam eddig ötször? Tehát zombi.
– Na jó, egy ezres lesz a szállítási díj.
– Jól vagyok! Hű, de jól vagyok!
– Plusz ötszáz a szájpecek.
– Nemmm… hmmm!
– Ó, ez ötletes! Kérek még egy pecket! Köszönöm! Jösztök holnap is?
Brúnó ekkor ért a kordé mellé. Mosolyogva bólogatott az embertársaik érdekében munkálkodó hullaszállítók szorgalmán, majd megszaporázta kacsázó lépteit, és becélozta az egyik közeli kapualjat.
– Várjatok! – futott a csuklyás alakokhoz egy vöröshajú lány. – Most láttak a Szinvában egy víziszörnyet!
– Élő volt vagy halott? – fordult vissza Brúnó. – Esetleg élőhalott?
– Azt nem tudom, nem mentem közel hozzá, mert genyának tűnt. A szeme sárgán fénylett, a kezében meg egy kard volt.
– Lehetett egy sellő?
– Egy karddal hadonászó menyecske a vízirevüből? – töprengett a magasabb hullaszállító.
– Nono, nem minden sellő nőnemű – tudálékoskodott Brúnó. – Volt rajta tengericsillag bikinifelső gyanánt?
– Mondom, hogy nem mentem közel hozzá, inkább elfutottam. De hogy találna csillagot a tengertől ilyen távol?
– Lehet, hogy délről hozták neki.
– Ugyan már! Hogy hozhatna el egy fecske két csillagot?
– Lehet, hogy gólya hozta. Vagy gilice.
– Én egyszer a Hámori tóban láttam egy sellőt, de az nem sárgaszemű volt – elmélkedett a másik zombiszállító. – Hanem kék. Igen barátságosan viselkedett, és tengericsillag se takarta.
– Kék szeme volt? Fura.
– Viszont ő tudta változtatni a szeme színét.
– És azt hogy csinálta? – kételkedett a lány.
– Hát izé, magától változott. Különféle élethelyzetekben.
– Például, ha haragudott? – kíváncsiskodott a lány. – Nemrég körbefutottam a Hámori tavat.
– Miért? Kergetett egy szörny?
– Dehogy! Sportból.
Brúnó még hallgatta volna az információdús eszmecserét, ugyanis nagyon érdekelték a Miskolc környékén élő szörnyek, és változó színű szemű sellőről eddig még nem hallott, de sietnie kellett a tanfolyamra, így hamarosan elnyelte a kapualj – ahogy a nagyobb víziszörnyek teszik azt az óvatlan áldozataikkal.

Jegenye Brúnó nem volt mindig zombivadász, előtte a vámpírvadászok életét élte. Tulajdonképpen a vámpírvadászatot se vágta sutba, de haladni kell a korral – halivúd is dobta a vámpírokat a zombik kedvéért –, így Brúnó is jobban preferálta a zombik levadászását. Pláne, hogy könnyebben lehetett egy csoszogó élőholtat elkapni, mint egy fürge halotthalottat, mondjuk egy csillámfaszvámpírt.
Egy kisebb szobát bérelt egy műkörmös és egy kettlebell edzőterem szomszédságában. Mivel Miskolcon – bár messzi nyugatról nem úgy tűnt – dübörgött a gazdaság, a szoba is be volt táblázva, mint a belső udvarra néző ablaka – mondjuk azt éppen Brúnó törte ki, amikor szándékán kívül szemléltette, milyen kárt tud okozni a láncosbuzogány, kicsúszva kezelője markából. A zombiirtó tanfolyam előtt húsz perccel egy auramasszírozó hölgy végzett, Brúnó ideje lejártával pedig nemsokára egy regényírói tanfolyam kezdődött. Így talált rá a bérelhető szobára is.
Jegenye Brúnó ugyanis írt egyszer egy haikut, amit az egyik jólmenő íróismerőse nemrég belecsempészett az aktuális regényébe. Ez Brúnót határtalan büszkeséggel töltötte el, valamint egy csapásra tündöklő napfényben látta saját regényírói karrierjét. Gyorsan utánaolvasott a neten, hogyan is kell regényt írni… Meglepő módon azonnal kidobott neki a gép húsz regényírói tanfolyamot, mindet borsos áron. Ezen elgondolkozott, majd rájött, aki nem tudja, tanítja. Így ő is írótanfolyamokat szervezett, de a körülmények kedvező alakulása – a zombik megjelenése és elszaporodása – után átváltott zombivadász tanfolyamokra. Az mégiscsak egyszerűbb a regényírásnál.
Pont akadt egy szabad időpont az írótanfolyam előtt, mert a jósnő felmondta a napi bérleményt. Pontosabban nem várt módon betoppant a főbérlő egy jóslás kellős közepébe. Miután lepucolta cipőjéről a birkavesét, lett nagy földrengés, és kirúgta a pancser jósnőt, aki ezt nem látta előre.

Brúnó az induló tanfolyamot a fb.-on kezdte reklámozni, azaz boldognak és boldogtalannak küldözgette a nem mindennapi lehetőség hírét. Amikor posztolta az Akik még nem csinálták kecskével nagyon titkos csoport tagjainak is, Zita – egy lelkes tag – révén meglett a kellő jelentkező. Nemrég gondolkodott rajta, hogy kilépjen-e a csoportból, de végül nem mert. Mert ugyan igaz, hogy Lelyla egyszer lány szatírnak öltözött, de tulajdonképpen, a szatír is ember, azaz csak félig kecske.
Brúnót eleinte meglepte, hogy Lelyla milyen kreatív ötleteket talált ki, de idővel megszokta, sőt büszke volt rá. A legutóbbi koszpléjes fotózásra a lány gyárihibás steampunk szexrobotnak öltözött – akit a szenvedély és a gőz hajt. Emlékezetes látványt nyújtott, amikor különböző testnyílásain dőlt a füst – ezt az effektet egy egyszerű e-cigi és egy kis furfang segítségével oldotta meg –, valamint kis fogaskerekek potyogtak ki belőle (és ezt csak két kibelezett kakukkos óra bánta).
Mondjuk Lelyla a Gyűrűk Ura helyett már a Trónok harcán szocializálódott, így hangsúlyosabban jelent meg mindennapjaiban a szex. Brúnó büszke volt rá, hogy ezt a tendenciát ő is sokszor, azaz gyorsan magáévá tette. Sőt Lelyla még Brúnó zenei ízlésére is hatással bírt, pláne, ha a dalszövegek cinkos aktualitást is kaptak. Például a vámpírvadász mostanában sokat motyogta magában, hogy Bírom a módszered, én vagyok a gyógyszered!

– Hozzánk minden fáziskéséssel ér el, de már az új halivúdi trendből jól tudjuk, a vámpíros filmeket felváltották a zombisok. – Jegenye Brúnó a hatás kedvéért felemelte mutatóujját. A tanfolyamon részt vevő nyolc tanoncból hét követte tekintetével a mozdulatot, csak Zita rajzolgatott valami madárfélét a jegyzetfüzetébe. – És nem az számít, hogy mindez hogyan is indult, a cél a túlélés. Amúgy sem ismert, hogy itt Miskolcon ki lehetett a nulladik beteg. Habár egyesek szerint az első átváltozást a kritikán aluli menzakoszt okozta, mivel az óvodások nem tudták megemészteni, hogy minden csütörtökön spenótot kapnak nokedlivel, és bizonyított tény, hogy N. Vivike folyamatosan rágta a szülei fülét egy vadi új fröccsöntött csillámpóniért. Viszont az óvónénik gyorsan megtanulták, a kisujjad se nyújtsd nekik!
– Akkor nem a jetik miatt történt? – kérdezett közbe Lajos, aki nem szívlelte a szőrös hegyi embereket, mert miattuk nem tudta megszerezni évek óta a Bükk kilencszázas csúcsai kitűzőjét.
– Nem. A közben eltűnt jetikutatók már bizonyították, hogy nincs közöttük zombi, hiszen akkor már visszajöttek volna élőhalni – cáfolt Brúnó. – És az is tévhit, hogy egy csöves koldus terjesztette volna el a kórt, mert őket még a zombik is messzire elkerülik a szaguk miatt.
– Akkor honnan jöttek a zombik? Simagöröngyösről? – Ezt a kérdést János tette fel, aki az utóbbi hetekben minden megszerezhető zombis témájú könyvet elolvasott.
– Nono, Simagöröngyös, a mesebeli zsákfalu nincsen rajta a műholdas térképen! És nem azért, mert kitakarták felhőkkel, mint a régi szovjet katonai objektumokat, hanem, mert csak a képzelet szüleménye!
– Igen? És akkor miért élt meg ez a dokumentumkötet ennyi újranyomtatást? – lobogtatott meg bőszen Jani egy eléggé agyonolvasott Zombi Apokalipszis A simagöröngyösi rémület folytatódik tizenhetedik kiadást. – És különben is, a teniszütő tényleg megfelel a zombik elleni harcra! Mind fonák, mind tenyeres üzemmódban.
Jegenye Brúnó szerint János, ha nem is volt első osztályú zombivadász alapanyag, azért az akarat megvolt benne, hogy örök ígéret maradjon. Egy közös ismerősük is osztotta ezt a nézetett, hozzátéve, hogy ez genetikailag is bizonyított, mert Jani anyja kocaturista, apja divatszurkoló identitással rendelkezett.

– A mai órán a zombik fajtáit fogom ismertetni. – Brúnó egy A4-es lapot celluxozott a falra, amin egy furcsa ábra volt látható.
– Mi ez, egy négylevelű lóhere? Jól jön a szerencse a zombik ellen! – vigyorgott János.
– Nem, ez egy mandala – mondott ellent Lajos. – Elriasztja a zombikat?
– Szerintem egy képrejtvény, ami magas a zombiknak, és amíg gondolkoznak rajta, lesz időnk elszaladni – nyilvánított véleményt Dezső is.
– Ez egy Venn-diagram – nézett fel Zita, mert már végzett a rajzzal.
– Úgy van! – helyeselt Brúnó, bár csak blöffölt, mivel matekból se tüntették ki anno. – Vannak lassú zombik – bökött az egyik körre –, és vannak gyors zombik – mutatott egy másik halmazra. – Természetesen a gyors zombik a veszélyesebbek. Pláne, ha a tapasztalatlan zombivadász első látásra lassú zombinak nézi őket. Aztán jön a meglepetés, és kampec.
– Mármint a zombiknak – mosolyodott el Zita.
– Vannak száraz zombik, és vannak nedves zombik – folytatta Brúnó továbbbökdösve a papírlapot. – Ez azért lényeges, mert más és más fegyverek hatékonyabbak ellenük.
– Félszáraz zombi nincs? – vetette fel Dezső. – A múltkor ittam félszáraz Tokaji Sárgamuskotályt, az tök finom! – nyelt egy nagyot a gondolatra.
– Nem, nincs félszáraz zombi – okozott csalódást Brúnó. – Ezen kombinációban pedig a zombikat négy fő csoportba soroljuk. Lassú-száraz, lassú-nedves, gyors-száraz és gyors-nedves zombi – mutatta a halmazok metszetét, amit más színnel jelölt.
– Az én feleségem tuti lassú-száraz – mélázott Ede.
– Hogyhogy, ő is zombi? – lepődött meg Brúnó.
– Ja, nem. Másra gondoltam.
– Összpontosítás, figyelem, fegyelem! Ez egy jó zombivadász sajátja – közölte feddőn Brúnó.
– És félig lassú, félig gyors zombi? – makacskodott Dezső. – Olyan sincs?
– Nincs – vonta össze szemöldökét Brúnó.
– De mégis, ha először gyors zombi volt, de utána fájni kezdett a lába, és lelassult? – kötötte az ebet a karóhoz Dezső. Ő a szomszédos kettlebell csapatból jött át nemrég, ugyanis egy kellemetlen baleset érte. Egy kicsit elkalandozott a gondolata, miközben az egyik csoporttársa harmonikus mozgását figyelte, és a saját lábára ejtette a súlyzót.
– Nincs féllassú zombi – tisztázta Brúnó. – Ha egy gyors zombi mondjuk, elveszti a lábfejét, mert leesik neki, akkor egyből lassú zombivá válik. – Tehát ebből a halmazból átkerül ebbe a halmazba – szemléltette bökdöséssel.
– Ha pedig egy nedves zombi kiszárad, akkor egyből száraz lesz – adta fel az átmeneti zombi-kategorizáló elméletét Dezső.
– Úgy van.
– És ha, mégse szárad ki gyorsan? – vetette fel János. – Akkor se lehet félszáraz?
– És ha beleesik egy hordó közepes cukortartalmú borba, akkor se lesz félédes? – makacskodott Lajos.
– Már hogy esne bele egy hordó félédes borba? – hökkent meg Brúnó.
– Belelöki egy jeti – vágta rá Lajos, Brúnó pedig őhozzá a legelső kezébe akadó tárgyat.
Ezek után kis szünet következett.

– Akkor most nézzük a fegyvereket! – Brúnó kicipzározta a táskáját, és kivette belőle a legfelül lévő tárgyat.
– Hűha! – éledezett Gergő a hátsó sorban.
– Ez egy szögesdróttal betekert baseballütő – mutatott fel Brúnó egy szögesdróttal betekert baseballütőt. – Ezt a fegyverfajtát én találtam fel négy évvel ezelőtt – büszkélkedett az okleveles zombivadász.
– Én mintha már láttam volna egy régebbi filmben – töprengett János. – Bár lehet, az csak remake volt.
– Mondom, hogy én találtam ki! – emelte fel Brúnó a hangját és a fegyvert. – Nem csak zombik ellen ideális, mást is könnyedén lehet vele törni-zúzni, legyen az törékenyebb tárgy, vagy egy tolvaj, akit rajtakapsz, hogy lopja a cseresznyét a kertedből, vagy akár egy rosszindulatú kötekedő alak – nézett Janira, az ütőt kissé megemelve.
– Ó, az egy szamurájkard? – kérdezte Gergő, amint előkerült a következő fegyver.
– Úgy ám! – mosolyodott el Brúnó. – Ezt még egy kedves ronin ismerősömtől kaptam, amikor Takamori-machin nyaraltam – forgatta meg a kardot, amin a made in china feliratot egy gondosan felhelyezett szigetelőszalag darab takarta.
– Milyen macin? – motyogta maga elé halkan Lajos, mert közbeszólni már nem mert.
– Az Japánban van – válaszolta neki Zita.
– És jetik helyett nagy szőrös macik lakják? – érdeklődött Lajos, de a lány nyakoncsapta.
– Ez a kard hatásosabb a nedves zombik ellen – folytatta Jegenye Brúnó. – Egy rutinos, olajozott suhintás, és kampec.
– Nekem már van rutinom – büszkélkedett Gergő. – Kerületi Fruit ninja csúcstartó vagyok.
– Én is indultam egyszer egy fénykard versenyen – vette fel a fonalat János. – Bár nem értünk a végére, mert hamar besötétedett.
– Ez pedig egy speciális gumikalapács – húzta elő Brúnó a fegyvert a táskából. – Limitált széria, és még neve is van, A másnapos Thor haragja.
– Az igen – hüledezett Gergő. – Akkor szalonspiccesen is lehet használni?
– Persze, csak kellő körültekintéssel, vigyázva az ujjakra – zárta rövidre a témát Brúnó egy kellemetlen emléken mélázva. – Tudtok még mondani hatásos fegyvereket a zombik ellen?
– A láncos buzogány – válaszolta Ede.
– Azt már pár napja diszkvalifikáltam – sóhajtott fel Brúnó, emlékezve az ablaküveg felháborító viselkedésére.
– Hát, Skandar Graun jobban kezelte nálad – érkezett a hátsó sorból a véleménynyilvánítás.
– Ivorl redves farkára! Te olvastál John Caldwellt? – mélázott Brúnó.
– Hiszen az alapműveltség része – felelte Ede.
– Szerintem jó a díszkő is – vetette fel Lajos.
– Azt meg honnan szerzel?
– Ó, itt kint, a Rákóczi ház előtt kéthetente kimozdul, meg feltöredezik, így biztosított a megfelelő készlet utánpótlás.
– Nekem van egy kétkilós kalapácsom – közölte János. – Méghozzá jó hosszú nyelű, így nem kell túl közel menni vele.
– Mi van, nyuszi vagy?
– Dehogy, csak úgy nagyobbat tudok vele ütni – hazudta Jani.
– Nekem akad egy sima baseballütőm is, azzal autógumikat szoktam püfölni edzésképpen – közölte Zita jóleső érzéssel.
– És nem durrannak ki a kerekek, vagy nem ér vissza közben a kocsi tulaja?
– Natúr teherautó külsőgumit, te gyagyás! – sóhajtott a lány, majd Brúnóhoz fordult. – Sőt, folytatok biológiai hadviselést is!
– Nocsak, könnygáz a nedves zombik ellen? – találgatott Brúnó.
– Annál sokkal jobb – mosolyodott el Zita. – Igazi csodafegyver, egy röpképes génmódosított kakapo.
Erre Brúnó nem tudott mit felelni.

Elérkezett a vizsga napja. Jegenye Brúnó ennek helyszínéül a sok éve lepusztult Avas szálló épületét, és a hátsó gazos részt választotta.
Közismert tény, hogy miután a legutolsó felújítási variáció is befuccsolt az arra szánt önkormányzati pénzek elsikkasztása miatt, a jókora ingatlant csövesek lepték el. Rövid idő után őket kóbor macskák váltották, akik elkergették a csöveseket. Nemrég pedig a többszintes épületet zombik vették birtokukba, akik megették a macskákat. Vagyis csak egy részüket, amit el tudtak kapni – ezek többnyire gyors-száraz és gyors-nedves zombik voltak, érthető okból. Bár egy lassú-száraz és lassú-nedves élőhalottakból verbuválódott csapat is sikeresen vadászott le néhány macskát, miután bekerítették, és sarokba szorították azokat.
– Köszöntök mindenkit a záróvizsgán! – Brúnó elégedetten nézett végig a kis, öttagú társaságon. Azért volt elégedett, mert a többiektől is beszedte pár napja a vizsgadíjat. – A feladat egyszerű, egyesével be kell hatolnotok az épületbe, és az emeleten, a régi moziteremben meg kell találnotok egy-egy elrejtett tárgyat.
– Ó, ez nem tűnik bonyolultnak – legyintett János.
– Eközben persze ki kell iktatni az útba kerülő zombikat.
– Na, az már bonyolultabb – mélázott Dezső.
– A bizonyos tárgyat pedig kihozni.
– Remélem, nem kétajtós szekrény – remélte Lajos. – Azt még egy jeti se bírná kicipelni.
– Utána pedig egy jó kis zombihenteléssel zárunk. A túloldali résztvevők abba az épületbe zárva várják a finálét – intett Brúnó jobb oldalra.
– Ki megy be elsőnek? – kérdezte Gergő.
– Kisorsoljuk – felelte Brúnó, miközben elővett egy megfelelő véletlenszám-generátort.
Zita csak somolyogva nézte a többieket, és a dobókockát.

János indult elsőnek. Fél perccel azután, hogy bemászott a legközelebbi földszinti ablakot hézagosan fedő rácson, bentről puffanás, csörömpölés, nyekkenés és jajszó hallatszott gyors egymásutánban. Később a panaszos jajgatás megismétlődött, hangosodott, közeledett. Jani lógó orral és vérző vállát markolva érkezett vissza.
– Hűha! Egy zombi máris megharapott? – hüledezett Dezső.
– Nem. Zombit nem láttam – felelte Jani. – Lajos hülye kétajtós szekrénye volt. Vitrines – tette hozzá magyarázatképpen.
– Hát, ha vérszekrény volt, akkor dupla tapasztalati pont – mosolygott Zita. – Bár még így is messze állsz a szintlépéstől.
– Lépek! – mordult rá János. – Haza.

Dezső óvatosan mászott be egy évek óta tátongó másik ablakon, lassan haladt, hogy ne csapjon zajt. Talán Jani előző bénázása felkeltette néhány közelebb kószáló élőhalott figyelmét. Eltelt öt perc, nyolc, tíz, de semmi sem hallatszott a romos épületből. Kint is csend honolt, csak egy nagyobb galambcsapat kanyargott felettük a bárányfelhős égen. Ezt az idillt egy zombi törte meg, amikor kizuhant az egyik emeleti ablaknyílásból. Brúnó komótosan odasétált hozzá, majd a szöges baseballütőjével szétverte a lestrapált élőhalott koponyáját. Nem sokkal később a vigyorgó Dezső is visszatért a kint várakozókhoz, és felmutatta Brúnónak a kihozott tárgyat, egy vadiúj baltát, amin csak néhány húscafat liffegett.
– Jó választás – bólintott Brúnó.

Lajos határozottan indult neki, és amikor elnyelte az épület, Brúnó jobbra pisszegett, a bezárt zombik felé. A takarásból nemsokára Peti, a jeti sétált elő.
– Ezt a csávót ismerem – közölte lelkesen. – Tavaly kergettem meg a bálványi kilátónál. A pancser egy szuszra Bánkútig szaladt.
– Oké, de most csak egyszerűen ijessz rá! – kérte Brúnó a barátját.
– Ez nem csalás? – kérdezte Gergő.
– Nyugi, jót tesz a személyiségfejlődésének – felelte a jeti, és ő is bemászott az ablakon.
Öt perc elteltével hallatszott ki távolabbi zaj, majd Peti tért vissza mosolyogva.
– A moziig eljutott, de utána azt mondtam neki, hogy Hú!, aztán kimászott a túloldalon. Majdnem nekiszaladt egy villamosnak. Szerintem már messze jár.

Gergő fejcsóválva, de határozottan markolt rá egy éles középkori szablyautánzatra, és indult az épület felé. Újra csendes várakozás kezdődött, csak a galambcsapat húzott el ismét felettük – a madarak mintha valami miatt nyugtalanak lettek volna.
Nemsokára Gergő is elégedetten mászott ki a többiekhez, ő egy jókora pallossal gazdagodott.

Végül Zita indult el magabiztosan az Avas szálló romja felé.
– Izé. Az a kakapo nálad van? – szólt utána Brúnó.
– Nem, nincs. Hol lenne, a zsebemben? – csóválta a fejét a lány.
– Pedig kíváncsi lettem volna rá.
– Nyugi, a zombicsapat ellen tartogatom – válaszolt, majd fürgén felugrott az ablaknyílásba, és ment tovább.
Zita ért vissza a leggyorsabban, és büszkén emelte fel a megszerzett spéci fémszálas dobóhálót.
– Jó cucc! – közölte. – Akkor zombulunk még egyet?

Brúnó intett a jetinek, hogy engedje ki a bezárt zombikat. Peti elindult az épület felé, de valaki megelőzte.
– Adok én nektek zombikat! – kiáltotta egy stöpli csöves, aki egy kicsit hasonlított Petőfire, majd kinyitotta az ajtót, és elszaladt a telek susnyás sarka felé.
Rövid időn belül huszonnégy zombi botorkált elő, és meglátva a szemben felsorakozott vadászokat, hörögve elindult feléjük.
Jegenye Brúnó mosolyogva nézte a közeledő élőhalottakat, majd próbaképpen meglengette a szöges dróttal betekert baseballütőjét. Gergő maga elé tartotta a pallost, úgy figyelte a lassan kibontakozó támadást. Dezső az új baltát markolva nézett végig a zombikon.
Zita előbb vigyorogva mérte fel az egyre közeledő ellent, majd felkiáltott.
– Oh baszki, KEZDŐDIK!
A hívószóra egy rikoltás érkezett feleletnek a közelből, majd megjelent a kakapo. A miheztartás végett játékosan szétkergetett egy csapat galambot, és méltóságteljes szárnycsapásokkal az élőhalottak felett állapodott meg.
– Mlöm! – adta ki az utasítást Zita, amire a kék színű, közel két méteres szárnyfesztávolságú madár savat köpött a zombikra.
Halott hús sercegett, kezek, lábak szakadtak le és estek a gazos földre. Az eddig is inkább cammogós roham ezzel végleg megtört, a kis csapat nemsokára végleg lehentelte a megmaradottakat.
Zita mintegy jutalomképpen megvakargatta a kakapo feje búbját, amit a kis társaság többi tagja inkább biztos távolból figyelt.
– Aha, biológiai hadviselés – motyogta Brúnó, miközben elpakolta a harci felszerelését.

Két nap múlva Lukrécica – Miskolc nulladik számú zombimacskája, aki korelnökként első számúvá karmolta fel magát társai korpuszán – a volt Kossuth mozi lépcsőjéről figyelte a közben balgán beóvakodott, mit sem sejtő csöveseket, majd megnyalta a bajszát, és vezényszót nyávogott Lúcsiának, egy teknőcmintás kisebb macskának. Lopakodó üzemmódba kapcsoltak.

Jegenye Brúnó elégedetten nézett szét az Avasi kilátóból. Nem messze jobbra egy füves tisztáson a kakapo játszadozott egy zombi koponyájával, a susnyásban Peti, a jeti lopakodott valahová, távolabb, a panelházak között pedig egy csillámfaszvámpír figyelt egy nyolcadik emeleti ablakot. Még feljebb fehér felhők úsztak az égen.
Lent Miskolc élte mindennapjait, emberek jártak dolguk után, egyre kevesebb zombi zavarta ebben őket. Persze nem csak ők rótták a néhol tiszta, néhol koszos utcákat, parkokat vagy csak úgy a környéket. A tömegbe vegyülve, vagy a hétköznapi emberek szemének láthatatlanul számos lény is jelen volt.

A leghosszabb avasi sétány egyik romos pincéjének régenvolt bejárata helyén pedig egy dombitörpe ráncolta a szemöldökét, mert késett, akire várt. De az már egy másik történet.


illusztrációk: Kristálysólyom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése