– Mit lehet tudni rólad?
– Huszonöt éves vagyok, jelenleg a
Szegedi Tudományegyetem Informatika Doktori Iskolájának a hallgatója, ahol
tomográfiával és képrekonstrukcióval, illetve annak számítógépes
megközelítésével foglalkozom (Ezzel az találkozhat élőben, akit az orvos beutal
CT-re…) Az egyik fő hobbim az írás, a másik a Rubik-kockázás, ami ideális
szabadidős tevékenység például sorban állásokkor. Emellett néha gitározom is,
erősen kezdő szinten. Imádom a logikai feladványokat, az illúziókat és általában
bármit, amire rá lehet aggatni az „agyfacsaró” jelzőt.
– Kezdő lépésed a szakadék felé, avagy mikor
írtad első novelládat?
– Valamikor 2007 áprilisában a Múzsám –
akit azóta már a páromnak is nevezhetek – kérte tőlem, hogy meséljek valamit.
Nem ez volt az első alkalom, ilyenkor általában egy tanulságos történettel
hozakodtam elő, amit valahol olvastam. De éppen akkor nem jutott eszembe semmi,
így hát nosza, gondoltam, elmesélek akkor egy sajátot. De előtte
figyelmeztettem, hogy lehet, hogy ez egy kicsit hosszabb lesz, mint a többi, és
majd másnap folytatnom kell. Másnap pedig folytattam. Majd harmadnap is. Majd
negyednap is. Amikor két hét és tíz oldal után még mindig úgy éreztem, hogy a
történet elején járunk, kezdtem aggódni, hogy ebből a végén még regény lesz…
Végül ha jól emlékszem, kisebb-nagyobb megszakításokkal három év után értem a
végére, a terjedelem pedig több mint hétszáz oldalra rúgott (ami nyomtatásban
könnyen lehetne a duplája is). Mesélés közben felmerült a kérdés, ami szerintem
minden kezdő írónál előkerül: van-e tehetség is mögötte, vagy az egész csak
naiv lelkesedés? 2007 decemberében szedtem össze a bátorságot, hogy megírjak
egy önálló novellát, és közszemlére tegyem egy nyílt irodalmi honlapon.
Előzetes vélemények kikérése után a Karcolat mellett döntöttem, amit azóta sem
bánok. Az ottani „első írásnak egyáltalán nem rossz” vélemények azt hiszem,
sokat segítettek abban a döntésben, hogy folytassam. De azóta is, legyen szó
pályázatról vagy fiókos írásról, minden művemet elsősorban a Múzsámnak írok.
Végül is az egész az ő hibája!
– Ki, vagy kik voltak rád a legnagyobb
hatással?
– Nem igazán tudnék kiemelni egyetlen
írót, hogy na igen, ő a példakép, neki minden műve aranyat ér. Olvasásban
meglehetősen kritikus vagyok, és még a legjobb művekben is találok olyan
részeket, hogy „hát igen, ezt esetleg másképp kellett volna”. De kétségkívül
vannak írók, akiknek több könyvét is szívesen olvastam vagy olvasom. Ifjonti
koromból Erich Kästnert és Leslie L. Lawrence-t tudnám kiemelni, tőlük nagyon
sok könyv sorakozik a polcomon. Újabban inkább fantasy vonalon mozgok, Terry
Pratchett, Naomi Novik, Rick Riordan, de szeretném megismerni Neil Gaiman és
Iain M. Banks irományait is. Ha konkrét regényeket kellene megemlítenem, hogy
mik voltak rám a legnagyobb hatással, akkor Lois Lowrytól Az emlékek őre, Frank
Herbert Dűne sorozata – és az írói örökösök által kibővített világa –,
valamint Michael Ende A Végtelen Történet c. regénye mindenképpen
előkelő helyet érdemel. Novellában pedig kétségkívül Isaac Asimov Az utolsó
kérdés c. műve az első. Ezzel kapcsolatban az a vicces, hogy akaratlanul
ismertem meg – valójában a buszon olvasta fel egy utas a barátainak, én meg fél
füllel hallgattam. Odáig nem is nagyon érdekeltek a novellák, mondván, minek
belemélyedni valamibe, ami tíz perc után úgyis véget ér. De Asimovnak ez a
novellája mondhatni, felért egy gyomron vágással. A kellemesebbik fajtából.
– Hány novellát írtál eddig, és ezek közül
mennyi jelent meg?
– Huh, most puskáznom kell, mert fejből
nem tudom. Lássuk csak… A pontos számot nehéz megmondani, mert van egy-két
olyan művem, amit nem tartok igazi novellának, inkább csak amolyan szórakoztató
szösszenetnek. Körülbelül ötven novellát írtam eddig, egy novellafüzért, egy
kisregényt, egy regényt (ami jelenleg erős átdolgozás alatt áll), továbbá
jelenleg egy újabb regényen és egy novellán dolgozom. De született egy
kalandregény is, amit úgy kell elképzelni, hogy a Múzsámat tettem meg egy
kitalált világ főszereplőjének, és rendszeresen választás elő állítottam, mit
tenne az adott helyzetben a felsorolt lehetőségek közül. Roppant érdekes volt
úgy írni, hogy én sem voltam teljesen tisztában a cselekménnyel, de
mindkettőnknek nagyon tetszett a végeredmény. Ami a megjelenéseket illeti,
eddig tíz novellám jelent meg nyomtatásban, és háromnak várható a megjelenése,
ebből egy a közeljövőben.
– Mik a tapasztalataid a különböző
pályázatokról? (Úgy hallottam, nemrég nyertél valami villámosat…)
-
Vannak. Tapasztalatok is, pályázatok is. A
pályázatok remek motiválók, bár jelenleg nekem épp elég a mennyiség. Ha több
lenne, inkább csak pánikolnék, mert mindegyikre szeretnék írni. Igyekszem a
nagyobbakra mindig időt szakítani, a sci-fi körökben ismert Preyer Hugo
pályázatot például sosem hagyom ki, 2008 óta rendszeresen küldök legalább egy
művet. Mondjuk a villámpályázatok sem rosszak, kevesebbet kell velük dolgozni…
A kicsit is becsülni kell! Általában azokat a pályázatokat szeretem, ahol adnak
visszajelzést a műről, illetve amelyek megjelenéssel kecsegtetnek. Az sem baj,
ha nevezési díjas, feltéve, hogy nem horribilis összegről van szó.
– Beszél pár szóban a sárkányokról!
– Gyakran megkérdezik tőlem, honnan ez a
nagy sárkányrajongás. A kezdeti novelláimnál elhatároztam, hogy mindegyikbe
teszek sárkányt vagy sárkányos utalást, akkor is, ha a műnek köze nincs a
fantasyhoz. Mondjuk ezt a szokásomat hamar kinőttem. De hogy honnan ereded ez a
mánia… Nem tudnám konkrét műhöz vagy eseményhez kötni, feltehetőleg fokozatosan
alakult ki. Mitikus lények, amelyek egyszerre szimbolizálják a nyers erőt vagy
éppen a végtelen bölcsességet. Ott lehetnek földön, vízben, levegőben. Félelem,
tisztelet övezi őket, gyakran mindkettő. Rengeteg mitológia és történet fűződik
hozzájuk, amelyek a világ legkülönbözőbb tájairól származnak, kinézetükben és
képességeikben pedig legalább annyira változatosak, mint maguk az emberek.
Talán éppen ezért olyan jó mesélni róluk.
– Sci-fi, vagy fantasy?
– Ravasz és bonyolult kérdés. Ha pár
évvel ezelőtt kérdezted volna, gondolkodás nélkül rávágom, hogy fantasy. Mivel
azonban gyakoribbak a sci-fi témájú pályázatok és megjelenési lehetőségek, így
kénytelen voltam elkanyarodni és az utóbbi felé hajlani – de így legalább
megismerhettem ezt a világot is. De rugalmas vagyok. Ha novellát írok, ott az
elsődleges a konfliktus, a szereplők viszonya, hogy mit élnek át és hogyan
viszonyulnak az adott helyzethez. Az, hogy ezt milyen környezetben teszik,
másodlagos. Mondjuk társadalomkritikát, az ember és az emberiség jövőjét érintő
témákat jobb sci-fiben írni. Ahogy Zsoldos Péter mondta: „A sci-fi – a jövő, és
benne az ember.” A fantasyt inkább könnyed témáknál, vagy az egyénre fókuszáló
írásban választom. Persze a kettőt néha felcserélem… Volt rá példa, hogy egy
eredetileg fantasy témájú ötletet végül sci-fiként írtam meg, mert az adott
pályázat ezt kívánta. Mondjuk nem volt könnyű munka. Aztán vannak olyan
novelláim is, amelyeket nem tudnék konkrét műfajba besorolni. Egyszerűen csak…
novellák.
– Mennyi idő és energia megírni egy-egy
novellát?
– Mindig több, mint ahogy azt a novella
megírása előtt remélem. Ha megvan az alapötlet, szinte sosem állok azonnal
neki. A részletek kidolgozása, az ötlet megemésztése eltarthat pár napig, de
akadt, hogy egy féléves ötletet cibáltam újra elő (vannak sokkal régebbiek is,
de azok úgy látszik, nagyon mélyre kerültek a virtuális fiókba). Ha a novella
kutatómunkát is igényel, akkor az további pár nap. Az egyik művemben például a
hegedűkészítés kapott központi szerepet, és szerencsémre találtam is egy
érdekes könyvet a témában. Végigolvastam mind a kétszáz oldalt. Tudtam, hogy
jó, ha tíz százaléka köszön majd vissza a műben, de az alaposság mindig
meghálálja magát. Ha már kellően felkészültnek érzem magam, akkor jöhet az írás
maga. Mindig az első mondat a legnehezebb… Sajnos nem vagyok grafomán, nagyon
lassan szoktam haladni. Néha azt veszem észre, hogy nahát, az egész délután
elment írással, és alig haladtam három oldalt. Egy novella megírása általában
kettő-négy nap, igaz, ezek nem mindig egymást követő napok. Sajnos sok más
dologgal is kell foglalkoznom. Ha már kész a novella, másnap újraolvasom és
kijavítom, ekkor szoktam kigyomlálni az ismert típushibáimat is. Körbeküldöm
néhány ismerősnek, akiknek szerencsére elég éles a szemük ahhoz, hogy a
hülyeségeim nagy részét kiszúrják. Ezeket javítom, majd pár nap pihentetés után
ismét átolvasom az egészet, igyekszem úgy tenni, mintha akkor látnám először.
Ezt még pár körig eljátszom, és csak azután nyilvánítom késznek. De a teljes
folyamat borzasztóan hosszú. Amit nagyon sajnálok, hogy hiába lenne időm
például esténként, amikor már minden mással végeztem, egyszerűen túl
kimerültnek érzem magam az íráshoz. Csak akkor tudok rendesen haladni, ha az
egész napomat rászentelem, ami mostanában luxusnak tűnik. Ha ez nem lenne,
sokkal előrébb lennék.
– Min dolgozol most, mik a közeljövőbeli
terveid?
– Jelenleg épp egy urban fantasy regényt
írok (ha jól sorolom be a műfaját), ami nagyjából a harmadánál áll. Amint
lenyugodtak körülöttem a dolgok, újult erővel folytatom. Ezen kívül egy
pályázatra szánt novella is tervben van, ami már eljutott addig a pontig, hogy
most már neki lehetne állni az írásnak. Ötletekre nem lehet panasz, csak az a
fránya idő… Abból valahogy sosincs elég!
2012. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése