Jegenye Brúnó
arra ébredt, hogy egy zombi lovagol rajta.
Félálomban nem
érzékelünk mindent tisztán, ezért Brúnó a későbbi dokumentálás érdekében
részletesen szemrevételezte a jelenséget. A lányzombi határozottan egésznek
tűnt, ritmikus mozgása nem sugallt szétszórtságot; minden egyes testrésze a
megfelelő módon, a megszokott szögben helyezkedett el. Sőt határozottan egy dologra koncentrált – az
ütemes helyzetváltoztató mozgása során.
Amikor Lelyla
először említette, hogy koszpléjes, Brúnó azt hitte, olyankor összekoszolja
magát játék közben. Bár ezen elméletét egy iszapbirkózós videóra építette.
Később, több információ birtokában már másfajta videókat talált etémában. Az
egyik netes helyen fellelte Lelyla egyik ilyen – azt a hegymászó plüssmacis –
videóját is, miután más szemmel nézett a lányra. Pláne, amikor a bizonyos
cselekménysort testközelben is tapasztalta.
A testközelben
tapasztalás jó dolog – hunyorgott Brúnó, majd ezen elméletét gyakorolta
kinyújtott kézzel is, a fennálló távolságot nullára redukálva saját tenyere és
Lelyla domborodó, fel-le hintázó, igencsak kézre álló – mondhatni tenyérbe
mászó – rugalmas halmai között.
A lányzombi
fokozta az iramot – mintha lovaglás közben egy domboldalon lefelé vágtázna, miközben
úgy tűnt, inkább felfelé tör. Brúnó tekintete megpihent a lány medencecsontján,
s egyúttal egy múlt századvégi miskolci szintipop együttes Requiem című száma
jutott eszébe – furcsa déjà vu.
Einstein
mondta, hogy minden relatív, bár ezt nem a fizikára értette. Egyesek szerint
ezt a kijelentését akkor tette, miután a felesége unszolására elolvasott egy
kortárs német költők szerelmes verseit tartalmazó rövid kötetet. Az utókorra is
rámaradt mondata után még morgott valamit holmi kortárs költőkről, akiket
legalább néhány napra étlen-szomjan ki kéne kötni a rideg valóságba, majd
szórakozottan bezárkózott a fürdőszobába, kézzelfoghatóbb dolgokon töprengeni.
De visszatérve
az avasi panelház nyolcadik emeletére, Lelylával éppen kezdett elszaladni a ló.
Mondhatni, közben pegazussá változott, és egyenesen becélozta az
eseményhorizontot.
Brúnó lelkesen
asszisztált a cél érdekében, és minden tagjában átérezte egy régi reggeli
tévétorna előtt a bemondónő konferansziéjának igazságát; egy kicsi mozgás
mindenkinek kell! – És az nem feltétlenül a sok kilométeres futás hajnali
ötkor.
Hogy jól
induljon a nap.
Nem sokkal
később Brúnó már az előző este kikészített sporttáskája tartalmát ellenőrizte.
Szemrevételezte a szögesdróttal betekert baseballütőt, az akciós áron beszerzett
japán szamurájkardot made in china felirattal,
a két tucat Korda György lemezt – ami polivinil-klorid és polivinil-acetát
kopolimeréből készült, és már gyakorlatban is bizonyította, hogy megfelelő
szögben és sebességgel eldobva alkalmas puhább testű zombik biztonságos, kellő
távolságból történő lefejezésére –, Lelyla ezerötszáz oldalas, keménykötésű Katedrális-át (írta Harrison Fawcett) –
ami szintén bizonyította működőképességét, csak kisebb hatósugárral, viszont
jónéhány oldallal vastagabb az Akkon
ostromá-nál, tehát nagyobbat szólt, ha fejbe csaptál vele valakit. Valamint
elpakolt további négy-öt darab egyéb zombiirtó fegyvert, amik még befértek a
táskába a többi könyv mellé.
A többi könyv
nem fegyverként funkcionált. Vagyis csak átvitt értelemben, mert ha Brúnó
átviszi őket a tanfolyamra, a bennük lévő információk fognak fegyverként
funkcionálni a jövő lelkes zombiirtói számára – miután sikeresen elvégzik
Jegenye Brúnó, okleveles zombivadász kéthetes tanfolyamát.
Amíg Brúnó
azon töprengett, minden szükséges eszközt bepakolt-e, addig Lelyla kiigazította
a szex közben elmosódott sminkjét.
Zombik
tekintetében ugyebár hamar többletjelentést nyert a kihúzta a szemét kifejezés,
mert nem mindegy, hogy a cselekvés segédeszköze a lányzombi szemceruzája, avagy
a zombivadász kombináltfogója – a bepakolt további négy-öt darab egyéb fegyver
között. Brúnó a sajátját zombináltfogónak nevezte.
Brúnó a
lépcsőházba kilépve dobott a rácson át egy fél macskát a szomszéd Aranka
néninek, hadd csócsálja, majd indult tanfolyamot tartani. Aranka néni rögvest
nyammogni kezdett a finom falaton, az se zavarta, hogy a fél cica már állott,
bundás része kicsit molyrágta volt. Aki már zombi, nem törődik az élet apró
részleteivel. A rács mögött pedig senkit sem zavart, sőt a tíz éve felszerelt
százkilós biztonsági berendezés már régen bizonyított; máshol mentősök,
tűzoltók se tudtak rajta áthatolni. Nem úgy, mint négy házszámmal lejjebb, ahol
egy élőhalott horda kitörte a bejárati ajtót, aztán… hogy is énekelte Szántó
Faszi egy régebbi Szigeten? Idegenek
szállták meg a lépcsőházat.
Jegenye Brúnó
hirtelen mozdulattal ugrott be a liftbe, ezt a cselt nemrég leste Peter Sellers
egyik Rózsaszín Párduc filmjéből. A bent hörgő zombi viszont meglepte. De
Brúnót kemény fából faragták, bár a baseballütőjét még keményebből. A szűk hely
ellenére rutinosan lendített, pontosan orrtövön találva az élőhalottat, aki
erre elcsendesedett. Brúnó kilépett a liftből, majd megnyomta a fekete gombot,
amit ő szereltetett fel a múlt héten. Mosolyogva bólogatott, jó ötlet az a
csapóajtó a lift padlójában – amin át a zombi a gravitációval karöltve
távozott, nekivágva létezése utolsó nyolc emeletének.
– Ha valaki
kérdezné, mindig is volt egy halott zombi a liftaknában a fenyőfa mellett –
kacsintott Brúnó Lelylára, aki közben kinézett a zajra a lakásajtó takarásából.
– Kettő –
helyesbített a lány. – Tegnap én is leküldtem egyet.
– Ó, imádlak,
Nyuszimuszi!
– Én is
Tökfej, de ha lehet, ne rabold ki a McDonald’sot a Tapolcai elágazásnál
nélkülem! – integetett Brúnónak az ajtóból. – Na, siess, nehogy elkéss, én
hősöm!
– Visszük a
zombikat! Hozzátok a halottakat! – A nyikorgó kerekű kordét két csuklyás férfi
húzta a sétálóutcán, a Sötétkapu előtt. Négy megkötözött zombi mocorgott
tehetetlenül rajta, szorosan egymás mellé pakolva. – Visszük a zombikat!
Hozzátok a halottakat!
– Itt van még
egy!
– Nem vagyok
zombi!
– Mit mond?
– Azt mondja,
nem zombi.
– Dehogyisnem.
Az vagy.
– Nem akarok a
taligára kerülni!
– Szerintem
vágd fejbe!
– Szerinted
nem vágtam eddig ötször? Tehát zombi.
– Na jó, egy
ezres lesz a szállítási díj.
– Jól vagyok!
Hű, de jól vagyok!
– Plusz ötszáz
a szájpecek.
– Nemmm… hmmm!
– Ó, ez
ötletes! Kérek még egy pecket! Köszönöm! Jösztök holnap is?
Brúnó ekkor
ért a kordé mellé. Mosolyogva bólogatott az embertársaik érdekében munkálkodó
hullaszállítók szorgalmán, majd megszaporázta kacsázó lépteit, és becélozta az
egyik közeli kapualjat.
– Várjatok! –
futott a csuklyás alakokhoz egy vöröshajú lány. – Most láttak a Szinvában egy
víziszörnyet!
– Élő volt
vagy halott? – fordult vissza Brúnó. – Esetleg élőhalott?
– Azt nem
tudom, nem mentem közel hozzá, mert genyának tűnt. A szeme sárgán fénylett, a
kezében meg egy kard volt.
– Lehetett egy
sellő?
– Egy karddal
hadonászó menyecske a vízirevüből? – töprengett a magasabb hullaszállító.
– Nono, nem
minden sellő nőnemű – tudálékoskodott Brúnó. – Volt rajta tengericsillag
bikinifelső gyanánt?
– Mondom, hogy
nem mentem közel hozzá, inkább elfutottam. De hogy találna csillagot a
tengertől ilyen távol?
– Lehet, hogy
délről hozták neki.
– Ugyan már!
Hogy hozhatna el egy fecske két csillagot?
– Lehet, hogy
gólya hozta. Vagy gilice.
– Én egyszer a
Hámori tóban láttam egy sellőt, de az nem sárgaszemű volt – elmélkedett a másik
zombiszállító. – Hanem kék. Igen barátságosan viselkedett, és tengericsillag se
takarta.
– Kék szeme
volt? Fura.
– Viszont ő
tudta változtatni a szeme színét.
– És azt hogy
csinálta? – kételkedett a lány.
– Hát izé,
magától változott. Különféle élethelyzetekben.
– Például, ha
haragudott? – kíváncsiskodott a lány. – Nemrég körbefutottam a Hámori tavat.
– Miért?
Kergetett egy szörny?
– Dehogy!
Sportból.
Brúnó még
hallgatta volna az információdús eszmecserét, ugyanis nagyon érdekelték a
Miskolc környékén élő szörnyek, és változó színű szemű sellőről eddig még nem hallott,
de sietnie kellett a tanfolyamra, így hamarosan elnyelte a kapualj – ahogy a
nagyobb víziszörnyek teszik azt az óvatlan áldozataikkal.
Jegenye Brúnó
nem volt mindig zombivadász, előtte a vámpírvadászok életét élte.
Tulajdonképpen a vámpírvadászatot se vágta sutba, de haladni kell a korral –
halivúd is dobta a vámpírokat a zombik kedvéért –, így Brúnó is jobban
preferálta a zombik levadászását. Pláne, hogy könnyebben lehetett egy csoszogó
élőholtat elkapni, mint egy fürge halotthalottat, mondjuk egy
csillámfaszvámpírt.
Egy kisebb
szobát bérelt egy műkörmös és egy kettlebell edzőterem szomszédságában. Mivel
Miskolcon – bár messzi nyugatról nem úgy tűnt – dübörgött a gazdaság, a szoba
is be volt táblázva, mint a belső udvarra néző ablaka – mondjuk azt éppen Brúnó
törte ki, amikor szándékán kívül szemléltette, milyen kárt tud okozni a
láncosbuzogány, kicsúszva kezelője markából. A zombiirtó tanfolyam előtt húsz
perccel egy auramasszírozó hölgy végzett, Brúnó ideje lejártával pedig
nemsokára egy regényírói tanfolyam kezdődött. Így talált rá a bérelhető szobára
is.
Jegenye Brúnó
ugyanis írt egyszer egy haikut, amit az egyik jólmenő íróismerőse nemrég
belecsempészett az aktuális regényébe. Ez Brúnót határtalan büszkeséggel
töltötte el, valamint egy csapásra tündöklő napfényben látta saját regényírói
karrierjét. Gyorsan utánaolvasott a neten, hogyan is kell regényt írni… Meglepő
módon azonnal kidobott neki a gép húsz regényírói tanfolyamot, mindet borsos
áron. Ezen elgondolkozott, majd rájött, aki nem tudja, tanítja. Így ő is
írótanfolyamokat szervezett, de a körülmények kedvező alakulása – a zombik
megjelenése és elszaporodása – után átváltott zombivadász tanfolyamokra. Az
mégiscsak egyszerűbb a regényírásnál.
Pont akadt egy
szabad időpont az írótanfolyam előtt, mert a jósnő felmondta a napi bérleményt.
Pontosabban nem várt módon betoppant a főbérlő egy jóslás kellős közepébe.
Miután lepucolta cipőjéről a birkavesét, lett nagy földrengés, és kirúgta a
pancser jósnőt, aki ezt nem látta előre.
Brúnó az
induló tanfolyamot a fb.-on kezdte reklámozni, azaz boldognak és boldogtalannak
küldözgette a nem mindennapi lehetőség hírét. Amikor posztolta az Akik még nem csinálták kecskével nagyon
titkos csoport tagjainak is, Zita – egy lelkes tag – révén meglett a kellő jelentkező.
Nemrég gondolkodott rajta, hogy kilépjen-e a csoportból, de végül nem mert.
Mert ugyan igaz, hogy Lelyla egyszer lány szatírnak öltözött, de
tulajdonképpen, a szatír is ember, azaz csak félig kecske.
Brúnót eleinte
meglepte, hogy Lelyla milyen kreatív ötleteket talált ki, de idővel megszokta,
sőt büszke volt rá. A legutóbbi koszpléjes fotózásra a lány gyárihibás
steampunk szexrobotnak öltözött – akit a szenvedély és a gőz hajt. Emlékezetes
látványt nyújtott, amikor különböző testnyílásain dőlt a füst – ezt az effektet
egy egyszerű e-cigi és egy kis furfang segítségével oldotta meg –, valamint kis
fogaskerekek potyogtak ki belőle (és ezt csak két kibelezett kakukkos óra
bánta).
Mondjuk Lelyla
a Gyűrűk Ura helyett már a Trónok harcán szocializálódott, így hangsúlyosabban
jelent meg mindennapjaiban a szex. Brúnó büszke volt rá, hogy ezt a tendenciát
ő is sokszor, azaz gyorsan magáévá tette. Sőt Lelyla még Brúnó zenei ízlésére
is hatással bírt, pláne, ha a dalszövegek cinkos aktualitást is kaptak. Például
a vámpírvadász mostanában sokat motyogta magában, hogy Bírom a módszered, én vagyok a gyógyszered!
– Hozzánk
minden fáziskéséssel ér el, de már az új halivúdi trendből jól tudjuk, a
vámpíros filmeket felváltották a zombisok. – Jegenye Brúnó a hatás kedvéért
felemelte mutatóujját. A tanfolyamon részt vevő nyolc tanoncból hét követte
tekintetével a mozdulatot, csak Zita rajzolgatott valami madárfélét a
jegyzetfüzetébe. – És nem az számít, hogy mindez hogyan is indult, a cél a
túlélés. Amúgy sem ismert, hogy itt Miskolcon ki lehetett a nulladik beteg.
Habár egyesek szerint az első átváltozást a kritikán aluli menzakoszt okozta,
mivel az óvodások nem tudták megemészteni, hogy minden csütörtökön spenótot
kapnak nokedlivel, és bizonyított tény, hogy N. Vivike folyamatosan rágta a
szülei fülét egy vadi új fröccsöntött csillámpóniért. Viszont az óvónénik
gyorsan megtanulták, a kisujjad se nyújtsd nekik!
– Akkor nem a
jetik miatt történt? – kérdezett közbe Lajos, aki nem szívlelte a szőrös hegyi
embereket, mert miattuk nem tudta megszerezni évek óta a Bükk kilencszázas
csúcsai kitűzőjét.
– Nem. A
közben eltűnt jetikutatók már bizonyították, hogy nincs közöttük zombi, hiszen
akkor már visszajöttek volna élőhalni – cáfolt Brúnó. – És az is tévhit, hogy
egy csöves koldus terjesztette volna el a kórt, mert őket még a zombik is
messzire elkerülik a szaguk miatt.
– Akkor honnan
jöttek a zombik? Simagöröngyösről? – Ezt a kérdést János tette fel, aki az
utóbbi hetekben minden megszerezhető zombis témájú könyvet elolvasott.
– Nono,
Simagöröngyös, a mesebeli zsákfalu nincsen rajta a műholdas térképen! És nem
azért, mert kitakarták felhőkkel, mint a régi szovjet katonai objektumokat,
hanem, mert csak a képzelet szüleménye!
– Igen? És
akkor miért élt meg ez a dokumentumkötet ennyi újranyomtatást? – lobogtatott
meg bőszen Jani egy eléggé agyonolvasott Zombi
Apokalipszis A simagöröngyösi rémület folytatódik tizenhetedik kiadást. –
És különben is, a teniszütő tényleg megfelel a zombik elleni harcra! Mind
fonák, mind tenyeres üzemmódban.
Jegenye Brúnó
szerint János, ha nem is volt első osztályú zombivadász alapanyag, azért az
akarat megvolt benne, hogy örök ígéret maradjon. Egy közös ismerősük is
osztotta ezt a nézetett, hozzátéve, hogy ez genetikailag is bizonyított, mert
Jani anyja kocaturista, apja divatszurkoló identitással rendelkezett.
– A mai órán a
zombik fajtáit fogom ismertetni. – Brúnó egy A4-es lapot celluxozott a falra,
amin egy furcsa ábra volt látható.
– Mi ez, egy
négylevelű lóhere? Jól jön a szerencse a zombik ellen! – vigyorgott János.
– Nem, ez egy
mandala – mondott ellent Lajos. – Elriasztja a zombikat?
– Szerintem
egy képrejtvény, ami magas a zombiknak, és amíg gondolkoznak rajta, lesz időnk
elszaladni – nyilvánított véleményt Dezső is.
– Ez egy
Venn-diagram – nézett fel Zita, mert már végzett a rajzzal.
– Úgy van! –
helyeselt Brúnó, bár csak blöffölt, mivel matekból se tüntették ki anno. –
Vannak lassú zombik – bökött az egyik körre –, és vannak gyors zombik –
mutatott egy másik halmazra. – Természetesen a gyors zombik a veszélyesebbek.
Pláne, ha a tapasztalatlan zombivadász első látásra lassú zombinak nézi őket.
Aztán jön a meglepetés, és kampec.
– Mármint a
zombiknak – mosolyodott el Zita.
– Vannak
száraz zombik, és vannak nedves zombik – folytatta Brúnó továbbbökdösve a
papírlapot. – Ez azért lényeges, mert más és más fegyverek hatékonyabbak
ellenük.
– Félszáraz
zombi nincs? – vetette fel Dezső. – A múltkor ittam félszáraz Tokaji
Sárgamuskotályt, az tök finom! – nyelt egy nagyot a gondolatra.
– Nem, nincs
félszáraz zombi – okozott csalódást Brúnó. – Ezen kombinációban pedig a
zombikat négy fő csoportba soroljuk. Lassú-száraz, lassú-nedves, gyors-száraz
és gyors-nedves zombi – mutatta a halmazok metszetét, amit más színnel jelölt.
– Az én
feleségem tuti lassú-száraz – mélázott Ede.
– Hogyhogy, ő
is zombi? – lepődött meg Brúnó.
– Ja, nem.
Másra gondoltam.
–
Összpontosítás, figyelem, fegyelem! Ez egy jó zombivadász sajátja – közölte
feddőn Brúnó.
– És félig
lassú, félig gyors zombi? – makacskodott Dezső. – Olyan sincs?
– Nincs –
vonta össze szemöldökét Brúnó.
– De mégis, ha
először gyors zombi volt, de utána fájni kezdett a lába, és lelassult? –
kötötte az ebet a karóhoz Dezső. Ő a szomszédos kettlebell csapatból jött át
nemrég, ugyanis egy kellemetlen baleset érte. Egy kicsit elkalandozott a
gondolata, miközben az egyik csoporttársa harmonikus mozgását figyelte, és a
saját lábára ejtette a súlyzót.
– Nincs
féllassú zombi – tisztázta Brúnó. – Ha egy gyors zombi mondjuk, elveszti a
lábfejét, mert leesik neki, akkor egyből lassú zombivá válik. – Tehát ebből a
halmazból átkerül ebbe a halmazba – szemléltette bökdöséssel.
– Ha pedig egy
nedves zombi kiszárad, akkor egyből száraz lesz – adta fel az átmeneti
zombi-kategorizáló elméletét Dezső.
– Úgy van.
– És ha, mégse
szárad ki gyorsan? – vetette fel János. – Akkor se lehet félszáraz?
– És ha
beleesik egy hordó közepes cukortartalmú borba, akkor se lesz félédes? –
makacskodott Lajos.
– Már hogy
esne bele egy hordó félédes borba? – hökkent meg Brúnó.
– Belelöki egy
jeti – vágta rá Lajos, Brúnó pedig őhozzá a legelső kezébe akadó tárgyat.
Ezek után kis
szünet következett.
– Akkor most
nézzük a fegyvereket! – Brúnó kicipzározta a táskáját, és kivette belőle a
legfelül lévő tárgyat.
– Hűha! –
éledezett Gergő a hátsó sorban.
– Ez egy szögesdróttal
betekert baseballütő – mutatott fel Brúnó egy szögesdróttal betekert
baseballütőt. – Ezt a fegyverfajtát én találtam fel négy évvel ezelőtt –
büszkélkedett az okleveles zombivadász.
– Én mintha
már láttam volna egy régebbi filmben – töprengett János. – Bár lehet, az csak
remake volt.
– Mondom, hogy
én találtam ki! – emelte fel Brúnó a hangját és a fegyvert. – Nem csak zombik
ellen ideális, mást is könnyedén lehet vele törni-zúzni, legyen az törékenyebb
tárgy, vagy egy tolvaj, akit rajtakapsz, hogy lopja a cseresznyét a kertedből,
vagy akár egy rosszindulatú kötekedő alak – nézett Janira, az ütőt kissé
megemelve.
– Ó, az egy
szamurájkard? – kérdezte Gergő, amint előkerült a következő fegyver.
– Úgy ám! –
mosolyodott el Brúnó. – Ezt még egy kedves ronin ismerősömtől kaptam, amikor
Takamori-machin nyaraltam – forgatta meg a kardot, amin a made in china feliratot egy gondosan felhelyezett szigetelőszalag
darab takarta.
– Milyen
macin? – motyogta maga elé halkan Lajos, mert közbeszólni már nem mert.
– Az Japánban
van – válaszolta neki Zita.
– És jetik
helyett nagy szőrös macik lakják? – érdeklődött Lajos, de a lány nyakoncsapta.
– Ez a kard
hatásosabb a nedves zombik ellen – folytatta Jegenye Brúnó. – Egy rutinos,
olajozott suhintás, és kampec.
– Nekem már
van rutinom – büszkélkedett Gergő. – Kerületi Fruit ninja csúcstartó vagyok.
– Én is
indultam egyszer egy fénykard versenyen – vette fel a fonalat János. – Bár nem
értünk a végére, mert hamar besötétedett.
– Ez pedig egy
speciális gumikalapács – húzta elő Brúnó a fegyvert a táskából. – Limitált
széria, és még neve is van, A másnapos Thor haragja.
– Az igen –
hüledezett Gergő. – Akkor szalonspiccesen is lehet használni?
– Persze, csak
kellő körültekintéssel, vigyázva az ujjakra – zárta rövidre a témát Brúnó egy
kellemetlen emléken mélázva. – Tudtok még mondani hatásos fegyvereket a zombik
ellen?
– A láncos
buzogány – válaszolta Ede.
– Azt már pár
napja diszkvalifikáltam – sóhajtott fel Brúnó, emlékezve az ablaküveg
felháborító viselkedésére.
– Hát, Skandar
Graun jobban kezelte nálad – érkezett a hátsó sorból a véleménynyilvánítás.
– Ivorl redves
farkára! Te olvastál John Caldwellt? – mélázott Brúnó.
– Hiszen az
alapműveltség része – felelte Ede.
– Szerintem jó
a díszkő is – vetette fel Lajos.
– Azt meg honnan
szerzel?
– Ó, itt kint,
a Rákóczi ház előtt kéthetente kimozdul, meg feltöredezik, így biztosított a
megfelelő készlet utánpótlás.
– Nekem van
egy kétkilós kalapácsom – közölte János. – Méghozzá jó hosszú nyelű, így nem
kell túl közel menni vele.
– Mi van,
nyuszi vagy?
– Dehogy, csak
úgy nagyobbat tudok vele ütni – hazudta Jani.
– Nekem akad
egy sima baseballütőm is, azzal autógumikat szoktam püfölni edzésképpen –
közölte Zita jóleső érzéssel.
– És nem
durrannak ki a kerekek, vagy nem ér vissza közben a kocsi tulaja?
– Natúr
teherautó külsőgumit, te gyagyás! – sóhajtott a lány, majd Brúnóhoz fordult. –
Sőt, folytatok biológiai hadviselést is!
– Nocsak,
könnygáz a nedves zombik ellen? – találgatott Brúnó.
– Annál sokkal
jobb – mosolyodott el Zita. – Igazi csodafegyver, egy röpképes génmódosított
kakapo.
Erre Brúnó nem
tudott mit felelni.
Elérkezett a
vizsga napja. Jegenye Brúnó ennek helyszínéül a sok éve lepusztult Avas szálló
épületét, és a hátsó gazos részt választotta.
Közismert
tény, hogy miután a legutolsó felújítási variáció is befuccsolt az arra szánt
önkormányzati pénzek elsikkasztása miatt, a jókora ingatlant csövesek lepték
el. Rövid idő után őket kóbor macskák váltották, akik elkergették a csöveseket.
Nemrég pedig a többszintes épületet zombik vették birtokukba, akik megették a
macskákat. Vagyis csak egy részüket, amit el tudtak kapni – ezek többnyire
gyors-száraz és gyors-nedves zombik voltak, érthető okból. Bár egy lassú-száraz
és lassú-nedves élőhalottakból verbuválódott csapat is sikeresen vadászott le
néhány macskát, miután bekerítették, és sarokba szorították azokat.
– Köszöntök
mindenkit a záróvizsgán! – Brúnó elégedetten nézett végig a kis, öttagú
társaságon. Azért volt elégedett, mert a többiektől is beszedte pár napja a
vizsgadíjat. – A feladat egyszerű, egyesével be kell hatolnotok az épületbe, és
az emeleten, a régi moziteremben meg kell találnotok egy-egy elrejtett tárgyat.
– Ó, ez nem
tűnik bonyolultnak – legyintett János.
– Eközben
persze ki kell iktatni az útba kerülő zombikat.
– Na, az már
bonyolultabb – mélázott Dezső.
– A bizonyos
tárgyat pedig kihozni.
– Remélem, nem
kétajtós szekrény – remélte Lajos. – Azt még egy jeti se bírná kicipelni.
– Utána pedig
egy jó kis zombihenteléssel zárunk. A túloldali résztvevők abba az épületbe
zárva várják a finálét – intett Brúnó jobb oldalra.
– Ki megy be
elsőnek? – kérdezte Gergő.
– Kisorsoljuk
– felelte Brúnó, miközben elővett egy megfelelő véletlenszám-generátort.
Zita csak
somolyogva nézte a többieket, és a dobókockát.
János indult
elsőnek. Fél perccel azután, hogy bemászott a legközelebbi földszinti ablakot
hézagosan fedő rácson, bentről puffanás, csörömpölés, nyekkenés és jajszó
hallatszott gyors egymásutánban. Később a panaszos jajgatás megismétlődött,
hangosodott, közeledett. Jani lógó orral és vérző vállát markolva érkezett
vissza.
– Hűha! Egy
zombi máris megharapott? – hüledezett Dezső.
– Nem. Zombit
nem láttam – felelte Jani. – Lajos hülye kétajtós szekrénye volt. Vitrines –
tette hozzá magyarázatképpen.
– Hát, ha
vérszekrény volt, akkor dupla tapasztalati pont – mosolygott Zita. – Bár még
így is messze állsz a szintlépéstől.
– Lépek! –
mordult rá János. – Haza.
Dezső óvatosan
mászott be egy évek óta tátongó másik ablakon, lassan haladt, hogy ne csapjon
zajt. Talán Jani előző bénázása felkeltette néhány közelebb kószáló élőhalott
figyelmét. Eltelt öt perc, nyolc, tíz, de semmi sem hallatszott a romos
épületből. Kint is csend honolt, csak egy nagyobb galambcsapat kanyargott
felettük a bárányfelhős égen. Ezt az idillt egy zombi törte meg, amikor
kizuhant az egyik emeleti ablaknyílásból. Brúnó komótosan odasétált hozzá, majd
a szöges baseballütőjével szétverte a lestrapált élőhalott koponyáját. Nem
sokkal később a vigyorgó Dezső is visszatért a kint várakozókhoz, és felmutatta
Brúnónak a kihozott tárgyat, egy vadiúj baltát, amin csak néhány húscafat
liffegett.
– Jó választás
– bólintott Brúnó.
Lajos
határozottan indult neki, és amikor elnyelte az épület, Brúnó jobbra
pisszegett, a bezárt zombik felé. A takarásból nemsokára Peti, a jeti sétált
elő.
– Ezt a csávót
ismerem – közölte lelkesen. – Tavaly kergettem meg a bálványi kilátónál. A
pancser egy szuszra Bánkútig szaladt.
– Oké, de most
csak egyszerűen ijessz rá! – kérte Brúnó a barátját.
– Ez nem
csalás? – kérdezte Gergő.
– Nyugi, jót tesz
a személyiségfejlődésének – felelte a jeti, és ő is bemászott az ablakon.
Öt perc
elteltével hallatszott ki távolabbi zaj, majd Peti tért vissza mosolyogva.
– A moziig
eljutott, de utána azt mondtam neki, hogy Hú!, aztán kimászott a túloldalon.
Majdnem nekiszaladt egy villamosnak. Szerintem már messze jár.
Gergő
fejcsóválva, de határozottan markolt rá egy éles középkori szablyautánzatra, és
indult az épület felé. Újra csendes várakozás kezdődött, csak a galambcsapat
húzott el ismét felettük – a madarak mintha valami miatt nyugtalanak lettek
volna.
Nemsokára
Gergő is elégedetten mászott ki a többiekhez, ő egy jókora pallossal
gazdagodott.
Végül Zita
indult el magabiztosan az Avas szálló romja felé.
– Izé. Az a
kakapo nálad van? – szólt utána Brúnó.
– Nem, nincs.
Hol lenne, a zsebemben? – csóválta a fejét a lány.
– Pedig
kíváncsi lettem volna rá.
– Nyugi, a
zombicsapat ellen tartogatom – válaszolt, majd fürgén felugrott az
ablaknyílásba, és ment tovább.
Zita ért
vissza a leggyorsabban, és büszkén emelte fel a megszerzett spéci fémszálas
dobóhálót.
– Jó cucc! –
közölte. – Akkor zombulunk még egyet?
Brúnó intett a
jetinek, hogy engedje ki a bezárt zombikat. Peti elindult az épület felé, de
valaki megelőzte.
– Adok én
nektek zombikat! – kiáltotta egy stöpli csöves, aki egy kicsit hasonlított
Petőfire, majd kinyitotta az ajtót, és elszaladt a telek susnyás sarka felé.
Rövid időn
belül huszonnégy zombi botorkált elő, és meglátva a szemben felsorakozott
vadászokat, hörögve elindult feléjük.
Jegenye Brúnó
mosolyogva nézte a közeledő élőhalottakat, majd próbaképpen meglengette a
szöges dróttal betekert baseballütőjét. Gergő maga elé tartotta a pallost, úgy
figyelte a lassan kibontakozó támadást. Dezső az új baltát markolva nézett
végig a zombikon.
Zita előbb
vigyorogva mérte fel az egyre közeledő ellent, majd felkiáltott.
– Oh baszki,
KEZDŐDIK!
A hívószóra
egy rikoltás érkezett feleletnek a közelből, majd megjelent a kakapo. A
miheztartás végett játékosan szétkergetett egy csapat galambot, és
méltóságteljes szárnycsapásokkal az élőhalottak felett állapodott meg.
– Mlöm! – adta
ki az utasítást Zita, amire a kék színű, közel két méteres szárnyfesztávolságú
madár savat köpött a zombikra.
Halott hús
sercegett, kezek, lábak szakadtak le és estek a gazos földre. Az eddig is
inkább cammogós roham ezzel végleg megtört, a kis csapat nemsokára végleg
lehentelte a megmaradottakat.
Zita mintegy
jutalomképpen megvakargatta a kakapo feje búbját, amit a kis társaság többi
tagja inkább biztos távolból figyelt.
– Aha,
biológiai hadviselés – motyogta Brúnó, miközben elpakolta a harci
felszerelését.
Két nap múlva
Lukrécica – Miskolc nulladik számú zombimacskája, aki korelnökként első számúvá
karmolta fel magát társai korpuszán – a volt Kossuth mozi lépcsőjéről figyelte
a közben balgán beóvakodott, mit sem sejtő csöveseket, majd megnyalta a
bajszát, és vezényszót nyávogott Lúcsiának, egy teknőcmintás kisebb macskának.
Lopakodó üzemmódba kapcsoltak.
Jegenye Brúnó
elégedetten nézett szét az Avasi kilátóból. Nem messze jobbra egy füves tisztáson
a kakapo játszadozott egy zombi koponyájával, a susnyásban Peti, a jeti
lopakodott valahová, távolabb, a panelházak között pedig egy csillámfaszvámpír
figyelt egy nyolcadik emeleti ablakot. Még feljebb fehér felhők úsztak az égen.
Lent Miskolc
élte mindennapjait, emberek jártak dolguk után, egyre kevesebb zombi zavarta
ebben őket. Persze nem csak ők rótták a néhol tiszta, néhol koszos utcákat,
parkokat vagy csak úgy a környéket. A tömegbe vegyülve, vagy a hétköznapi
emberek szemének láthatatlanul számos lény is jelen volt.
A leghosszabb
avasi sétány egyik romos pincéjének régenvolt bejárata helyén pedig egy
dombitörpe ráncolta a szemöldökét, mert késett, akire várt. De az már egy másik
történet.
illusztrációk: Kristálysólyom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése