2019. június 23., vasárnap

Vihartáncos: Nem tehetsz mindenkit boldoggá; nem vagy póni

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház különtermében ádáz csata dúl.
Kártyacsata.
Dombitörpék nem kicsiny csapata ordít efféléket, hogy:
– Drákot a kettesre!
– Anyádat oda!
– A mamát hagyd ki ebből, ő bubit vitt!
– Csapd le csacsi!
– Nem csacsi az, te öszvér, hanem póni!
Utóbbi bekiáltás Köbgyökkettőtől származik. A tét nem más ugyanis, mint a terem egyik, külön a számára kialakított sarkában egykedvűen szalmázgató éjfekete, mélybordó szemű póniló.
Ilyet ők még nem láttak a Száznevű város Négyszögletű kerek erdejének városbeli pontos másában sem, holott ott aztán lakott mindenféle színű póni.
De ilyen, mint ez az egy, még ott se. Ebben a teremben leltek rá, amint teljes sötétben szalmázgatott.
Valamilyen rejtélyes oknál fogva az összes, épp a helyiségben vadul tovább sörözgető törpének kellett ez a lény. Verekedéshez már a helyszínre lépéskor részegek voltak, így a lapcsatát választották.
S most épp Köbgyökkettő, az indulatos, de roppant kiváló kereskedő dombitörpe áll nyerésre.
Nem véletlen, Aradi Artemon nevű, profi kártyás mesterétől leste el a fortélyokat és trükköket – no meg a csűrcsavaros megjegyzéseit, és annál is virágzóbb káromkodásait.
– Félszerzetek tökét kéjesen cirógató, drága, aranybevonatos sajtreszelő! Tedd már be, Gyomivadék az utolsó lapodat, hadd üssem le a drák négyesemmel. A póni az enyém, Gyökök!
– Aztán, te onnan az asztal túlfeléről, honnan kancsítottál ide, hogy láthasd, milyen lapjaim vannak?
– Úgy, hogy fordítva tartod azokat, te tekeredő, tekervényes, búgó facsiga! Jó ideje a kártyák hátoldalán lévő mintát számolgatod!
– Mi az a facsiga?
– Mint az éti, csak fából!
– És miért búg?
– Mert még mindig a kártyáidra folyatod a sered felét! Azért!
– Ó, hogy az a fűzfán hegedülő, zombiidéző, éjjeleknek évadján felkukorékoló, elromlott kakas csiripelje meg!
Azzal Gyomivadék bedobja a kártyáit, a söre maradékával együtt, messzire reptetvén a korsót, majd kolosszális földrengést okozva leborul az asztal alá, és mély, hortyogós alvásba szenderül.
Kitör a már megszokott verekedés. Kinek a póni kell, kinek még sör, van, aki szórakozásból mos be egyet a szomszédjának.
Köbgyökkettő tolvajokat megszégyenítő surranással kioson a teremből, hóna alatt a maradék szalmát csócsáló, egykedvű patással.
Szegény kis dombitörpénk, nem tudja, hogy ezzel a tettével nagyot fordít életének Sorskerekén – s hogy merre fordul, azt még a vénségesen vén, pőre időre fittyet hányó, éjfélkor kakukkozó bubó se tudja.

Hazaérkezve, győzelme tárgyának meghagyja, legelésszen csak kedvére, este is van, sötét is van, majd a domb alá vájt otthonos kis lakban nekilát tervezni.
Képzeletében sok-sok haszon-ötlet váltja illúzióit, jobbnál tökéletesebb pénzszerzési módszerek fogannak meg és sorakoznak fel a megvalósításhoz.
Csak egy a gond. Nem tudni, miben is rejlik a póni-profit. Azon kívül, hogy egy sötét teremben akadtak rá, és hogy nem átlagos a kinézete, semmi sem derült ki róla.
Így hát Köbgyökkettő úgy dönt, megnézi magának a kicsiny patást és megpróbálja kitalálni annak különlegességét.
Kikémlelve az ajtón azonban azt kell látnia, hogy sehol sem látja kártyán nyert, majd ellopott szerzeményét.
Ellenben a halálsikolyok a nyomára vezetnek.
A közeli kis portán egy öregasszony él, Köbgyökkettő sűrűn látogat hozzá, mikor épp megfázás gyötri, és harminchat-hét fokos lázában már a saját sírgödrét készíti elő.
Lóhalálában rohan bő százötven métert.
Nem számít arra, ami látványul fogadja, le is dermed két lépés között a fűben.
A nőt, kezeit teátrálisan a mellkasára szorítva, partra vetett hal módján tátogva és pihegve, a pónit csurom véresen találja. Véres a hasa, véres az egész szája. Utóbbit látható élvezettel nyalogatja.
– A vérnefelejcseim! – szakad ki végre az asszonyból. – Az összeset lelegelte ez a kitömött sakkfigura! Épp telihold van! Végre virágoztak!
– Ahh, jóasszony, a dombitörpék korai, agyonűzött, csillés, morcsákos szívidegrohamát hoztad rám! Már azt hittem, baj van!
– Van is baj! Ez a növény minden negyedik újholdkor virágzik! Addigra beérik a nedve is, amit a gyógyászatban tökéletesen fel lehet használni, illetve kitűnő macskaűző! És most lelegelte ez a hülyécske patás! Mit legelte?! Benne fetrengett! Mi ez egyáltalán? És honnan van?
– Kérlek alássan, ha még nem láttál volna ilyet szerte a Száznevű városban: ez egy póni.
– Azt látom, te féleszű, de milyen póni?
– Ez az, amit próbáltam megfejteni, mielőtt összesikítoztad a mezőt! A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház egyik termében akadtunk rá, a sötétben. Megharcoltam érte, némileg tisztességesen. Aztán kiloptam.
– És természetesen, annak egyáltalán nem jártál utána, hogy mégis miért volt ott.
– Természet nélkül sem. Póni. Egyedi. Kell. Jött. Nem feltétlen önszántából, de nem is tiltakozott.
– A Száznevű város összes alkotó eleme óvjon meg tőled, te hebrencs, makacs törp!
– Ne kodácsolj itt nekem! Inkább azt mond meg, szerinted mit tegyek vele?
Az asszony legyintve elvonul a kunyhóba. Mire visszatér, Köbgyökkettő addigra gyökeret eresztett és épp a virágba borulást fontolgatja.
– Na, tessék! Nem elég, hogy a lovad befalta az értékes virágom, még te is túrod a földet! Fogd! – Azzal átad egy barna, kopott pórázfélét a törpnek. – Ez szegény, drága, megboldogult Bazaltomé volt, még fióka korában. Vidd el Kókuszpóknak, mutasd meg neki, hátha tudja, miféle szerzet ez, és majd ketten kifundáltok valamit! Bár attól is az Ég óvjon, de mindegy.
– Ne aggódj, asszony! – Köbgyökkettő szélesen elvigyorodik. – Legfeljebb kialakul egy százegyedik város! – Azzal a póni fejére és nyakára köti a pórázt. – Gazdag törp leszek hamarost, meglásd!
– Igen, igen. De miben gazdag? Legutóbb is morcsák bolhákkal jöttél haza! Alig bírtuk kiirtani őket! Még Bazalt is kapott belőle, holott ő griff.
– Meg félig sárkány, ezt ne feledd! Legalábbis én képtelen vagyok elfelejteni – jegyzi meg cinikusan, emlékezve egy kellemetlen esetre.
– Én is, Köbgyöki, én is – sóhajt az asszony, nem érzékelve a megjegyzés fonák voltát.
– Na, gyere, te vérpóni! Csak aztán nehogy kolbász legyen belőled!
A szólított élénken csillogó szemmel, az utolsó vérnefelejcs szirmain csámcsogva engedelmesen megindul. Az eddig lazán, komótosan lépkedő állat, most pónikhoz képest peckesen, virgoncan szökellget Köbgyökkettő mögött.

Kókuszpókhoz nem könnyű eljutni. A városban mindig másutt van az üzlete, s egyben a lakása. Jellemzően mindig ott, ahol legnagyobb a macskaszaporulat. Fene se érti ezt. Utálja a macskákat, mégis oda teleportál, ahol az egy négyzetméterre jutó macskák már épp kilógnak a négyzet vonalaiból.
Még szerencse, hogy anno ellopta a varázsló egyik selejtes detektorát. Az a kütyü eredetileg a macskák könnyebb fellelhetőségét volt hivatott szolgálni, ellenben mindig a varázslót találta meg – vagy a kékrumot. Esetleg egyszerre a kettőt. Némelykor még macska is akadt a közelben.
Nos, ahol a rum, ott a varázsló!
Azonnal összefut a nyál a szájában. A kékrum az egyik legjobb minőségű szesz szerte a város mindösszes dimenziójában, ezen okból a legritkább és a legdrágább is. Az alapvetően átlátszó italnak kékes derengése és párája van, de ésszel kell inni, ugyanis érdekes delíriumot okoz.
Legutóbb egy kenta urat tett lóvá. Túl azon, hogy igen csak alkalmassá vált fűnyírásra, szerfelett kellemetlen volt, hogy minden kancát meg óhajtott hágni. A kancák se vették jónéven, a kentahapsi kentanője sem. Az italozást követő fejfájást még az alváros elfajzott lidérceinek se kívánja senki sem. Szegény lópasi is egy hétig nyomta a szalmát, midőn melegvérű mátkája alaposan fejbe vágta a trágyázó lapáttal.
A szerkezet jelez. Felmutatva a város jelenlegi részét, egy kék pöttyel jelzi a rumot. Feltehetőleg a varázslóval együtt. De nincs túl közel. Köbgyökkettő tragikus sóhajt hallat, majd rásandít a jelenleg villangó bogarakat hajkurászó pónira. Méricskéli, elbírná-e az állat. Elvégre a pónik csilléket is képesek húzni!
 Becserkészi a mit sem sejtő kislovat, majd rávetődik a hátára. Prédája azonnal méter magas bakugrásokat visz véghez, hiszen orvul az életére törtek. Ágaskodik, farát dobálja, négy patája a szélrózsa minden irányába kivág, rohangál egy kört, majd még egyet.
Hirtelen megtáltosodását kihasználva Köbgyökkettő irányba fordítja a griff pórázával.
A póni nekiiramodik.
Nem könnyű irányítani a megveszekedett bestét, hiszen vagy egy kanyart nem vesz be, vagy figyelmen kívül hagy néhány alacsonyabb kerítést, megkerget egy kutyát, futtában legel pár szál százszorszépet és felrúg egy részeg trollt, majd hangosan röhög egy sort ezen.
Végül azért csak elérik a kék pontot.
Satuhő, visszagyí! „Állj már meg, te törpveszély vagy mész a kandalló fölé a falra, nagyobbra nőtt, patás macskabőrnek!”
A póni lecövekel egy üzlet előtt, ami pár órával ezelőtt biztos, hogy nem volt itt, ezt bizonyítja a sok kótyagos goblin, akik nem értik, hova lett legkedvesebb kocsmájuk a cimboráikkal együtt.
Köbgyökkettő O lábtartásban lekászálódik a kicsi lóról, aki a kifulladásnak semmilyen jelét nem mutatja – és ebben a pózban belejt az ajtón, magával húzva a trollon még mindig röhögő szerzeményét.
Megállnak a jelenleg, táncterembe is beillő méretű üzlet közepén. Volt már olyan is, hogy beszorult, annyira kicsi volt a hely, netán kendőt kellett kötnie az arca elé, akkora homokvihar dúlt.
­­– Csüccs! – szól a kislónak, mire az engedelmesen fenékre huppan. – Kókuszpók! Merre nyúzod azokat a szerencsétleneket? Tudom, hogy vedeled a kékrumot!
– Köbgyöknégy! Öreg cimborám! De jó, hogy benéztél hozzám! – vágódik ki a szembeni ajtó, macskák százát engedve ezzel szabadon. De milyen macskákét! Egyik lila, másik szivárvány, esetleg háromfejű, kétfarkú – egyiknek a feje a farán miákol panaszosan a méltatlan kinézetért.
– Kettő!  – javítja a törp.
– Mi kettő?
– Én kettő!
– De hát itt csak egy te van!
– A nevem kettő!
– Nem köbgyök?
– De! Köbgyökkettő!
– Esküszöm, csak egyet látok belőled! Na, mindegy! Mi szél, illetve póni hozott errefelé? – pillant a dombi háta mögött, fülét lokátorként forgató, s eképpen figyelő tématárgyra.
– Pontosan ezért kerestelek fel varázsló, hogy ezt megszakértsd. Meg a kékrumért.
– Kékrum? Hová is tehettem?
Köbgyök, aki kettő és nem négy, rásandít a detektorra.
– Nos, azt hiszem, benned jelzi.
– Hát persze! – Azzal a varázsló kinézetű varázsló, talárja százezer zsebének egyikébe nyúl, majd rövid kotorászás után előkapja a rumos bőrflaskát.
– Igyál, drága cimborám! Hé, te! Mit keresel itt? – érdeklődi meg a sötétből előkerülő, szemlátomást értetlenkedő goblint.
– Ha jól emlékszem, a társai kint várják, mióta ideportáltad magad, ingatlanostul! Bár, ha azt veszem, ingatható ez, nagyon is! – vakarja az állát elgondolkodva a dombitörp.
Kókuszpók nem figyel rá. Egy kézlegyintéssel kinyitja a távoli ajtót, majd másik keze lendítésével kiröpteti szegény goblint azon kívülre, pár arra kószáló, kinézetmódosult macskával együtt.
– Nos, ha jól sejtem, azért kerestél fel e kései órán, hogy megmutasd a lovad?
– Egen, valami ilyesmi. Ugyanis ezt a pónit a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház egyik terméből kártyáztam ki.
– Nyakonöntő tud erről?
– Dehogy tud! Azt se tudta, hogy mi oda beszabadultunk. Voltaképp, most, hogy belegondolok, én sem emlékszem, hogyan kerültünk oda. Mindenesetre kártyaharcot vívtunk a sötétben az egykedvű póniért, hiszen ilyet mi még nem láttunk. Természetesen nyertem, de ki kellett mentenem a patást, mert elfogyott a sör, azt pedig tudod, mivel jár.
– Igen, pontosan tudom. Tehát elloptad a pónit Nyakonöntőtől, a részegen verekedő törpök orra előtt úgy, hogy fogalmad sincs, miért volt ott és mit tud?
– Valami ilyesmi. – Köbgyökkető türelmetlenül int. – Tehát? Mit tud a patáska?
– Mitől véres ez a szerencsétlen? Mit műveltél vele?
– Ja, az csak a vérnefelejcs nedve. A véncsont éktelen patáliát csapott, mert ez a nyavalyás az összeset felzabálta, és még bele is fetrengte magát!
– Vérnefelejcs? Érdekes.
Kókuszpók elgondolkodva körbejárja a nem mindennapi hátast, aki jelenleg katatónná merevült, netán szoborrá vált a hirtelen történtektől.
– Éjsötét, nem túl hosszú, vastag bunda, mélybordó szem, rövid, kócos, égnek meredő sörényfrizura. Vérnefelejcs. Hmm… Barátocskám, te magadra haragítottad a Vén, rozsda rágta vasorrú, s evégből egy mágneses mezőben rekedt, örökké keringő, fémprotkóját időtlen ideje elvesztett bosszorgány motyogós átkát, melynek vállán, egy rézfán fütyülő neszkuvik ücsörög (amiről tudjuk, golyóstoll fedi testét, halványlila dunsztot eszik és rendkívül él a rézerdőben, valamint veszélyes rá a felettébb kártékony rézfa-szú), és ijesztgeti a rézangyalokkal, ugyanis van, hogy hosszan huhhant, de az is megtörténik, hogy a rövidebbet húzza.
– Miért, mi ez? Törpvész?
– Alapvetően nem. De mostantól az lesz! Ez kérlek, egy vámpóni!
– Egy vámmicsoda?
– Vámpóni. Vámpír-póni. Amint látod, vérrel táplálkozik.
– Vérrel? Kinek a vérével?
– Kedves törpöm, olyan sötét vagy, hogy este a morcsák melléd harap, annyira nem lát. Törpvérrel. Varázslóvérrel. Macskavérrel. Mindenféle vérrel, teljesen mindegy neki.
– Ó, hogy az idő vasfoga forgácsolná szét azt a penészvirágszálon élő, akasztófa-virágot termő, fából vaskarikát hajlított fenét, ami önmagát eszi, fészkestül! – hördül fel Köbgyökkettő. – És most mit csináljunk?
– A legjobb volna visszavinni a Szolgáltatóházba, lehetőleg úgy, hogy ne tűnjön fel az eltűnése, ez esetben nem kell Nyakonöntő haragjától tartani, és nem te leszel a következő póni-nasi.
– Hogyisne! Én találtam! Én kártyáztam! Én nyertem és csórtam ki! Enyém!
– Ezt fogod mondani Nyakonöntőnek is, mikor szádon kéri a lovát?
– Kezemen se kérje, nem hogy a számon! De, esetleg azért tőle megkérdezhetnénk, mit tud ez a vámpóni. Mégis csak visszavisszük! Ha kell, megküzdök vele!
– Megküzdesz? Te és melyik sereg? És mi ez a többes szám?
– Kártyacsatában nincs szükség seregre! Csak serlegre, ami csurig van finom serrel – netán kékrummal! Te is jössz velem! Ha balul sülne el valami, akkor el tudj onnan varázsolni!
– Mi lenne, ha inkább kikísérletezném a különlegességét? – kancsalít egy még épségben, ámde óvatlanul arra bóklászó, szürke cirmos kandúrra, aki épp mellettük csüccsen le és lát szemérmetlen mosdáshoz.
– Nem teszed a póni fejét a lófarka helyére!
– Dehogyis! Megnézzük, mit reagál a macskavérre! Heejj, cicc-cicc-cicc-cicc! – szólítja meg Kókuszpók a macskát, aki két nyalintás között döbbenetében kint felejti rózsaszín nyelvét. A varázsló még az ujját is begörbíti, ahogy csalogatja.
– Szerintem hagyd azt a nyávogót, varázsló! Biztos, hogy van más módja is a kifürkészésnek.
– Igen, még szép, hogy van, de abban nincs semmi élvezetes és érdekes!
Köbgyökkettő tekintetére nagyot sóhajt a varázsló kinézetű varázsló.
– Legyen hát! Kövessetek a laboromba. Van ott pár értékes vért tartalmazó üvegcsém.
Keresztülvágnak a termen. A macska még mindig szobormereven bámul utánuk.

– Ördögöd van, Gyökkettő!
– Ördögöm? Nem póni ez?
– De bizony az! És, amint azt sejtettem, nemhogy vér a lételeme a szerzeményednek, de a vörös testnedv előző gazdájának némely képességét is átveszi!
A dombitörpe és a varázsló most csodálkozva szemléli a fejük fölött fürge röptöket leíró, maga után színes, csillámos sávot húzó vámpónit. Tündérvért kapott kezdetben. A póni örömmel nyalogatta fel a tálkából, majd nevetős nyihákolást hallatva a levegőbe szökkent – és ott is maradt. Lábaival vágtát mímelve körözget a laborban, döbbent közönségének csodálatát, no meg új képességét élvezve.
– Hogy szedjük le onnan? – kérdezi a törp.
– Mit szólsz a lasszóhoz? Lepkeháló?
– Nem jó, ahhoz túl magasan röpdös.
– Jutifalattal lecsalogatás?
– Mit adsz egy lónak, ami jutalomfalat? – pillant a varázslóra cinikusan Köbgyökkető.
– Nos, ha a pónikból indulunk ki, akkor kockacukrot, vagy répát. Ha a tündérekből indulunk ki, akkor levendulavirágból készült pillecsemegét.
– De most ez egy tündér-vámpír-póni.
– Vámdér-póni. Vagy legyen tünpír?
– Ne tupírozd az idegeimet! Szedjük le onnan! Máris megvan, mivel leszek gazdag dombi törp!
– Éspedig?
– Járni fogom a Száznevű város negyedeit, részeit, és bemutatózom vele! Mindig másféle vérrel itatom! Még senki se látott, vámdér pónit, de vámkűr és vámglin patást se!
– Nyakonöntő nem fog ennek örülni, ha a fülébe jut! – csóválja a fejét a varázsló.
– Nyakonöntő vámpír-pónit keres. Nekem ennél több van! – bök a levegőbe Köbgyök, a fent termikelő hátasra.
És, mert a Sors kereke a Száznevű városban is megfordul, pláne, ha felkeltik a figyelmét, Köbgyökkettő és Kókuszpók, a varázsló kinézetű varázsló mit sem sejt a Szolgáltatóházban kitört hisztivel vegyes dührohamról.

– A pónimat akarom! Most! Vérfürdőt fogok rendezni! – toporzékol a kislány.
– De hát épp az imént fürödtél! Ne pazarolj! – morran rá Huk, a barbár barbár. Egy ideje unja már a kis iszonyat nyavalygását. Nyakonöntő jó ideje a távollétével tünteti őket. Lehet, eltűnési viszketegsége van. Addig is meghagyta Huknak, hogy őrizze a Szolgáltatóházat, és benne egyik ismerőse unokahúgát, akinek a pónija az egyik különteremben van elszállásolva, jó indokkal. A kislány azóta a nyavalyatörést hárfázza a barbár amúgy sodronyidegzetén. El is nevezte RiCsajnak.
– Akkor is a pónimat akarom! – kiabál a csemete.
– Csokit? Cukrot? Rémlidércet? Sárkánykígyó tüzes leheletéből gyúrt láng-golyókat?
– Pónit!
– Szeletelve jó lesz?
– A nénikéd térde kalácsában a porc lesz felszeletelve, ha azonnal nem keríted elő a lovamat!
– Miért nem alszol? Majd reggel játszol a pónival.
– Megvesztél? Vámpír a póni! Este élénk, nappal alszik!
– De te nem vagy vámpír, még csak révpír se! Mit szólnál egy kis éjféli nasihoz?
– Jó! Hozz egy szelet manó combot! De ne véresen! – veti le magát a kislány az ágyra, arcát duzzogósan felfújva, karjait maga előtt, anatómiailag lehetetlenül összefonva.
– Rendben, denevért is rakok mellé.
Huk dohogva vonul ki a kis lánylény szobájából. Valami csattan az ajtódeszkán, amint behajtja azt maga mögött. Feltehetőleg az utolsó vázát csapta a RiCsaj az ajtónak, ami megmaradt a szobában. Érthetetlen tevékenysége ez a lidérckének. Hát mit ártottak azok a vázák neki? Meg ilyet, hogy most akarja és azonnal, de rögtön máris! Még mit nem! Azért a konyhába menet tesz egy kerülőt a póni tartózkodásának helye felé.
Vámpír-póni. Huk aztán találkozott különféle kislovakkal a Négyszögletű kerek erdő pontos másában. Sok apró, plüssnek tetsző, színes, vidám, idegesítő, csillámot pufogtató teremtmény. De egy vámpír-pónit sem látott közöttük. S mivel nem látta, így nincs is.
A terembe lépve azonban látványosan eltátja a száját. Pónit, egy darabot sem lát – ugye, hogy nem létezik! –, pláne nem vámpírt, ellenben észlel egy rakás, részegen, ordítva horkoló dombitörpét, kiömlött sört, szanaszét heverő kártyalapokat. Érzékeli a sarokban a szalmát is, de mit tudhat ő a dombitörpék szokásairól? Sok, kicsi, morgós, részeges lény, akik rosszabbak száz megveszekedett csíkos morcsáknál is.
Hukot elfutja a pulykaméreg. Az pedig eléggé toxikus dolog, már ami a környezetét illeti.
– Törpék! – bömböli el magát.
Eme tette érdekes megmozdulást eredményez.
Az összes szólított egy törpként ugrik talpra, kivont harci eszközökkel, ki csatakedvből, ki riadalomból ordítva, de van, aki csak azért üvölt, mert a többiek is.
Páran „még sört!” kiáltanak, majd visszahanyatlanak a padlóra.
– Ti töpörödött morcsákbolhák! Mi ez itt? – mutat Huk körbe a termen.
– Két sörért megmondom! – szájal vissza némelyikük.
– Mit kerestek ti itt? Mi ez a ribillió? Hol a pónim? – Ez a kérdés a Huk után sompolygott RiCsajtól származik.
– A póni! – kiáltanak fel a törpök. – Hol a póni?
– Hol a kártya?
– Hol a sör?
– Hol vagyok?
– És a szekercém?
– Ki ivott a korsómból?
– Ki feküdt mellettem?
– Kialudt a fáklyám!
– Ki az a ki?
– Te ki vagy? – bök a lánykára az egyik, kezdődő macskajajjtól mogorva törp.
– Nem vagyok teki!  Add ide a pónimat!
– Vagy vérfürdőt rendez! – jegyzi meg Huk.
– Nincs a póni! Elkártyáztuk!
– És ki nyert?
A törpök ezen mélyen elgondolkoznak. Némelyek keringve gyötrik agytekervényüket, mások bambán merednek a fal egyik pontjára. Huk ellenőrzi: a semmit fixírozzák.
Aztán egyszerre kiáltanak fel:
– Köbgyökkettő!
– Nekem ne matekozzatok itt!
– Ez a neve a dombitörpének, aki ellopta a minilovat, te barbár barbár!
– Aha. És azt tudjátok, merre lehet ez a Kétgyökköb?
– Köbgyökkettő. Ha jól ismerjük, és mert miért ne ismernénk jól, vagy kártyázik valahol a városban, vagy Kókuszpókkal vedeli a kékrumot!
– Ó, hogy az a zebrákat kecsesen kergető, elektromos kondenzátor csípje meg! – hörren fel az egyik, tekintélyes szakállhosszúságú dombitörpe, aki épp most kászálódik fel ülő helyzetbe a padlóról, bődületeset ásítva.
Egy emberként fordulnak felé a jelenlévők.
– Mit csinál a részegen imbolygó törp a botanikus kertben?
 Döbbent hallgatósága hallgatását érdeklődésnek félreértve, rögvest meg is válaszolja a kérdést:
– Hát virágba borul! – Azzal visszahátal a földre egy csuklás kíséretében.
A nem kicsiny társaság e végszóra megindul pónit, törpét és varázslót vadászni.
Csakhogy a Szolgáltatóház így teljesen kiszolgáltatva marad, egymagában. De nem bánja. Végre pihen egy rendeset. Becsukja ajtajait, ablakaira legörgeti a redőnyöket, megrecsegteti-ropogtatja lépcsőit, falait, majd szusszan egy hatalmasat, nagy léghuzatot gerjesztve ezáltal, és lomjaiba szenderül.
A Sorskerék elgördül mellette halkan, puhán, nyikorgás nélkül.

Kókuszpók és Köbgyökkettő tapsikol és már-már táncot lejt örömében, a labor csak úgy visszhangzik tenyereik csattanásaitól. A vámdér póni, aki azóta vámdérlőmon-pónivá avanzsált, az elfogyasztott sellő-, és démontest vértől, jelenleg a vízben pancsikol, becsillámosítva a kicsi medencét tündérporával, feketére színeződött agyarait villogtatva, széles vígkedvében.
– Barátom, adunk neki valkűr-esszenciát, és ragyogni is fog! – veri hátba a varázsló a dombitörpét.
– És utána meggazdagszunk!
– Meg iszunk!
– Megisszátok ti még ennek a levét, gazdagon! – dörren a hátuk mögött egy barbár hang.
A páros annyira hirtelen fordul hátra, hogy lábuk csak fél perccel lemaradva tudja követni a hamari pózváltást.
Egy barbárt, egy morcos kislányt és pontosan hét, mogorva, vagy félrészeg törpét látnak maguk előtt.
– Huk! Drága barátom, hát mi a sárkányásítás gerjesztette északi űrgyűrűfütty hozott erre? – tárja szét a karjait örömében a varázsló kinézetű varázsló.
– Adj sört! – mordulnak a törpék, majd azonnal keresnek is egy megfelelő szélességű, kerek asztalt és körbeülik azt. Egyiküknél még egy majdnem épségben megmaradt kártyapakli is leledzik.
– Add ide a vámpónimat! – kiáltja RiCsaj.
– Na. Hallhattad.
– Vámpóni? Olyanunk nekünk nincs! – kacsint Köbgyökkettő Kókuszpókra.
– Akkor az meg ott mi az ájtatos manó ásta, ázott bőregér nektárjában lebegő, halbuzogány ütötte rémlény a szökőkútban? ­– mutat előre Huk.
– Ja? Nos, az kérlek alássan, egy vámdérlőmon-póni!
A szóban forgó épp akkor kapaszkodik ki a medence szélére, majd elereszt egy rémületes mosolyt közönsége felé, patájával üdvözlésképp feléjük integetve.
– Póni! – kiált a kis lánylény, és már szalad is felé. Átcikázik a varázsló lábai között, kétszer körbefutja a dombitörpét, majd a hátas felé orientálódik. Csakhogy a szólított nem örül a viszontlátásnak. Ezt éles nyerítéssel, felágaskodással adja az egybegyűltek tudtára.
Tündérporával a levegőbe rúgja magát, milliónyi csillámot hagyva csak vízszerte, veszekedetten vijjog és lidércfogait csattogtatja, majd maga alá tojik egy szekérrevaló, parázsló ganét, ezzel sikoltásra késztetve a fenevadként utána rohanó RiCsajt.
Csakhogy a szerzett képességek, az ürítéssel egyenes arányban csökkennek, pár patamozzanattal később végleg elfogynak, nem lévén megfelelő vérutánpótlás.
A póni Huk ölébe pottyan.
Ekkor gördül be a Sorskerék. A miniló besokall. Ekkora ijedelemtől fejvesztve ugrik ki a barbár karjai közül, és lerohanja az asztalnál mogorván ücsörgő törptársaságot, akik szerteröppennek a patás svungjától.
Kókuszpók lábait összekuszálva, s ezáltal szerencsétlenül farral előre magára ültetve nyargal körbe a laborban.
– Hogy pislogás nélkül nézze végig egy tucat troll fürdési rituáléját babgulyásban, és annak a levéből próbáljon harisnyával szűrve túrót csinálni teliholdas nyári éjszakán a manópálinkát fogyasztott árok-goblin, ne futkoss már itten össze-vissza, szana meg szét, barbáron-törpökön át! – Köbgyökkettő megpróbálja elállni a rémült vámpóni útját. Ezzel viszont azt éri el, hogy a most már fúriaként vágtázó lovacska a fogai közé kapja a lábát és magával húzza a kövön.
Hármuk karusszeljét érdeklődve nézik végig a kövön ücsörgő törpök, akik a nem várt fejleményektől fejfáni és morcogni is elfelejtenek.
Huk fejszéjére támaszkodva unja az esztrádot, míg RiCsaj törökülésben tapsikol, bíztatva hol egyiküket, hol másikukat.
A póni csak fut és szalad, hátán Kókuszpók pattog ütemesen, csodálva élő járműve gömbölyű tomporát, mellettük Köbgyökkettő, a gazdagságot már abszolút nem remélő dombitörpe lobog, pónipofa által satuszorítva.
– Teli arccal vigyorgó kecses elfek cirógassák réti dombi lidércek golyóit a rózsaszín bársonypókjaik által szőtt hálókkal, hárfák lágy zenéjére, a teljes családjának szeme láttára, hogy minden közös ebédnél legyen okuk a szorongásra, ez valami fenomenális előadás! – röhög fel Gyomivadék, nevettében felhemperedve és magával rántva még két, vele együtt hahotázó társát.
Sorskerék úgy dönt, eleget látott. Inkább visszamegy a Szolgáltatóházhoz, és megkéri Nyakonöntőt, hogy olajozza meg némely részét, amennyiben hazatért már.
A miniló kifullad. A varázsló kinézetű varázsló legurul róla, majd felhemperedik, mint egy büdös sárkány-ganéjtúró bogár.
Köbgyökkettő kezét-lábát szétvetve elterül a padlón.
RiCsaj visongva öleli kimerült kedvencét, elárasztva cuppanós puszikkal annak szőrös, tömpe képét.
Huk ásít egy nagyot, a törpök egymás könnyeit törölgetve feltápászkodnak és összerakják az asztal maradékát. Aztán, a még mindig rajta lévő, megboldogult Bazalt pórázával a lányzó maga után vonszolja blazírtan vonakodó minilovát.
– Elbuktam, Kókuszpók! – sírja el magát Köbgyökkettő. – Se póni, se arany, se gazdagság, se hírnév! Pedig mennyi városlakónak tudtam volna örömet szerezni a látványossággal! Kezdve magammal!
– Ne bánd egy percig se – nyögi legyintve a szólított. – Nem tehetsz mindenkit boldoggá: nem vagy póni.
– Csak tartsatok elé egy tükröt – vigyorogja el magát Huk.
– Persze, hogy szemtől szembe lássam, a dombitörpék legszerencsétlenebbjét? – hörren fel az elkeseredett, majdnem-gazdag törp.
Kókuszpók nehezen négykézlábra kecmereg, és szembetalálja magát üzlettársával.
Bal kezét a homlokára csapva, visítósan felvihog és visszaterül a padlóra.
– Mégis csak boldoggá fogsz tudni tenni mindenkit!
– Ezt meg hogy érted?
Remegve a kacagástól, azért sikerül csiholnia egy pár percig tartó tükör-varázst.
Éppen elegendő ideig ahhoz, hogy Köbgyökkettő, a nem gazdag, és nem is sikeres dombitörpe szembe találkozhasson foncsorbéli másával.
– Elfelejtettem megemlíteni – hahotázza Kókuszpók –, hogy a vámpír-póni harapása átváltoztatja azt, akibe beledézsmál!
– Úúúúú! Még egy póni! – sikkant fel RiCsaj és már rohan is a dombitörpéből pónivá vált Köbgyökkettőhöz, aki dermedten ül méretes sejhaján, állát leejtve a látvány hatásától.
– Kelpi üti a lápi lidérced, tökfej! – kurjant fel Gyomivadék, két kártyát az asztalra dobva.
– Még mit nem! Hegyi nyamnyam a vécé-szmötyire! – érkezik a válasz.
Huk felnéz a lapjaiból. Elgyönyörködik a kezeivel, retardált fókaként csapkodva, némán röhögő varázslón, az ultrahangon visongó kislányon és a dombitörpéből vámpír-pónivá változott Gyökkettő trióján.
Már-már nosztalgikus szemlélődését, mint mikoron önmaga szerzett meg egy teljes ládányi kincset Puff, a varázsló és Garden törpe elől, egy felcsattanás szakítja félbe:
– Hogy részeg dombitörpék kergessenek meg titeket a Próbagoblin kazamatáiban! Hát hol késik a sörünk?!

2019. május 27., hétfő

Megjelent a Lidércfény 2019. májusi száma




A mai napon megjelent a 117., 2019 májusi Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF) – XI. évfolyam 5. száma.
Tartalom:
Interjú
Fantasztikus képek hobbiból - Tordai Gábor / TG-Art
Novellák
JohhnySilver - Bádog Joe
Petya - A közvetítõ
kosakati - A Yun hava
Jimmy Cartwright - Géza bácsi találkozása az Aliennel
Xenothep - Feladat
Kitalált könyvismertetõ
Anonymus R. Chynewa - Kitalált könyvismertetõ: Jubileumi Kiadás
A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával
Láng Annie - Zöld szemû szörny
Versek
edwardhooper - 8 perc
Shang - Elmúlik
Norton - Az idõtlen pillanat
Kolumbán Jenõ - Árnyak
Tamoor hin Unge - Nyári esõ
Alkony - Egy színfolt
Ann Heart - Májusi zápor
bel corma - A halál arcai
Ebenezer - Számadás
Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat XI. évfolyamának 5. száma PDF és FlipBook formátumban az alábbi hivatkozásokon érhető el:
Kis felbontású, mobilra, tabletre szánt változat:
http://www.lidercfeny.hu/download/akf/2019/small/lidercfeny_akf_201905_small.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

2019. április 29., hétfő

Megjelent a Lidércfény 2019. áprilisi száma



A mai napon megjelent a 116., 2019 áprilisi Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF) – XI. évfolyam 4. száma.
Tartalom:
Címlapunkon
Egy szabadúszó grafikus - Kuczora Zsolt
Novellák
Bánsági Andor - Egy õrült hölgy naplója
Craz - Harmincholdas Pagony
Ann Heart - 50 szavas történetek
Szombatfalvi László - Vallomás
Nibela - Ügyelet
Homoergaster - Idézés
Anonymus R. Chynewa - Négy minihorror
Egon C. Reid - Hatszor egy perc...
Jimmy Cartwright - Két minihorror
Könyvajánló
Jimmy Cartwright - Kicsit idebent is sötétebb
A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával
Kristálysólyom - A manó
Versek
juditti - Porszem
edwardhooper - 42
juditti - Tavaszhozó hóvirág
Macskas Tosca - Csend szava
Tordai Gábor - Élet üzemmód
Avanna - Néma sikoly
Kolumbán Jenõ - Ébredés
Blaze Val - Arktika
Tamoor hin Unge - Fûzfa ága
Kétvirág - Mosoly
Shang - 15
csabi6669 - Az elme játéka
Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat XI. évfolyamának 4. száma PDF és FlipBook formátumban az alábbi hivatkozásokon érhető el:
Teljes felbontású, nyomtatható változat:
http://www.lidercfeny.hu/download/akf/2019/lidercfeny_akf_201904.pdf
Kis felbontású, mobilra, tabletre szánt változat:
http://www.lidercfeny.hu/download/akf/2019/small/lidercfeny_akf_201904_small.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

2019. március 31., vasárnap

Megjelent a Lidércfény 2019. márciusi száma




Megjelent a 2019. márciusi AKF - XI. évf. 3. szám
A mai napon megjelent a 115., 2019 márciusi Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF) – XI. évfolyam 3. száma.
Tartalom:
Novellák
Nathandriel - Hegedûszóló
Szombatfalvi László - Az urna
Homoergaster - Joacim Abrasdarox: Kréb-szó-tár
Craz - Dallamtapadás
Ebenezer - A vadak
Jason13 - A randevú
A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával
Vihartáncos - Nem bánt az, csak megkóstol!
Versek
Aardvark - Az üres ház balladája
Tordai Gábor - Kopott sorok
Ann Heart - Kedvesemnek
Tordai Gábor - Szobor arcok
Tordai Gábor - Merengõ
atesz990 - Térmezõ
Anonymus R. Chynewa - Fájdalom
edwardhooper - Ópium
kosakati - Fehér láng
Könyvajánló
Scholtz Róbert Gergely - „Hegedûvel és puskával”
Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat XI. évfolyamának 3. száma PDF és FlipBook formátumban az alábbi hivatkozásokon érhető el:
Teljes felbontású, nyomtatható változat:
http://www.lidercfeny.hu/…/a…/2019/lidercfeny_akf_201903.pdf
Kis felbontású, mobilra, tabletre szánt változat:
http://www.lidercfeny.hu/…/…/lidercfeny_akf_201903_small.pdf
Örül, és szórakozva kulturálódik!

2019. március 3., vasárnap

Megjelent a Street Writer – kallódó novellák első száma



A napokban jelent meg a Street Writer első száma. Az alkotók válaszolnak a körkérdésre.
Mi ez a Street Writer? Hogy kezdődött, te hogyan csöppentél a közepébe? Miről szól a novellád?

Novák Gábor: Az egész a Herczeg Szonja novella gerilla projektjéről szóló velvetes cikkel kezdődött (nem, nem olvasok rendszeresen velvetet, egy kedves kolléganőm linkelte be nekem az ominózus riportot). Az ötlet, hogy tömegközlekedési eszközökön, megállókban, a város legkülönfélébb pontjain alternatívát kínáljunk az utazóközönségnek, hogy a facebook hírfolyam napi századik végiggörgetése helyett egy kis irodalommal frissítse fel elméjét. Amiben tovább léptünk, hogy szellemi termékünknek folyóirat jelleget adtunk, hátha a külcsín jobban a belbecsre irányítja az olvasók figyelmét.
A kiadvány demokratikus keretek között készül: ki a címet adta a magazinhoz, ki a borítót, ki a novelláit. Underground módon terjesztjük az áldást, ha kell, gerillamarketing-eszközökkel is dolgozunk. Remélem, sikerül egy kis pezsgést generálnunk; nekem már van is pár ötletem, amivel tovább népszerűsíthetjük az olvasást és a magazinunkat.
A novellám a zene erejéről szól – ha az elolvasása után akár csak egy ember is kedvet kap hozzá, hogy utánanézzen az írásomban említett előadóknak és zeneszerzőknek, úgy érzem, már megérte a dolog.

Kovács Gábor: Az ötlet Herczeg Szonjától származik, aki a saját novelláit kezdte gerilla marketing módon terjeszteni villamosmegállókban, buszon, metrón. Mi csak tovább fejlesztettük az ötletet azzal a szándékkal, hogy a lakosság utazás közben ne felesleges információkkal mérgezze az agyát miközben a telefonját használja unaloműzőnek, hanem tartalmasabb, esetleg elgondolkodtató írásokat olvasson.
Mint kiderült, az írói exhibicionizmus kompatibilis az elgondolással, így néhány hét alatt meg is születhetett a kiadvány, amire már a megjelenés előtt is nagyobb igény mutatkozott a vártnál. A fiókban porosodó kiadatlan ám megjelenésre érdemes novellák gyűjtőhelyeként terveztük meg ezt a teljesen underground újságot, ahova folyamatosan várjuk akár a már használt írásokat.
Az én novellám is egy 1956-os forradalomhoz kapcsolódó pályázatról kihullott anyag, amit nem szerettem volna szemétbe dobni.

V. Z. Fruzsi: Craz kérésére csatlakoztam a megmozduláshoz, és épp volt elfekvőben novellám... A Street Writer szerintem kicsit értékteremtés, kicsit lázadás.
A novellám korunk egyik legkomolyabb problémájára igyekszik felhívni a figyelmet, sajátos szimbolikával. Ha az olvasót gondolkodóba ejti, az már félsiker.

Magola Roland: Kovács Gábor dobta fel a labdát, hogy vannak-e merevlemezen kiberporosodó novelláim egy ingyenes terjesztésű magazinhoz, melynek célja felkelteni az emberek olvasóvágyát.
A novellám a kezdő írók tipikus jellem- és írástechnikai hibáit parodizálja.

Craz: Valami karcolat.hu oldalon jött szembe az ötlet és a felhívás, aztán gyorsan összeállt az elkövetők csapata. Van szerencsém ismerni néhány éve az alkotókat, így én is szívesen csatlakoztam.
A Dallamtapadás a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház fantasy világán játszódik, Sárkányszikla egy délelőttjét mutatja be (ő egy átlagos hegyvidéki törpe, nem dombitörpe), a fő cselekményszál, hogyan szerez frissen vágott macskafarkakat.



Az első szám tartalma:

V. Z. Fruzsi: A manó
Novák Gábor: Chess and jazz
Craz: Dallamtapadás
Magola Roland: Így írtam én

Kovács Gábor: Este jövök


Fellehető véletlenszerű helyeken, valamint 1068 Budapest, Vörösmarty utca 25., Panda Print stúdió.

2019. február 27., szerda

Megjelent a Lidércfény 2019. februári száma


Megjelent a 2019. februári AKF - XI. évf. 2. szám
Külvilág / Lidércfény (1 katt) Lidércfény HQ
2019.02.27.
SzerkesztésCikk szerkesztése
A mai napon megjelent a 114., 2019 februári Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF) – XI. évfolyam 2. száma.
Tartalom:
Interjú
Jimmy Cartwright - Nagy cégek és kis projektek is „foglalkoztatják” – Interjú Nóthof Ferenc grafikussal
Novellák
Ann Heart - A kívánság
Nathandriel - Éjfekete óceán
kosakati - Gombnyomásra
Johhny Silver - A sámán macskája
Kapitány - Egy furcsa utazás igaz története
Anonymus R. Chynewa - Illedelmes Halál
A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával
Josh Sword - Nagy Eszes Alfréd legendája
Versek
edwardhooper - A Hold sötét oldala
Kosakati - Szürke...
Mab Tee - Hõs hajótörött
Angyalka146 - Hová tûnt?
Banderas - Hajnalok
Tordai Gábor - Felszín
Lir Morlan - Tájképek
Tordai Gábor - Ébren éjjel
Kétvirág - Vonaton
jocker - Te vándor felhõ
Filmrovat
Jimmy Cartwright - Hang nélkül (A Quiet Place)
Könyvajánló
Scholtz Róbert - „Kik bujócskázni mentek a halállal”
Interjú
Jimmy Cartwright - Egy új magyar képregény-ciklus születése - Az Utolsó Elõtti Huszár
Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat XI. évfolyamának 2. száma PDF és FlipBook formátumban az alábbi hivatkozásokon érhető el:
Teljes felbontású, nyomtatható változat:
http://www.lidercfeny.hu/…/a…/2019/lidercfeny_akf_201902.pdf
Kis felbontású, mobilra, tabletre szánt változat:
http://www.lidercfeny.hu/…/…/lidercfeny_akf_201902_small.pdf
Örül, és szórakozva kulturálódik!

2019. január 28., hétfő

Megjelent a Lidércfény 2019. januári száma


Megjelent a 2019. januári AKF - XI. évf. 1. szám
A mai napon megjelent a 113., 2019 januári Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF) – XI. évfolyam 1. szám.
Tartalom:
Interjú
Jimmy Cartwright
Zsírkrétától a digitális tábláig
Kiss Márton Gyula grafikus
Novellák
Dália - Vasútállomás
Ebenezer - A látnok
Cyrano - Lovag és Sárkány
Klark - Ess, esõ!
Anonymus R. Chynewa - Az igazság a reptiliánokról
A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával
Esvy - Csataló
Versek
Fuvallat - XXV.
edwardhooper - Kihûlt világ
Blaze Val - Az utas
jocker - Hinni, bízni, remélni…
Ann Heart - Téli játék
NZ - Várakozás
Hollótoll - Árnyalatok
Macskas Tosca - Téli mosoly
Kolumbán Jenõ - Fehér felhõk
bel corma - Tavaszi éj
Könyvajánló
Jimmy Cartwright - Megütköztem a zónával
Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat XI. évfolyamának 1. száma PDF és FlipBook formátumban az alábbi hivatkozásokon érhető el:
Teljes felbontású, nyomtatható változat:
http://v2.lidercfeny.hu/download/…/lidercfeny_akf_201901.pdf
Örül, és szórakozva kulturálódik!