2025. február 2., vasárnap

Megjelent a Lidércfény 2025. januári száma

 



Megjelent a 2025. januári AKF - XVII. évf. 1. szám

A mai napon megjelent a 181., 2025 januári Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF) – XVII. évfolyam 1. száma.

Pályázatok
Marsbook - „Ellenséged ellensége”
Sky S.T. - Régi mesék új köntösben

Novellák
A.K. András - Csak lazán!
n13 - Embertípusok
Orosz István - A Szövevény
Erdõs Sándor - Levante útja
Zspider - Holdfogyatkozás – Újév
R. Harbinger - Az õrület városa
Greaux - Boszorkánysziget
Jimmy Cartwright - A séta (18+)

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával
Fantázia Enciklopédia Varázslóknak
Vihartáncos - A Világfa Árnya

Sorozat
Hypnos - Ablak a túloldalon - 1. rész

Versek
Natali Sanders - Farsangoló
Tumicz Krisztina - Jeggyel a kezemben
Tad Rayder - Angyalok könnye
csabi6669 - Rémversek csokra...
Craz - Szürke felhõk
edwardhooper - Titkom
Erdõs Sándor - Borz úr
DadaistaB - Színjáték a felhõk fölött
Natali Sanders - Magyar virtus
Kohász - Jenõ õszi siránkozása
Mortelhun - jöttél
Józsa Bence - A Bárd története

A Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat XVII. évfolyamának 1. száma PDF és FlipBook formátumban az alábbi hivatkozásokon érhető el:

Teljes felbontású, nyomtatható változat:
https://www.lidercfeny.hu/download/akf/2025/lidercfeny_akf_202501.pdf

Kis felbontású, mobilra, tabletre szánt változat:
https://www.lidercfeny.hu/download/akf/2025/small/lidercfeny_akf_202501_small.pdf

FlipBook:
https://flip.lidercfeny.hu

Örül, és szórakozva kulturálódik!

Fantázia Enciklopédia Varázslóknak 44. fejezet

 


44. fejezet

Én, a nyomozó

írta Kovács Gábor


Napok óta ki sem mozdultam az irodámból, már ha annak lehet nevezni ezt a tetőtéri dohos lyukat, ahová bekönyörögtem magam. Azt viszont mégsem mondhatom az ügyfeleknek, hogy a legfelső emeleti mosókonyhában keressék a magánnyomozó hivatali helyiségét. Nekem persze tökéletesen megfelelt. Elszigetelt mindenkitől, viszont jól beláttam az utcákat az egyetlen, lőrés méretű ablakból. Fény alig szűrődött be, a félhomály pedig jótékonyan rejtette el lakhelyem hiányosságait. Ugyanis a lakásom is ez volt. Hálóm egy sufni, az ajtótól balra, ágyam egy falról lehajtható priccs. A bútorok hiányától legalább tágasabbnak tűnt az egész.

A falakra hamisított elismervényeket szögeltem eddigi, sosemvolt sikereimről referencia gyanánt, az egyetlen polcra pedig színezett vízzel teli üvegcséket pakoltam, megsárgult címkéikre kitalált, ám titokzatos hangzású megnevezéseket írtam kacskaringós betűkkel. Néhány olyan tárgyat is elhelyeztem, amikről még az eladóik sem tudták mire valók, viszont nagyon tudományosnak néztek ki. Rég megtanultam, hogy a látszat sokszor fontosabb, mint a produktum. A kereskedők legtöbbje pont ebből él, én pedig könnyen tanulok, ha némi nyereségről van szó.

Az unalom már tényleg kezdett kikészíteni, ezért ismét kihúztam a talált deszkákból, minden szakértelem nélkül összebuherált íróasztalom fiókját és kivettem az okádék módon kidolgozott, a művészet legkisebb jelét sem mutató bőrtarsolyt, ami legutóbbi fizetségemet rejtette. Nagyot sóhajtva beletúrtam.

Alig maradt benne néhány marékkal a Rafkótörpöktől elpofozott kiváló minőségű dohányból, amire a vándorkufárok verekedést provokáló árat szoktak mondani. Ez volt az utolsó ügyem, amiért fizetést is kaptam. Vagyis nem megkaptam, csak megszereztem a magamnak ítélt jussot. Az a hitvány banda megbízott, hogy derítsem ki,melyik varázsló hintett a területükre álcabűbájt, amitől nem találták meg a bányájuk bejáratát, ahol a szóbeszéd szerint drágaköveket kopácsoltak ki a föld beléből.

A királyi fizetés reménye azonnal adrenalinnal hugyozta tele tivornyáktól legyengült szervezetemet. Hetekig nyomoztam. Számtalan állast kiosztottam és rengeteg ütést hárítottam orrnyereggel, mire a végére jártam. Végül annyit sikerült kiderítenem, hogy az ostoba törpök csupán elfeledkeztek az ötven nyaranta esedékes területrendezésről és mivel néhány korhadt fát kivágtak, ami a tájékozódásukhoz elengedhetetlen volt, körbe-körbe ténferegtek egyre elkeseredettebben és egyre hangosabban hajtogatva, hogy ellopták a bányájukat. Ebből is látszik, milyen agykapacitással rendelkeznek, fizetni viszont nagyon nem akartak. Hiába fájt minden tagom az elhivatott munkavégzéstől, néhányukat azért rendesen el kellett látnom. Még a nagy bölcsességű Vezérrafkót is ki kellett dobnom egy csukott ablakon, miután elég szakszerűen megroncsoltam az arcát, de a smaragdok létezését továbbra is tagadták. Kénytelen voltam magam utánajárni a dolognak, úgyhogy nagy műgonddal forgáccsá vertem mindent a házaikban. A művelethez nagyban hozzásegített az a méregerős ital is, amit egy, a negyedik rúgás után lezáratlannak nyilvánított pincében találtam egy érkeztem előtt még kristályvitrinnek nevezett tárolóban. Mint utóbb kiderült, egy több száz éves szent nedűt pusztítottam el, amit csak a legnagyobb ünnepek alkalmával bontanak fel és akkor is csak egy kiskanálnyi mennyiség a porció. Az egész demizsont magamba öntöttem veszélyességi pótlék gyanánt. Mivel ezek a népek elég puritán életet éltek, értéket egyáltalán nem tartottak, meg kellett hát elégednem messzi földön híres dohányukkal. Két zsákkal vettem magamhoz. Gondoltam rá, hogy eladom, de akkor egészen biztosan már egy földalatti tömlöcben várnám a halált, hiszen ekkora mennyiséget a törpökön kívül még senki sem látott, az egyszerű népek pedig minden bizonnyal rám testálnának valami büntettet, csak úgy, irigységből. Besúgókból van egy kis túlkínálat mostanában.

Olcsó krehalevélbe sodortam meg a nemes dohányt. Eredetileg pipába kell tömni, de az nekem túl gyenge, a pöfékelés pedig nem gondolkodásra késztet, mint általában mindenkit, hanem egyszerűen elaltat. Egy porig égett lakhely nem igazán vetne jó fényt frissen indított karrieremre.

Az elkészült szivart néhányszor megpörgettem ujjaim között, ahogy a hős vitézek szokták diadal után, majd az orromhoz emeltem és élvezettel szagoltam az elejétől a végéig. Kezdett visszatérni a jövőbe vetett hitem.

Kihúztam a másik fiókot, ahol a tűzszerszámot sejtettem. Hosszas keresgélés után találtam csak meg a nagy becsben tartott eszközt a telefirkált pergamenek, kiszáradt írópálcák és kiürült Rottykonyakos ampullák káoszában. Szilárd meggyőződésem, hogy a rendrakás mellőzése a sikeres nyomozás alapja.

Megpróbáltam meggyújtani a számban fityegő szivart. Sikertelenül.

Másodszorra is csak egy apró lobbanás történt, ami szinte azonnal el is illant.

A sárkányszusszból is kifogyóban voltam, így csak a negyedik próbálkozásra sikerült kidörzsölnöm a mocsárszagú zöld lángot a bádogmécsesből.

Megkönnyebbülten dőltem hátra a nyikorgó, jobb napokat már nagyon régen nem látott széken. Egy utcai mulatságról emeltem el, néhány tarisznyányi vadhússal és gőzölgő kenyérrel együtt, érkezésem után nem sokkal. Ez rögtön előhozta éhségemet, de még korgó gyomrom sem gátolhatott meg abban, hogy átadjam magam az átmeneti nyugalomnak és az illatos füst fojtogató ölelésének.

Pöfékelés közben az elmúlt dicső csatákra gondoltam, amikből kimaradtam. Persze önhibámon kívül. Apám kéretlen közbenjárásának köszönhetően engem egy kietlen pusztába vezényeltek, ahol az volt a dolgom, hogy védjek egy földet. Évekig. Máig nem tudom miért volt fontos az a föld, de én megvédtem. Mivel a viskóban, ahol elszállásoltak megvolt mindenem, nem nagyon izgatott a kérdés. A környező erdők roskadásig voltak olyan gyümölcsökkel, amiket erjesztés és lepárlás után könnyedén nyugtató hatású folyadékká lehetett alakítani. Hamarosan minden napom békés delíriumban telt. Azt hiszem, innen datálható elkötelezettségem a tivornyák iránt, habár előtte is voltak már elég biztató próbálkozásaim.

Néha betért egy-két eltévedt vándor, kiket útbaigazítani ugyan egyszer sem tudtam, de szívesen megvendégeltem őket, hiszen egyikük sem volt gyanús. De ha azok is lettek volna, nyilván nem veszem észre az agyamat körbeölelő ködfátyoltól, ami egy idő után inkább sűrű szövésű, nehéz szövettakaróvá vastagodott.

Ilyenkor napokig mulattam végre nem csak egymagamban.

Testvéremmé fogadtam a magányt, és remekül szórakoztunk. Az éjszakák és nappalok már nem váltogatták egymást vidám birodalmamban, a csendes pusztaság lett szép új világom. Az időt is száműztem, azt reméltem, örökre, de parancsomat megtagadva visszatért a hálátlan.


Eszméletlenül feküdtem éppen a ház lépcsőjén, amikor a távoli harcok véget értek. Büdös voltam és ápolatlan a küldönc érkezésekor. Állítása szerint percekig rugdosott hiába, és már szomorú elmúlásomat kezdte diagnosztizálni, amikor horkantottam egyet és résnyire kinyitottam a szemem. Nagy örömében még egy vödör jéghideg vizet is rám locsolt, sőt még a vödröt is hozzám vágta. Minden bizonnyal a szanitécektől leste el ezt a primitív technikát, mindenesetre hatásosnak bizonyult. Miután nagy nehezen kezdett visszatérni félárbocra engedett értelmem, közölte, háborús szolgálatom véget ért, elhagyhatom a területet. Egy csomagot nyújtott át, majd lovára ült. Sokáig bámultam az egyre zsugorodó porfelhő után, mire rájöttem, ez már nem álom és csomagolnom kell. Még azért adtam magamnak egy kis időt, hogy hozzászokjak a valósághoz, amit magam mögött hagytam, ki tudja már mikor.

Minden, amit vinni akartam elfért egyetlen krumpliszsákban, ruháim már nem voltak, csak ez az egy rongyos, amit hordtam. Többször lementem ugyan a közeli patakhoz, hogy mossak, de a sebes víz mindig magával ragadta egyre fogyó ruhakészletem darabjait. Még nem néztem ki koldusnak, de épphogy megütöttem egy vándor szintjét. A megmaradt, saját főzésű italokat is poggyászomba raktam, úgy gondoltam fizetés helyett még jól jöhet, hiszen a zsoldomat tartalmazó doboz elég aprócska volt és súlya sem olyan mértékű, mint amire számítottam. Biztos később fogom megkapni a többit – gondoltam. Egy összetekert papír volt még a doboz mellett, ami bizonyította, milyen remek szolgálatot tettem a tartomány megvédése és/vagy visszaszerzése érdekében az elmúlt időben. Valószínűleg sok előnnyel jár egy ilyen irat, ezért cafatokra téptem, és magam mögé dobtam a maroknyi fecnit, amit a szellő tegnapi territóriumom legtávolabbi részeibe sodort. Tudtam ki az, akinek megköszönhetném a törődést, ha nem lennék önfejű és makacs. Vagy teljesen hülye, attól függ, honnan nézzük.

Jó apám messze földön elhíresült békítő a varázslók, mágusok, boszorkányok vitáinak megoldásában. Többek között ő tett pontot a legendás Rombolov-Odabasov vita végére, vagy említhetnénk a Ködszörnymészárló-gép incidenst is. Mivel soha nem akartam továbbvinni a szakmát, ezért úgy egyeztünk meg, hogy találok magamnak olyan foglalkozást, amiben hasonló magasságokba emelkedhetek, ezzel tovább örökítve a család jó hírnevét. A harc jó ötletnek tűnt. Viszont apám elkezdett félteni, ezért kihasználta kapcsolatait és közbelépett. Mivel most ennek is vége lett, komoly aggodalom kezdett úrrá lenni rajtam, jövőmet illetően. Önteltségből nyilván nem akartam az otthoniakhoz fordulni. A büszkeség, ami már oly sokszor bajba sodort, még mindig nem akarta maga elé engedni az alázatot.

Utoljára még megfordultam és végignéztem a gyönyörű pusztán. Az emlékek után kutattam, de egyet sem találtam, amivel illően búcsúzhattam volna, ezért csak egy adag slejmet köhögtem fel. A köpet nagy ívben hagyta el torkomat, majd eltűnt egy fűcsomóban.

Picsába! – kiáltottam fel keserűen és elindultam következő életem felé.

2025. január 25., szombat

Fantázia Enciklopédia Varázslóknak 43. fejezet

 



43. fejezet

Eső után lőzápor

írta Vihartáncos


Tamaris nincs a helyzete magaslatán. Hogyanis lehetne: üldözi egy rakás idegen és neki az égvilágon fogalma sincs, miért. A piacon valami különös oknál fogva egy csapat, fura egyenruhába öltözött férfi rámutatott, aztán üldözőbe vette. Nem várta meg a magyarázatot. Nyomban vágtába lendült.

Így hát fut a zegzugos utcákon, próbál a tömegbe vegyülni, de ami alapvetően rejtené, az most hátráltatja. Sikerül kinyargalnia a hatalmas épületek közötti kis sikátorból. A főutat övező utcák már szélesebbek. Teljes erőből nekiiramodik, amikor a háta közepe árulkodón bizseregni kezd. Beugrik egy aluljáróba. Éppen időben teszi, az utánaküldött lövedékek sikoltva suhannak el előtte.

Mintha ez egy jel volna, elered az eső, sűrű függönyként zuhog alá. Tamaris megbújik a sötétben. Üldözői vizet prüszkölve eltrappolnak mellette. Ezt kihasználva a lány kiugrik az esőbe és inaszakadtából sprintelni kezd. Amikor érzi, hogy képtelen tovább futni, leszalad egy széles, fedett lépcsősoron. Szúr a tüdeje, hangosan, hörögve kapkodja a levegőt. Alant pár ember tanyázik, ránéznek, aztán az egyikük, egy idősebb pasas elképed a láttára. Tamaris nem is foglalkozik velük, biztosan az eső elől menekültek oda, őmaga pedig nem nyújthat valami szívderítő látványt űzött-ádáz tekintetével.

Helyette visszalép párat a lépcsőn. Figyeli az irányt, ahonnan indult, pásztázza az árulkodó sziluetteket.

Hogy a háta mögé is kellene sandítania, csak akkor jut eszébe, mikor két erős kar megragadja és berántja a sötétbe. Meglepetésében sikoltani is elfelejt.

2025. január 22., szerda

Fantázia Enciklopédia Varázslóknak 42. fejezet





42. fejezet

A Könyv

írta Craz

A Fantázia Enciklopédia Varázslóknak varázskönyv. Történetünk idején a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház könyvtártermének egy titkos szegletében megtalálható. Akárki nem láthatta, érinthette, lapozhatta, csak a kiválasztottak. És ez nem azt jelentette, hogy csak a Könyvtáros rostálta a jelentkezőket. Maga a Könyv döntött róla, kinek enged rövid bepillantást évszázadok során felgyülemlett tudástárába, és annak melyik részleteibe.

Kókuszpók e kiváltságosok közé tartozott, ami sok-sok álmatlan órával, és cirkalmas, rutinos dombitörpéket is pirulásra késztető káromkodással bővítette a varázsló amúgy sem unalmas mindennapjait. Na jó, azért akadt néhány tanulságos óbasszameg! aha-pillanat.

A setét varázsló jelenleg is egy olyan ügyben serénykedett, amit épp a háta közepére se kívánt. Helyette inkább egy nagy pohár kékrumot szeretett volna.

A kékrum egyike azon italoknak, amiből még a Próbagoblin kazamatáiban sem tároltak tekintélyes mennyiséget, hasonlatosan a vörösaszúhoz, a zöld élőhalott koktélhoz vagy a horkoló orkhoz, ami egy igencsak ritka sörkülönlegesség, mivel halványbarna őzgidák emésztőrendszerén egészben áthaladt erjesztett nyúlbogyóbókkal ízesítik, nevét pedig egy horkoló orkról kapta. Utóbbi gasztronómiai komponens receptje a Fantázia Enciklopédia Varázslóknak lapjain is szerepel, ugyanis nyolc bonyolult varázslat végrehajtásánál használják.

A zöld élőhalott koktélről ellenben annyit érdemes megjegyezni, hogy nem lehet tudni, honnan kapta a nevét.

Egyesek szerint az egyik titkos összetevőjének lehet valamilyen köze az élőhalottakhoz. Bár abban igen bizonytalanok a vélemények, hogy ez az összetevő a vérük, a nyáluk, tüsszentéskor távozó több komponensű izéjük, vagy csak egyszerűen valamely ledarált testrészük.

Mások szerint a titkos összetevő tulajdonképpen egy egyszerű kis növény, igaz csak egyes mocsarakban terem. Élőhalottakat az alapanyag begyűjtésénél használnak, mivel a kezdeti időkben túl sokan fulladtak bele a mocsárba a munkavégzés során.

Megint mások szerint az ital elnevezéséhez egy rövid történet kapcsolódik. Ami így hangzik:

A megszokott péntek esti tivornya után egy kisebb baráti társaság tartott hazafelé a Nyakonöntött Próbagoblinhoz címzett vendéglátóipari helyiségből, amikor a nem messzi patakparton találtak egy hullát. Átlagos, mindennapi hullának tűnt. Nagyobb külsérelmi nyomok nem voltak rajta, leszámítva egy kést, ami a hátából állt ki.

Rövid tanakodás után nekitámasztották egy fatörzsnek, egyikük egy apró virágot tűzött a gomblyukába, másikuk vidáman vállon veregette, és a nála lévő pohárból – ami még a kocsmában megtetszett neki – pár decit leöntött a hulla torkán. Aki erre magához tért.

Igaz, élete hátralévő részében sokat köhögött, és gyakran panaszkodott nehézlégzésre.

Pufff szerint a zöld élőhalott koktélról annyit érdemes megjegyezni, hogy túl édes.

2025. január 21., kedd

Fantázia Enciklopédia Varázslóknak 41. fejezet

 


41. fejezet


Sárkánysutty


írta Vihartáncos



Elátkozott egy világ ez, én mondom! – dohogja magában Elan, miközben egyre fentebb kúszik a torony falán. Dolgát egy percig sem könnyíti meg az éji sötétség és a torony körül őgyelgő szél.

Kifejezetten zsibbad a karja, ahogy egyre fentebb húzza magát a kövek közötti résbe ütött, ékekre kötött kötelen, noha a hámban ücsörögve még így is könnyebb a dolga, mintha falmászóként kellene kiszögellésről kiszögellésre lendülnie. Magában elátkozza az összes toronyépítőt – mi a fenének kell mindig ilyen magasra? –, az összes varázslót – mi a fenéért nem intézik maguk a dolgaikat?! –, és szerencsétlen sorsát – mert, ha még egy hercegnőért szalajtották volna! De nem. Elan nem egy szépséges nemesvérűért kapaszkodik egyre magasabbra, kitéve magát a biztos halálnak, ami a fel-felbukkanó erős szél és az egyre fejhúzóbb mélység képében mutatkozik.

Nem. Egy sárkányért! Egy nyomorult pikkelyesbőrű szörnyeteget kell kiszabadítania!

A varázsló elmondása szerint a sárkányok igenis értelmes, intelligens és kifejezetten érzékeny lények.

Persze ennek a varázslónak nincs ki mind a négy kereke, már a nevéből kikövetkeztette.

Lehet épelméjű valaki, akit Kókuszpóknak hívnak?!

És mi ez a macskamánia nála? Iszákos is! De legalább jóféle nedűt szeret: Elan eddigi életében csak egyetlenegyszer kóstolta a kékrumot, mégpedig Kókuszpóknál, amikor felfogadta őt egy feladatra.

A feladat mibenlétéről addig fogalma sem volt; mikor megtudta, innia kellett rá, utána meg épp ezért nem tudott idejében elindulni. Az unciányi kékség azonnal kiütötte.

Míg magában tovább szitkozódik és átkozódik, végre-valahára eléri az ablak peremét.

Felkapaszkodik, aztán megenged magának félpercnyi pihenőt. Hallgatja a csendet és azonnal gyanút fog. Kiereszti a lámpásbogarakat, de Elan már akkor tudja, hogy nagy bajban van, amikor még fel sem fénylettek igazán. Aranyfényükkel betöltve a sárkánycellát, beigazolódik a sejtése: a zárka üres.

2025. január 12., vasárnap

Fantázia Enciklopédia Varázslóknak 40. fejezet




40. fejezet

Éjsötét sugárút

írta Craz


Kókuszpók a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház felé haladt az Éjsötét sugárúton. Mivel mind a szolgáltatóház, mind a sugárút a Száznevű városban foglalt tekintélyes méretű helyet, akadtak sokan, akik nem Éjsötétnek nevezték. Mondják, a város egy nagy, boldog olvasztótégely, de ezért sokan ferdén néznek a gyertyaöntőkre – az erőltetett marketinghúzás miatt. Pláne az Éjsötét Borzongás Egyházának tagjai, akik egy selejtes adag templomi gyertyaszállítmány okán táplálnak rossz érzést irányukban. Azt a félresikerült idézési szeánszot igen gyakran emlegetik napjainkban is. Túl sok fény egyáltalán nem használ messziről démonitikusnak tűnő, izzószemű lánylények ihletett, szertartás közbeni szemrevételezésénél. Kókuszpók szerint akár egy vámpóni (vámpír-póni) is izgalmasabb-félelmetesebb sötétben – avagy sejtelmes megvilágításban.

A sugárúton és környékén a városlakók élték szorgos mindennapjaikat. Mármint akik ébren voltak e koradélelőtti órán. Sőt, néhány pék már fontolgatta, hogy aludni tér. Egyeseknek közülük előtte még szándékában állt elfogyasztania egy-egy butykos manó-, nyúlbogyó-, alma- avagy szilvapálinkát. A statisztikusok egy dologban igen egyetértenek, közel, s távol a Száznevű városban a legmagasabb az egy főre eső alkoholfogyasztás. Legyen az a fő ember, dombitörpe, manó, elf, ork, tündér, goblin vagy ogre feje, errefelé a szabadidőben folytatott italozás a legnépszerűbb hobbi, mindenki kiveszi belőle a részét. Enélkül félembernek számítasz (féldombitörpének, félmanónak, félelfnek, félorknak, féltündérnek, félgoblinnak vagy félogrénak). A napnak bármelyik szakában bárki talál kedvére való nyitva tartó kocsmát, vendéglőt, pincét, söntést, ivót, pavilont, italkimérést. Így elterjedt hiedelem, hogy a város sohasem alszik. Mióta a régi mocsár melletti temetőbe beköltözött egy kóros álmatlanságban szenvedő ghoul, ez már nem csak puszta hiedelem.

Kókuszpók tehát folytatta útját a Próbagoblin felé, zsebében egy fontos levéllel. Úti céljától úgy négyszáz lépésre észrevette egy varázsló ismerősét, Pufffot, így odabiccentett neki elhaladtában. Pufffról annyit érdemes megjegyezni, hogy közismert varázsló, és beszélő névvel rendelkezik.

Egyesek szerint akkor kapta a nevét, amikor egyszer elrontott egy varázslatot. Ez egy várfal mellett történt, amin át kellett volna jutniuk. Pufff megállt a problémás rész előtt négy méterrel vállszélességű terpeszben, majd lassan az égnek emelte két kezét. Szeme sarkából figyelte társait, és a hatás kedvéért halandzsázott valamit, miközben próbálta megmozgatni a várfal termésköveit.

Tíz perc elteltével izzadni kezdett. Ezek után elmosolyodott, mivel érezte, hogy megmozdul valami. Persze nem a kő, hanem a mögötte álló törpe, aki elunta a dolgot, és kedvenc buzogányát lóbálva indult a fal felé, hogy majd ő mindjárt utat bont. Amikor ütésre emelte fegyverét, ráesett egy jókora szikladarab a falból, ilyen hangot adva: pufff.

Mások szerint akkor kapta a nevét, amikor egyszer elrontott egy varázslatot. Ez egy bozótosban történt, amin át kellett volna jutniuk. Pufff megállt a problémás rész előtt négy méterrel. Vetett lábával egy vállszélességű terpeszt, és szemével egy lekicsinylő pillantást a bal kéz felől nyugtalanul mocorgó törpére. Két kezét az égnek emelte, és a törpe bosszantására, akarom mondani a hatás kedvéért dúdolni kezdett egy hosszabb ork altatódalt.

Tíz perc múlva a törpe megunta a várakozást, és egy kölcsönkapott éles karddal hadonászva elindult a tüskés susnyás ellen. Kettőt lépett, de egy inda orvul a bokájára tekeredett elgáncsolva őt, amitől a szintén jókora tövisekkel rendelkező aljnövényzetbe zuhant ilyen hangot hallatva: pufff.

Megint mások szerint akkor kapta a nevét, amikor egyszer elrontott egy varázslatot. Ez egy labirintusban történt, amin át kellett volna jutniuk. Pufff megállt a problémás rész előtt négy méterrel, vállszélességűnél kisebb terpeszben, mivel szűk volt a hely. Elmotyogott egy látásélesítő varázst, majd faarccal bólogatva bámult előre a még mindig sötét folyosóra.

Tíz perc múlva közölte a társasággal, hogy az előttük álló rész a következő kanyarig veszélytelen. Jó példával előjárva maga indult elsőnek, rögtön rálépve egy kiálló padlódarabra. Az nesztelenül lesüllyedt pár centit, elfordított egy kapcsolót, ami rövidre zárt egy védővarázslatot. Lassú surrogás hangzott fel, és a mennyezet felől egy termetes homokzsák esett a mit sem sejtő törpére, ilyen hangot adva ki: pufff.

Pufff szerint viszont akkor ragadt rá ez a név, amikor orrba vágott egy törpét, aki a fenti három variáció egyikét hangoztatta hallótávolságon belül. Különben is a törpék fogyóeszközök kalandozás közben.

Kókuszpók szerint Pufffról semmit sem érdemes megjegyezni.

Megjelent a Lidércfény 2024. decemberi száma

 


Megjelent a 2024. decemberi AKF - XVI. évf. 12. szám

A mai napon megjelent a 180., 2024 decemberi Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF) – XVI. évfolyam 12. száma.

Novellák
Xenothep - YA–19 60
R. Harbinger - Légy önmagad!
n13 - Az ember, aki az ivás által ismerte meg a világot
A.K. András - A találmány és a tisztesség
chtulhucult - A Szûz Istennõ testet ölt
Ebenezer - Esõgyilkos
Greaux - Wendigo
Petya - A tárnák mélyén

Sorozat
Erdõs Sándor - Szellemek árnyéka 30-33. fejezet

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával
Fantázia Enciklopédia Varázslóknak
Craz - A gondterhelt dombitörpe
Vihartáncos - Minden Árnyak Forrása
Craz - A bizakodó dombitörpe
Vihartáncos - Dalolj, dalolj, kismadár!
Craz - A hõs dombitörpe
Vihartáncos - Rontás-tükör képe visszaszáll

Mozijegy
SzaGe - Venom – Az utolsó menet (Venom: The Last Dance)

Versek
jocker - Hóesésben hallik a nesz
Natali Sanders - Az otthon öröme
edwardhooper - Úton Betlehembe
Erdõs Sándor - Tél szelleme
Tumicz Krisztina - Békesség
Mortelhun - elárvult advent
Tad Rayder - Kísértetek sikolya
Krómer Ágnes - Idõkapszula
Tumicz Krisztina - Oszaka
Mortelhun - Hajlékos 2.0
angyalka146 - Szárnyalás
Józsa Bence - Kik szívükben laknak
edwardhooper - Az utolsó óra
DadaistaB - Ha zongorázol a szeretet szeletén!
jocker - Inalnak az évek
Tumicz Krisztina - karjaimban
Kohász - Átkot hiába

A Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat XVI. évfolyamának 12. száma PDF és FlipBook formátumban az alábbi hivatkozásokon érhető el:

Teljes felbontású, nyomtatható változat:
https://www.lidercfeny.hu/download/akf/2024/lidercfeny_akf_202412.pdf

Kis felbontású, mobilra, tabletre szánt változat:
https://www.lidercfeny.hu/download/akf/2024/small/lidercfeny_akf_202412_small.pdf

FlipBook:
https://flip.lidercfeny.hu

Örül, és szórakozva kulturálódik!