Közhírré tétetik, hogy a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház kihirdeti a következő – immáron negyedik – novella pályázatát, melynek címe: Bosszorgányos.
Nevezési díj:
nincs.
Megvesztegetési
díj: a szokásos, de legyetek aktívabbak
Feltételek:
1. Feltétlenül
szándékodban álljon írni egy novellát.
2. Ami
hozzávetőlegesen minimum 4444 és maximum 14444 karaktert tartalmazhat
(szóközzel együtt).
4. Pályázhatnak:
Magyarországon és jelenlegi határainkon túl élő magyar nyelven alkotó írók,
kizárólag saját maguk által írt, magyar nyelvű novellákkal. (Egyéb
diszkriminatív kikötés nincs, tehát szerepelhet az írásban akár vörösszemű,
ínhüvelygyulladásban szenvedő vegetáriánus jegesmedve, vagy mélynövésű
kopaszodó mellékszereplő is.)
Beküldési
határidő: 2014. 08. 01. 0 óra 2 perc.
A novellákat a
craz@freemail.hu címre lehet beküldeni. A csatolt file tartalmazza a szerző
nevét és a mű címét!
- - - -
Díjazás:
Az első három
novella jutalomban részesül, emellett felkerül a Nyakonöntött Próbagoblin
Szolgáltatóház könyvtártermének egyik, külön e célból portalanított polcára (a
villámpályázatos, a sárkányos és a Régi-új nyertes művek társaságába).
A szervezőbizottság
fenntartja a jogot, hogy kellő számú és minőségű novella beérkezése után
különféle különdíjakat is kitaláljon.
Emellett bárki
csatlakozhat szponzornak, újabb díjak felajánlására.
Amúgy meg a
nyerteseknek most is jár a nyomtatott megjelenés tiszteletpéldánnyal.
Vigyázat, aki
nem megfelelő nyelvi szintű művet küld be, annak egy ügyeletes bosszorgány éjszaka
összekócolja a haját, vagy eltünteti egy fél pár zokniját, vagy kiissza a sört
a hűtőjéből, vagy miket is szoktak csinálni azok a bosszorgányok!
Eddig beérkezett novellák:
1. Vándor Gábor: Gabur bemutatása
2. Shannon Wilder: A mágia kapuja - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
3. Virág Albert: A szoborrá lett fiú - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
4. Virág Albert: A boszorka tésztája
5. Virág Albert: A jósnő meg a lopós fia
6. Móricz Márta Mikolt: Ááááááááááááááááááááááá!
7. Eliza Beth: Szellemszem és a béna boszorkány
8. Szöllősi Bernadett: Cincognak az egerek
9. Lir Morlan: Aki boszorkányokról álmodik
10. Bardóczy Napsugár: Fény Boszorkája
11. Nagy Katalin Annamária: Máglyarakás
12. Tulok Teréz: A boszorkányok tanyáján - érvénytelen pályázás, nem megfelelő műfaj
13. Szűcs Gábor: Se füle se farka, így lett tele egy boszorgány marka
14. Balló Norbert: A boszorkány hajnala - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
15. Balló Norbert: Manragóra - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
16. S. M. Kinda: A bájital elkészült
17. Nagy Ibolya: Béka, csók, meg szerencse - érvénytelen pályázás, nem megfelelő műfaj
18. Tácsi István Attila: Lidércek
19. L’arga Vaura: Gányos és Boss Orr - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
20. Luna-chan: A foglyul ejtett boszorkány
21. Sofie Kaufmann: Út a B szektorba
22. Dér Adrienn: A csillogó jegesmedve
23. Jack Daw: A szemfényvesztő
24. Lylia Bloom: Halloween
25. Simon Zoltán: Az őrület határán
26. Herpai Máté: Kaparásokk
27. Remenyik Ágnes: Édes kis 16 éves
28. Pintér Norbert: Jóslat és vadászat
29. Báthi-Garrov Hella: Vigyázz, a kövér boszorka alacsonyan száll!
30. Erdei Barbara: Black Midnight
31. Paál Zoltán: A pokol nyomában
32. Szabó Jolán: Dédi öröksége
33. Rozsnaki Fanni: Nem boszorkány, hanem bosszorgány! - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
34. Szabó Nikolett: Galiba az ünnepen
35. Rébb Terézia: Boszorkányok pedig vannak
36. Szilágyi Heléna: Titkok
37. Orosz Tamás: Az erdő védelmezője
38. Ferger Jolán: Föld alatti szövetség
39. Wadolowska Balogh Orsolya: Éjfélkor a Lorddal
40. Wadolowska Balogh Orsolya: Piros macska és Fekete pipacs
41. Rozsnaki Fanni: Nem boszorkány, hanem bosszorgány!
42. Szemenyei Tamás: Vigyorik
43. Máté Vera: Boszorkányok pedig nincsenek
44. Dawn Green: A bűn mérlege
45. Nagykutasi Tibor: Mágia és máglya
46. Katona Kamilla: Boszorkányüldözés
47. Yuu Solk: A skizofrén és a boszorkány
48. Seres Rebeka: A levegőben szállva
49. Seres Rebeka: Boszorkány a szekrényben
50. Rozsnaki Fanni: A legnagyobb ellenség
51. Tátrai Miklós: Boszorkányos szerelem
52. Szabó Gréta: TűzRózsa
53. Németh Roland: Kis lépés egy kis boszorkánynak, de...
54. Podhorszky-Nagy Orsolya: Haun titkos világa
55. edwardhooper: A babaház
56. Stanislav: Az utolsó varázsló
57. Pásztor Viktória: Koszi Boszi
58. Reichenberger Rajmund: Boszorkány beavatás
59. Balogh Gergő: Mennydörgő Sötétség
60. Mong Yao: Levelek Tirolból
61. Leona Siorai: A vég kezdete
62. Béres Imre: Draconem a szörnyvadász
63. Tóth András József: Szent küldetés
64. Puska Veronika: Nincsen rózsa tövis nélkül
65. Őszi Alíz: Az erénykufár
66. Lilly Leslie Blake: Boszorkavadászok
67. Rozsnaki Fanni: Felesleges átok
68. galbena: Borbála története
69. Héder Ingrid: Széles mező közepén lovagol a boszorkány
70. Takács Alexandra: Vigyázz, mit kívánsz!
71. Paul F. Cooper: Babál
72. Ádám J. Gergő (Narin): Napló
73. Jakab Judit: Lázadás
74. Szél Zsolt: A bájital
75. galbena: Amália kártyázik
76. Csordás Judit: Egy kis hüppelüpp
77. Povelik Galina: Hála és halál
78. T. Andrea: A napló
79. Taschner Katalin: Álom vagy valóság
80. Csiki Virág: A kehely története
81. Balló Norbert: Mandragóra
82. Mentes Mátyás: Bájban
Az eredményhirdetés időpontja: 2014. augusztus 30.
Eddig beérkezett novellák:
1. Vándor Gábor: Gabur bemutatása
2. Shannon Wilder: A mágia kapuja - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
3. Virág Albert: A szoborrá lett fiú - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
4. Virág Albert: A boszorka tésztája
5. Virág Albert: A jósnő meg a lopós fia
6. Móricz Márta Mikolt: Ááááááááááááááááááááááá!
7. Eliza Beth: Szellemszem és a béna boszorkány
8. Szöllősi Bernadett: Cincognak az egerek
9. Lir Morlan: Aki boszorkányokról álmodik
10. Bardóczy Napsugár: Fény Boszorkája
11. Nagy Katalin Annamária: Máglyarakás
12. Tulok Teréz: A boszorkányok tanyáján - érvénytelen pályázás, nem megfelelő műfaj
13. Szűcs Gábor: Se füle se farka, így lett tele egy boszorgány marka
14. Balló Norbert: A boszorkány hajnala - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
15. Balló Norbert: Manragóra - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
16. S. M. Kinda: A bájital elkészült
17. Nagy Ibolya: Béka, csók, meg szerencse - érvénytelen pályázás, nem megfelelő műfaj
18. Tácsi István Attila: Lidércek
19. L’arga Vaura: Gányos és Boss Orr - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
20. Luna-chan: A foglyul ejtett boszorkány
21. Sofie Kaufmann: Út a B szektorba
22. Dér Adrienn: A csillogó jegesmedve
23. Jack Daw: A szemfényvesztő
24. Lylia Bloom: Halloween
25. Simon Zoltán: Az őrület határán
26. Herpai Máté: Kaparásokk
27. Remenyik Ágnes: Édes kis 16 éves
28. Pintér Norbert: Jóslat és vadászat
29. Báthi-Garrov Hella: Vigyázz, a kövér boszorka alacsonyan száll!
30. Erdei Barbara: Black Midnight
31. Paál Zoltán: A pokol nyomában
32. Szabó Jolán: Dédi öröksége
33. Rozsnaki Fanni: Nem boszorkány, hanem bosszorgány! - érvénytelen pályázás, nem megfelelő terjedelem
34. Szabó Nikolett: Galiba az ünnepen
35. Rébb Terézia: Boszorkányok pedig vannak
36. Szilágyi Heléna: Titkok
37. Orosz Tamás: Az erdő védelmezője
38. Ferger Jolán: Föld alatti szövetség
39. Wadolowska Balogh Orsolya: Éjfélkor a Lorddal
40. Wadolowska Balogh Orsolya: Piros macska és Fekete pipacs
41. Rozsnaki Fanni: Nem boszorkány, hanem bosszorgány!
42. Szemenyei Tamás: Vigyorik
43. Máté Vera: Boszorkányok pedig nincsenek
44. Dawn Green: A bűn mérlege
45. Nagykutasi Tibor: Mágia és máglya
46. Katona Kamilla: Boszorkányüldözés
47. Yuu Solk: A skizofrén és a boszorkány
48. Seres Rebeka: A levegőben szállva
49. Seres Rebeka: Boszorkány a szekrényben
50. Rozsnaki Fanni: A legnagyobb ellenség
51. Tátrai Miklós: Boszorkányos szerelem
52. Szabó Gréta: TűzRózsa
53. Németh Roland: Kis lépés egy kis boszorkánynak, de...
54. Podhorszky-Nagy Orsolya: Haun titkos világa
55. edwardhooper: A babaház
56. Stanislav: Az utolsó varázsló
57. Pásztor Viktória: Koszi Boszi
58. Reichenberger Rajmund: Boszorkány beavatás
59. Balogh Gergő: Mennydörgő Sötétség
60. Mong Yao: Levelek Tirolból
61. Leona Siorai: A vég kezdete
62. Béres Imre: Draconem a szörnyvadász
63. Tóth András József: Szent küldetés
64. Puska Veronika: Nincsen rózsa tövis nélkül
65. Őszi Alíz: Az erénykufár
66. Lilly Leslie Blake: Boszorkavadászok
67. Rozsnaki Fanni: Felesleges átok
68. galbena: Borbála története
69. Héder Ingrid: Széles mező közepén lovagol a boszorkány
70. Takács Alexandra: Vigyázz, mit kívánsz!
71. Paul F. Cooper: Babál
72. Ádám J. Gergő (Narin): Napló
73. Jakab Judit: Lázadás
74. Szél Zsolt: A bájital
75. galbena: Amália kártyázik
76. Csordás Judit: Egy kis hüppelüpp
77. Povelik Galina: Hála és halál
78. T. Andrea: A napló
79. Taschner Katalin: Álom vagy valóság
80. Csiki Virág: A kehely története
81. Balló Norbert: Mandragóra
82. Mentes Mátyás: Bájban
Az eredményhirdetés időpontja: 2014. augusztus 30.
Helló!
VálaszTörlésNincs konkrét kérdésem, ami vagy azt takarja, hogy mindent érek, vagy azt, hogy annyira fogalmam sincs az egészről, hogy még kérdezni sem tudok, ami majd időben kiderül.
Csak szerettem volna tudatni, hogy rendkívül tetszik a pályázat megfogalmazása, hálából elfaxolom a megvesztegetési díjat, ha nem tudod kinyitni nem a készülékben van a hiba :)
Óh, és alaposan elnéztem a határidőt. Azt hittem holnap jár le, de nem. Ez nagy könnyebbség.
Hajrá! :)
TörlésAkkor még egyszer a gyengébbek kedvéért:
VálaszTörlésA novella terjedelme minimum 4444, maximum 14444 karakter (szóközzel együtt).
Nekem egy darab kérdés: a csatolt fájl tartalmazza a szerző nevét, mű címét..tehát ez gyakorlatilag az írományon legyen rajta amolyan "címlapként", vagy egy külön "papírt" küldjünk erről? :D
VálaszTörlésBocsi, csak annyi különböző pályázat van különböző módszerekkel-kedvenceim a jeligések- amiket képesek bonyolítani, h gondoltam megérdeklődőm..
? :)
TörlésJónagy Béla ír egy novellát, ami valahogy 4444-14444 karakter hosszúra sikeredik - szóközzel együtt -, majd ennek örömére ír nekem egy emailt a craz@freemail címre, amihez csatolja azt a bizonyos novellát egy olyan fileban, aminek pl. azt a neved adta, hogy Jónagy Béla - (kettőspontot sajnos nem tudott a címbe rakni, mert a gépe sikítófrászt kapott tőle) A boszorkány, akit megettek a macskák.
Ennyi. :P
Az baj, ha még nem vagyok 18?
VálaszTörlésInkább irigylésre méltó állapot. :)
Törlés:)
TörlésEredeti néven kell beküldeni a műveket? Vagy lehet művésznév is...
VálaszTörlésLehet írói álnév is. :)
TörlésKöszi! Amúgy nagyon tetszik a pályázat, küldöm a művet, amint kész vagyok. :)
Törlés"Vigyázat, aki nem megfelelő nyelvi szintű művet küld be, annak egy ügyeletes bosszorgány éjszaka összekócolja a haját, vagy eltünteti egy fél pár zokniját, vagy kiissza a sört a hűtőjéből, vagy miket is szoktak csinálni azok a bosszorgányok!"
VálaszTörlésÉrdeklődnék, hogy volt-e valaki már olyan bátor, aki a fenti feltételt nem teljesítette? Mert akkor megyek sört inni, hajat kócolni, odaadni a büdös zokniját a hangyáknak... :D
Mab, ügyeletes boszi :)
Bocsánat. Tehát aki a fenti feltételt teljesítette.
TörlésVolt, készülhetsz. 3:)
Törlés...a hangyáknak? :O
Látom, a pályázók között volt olyan is, aki nem megfelelő műfajú írást adott be. Ezek szerint sem az "egyéb" sem a "valami más"-ba sem tartozott bele a novellája? Kezdek félni, vajon nem lövök-e mellé én is...
VálaszTörlésműfaj - verset küldött
Törléshát ez a kiírás fantasztikus, vagy egy félórát vigyorogtam rajta :D
VálaszTörlésEgyvalaki több kis szösszenettel is nevezhet, van erre valami felső határ?
VálaszTörlésHatár nincs. :)
TörlésAfelől érdeklődnék, hogy más műfajban is lehet-e pályázni, pl kisregény, vagy csak, novellát fogadnak el? Ha hosszabb terjedelmű a novella akkor is díjazzák? Előre is köszönöm!
VálaszTörlés14444 karakter a felső határ.
TörlésHm... Igencsak kedvet kaptam valami boszorgányoshoz. Ideje lesz kitalálni a történetet, vagy csak a csattanót, aztán nyomás írni! ;)
VálaszTörlésHajrá! ;)
TörlésTörténet, duplacsavar megvan. Már csak a finomítás van hátra, aztán küldöm. ;)
Törlésazt lehet már tudni, hogy mikor lesz az eredményhirdetés?:$
VálaszTörlésKb. egy hónap, a beérkező novellák számától, és a zsűri egyéb evilági elfoglaltságától függően. :)
Törlésértem. Köszönöm! :)
TörlésVagyis a top 3 kerul nyomtatasra?
VálaszTörlésAmennyiben beérkezik három kiadható novella. 3:)
TörlésDe ha több, akkor a jobbak is megjelenhetnek... :)
A 14.444-be a cím is beleszámít? Vagy nem gond, ha azzal együtt egy kicsit több? (A szöveg maga koppra 14.444-re jött ki. Boszorgányos!)
VálaszTörlésHa 444-nél rövidebb lesz a cím, egye fene, belefér. ;)
TörlésDe 14444 karakter az kb hány oldal? nem akarom megszámolni a karaktereket ha lehet :)
TörlésMacerás az a két kattintás, mi? :P
TörlésDe ánullás lapra ötös betűkkel max. egy oldal. :D 3:)
TörlésRitkán vetemedek like-olásra, és itt most pont nem lehetséges. :(
TörlésHi a 81. pályamunka szerzője vagyok.ballonorbert535@gmail.com - kaphatnék belőle egy példányt, nekem már nincs meg! - Valamint miért nem enged engem a lidércfény meg ezek...?
TörlésEgy kérdésem lenne. E-mail-ben értesítik a nyerteseket?
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésMiért? Lesznek nyertesek? :D
VálaszTörlés