Google+ Followers

2018. július 3., kedd

Kovács Gábor interjú - 2018. július



– Mit tudhatunk rólad?

– Először is, egyáltalán nem tartom magam írónak. Teljesen véletlenül kerültem ide, kizárólag Mészáros András (Ndy) barátom a felelős érte, ő taszigált ebbe az irányba. Csupán egy képregényt szerettem volna csinálni, amiből sajnos a mai napig nem készült el egyetlen tollvonás sem.  Mindig is szerettem volna valamit alkotni. Egészen kis gyermekkorom óta zenefüggő vagyok, tehát egyenes út vezetett a zenéléshez (mondjuk ez sem igaz, mert sokak szerint a dobos nem zenész), ami számomra ugyanolyan, mint az írás. Az alap ötletet kell izgalmassá tenni a saját ízlésünk szerint. Azt szoktam mondani, ha az írók között vannak olyan nagyságok, mint a zenében mondjuk a Pink Floyd, akkor én az vagyok, aki a garázsban Sex Pistols számokat próbál eljátszani, nem mintha alábecsülném a zenéjüket, hiszen a maguk módján egyediek voltak. Csak reménykedni tudok benne, hogy valami eredetiség belém is szorult és nem csak elvesztegetett idő volt a rengeteg lemez és könyv, amit magamba tukmáltam.


– Nemrég, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg első novellásköteted a Spritirart Kiadónál. Hosszú volt az út idáig?

– Már tavaly ki akartam hozni, de az élet és a lustaság közbeavatkozott. Szerencsés helyzetben vagyok, mert imádom a munkámat, viszont napi tíz-tizenegy órát kell dolgoznom érte, tehát csak hétvégén van időm firkálni, amikor általában különböző dolgok miatt nincs rá időm. Most viszont úgy éreztem, ha nem készül el a Könyvhétre, akkor sosem fog. Hatalmas köszönettel tartozom a SpiritArtnak, hogy ennyire támogattak, és még nem képeltek fel a napi többszöri idegesítő telefonjaim miatt. És külön köszönet Hertelendy Annának a csodálatos borítóért, valamint a szerkesztésért. Nagyon ráérzett a könyv hangulatára.


– Kezdő lépések a szakadék felé, avagy mikor jöttél rá, hogy író leszel?

– Nagyon régi barátság fűz a fent említett íróhoz és mentoromhoz, akivel rengeteg hajnalig tartó alkoholgőzös beszélgetést folytattam az évek folyamán, akivel szintén a zene hozott össze, hiszen náluk próbáltunk. Éppen a képregényemről nyavalyogtam, amikor egyszer csak azt találta mondani, hogy írjam meg a történetet. Nyilván azonnal kiröhögtem, de tovább agitált. Megpróbáltam, és megmutattam neki. Azonnal a Karcolatra küldött, mondván, ott majd kikupálnak, mert valamiért fantáziát látott bennem. Néhány beküldött írás után Craz vett a szárnyai alá, aki szintén látott valamit az agymenéseimben, és több novellát is publikált. Közben rengeteg pályázaton is részt vettem, ami gyakorlásnak is kiváló volt, viszont az eredményekkel annyira nem vagánykodnék, habár voltak meglepően jó eredmények is. A könyv igazából csak pökhendiségből jött ki. Arra gondoltam, hogy amennyi szemetet kiadnak a nagy kiadók, az enyém simán belefér a szórásba, esetleg még valamennyire ki is tűnik a rengeteg felesleges kiadvány közül. Nyilván sosem leszek a nagy írók között, de ha már néhány olvasóra hatással tudok lenni, akkor már megérte. Az eddigi visszajelzések alapján nem csináltam akkora hülyeséget a megjelenéssel.
Visszatérve a Karcolathoz, a legjobb tanáraimat ott találtam meg, és talán már befogadott a kemény mag is, hiszen a legtöbb találkozóra bepofátlankodtam. Tőlük is rengeteg segítséget kaptam, még akkor is, ha egyikükkel sem tudom felvenni a versenyt, hiszen briliáns írok.


– Miért éppen misztikus-noir?

– Egyszerűen ebben érzem jól magam. Mindig is a lecsúszott figurákkal szimpatizáltam, az ok nélküli nihilistákkal, azokkal, akiknek az árnyoldal jutott, a koffein-nikotin-alkohol szentháromság foglyaival, akikről legtöbb írásom is szól.
Már a zenénkben is feltűnt, hogy akármit írunk, a szomorúság, a melankólia valahogy mindig belekerült, még egy szerelmes számba is ott bujkált a reménytelenség. A noir része az életemnek. Semmi okom rá, de mégis mindig a borúsabb részét látom mindennek. Mivel rengeteg időt töltöttem a budapesti éjszakában, evidens volt, hogy ebben a városban kell történnie mindennek. Rengeteg bizarr figurával találkoztam, akik inspiráltak vagy elgondolkoztattak. A novellákban sok valós személy és valós történet szerepel.
Évekkel ezelőtt a Budapest Noir címen gondolkodtam, de azt, mint köztudott lenyúlták. Így lett Budarkpest, mert ragaszkodtam a Budapestre való utalásra. Egy másik, sötétebb Budapestre, ahogy én látom.


– Kik voltak rád hatással az írói tevékenységedben?

– Stephen Kinggel kezdtem, mint oly sokan. Utána Mattyasovszky Jenő Hód könyvei azok, amitől letérdeltem. Valószínűleg tőle ered Budapest szeretete. Külvárosi panelgyerekként mindig a belváros sűrűjében akartam lenni, ha csak tehettem, a városban lógtam.
A Mambo Kings szerelmes dalai van még nagy becsben tartva, Oscar Hijuelostól. Csodálatos könyv.
Clive Barker sem maradhat ki. Aztán jöhetnek a képregények. Watchmen az alap, a stílusmegújító mondanivalójával és a remek rajzaival. Sin Cityt nyilván nem kell bemutatni. Totál bele tudom élni magam abba a világba.
Mint az már látható, a ponyva irodalom felől érkeztem és nem is nagyon akarok ennél többet elérni. Olyannyira nem, hogy a könyvem is pont elfér egy farmergatya farzsebében, sőt még egy jelvény is jár hozzá az infantilizmus, a Punk Rock és az Urban Pulp Noir jegyében.


– Két évvel ezelőtt mit gondoltál, hol tartasz majd két év múlva az íróskodásban?

– Egy könyv és minimum két képregény kiadásánál. Szigorúan a nyolcvanas évek európai fekete-fehér realisztikus stílusában. De egyelőre minden oké, a Nikotin körút végre szabadon lett engedve, jöhet a többi.


– Mik a közeljövőbeli terveid?

– Két kötetbe is kaptam meghívást, amit semmiképpen nem szeretnék kihagyni, hiszen hatalmas megtiszteltetés, valamint zseniális írók között lehetne ismét a nevem. A következő kötet is körvonalazódik már, egy hibrid könyv lesz, ha úgy alakul, hogy tényleg elkészül, ebbe már tényleg szeretnék képregényt is tenni, de egyéb furcsaságokat is tervezek bele. Továbbá, egy általam nagyra tartott íróval is kitaláltunk valamit, amit nem lenne szabad veszni hagyni. Ehhez viszont nem ártana legalább egy év gondtalan szabadság, de valahogy majd megoldom. Ha minden kötél szakad, akkor lemondok a hétvégi sörözésről a menyasszonyom legnagyobb örömére, aki az elsőszámú kritikusom is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése