Ignácz Ágoston: Az én sárkányom

Mikor hajnalban nyugtalan álmomból felébredtem, éktelen rikácsolás és bömbölés határa között váltakozó ordításra lettem figyelmes. Lassan föltápászkodtam az ágyról, magamra kaptam a ruháimat, és álmosan megindultam lefele a lépcsőn. Kisvártatva megint hallottam az ordítást, de már vészjósló hangok, robaj is kísérte. Erre szaporáztam a lépteimet. Nagy házban laktam, amit még a nagyapám építtetett annak idején. Sok-sok szobával és folyosóval. A családi palotába, ha új vendég érkezett, bizony könnyen megesett, hogy eltévedt. Ám aki ismeri már a járást, viszonylag gyorsan átérhet az épület egyik végéből a másikba. Én már itt töltöttem a gyerekkoromat is, így nem okozott problémát az egyformának tűnő folyosók látszólagos labirintusa.

Csakhamar odaértem a szoba ajtajához, mely résnyire nyitva volt. Nem mertem benyitni, hosszú percekig álltam ott mozdulatlanul. Végre erőt vettem magamon egy jókora sóhaj kíséretében. Megfogtam a kilincset és kissé habozva bár, de benyitottam.

Szörnyű látvány tárult a szemem elé. A szobában minden szanaszét hevert; a bútorok feldöntve, mintha egy óriás pöckölte volna odébb a foteleket és az asztalt. Ám ahogy beljebb kerültem, ott termett előttem egy (a!) sárkány…

Dühödt, vén, otromba fenevad volt. Az az évszázados fajta, amelyik semmivel és senkivel sincs soha megelégedve és nem is lesz. Rá jellemző körülményeskedéssel bírált mindent és mindenkit. Most is ezt tette, még hajnalban sem lehet nyugta tőle az embernek… De ha jobban belegondolok, mikor van nyugta bárkinek is egy sárkánytól?

A bestia nyelve szinte tűzcsóvákat szórt, úgy ordítozott, kiabált. Mellső végtagjait felemelte, fejét az égnek szegezte. Háta meghajlott az évek alatt és az orra sem egyenesedik már ki. Randa látvány volt, de a sárkányok már csak ilyenek. A legrosszabb az egészben az, ha ilyenkor visszaszólok neki. Erre még idegesebb lesz, már a hanglejtésemből érzi, mik a szándékaim. Ugyanis hallani már alig hall, hiszen ránézésre is van pár száz esztendő mögötte. Hiába, a sárkányok akár örökké is elélnek, hogy megkeserítsék a férfiemberek és királykisasszonyok dolgát.

Emlékszem kellett jó pár év, mire egyáltalán meg mertem szólítani, jelenlétét megszokni. Ám a rikácsolásától folyton kivert a víz.

Mikor egy napon bemerészkedtem a várába, ahol a szépséges királykisasszonyát őrizte – strázsált mellette nap, mint nap –, akkor kezdődött az egész. Azon a napon is úgy reszkettem, mint a nyárfalevél, és titkon azon imádkoztam, nehogy engem egyen meg vacsorára. Ugyanis csak akkor engedi el maga mellől a királykisasszonyt, ha a szépséges leány is úgy akarja. Az én szívem választottja úgy akarta. A sárkány morogva vette tudomásul, de hát a tény, az tény. Az esküvőre nem jött el szívesen, pedig már régóta szokás, hogy a sárkányt is meghívják az eseményre, elvégre szegről-végről rokonnak számít. Bevallom, én sem láttam szívesen. Az esküvő sem változtatott a dolgokon, talán még jobban gyűlölt, mint addig. Már akkor sem tetszettem neki, mikor megjelentem a várának fokán. Azóta sem csillapodott, pedig igyekeztem én a kedvében járni. Nem szeretek senkivel sem rosszba lenni. Sokszor tettem fel magamnak a kérdést: Vajon honnan jön ez a rengeteg gyűlölet? Már így született? Mert ehhez aztán tényleg születni kell…

Apropó! Ez a sárkány egy fejjel jött a napvilágra. Legalábbis ezt állítja magáról. Süsüre viszont egyáltalán nem hasonlít. Viszont elképzelhetőnek tartom azt is, hogy valaha több feje is volt, de ezeket elvesztette, s talán ezért nincs ki a négy kereke.

A látás már régóta nem az erőssége. Ennek ellenére mégis mindent észrevesz, ami neki nem tetszik, és ezt szörnyű gesztusokkal adja tudtomra. Fene az ízlését! Sohasem szíveltem egyetlen sárkányt sem. Talán az én sárkányomhoz képest száz másik is csak kezes bárány. De ez az egy, ami az enyém, amit nekem szánt a sors, bizony megállíthatatlan és megrendíthetetlen. Az egyetlen szerencsés a dologban az, hogy csak havonta egyszer jelenik meg a házamban. Viszont maga után rendszerint hatalmas kuplerájt hagy…

Váratlanul jön, és váratlanul távozik. Ebben igazi művész. Az embert pedig úgy megbabonázza, hogy csak áll bénultan. A férfiember szólni nem mer, így mindig ő győz.

Most a múltkori látogatása jutott eszembe. Az sem volt sétagalopp, sőt! Akkor is pirkadatkor érkezett a beste lelke, s édes álmomból riasztott föl. Hasonlóképpen hányta szét a lakásom. Arra gondoltam, hogy talán valamilyen átok ül rajtam, mert minden hónapban egyszer jön a sárkány, és hurrikánként porrá zúzza a berendezést, ripityára tör mindent. Kritizál mindent és mindenkit, ócsárolja a palotámat, leszedi a faliszőnyegeket, ostoba történetekről hadovál, és közben… folyik a nyála, mert már nyelni is alig tud. A szobákat mindig végigjárja, és persze egyiket sem illeti jó szóval.

 Ha beszabadul a konyhába, máris dühödten rámolja ki a hűtőszekrényt, és ordít, ordít és ordít. Bármilyen étekkel is próbálom meglepni, hogy azzal talán elterelem figyelmét, szétdobálja.

Őszintén szólva már nem azok az idők járnak, mikor a sárkány válogatás nélkül, mindent megevett. Talán a rossz időjárás vagy a kor, esetleg a hulló fogai az oka.

Ennek ellenére mindig próbálok a lehető legkedvesebb lenni vele, elvégre ő az anyós, az anyós… az én házisárkányom.

Megjelent az áprilisi Lidércfény

Tartalom:

Hírek, pályázatok: VIII. Lidércfény Pályázat, avagy Orkok és Coltok, A Tales From The Blog horror novellapályázata

Fantomas emlékév: Fantomas, a forradalmár? /Cyrus Livingstone/

Interjú: Scholtz Róbert: 64 vármegye /Lidércfény HQ/

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával: Sárkánypályázás I. helyezett - A megtorlófegyver /George Colt/, Sárkánypályázás II. helyezett - Nem eszem többet /Nyíri Eszter – Stiga/, Sárkánypályázás III. helyezett - Iustitia ante portas /Nibela/

Novella: Aki máglyára született /Szén/

Konspiratológia: Az elhallgatott maja kódexek /Kapitány/

Versek: Mag a hó alatt /Kétvirág/, Bádog-emlék /Boszorka/, Eltört hárfa /adamsoul_96/, Ha Chuck Norris megérkezik /Norton/

Filmrovat: Mozimorzsák - filmaprólék: Rocksztár / Rock Star (2001), Rémálom az Elm utcában / A Nightmare on Elm Street (2010), Az utolsó műszak / End of Watch (2012), Straight A's (2013) /Jimmy Cartwright/

Könyvajánló: Mysterious Universe - Az oligarcha vérvonala /Ida/

Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat VII. évfolyamának 4. száma az alábbi hivatkozáson érhető el:
http://www.szentesinfo.hu/lidercfeny/papirlf/lidercfeny_akf_201304.pdf

Jó szórakozást kívánunk!

Nibela: Iustitia ante portas

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Sárkánypályázásának 3. helyezett alkotása

Elhatároztam: ha az a pasas a liftnél ma is a közelembe jön, vagy hozzám mer szólni, akkor feljelentem zaklatásért. Esetleg beverek neki a szeme közé. Nem álltam nagy harcművész hírében, de muszáj megvédenem magamat.

Szokásához híven már várt. Méregzöld kabátját ezer közül is megismerem. Összeugrott a gyomrom, és igyekeztem, észrevétlen maradni. Fülhallgatót dugtam a fülembe és a mobilomat nyomkodva kiválasztottam egy tetszőleges rádiócsatornát. Nagyon reméltem, hogy hozzám hasonlóan ő nem lakik a toronyban. A tudat, hogy ő is valahol az irodaszintek alatti tízemeletnyi lakószint valamelyikén él, beteggé tett.

A méregzöld kabát közelebb furakodott a várakozók reggeli tömegén és közvetlenül mellettem állt meg. Nagy levegőt vettem és tartottam magam a „rád se bagózok” – elvhez.

– Szia, hogy vagy ma?

Kész, az elhatározásom eddig tartott. Kikaptam a fülhallgatóm és kifakadtam:

– Mi a fenéért nem tudsz békén hagyni? Kopj le! Elegem van abból, hogy folyton a sarkamban koslatsz!

Feszülten fürkésztem, hogy milyen hatást váltok ki belőle, viszont ez sokkal nagyobb kihívás számomra, mint bárki hinné. A méregzöld kabátos vonásai a hosszas fixírozás ellenére se álltak össze stabil egésszé, a szája körüli ráncokkal kivételesen kudarcot vallottam.

– Te tényleg nem ismersz meg? – csendült meglepetten a hangja.

– Üdv, Jusztina! – csatlakozott hozzánk egy újabb személy. Orgánuma szerint Rajmund volt az, de a végső érvet a csuklóján viselt digitális kijelzős óra adta. – Molesztál az új, tapló kolléga?

Erről beugrott:

– Árpád? Árpád az?

– Itt állok előtted, miért nem ismersz fel? Hiszen látsz! Most is engem nézel!

– Prozopagnózia, seggfej – mondtam. – Ha nem tudod, hogy mi az, keresd ki! Muszáj minden hülyének a szájába rágnom az arcvakságomat? – fordultam nyűgösen Rajmundhoz.

– Árpád, moderáld magad. Ugratni valakit a betegsége miatt nagy szemétség.

– Jó, elnézést, egyszerűen nem hittem el, amit róla mondanak.

Kérdeznem se kellett, hogy tudjam, miről beszél. Nap, mint nap megszenvedtem azzal, hogy felismerjem a rokonaimat, munkatársaimat, és azokat, akikkel rendszeresen érintkeztem. A ruha, frizura, hang legtöbbször segített, de ha valaki drasztikus változáson ment keresztül, elvesztettem a fonalat. Számomra a baráti találkozók rémálommal értek fel. És az a sok fényképalbum odahaza, tele ismeretlenekkel! Ha nincs alájuk írva, mikor, hol, miért és kikről készültek, kidobom az egészet a szemétbe.

– Elhiheted, és ha még egyszer megtudom, hogy rajtam szórakozol, nagyon megjárod.

Árpád bocsánatfélét dünnyögött, megérkezett a lift. Rendszerint a hátam mögött állók bepasszíroztak a kabinba, most viszont kinnrekedtem. Kivételesen örültem neki, kifújhattam magam Árpád után. A közelben álló kávéautomatához léptem, hogy vegyek egy eszpresszót. A zsebemben apró után kutattam, ám amikor kihúztam a kezem, elejtettem az érmét és az végiggurult a fehér, műmárvány padlón.

– Tessék – kapta fel egy kéz és felém nyújtotta.

Épp megköszöntem volna a karbantartónak öltözött idegen segítőkészségét, amikor tekintetem az arcára esett. Lefagytam.

Mindent láttam: a nemét, a korát, az arcát, és a hangulatát. A 30-35 közötti, markáns arccsontú, egyenes orrú, kissé szögletes állú férfi legalább olyan érdeklődéssel szemlélt engem, mint én őt. Elégedett lehetett a látványommal, mert elmosolyodott. Elmosolyodott! Ez a felismerés annyira megrázott, hogy mozdulni se bírtam.

– Rég voltam nőre ilyen hatással. Ha így bámul, még zavarba hoz.

– Elnézést, nagyon sajnálom – hadartam. Ügyetlenül beletuszkoltam a százast az automata pénzbedobó nyílásába, kértem egy kávét. – Tudja ön az első, akinek látom az arcát. Furán hangozhat, de így van.

– Ez természetes. Én vagyok az első ember, akit lát.

– Félreért. Arcvakságban szenvedek.

– Látja magát a tükörben?

– Igen, mert az én esetem nem olyan súlyos.

– Tévedés. Látja magát, mert ön ember. Én is az vagyok.

– És a többiek is.

– Ők csak úgy tesznek, mintha azok lennének.

Kivettem a gépből a kész eszpresszót és körbesandítottam, van-e más is a folyosón rajtunk kívül, ha segítségre szorulnék. Végre lelek valakit, akit felismerek, erre kiderül, hogy nincs ki a négy kereke!

– Aha. És ha nem emberek, akkor mik?

– Sárkányok. Emberalakot öltött sárkányok, akiknek rosszul megy az arc kialakítása. Emiatt olyan, mintha nem állnának össze a vonásaik kerek egésszé. Ez az, amit ön arcvakságnak érzékel. Vagy amit ők annak akarnak beadni önnek.

– Ilyen nincs. Sárkányok nem léteznek.

– Közelítsük meg más oldalról. Hol vagyunk most?

– Egy irodaházban.

– Ami történetesen egy torony.

– És?

– Itt is lakik?

– Igen, de mi köze hozzá?

– Már csak egy utolsó kérdés: mikor hagyta el utoljára ezt a tornyot?

– Mit tudom én, elfoglalt vagyok! Békén hagyna engem… Sz. György? – olvastam le a nevét a karbantartó ruhájára tűzött névjegykártyájáról.

Felnevettem.

– Sz. György. Netalántán Szent Györgyhöz van szerencsém? Hát ez haláli!

– Ez nem vicces, de haláli lehet, ha nem jön azonnal velem. Ön egészséges, de már születése óta a torony foglya.

– Dehogy vagyok fogoly! Itt élek és dolgozom! Senki se akar bántani!

– Mivel találkozott velem, most majd akarják. Jöjjön! – fogta meg a karom és betuszkolt a lépcsőházba.

– És mit akar? A portát biztonságiak őrzik.

– Ezért van nálam ez – húzott elő egy pisztolyt a szerszámosládából és elégedetten megmutatta a márkafeliratot: S.W.O.R.D. International.

Stiga: Nem eszem többet!

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Sárkánypályázásának 2. helyezett alkotása

Elegem van! Hosszú hetek, sőt hónapok óta ezt érzem, de most telt be a kupa! Az előbb, mikor kinéztem a vártorony ablakán, felfedeztem, hogy egy újabb délceg vitéz tart felénk a messzeségből.

Az elején még egész jó mókának tűnt ez a foglyul ejtett királylányosdi, de mostanra már tényleg rab vagyok. Hiába a rengeteg herceg, lovag, legkisebbik parasztfiú, eddig egyik sem járt sikerrel. Hogy is járhatnának? Képtelenség megszelídíteni a házisárkányt!

– Megiry! – hangzik fel a várban a magas, nyafogó szoprán. – Hol a bűbájosban kóricálsz megint?

A fáradt sóhaj kiszökik az orromon, hiába próbálom visszatartani. Kezdődik a jól ismert műsor: a balsorsú férfi erőlködik egyet – ki kisebb, ki nagyobb elánnal –, aztán dolgavégezetlenül elbukik. A hasam előre belesajdul, ahogy lesétálok a szűkös csigalépcsőn.

A fogadóteremben már vár rám a „Rém”, ahogy újabban hívom magamban. Izgatottan rója megszokott köreit; szerencsére a masszív kőpadló bírja a strapát, különben rég várárkot koptatott volna bele.

– Itt vagyok. Láttam – kezdem rögtön, mielőtt előadná, miért visítozik utánam. – Figyelj, mi lenne, ha ő most az Igazi szabadítóvá válna?

Meglepődik a kérdésemen, pedig párszor célozgattam rá, hogy végre beadhatná a derekát. Kék szemei mögött fellobban a gondolat.

– Meglátjuk – válaszolja kitérően. – Tudod nagyon jól: csak a tökéletessel elégszem meg! Ha ő is csak egy silány, csóringer széptevő, a többi sorsára jut.

– Anabella, én ezt eléggé unom. Komolyan, megfekszi a gyomromat a férfinép; a lovagiasan izmosak rágósak, mindig beléjük fájdul az állkapcsom, a kis köpcösöket meg hetekbe telik megemészteni, ráadásul olyan kellemetlen szélgörcsöket okoznak – sorolom szemlesütve. – Különben sem vagyok éhes, az előző legény épp csak pár napja hagyott el végleg.

Felpillantok rá, és újabb sóhaj csusszan ki. Túlságosan jól ismerem a nézését: most jön a hiszti.

– Azt hittem, megállapodtunk! Apám csak annyit akart, hogy a legderekabb, legvitézebb férfi kapja meg a kezem, de nekem ennél több kell! És te is beláttad, hogy ez édeskevés! Persze most, mikor neked már kicsit is megerőltető az őrzésem-védésem, odadobnál az első jöttmentnek! Most hol van az a nagy csajos összetartás, amiről annyit zengedeztél?! – A kis szónoklat végére már egy oktávval feljebb csúszik a hangja, ami igencsak rosszul esik érzékeny hallóidegeimnek.

– Én melletted állok – felelem békítőleg –, de legalább egy bolhányi esélyt adhatnál nekik. A legtöbbet meg sem hallgatod, csak első ránézésre nemet intesz.

– Mert ha az első pillanatban nem bűvöl el, akkor kár a többiért. Ha nincs meg a szikra, örök tűz sem lesz.

– Majd adok én tüzet – morgom az orrom alatt. Hála a tündéreknek, nem hallja meg, annyira csak önmagára figyel. – Nem unod még a társaságom? – kérdezem csüggedten.

– Te unod az enyém? – vág vissza azonnal.

Inkább nem felelek.

A csend kínossá nyúlásától a bevágtató lovag ment meg. Igazán délcegen fest szénfekete paripáján, tetőtől talpig ragyogó, ezüst páncélban. Ahogy a fényes szőrű csődör megáll előttünk, lepattan a nyeregből, és kardot ránt.

– Ne aggódj tovább, hercegkisasszony! Íme a szabadítód, Sir Loran! – harsogja a sisakrostély mögül.

– Először is, ezt tedd vissza a helyére! – tolja félre a szőkeség az éles, tompán csillogó pengét. Ilyenkor mindig meglepődök rajta; persze ő lehet bátor, nem rá szokott szegeződni a fegyver. – Aztán mutasd magad, hadd nézzelek meg! – kéri ritkán látott, kedves mosollyal az arcán, majd felém fordul. – Kap esélyt, egy szavad sem lehet!

– Engem hagyj ki ebből, Anabella! – fújtatom, és reményeim szerint, észrevétlenül elkezdek hátrálni az oldalajtó felé.

A férfi lekapja sisakját, előtűnik rövid, fekete haja, értetlenséggel vegyes döbbenetet tükröző, finom vonalú, bronzbarna arca. Pillantása ide-oda jár köztünk, végül rajtam állapodik meg.

– Egy lány sárkány? – kérdi, és úgy mered lila, pikkelyes bőrömre, mintha én lennék a Kerekerdő nyolcadik csodája.

– Képzeld, a sárkányok is tojásból kelnek ki, és mint olyanok, anya tojja őket. Mégis mit hittél?

– Csak… sose találkoztam még nőnemű tűzokádóval – magyarázkodik. – Nem szívesen illetnék kardommal egy nőt, még ha sárkány is.

– Ez igazán kedves tőled – morgom cinikusan. – Jóképű vagy, szóval én sem szívesen falnálak fel.

Anabellán látszik, hogy nem tetszik neki ez a mellőzött szerep.

– Rátérhetnénk végre-valahára a kiszabadításomra?

– Ne haragudj, hercegnő! – kér elnézést habogva a szerencsétlen flótás. – Csak… nem szokásom lányokat bántani.

– Ha megfelelsz a kérdéseimre, nem is lesz rá szükség. – Az ifjú buzgón bólogat. – Nos, ki vagy, honnan jöttél?

A kérdezett arcán tisztán tükröződik minden érzelem, most épp a meglepettség. Talán valami észtörő rejtvényre számított.

– Sylonia héthatáron túl fekvő, fényes királyságának trónörököse áll előtted, szolgálatodra.

– Gazdag ez a királyság? – faggatózik tovább Anabella.

– Igen, gyönyörű, bőtermő szántóföldjei, legelői messze híresek…

– Sosem hallottam róla – vág közbe őgőgössége. A hangsúlyából előre sejtem, ő sem lesz az Igazi.

– De még híresebb az egész országban uralkodó jólét és szeretet – sorolja Sir Loran töretlenül. – Nálunk nincsenek szegények, nem ismerjük a bűnözést, csalást, lopást, mert mindenkinek megvan mindene.

– Ez eddig szép és jó, de te mennyire dúskálsz a földi javakban? És mikor lépsz a trónra?

– Apám kiváló egészségnek örvend, és mert igazságos, bölcs uralkodó, remélem, sokáig fogja kormányozni Syloniát. Van még mit tanulnom tőle, mielőtt átadná nekem a koronát. A vagyonunk csupán annyi, amiből mi és gyakori vendégeink fényesen tudunk élni, nem halmozunk felesleges kincseket.

– Balga népség – horkant megvetően a Rém. Tudom, mi következik. – Sajnálom, nem rád vártam. Megiry, tedd a dolgod!

A lovag barna szemei rám villannak, jobb keze tétován a kardja felé nyúl. De a szándék, hogy végezzen velem, hiányzik belőle. Akárcsak belőlem. Túlságosan szimpatikus nekem mind ő, mind az a békés, gondtalan hely, ahonnan idetévedt.

Elképzelem tiszta lelkű édesapját, ahogy a hiábavaló várakozás és a féltő aggodalom lassacskán megőszíti haját, megráncosítja arcát, ahogy megkeseríti a bizonytalan gyász. Nem tetszik a kép. Aztán látom magam előtt ezt a bronzos bőrű daliát évekkel később: tekintetében szeretet, józan bölcsesség lángol, midőn gyermekei és világszép hitvese társaságában bejárja leendő birodalmát. Egész lénye sugárzik a boldogságtól.

– Nem, nem eszem meg – jelentem ki megkérdőjelezhetetlen határozottsággal. – Nem eszek meg több férfit! Elég volt! – Erőteljes hangom hallatán mindketten összerezzennek, de Anabella hamar visszanyeri hárpia-jelenlétét.

– Hogy micsoda?! Ezt mégis hogy gondolod?! Neked az a feladatod, hogy megóvj a kéretlen kérőktől! – kezdi a hisztit.

– Ezen ne vesszetek össze, hercegnő, nem kérlek – közli a lovag, és készül felpattanni táltos paripájára.

Hirtelen egy ötlet szikrázik fel bennem.

– Sir Loran, kérdezhetek én is valamit?

Megmerevedik a mozdulat közben, majd visszafordul hozzám.

– Természetesen, Megiry.

Meglep, hogy megjegyezte a nevem.

– Szerinted… – habozok, annyira abszurd az ábránd – lenne helye abban a csodás országban egy szelíd sárkánylánynak?

– Szelíd? – vigyorodik el. Félelmetesen jól áll neki a mosoly.

– Szelídebb, mint egy királylány.

– Akkor lehet helyed.

Anabella a döbbenettől némán hallgat minket, nézi, ahogy a herceg bátran felpattan a hátamra, és lelkesen elhagyjuk a várat.

Kint mélyet szippantok a friss, illatdús esti levegőből, aztán nekivágunk a hosszú útnak. A múltamat hátrahagyva szárnyalok bele a ragyogó naplementébe. 

George Colt: A megtorlófegyver

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Sárkánypályázásának 1. helyezett alkotása

Németország a normandiai partraszállás után megtorlófegyverekkel próbálta térdre kényszeríteni a szövetségeseket. Robotrepülőgépeket, rakétákat vetettek be, óriási ágyúkat építettek, és volt még valamijük, valami elképzelhetetlen...

Előszó a haditechnikában nem járatosaknak:

A B-17-es a második világháború egyik leghíresebb amerikai bombázója. A huszonkét méter hosszú négymotoros repülőgép fesztávolsága harmincegy méter volt, személyzete 10 fő – nagyrészt 18-19 éves fiúk –, csúcssebessége 482 km/h. Önvédelmi fegyverzetét 13 db 12,7 mm-es géppuska alkotta, nem véletlenül hívták repülő erődnek. Az orrban foglalt helyet a bombázótiszt és a navigátor két védőgéppuskával, mögöttük a pilótafülkében a pilóta a másodpilótával. Utánuk következett a forgatható felső lövésztorony, melynek átlátszó kupolája kinyúlt a törzsből, és két Browninggal szerelték fel, ezt a bombatér, majd a rádiósfülke követte, itt is volt egy felfelé tüzelő géppuska. A törzs innentől szűkülni kezdett, s alá szerelték fel a minden irányban forgatható gömbtornyot. Még hátrébb a törzslövészek következtek, ők már nem tudtak kiegyenesedni, egymás mellett sem fértek el a szűk, hengeres testben. Egy-egy, körülbelül háromnegyed négyzetméter nagyságú nyíláson keresztül tüzelhettek jobbra és balra, el lehet képzelni, milyen hideg lehetett itt.  A gép farkában, a vezérsíkok találkozásánál kuporgott a faroklövész egy ülésen, félig térdelő helyzetben.

A novellában szereplő Messerschmitt Me 262 „Schwalbe” sugárhajtású német vadászgép, míg a GAZ szovjet teherautó volt.

A B-17-es dübörögve szelte az éjszakai égboltot, néha holdfényben fürdött, néha eltűnt egy-egy felhőben. A bombázó orrára festett lenge ruhába öltözött hölgy képe alatt a Lucky Caroline név szerepelt, ennek ellenére mintha elpártolt volna a legénységtől a szerencse.

– Pete, tudod már, hol vagyunk? – szólt bele Tom, a pilóta az egymásköztibe. A motorzaj, az oxigénmaszk, na meg a gép méretei miatt másképp nem is tudott volna beszélni a többiekkel.

– Dolgozom rajta! – válaszolta idegesen a navigátor.

– Tíz perce is ezt mondtad, összekaphatnád már magad!

A faroklövész is beszállt a beszélgetésbe.

– Ha ez segít, valahol Németország egén.

– Hagyjátok, mazsola szegény! Ez az első bevetése! Ráadásul éjszaka van – vette védelmébe a rádiós az újoncot.

– Gratulálok! – szólt hozzá ingerülten Pöttöm, a gömbtorony lövésze – Nekem meg a huszadik. De most először kóválygok egyedül, védőkíséret nélkül a friccek felett, hála ennek a töketlennek ott az orrban! Negyvennégyben már rég kinyírtak volna minket!

– Szerencsére negyvenöt van. Hamarosan vége a háborúnak, a csontjaimban érzem! – próbálta más irányba terelni a beszélgetést Steve, a másodpilóta.

– Amilyen gyorsan zsugorodik Németország, lehet, hogy már holnap – álmodozott Zsugás, a jobb oldali lövész. – Erről jut eszembe, te mazsola, el ne baszd, nem szeretnék átrepülni a németek felett és megbombázni a ruszkikat!

Belerepültek egy felhőbe, az ablakokból eltűntek a csillagok, a helyükre pedig sűrű sötétség telepedett.

– Na jó, kapsz öt percet, ha addig sem mondod meg, hol vagyunk, hazamegyünk! – jelentette ki a pilóta.

– Bárcsak Mike itt lenne! Ő aztán tudott navigálni!

– Mike-nak nőjön köröm a tökére!

Harsány röhögés hullámzott végig a gépen.

– Hogy mondhatsz ilyet? Súlyos sérülést szenvedett, amikor az angol-amerikai barátságot ápolta!

– Ja, trippert kapott egy híradóslánytól, miután benavigálta magát a ...

– Te Tom, egyáltalán miért kell nekünk éjszakai bevetésre menni? Az az angolok dolga lenne. Mi olyan rettenetesen fontos? – kapta fel a vizet Pöttöm.

– Valami hadiüzem.

– De mit csinálnak ott?

– Nem tudom – válaszolta a pilóta. – Jól van fiúk, felemelkedünk a felhő fölé és visszafordulunk, majd a többiek elkapják a fricceket helyettünk!

Mindenki örömujjongásban tört ki.

– Akkor mondom az irányt! – szólalt meg vidáman a navigátor.

– Te nem mondasz semmit! Pont elég, hogy lemaradtunk miattad a többi bombázótól, nem szeretném, ha valami német reptérre vinnél haza minket!

A B-17-es emelkedni kezdett a fekete felleg belsejében.

Hirtelen ütés érte a gép jobb szárnyát, és a bombázó megdőlt.

– Mi volt ez? – kérdezte Tom, miközben vízszintesbe hozta a repülőgépet.

– Nem tudom, motorok rendben, de olyan, mintha a jobb szárny nehezebb lenne – válaszolta a másodpilóta.

– Látsz valamit?

– Semmit.

A jobb oldali lövész is beleszólt az egymásköztibe.

– Mi történt, Tom? Összeütköztünk valamivel?

– Nem tudom, nyugalom, minden működik! Mindenki végezze a feladatát! Steve, te figyeld a szárnyat! – adta ki az utasítást a pilóta.

Víjjogó hang töltötte be a levegőt. Kintről jött.

– Jobb külső motor melegszik, fordulatszáma csökken!

Egy pillanatra kibukkantak a felhőből, aztán megint belerepültek egybe.

– Valami van a szárnyon! – kiáltott fel Steve.

– Mi az, mit láttál?

A gép kiemelkedett a feketeségből a holdfényre, s abban a másodpercben minden lövész egyszerre kezdett beszélni.

– Bandita két óránál!

– Bandita négy óránál!

– Bandita kilenc óránál! Ezek csapkodnak a szárnyukkal! Mi a fa...

– Bassza meg! – kiáltott fel a másodpilóta. – A jobb külső motor füstöl, és egy embernél kicsit nagyobb gyíkszerű lény mászik a szárnyon!

– Micsoda?

– Szárnyas, gyíkszerű dög, a törzs felé mászik!

A kreatúra négy karmos lábát a szárny borításába vágva küzdött a menetszéllel, miközben gyorsan kúszott a gép törzse felé.

– Ilyet én még nem láttam! Hosszú, karcsú lény, kutya feje van, szárnyai, a hátán meg csontos taraja.

– Esküszöm, olyan, mint a mesekönyvek sárkányai – kiabálta a jobb oldali lövész.

– Tuti ez barmolta szét a külső motort, lőjétek le a picsába!

A fegyverek a szárny felé fordultak, de hasztalan, a sárkány túl közel volt a törzshöz, a géppuskák holtterében.

– Itt van, itt van!

A rádiós fülkéjénél a törzsborítást több helyen beszakították a szörny karmai, ahogy próbált megkapaszkodni a burkolatban.

– Támad a többi!

A B-17-es körül repülő sárkányok egyszerre csaptak le a gépre. A lövészek tüzelni kezdtek, nyomjelző lövedékek csíkjai indultak a bombázótól a furcsa ellenség felé.

– Eltaláltam egyet! Semmi hatás, csak átment a szárnyán! – kiáltotta Jack.

A lények tovább közeledtek, aztán amikor úgy érezték, elég közel vannak, egyikük tüzet köpött. Az vörösen izzó labdacs elkerülte a bombázót, s eltűnt alattuk a felhőben.

A rádiósfülkében George előkapta a pisztolyát.

– Sohasem gondoltam, hogy egyszer beléd lövök, bocs Caroline! – mondta, és a negyvenötöséből beleeresztette az egész tárat a gép oldalába ott, ahol a lény testét sejtette. Víjjogás jelezte a találatokat.

A felső torony folyamatosan lőtt a közeledő szörnyekre. Az egyik lövedék végre kényes pontot ért, az eltalált dög felvisított, és visszavonulót fújt a többivel együtt.

– Vigyázzatok, a törzsön mászik hátrafelé! – ordított bele a rádiós az egymásköztibe.

A jobb oldali géppuska mellett benyúlt egy karmos, fekete végtag.

– Megkarmolt! Elkapott!

A mancs beakadt Zsugás dzsekijének vállába, a lény pedig megpróbálta kicibálni őt a bombázóból.

– Szedjétek le, szedjétek le rólam!

– Megint támadnak! – kiabálta Jack.

A három sárkány ismét támadásba lendült, de sűrű gépfegyvertűz fogadta őket. Az előző rohamnál megsérült példány megijedt a felette elhaladó nyomjelzőktől, lebukott, s nekicsapódott a bal külső motornak.

– Egyet ledaráltunk!

A légcsavar azonnal odalett, a motor hűtése szintén.

– A bal külső motor túlmelegszik, ég, leállítom!

– Ezt hallgassátok meg! – kiáltott fel George, s rákapcsolta a rádiót a fedélzeti hírközlő rendszerre.

– Minden légi egység szakítsa meg a feladatát és térjen vissza a bázisára! Ismétlem, minden légi egység szakítsa meg a feladatát és térjen vissza a bázisára! A háborúnak vége, győztünk!

– Nem hallod, bazmeg, vége a háborúnak, engedj el és takarodj a picsába! – üvöltötte Zsugás.

Ez nem hatotta meg a sárkányt, tovább cibálta-tépte a lövész vállát.

– Ááá! Letépi a karom!

A rádiós vadászkését megmarkolva hátraindult, hogy levágja a lény mancsát.

Két újabb tüzes labda szelte át az éjszakát, s a bombázó megremegett.

– Probléma van a kormányzással, hol kaptuk be?

– A bal oldali vízszintes vezérsíkból leszakadt vagy háromlábnyi!

– Mi van a faroklövésszel? Jack, válaszolj! Fiúk, nézze meg valaki!

– Most volt itt – jelentette a bal oldali lövész. – Elvitte a tűzoltókészülékem, azt mondja, hátul izzik a fülkéje. Ő is megégett az arcán.

– Egyet leszedtem! – ujjongott Pöttöm a gömbtoronyban.

Hatalmas csattanás hallatszott.

– Találatot kaptunk az orrban. Pete megsebesült, tűz van, de oltom – lihegte a bombázótiszt.

– Még egy sárkány van kint, egy meg az oldalunkon. Zuhanásba viszem a gépet, hátha letépi rólunk a dögöt a menetszél. Mindenki kapaszkodjon! – a pilóta előretolta a kormányt.

A sárkány a törzsön az életéért küzdött. Szárnya megsérült, amikor a felhőben a bombázónak ütközött, így repülni nem tudott, s egyre nehezebben tartotta magát.

– Nem bírok a manccsal, a dzsekidet vágom le!

A rádiós Zsugásba kapaszkodva szabdalni kezdte a dzsekit a karom körül, amikor a gép zuhanni kezdett. Hirtelen mindketten előreestek, a sárkány pedig nekicsapódott a vízszintes vezérsíknak és eltűnt az éjszakában.

– A vállam! Kiszakadt belőle egy darab!

– Elszállt a dög, húzzátok fel a gépet! – kiabálta George.

A pilótafülkében Tom és Steve minden erejüket beleadva küzdöttek kormányokkal, s a B-17-es hamarosan ismét vízszintesen repült.

– Hol az utolsó?

– Nem látom, lemaradt.

Mindenki fellélegzett.

– Ezt is túléltük!

– Sőt, túléltük a háborút!

De az öröm nem tartott sokáig.

– Srácok, baj van, alattunk jön egy dög felfelé! Ez nagyobb, mint Caroline! – jelezte hitetlenkedve Pöttöm.

A hatalmas sárkány a bombázó mellé repült, megmutatva teljes nagyságát. Hosszabb volt, mint a B-17-es, teste karcsú, kígyószerű, szárnyai áttetszőek.

– Lőjétek le! – kiáltott Tom.

Az összes bal oldalra néző fegyver egyszerre nyitott tüzet.

– Semmi hatás, lepattognak róla a nyomjelzők!

Reménytelen volt, a golyók nem tudtak áthatolni a pikkelyeken.

A lény a gép felé fordította a fejét, kiköpve egy tűzlabdát, ami üstökösként húzott el a pilótafülke ablakai előtt. Nem talált, de mindenki érezte a melegét.

– Itt döglünk, bazmeg!

– Bandita tizenkét óránál! Sugárhajtású Messerschmitt!

Steve kiakadt.

– Pont ez hiányzott! Ahhoz képest, hogy béke van, elég szarul állunk!

– Tüzel a sárkányra!

A német vadászrepülő egyik sorozata eltalálta a sárkány fejét.

A négy harmincmilliméteres gépágyú lövedékeinek robbanása cafatokat tépett ki az állatból, a lény lemaradt, és a fájdalomtól víjjogva süllyedni kezdett. A Schwalbe elhúzott felette, majd visszafordulva ismét tüzet nyitott. A B-17-es eltávolodott a harcolóktól.

– Lássátok el a sebesülteket, de közben figyeljetek, nem szeretném még ezt a németet is a nyakamba! – utasította Tom a legénységet.

Pár perc múlva megjelent mögöttük a Messerschmitt.

– Amerikai bombázó, ha hallják, amit mondok, válaszoljanak! – szólalt meg enyhe német akcentussal a rádió.

– Messerschmitt, mit akar?

– Amerikai bombázó, válaszoljanak!

– Válaszoltam – szólt bele George az egymásköztibe – ez süket? Le ne lőjön, bazmeg, most, hogy vége a háborúnak!

Aztán rádöbbent:

– Szerintem elromlott a rádió, nem tudunk adni, csak venni.

– Felvillantom a helyzetjelző fényeket, hátha kapcsol a fricc.

Kigyúltak a bombázó fényei, majd ismét kialudtak.

– Ha nem tudnak beszélni, villantsák fel még egyszer a fényeket!

A B-17-es lámpái ismét felvillantak.

– Mit akar ez? Van még lőszer? Bassza meg, állítólag béke van! – idegeskedett Pöttöm.

– Tudják már, hogy vége a háborúnak? – kérdezte a vadászgép pilótája.

Mindenki egyszerre lélegzett fel a fedélzeten. Hát a német is tudja!

– Felkapcsolom neki az összes létező lámpánkat! – vigyorodott el Steve.

– Ha nem akarnak a füstölgő gépükkel visszarepülni Angliába, felajánlanám a repülőterünket.

– Ez hülye! – kommentálta valaki.

– Annyira nem. Caroline nincs nagy formában, két motor kész, sanszos, hogy lepottyanunk hazafelé – mormogott Tom.

– Ember, idáig a fricceket bombáztuk, szerinted örülni fognak nekünk?

A vitát a rádió szakította félbe.

– Fogytán az üzemanyagom, hazaindulok. Ha gondolják, kövessenek, szálljanak le nálunk. Egyből meg is adnánk magunkat önöknek, mert a szovjetek már közel vannak, mi pedig nem szeretnénk Szibériába menni fogolytáborba. A nagy sárkányért szerintem jönnek nekem ennyivel! – aztán a német, mivel úgy gondolta, ez kevés lesz, még hozzátette:

– Van sörünk.

A vadászgép ezzel ráfordult a hazavezető irányra.

A bombázó pedig követte.

Vége

„Az üzemet elfoglaltuk, komoly ellenállásba ütköztünk. A V-4 biológiai jellegű fegyver, élő példányt nem zsákmányoltunk, de láttunk néhányat megszökni. A gyár berendezéseit, köztük egy tele keltetőt, leszereltük, és útnak indítottuk.”

Vitalij Kuznyecov ezredes gondosan lezárta a borítékot, majd átadta a futárnak.

– Egyenesen Zsukovnak!

A futár tisztelgett, felugrott a teherautóra, és elindult Kelet felé. A platón szalmával kitömött ládák zörögtek, bennük gondosan becsomagolt tojások.

Két nap múlva a GAZ a hegyek között fékhiba miatt balesetet szenvedett. A közelben állomásozó szovjet katonák még sokáig emlékeztek arra a különleges ízű rántottára, amit a rakományából sütött nekik a szakács.

Az illusztrációt Andy Baron készítette

A novella megjelent a Kalandok és kalandozók első kötetében, aminek harmadik, illusztrált kiadása ingyenesen letölthető a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház facebook csoportjából: https://www.facebook.com/groups/969480656518032/

Sárkánypályázás - Eredményhirdetés

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Sárkánypályázásának a végeredménye:


1. George Colt: A megtorlófegyver

2. Stiga: Nem eszem többet!

3. Nibela: Iustitia ante portas


Nem sokkal maradt le a dobogóról: Esvy, B. P. Haidey, Aby és Jandra.
Jobb novellát küldött: Csorba Nóra, Hajnal Sándor, Jakab Judit, Ignácz Ágoston, Király Dóra, B. Kósa Kati, U. R. de Same, Tóth Ditta, Ebenezer Holt, Zente Alexandra, Vezető Elemző.

Sárkánypályázás

Közhírré tétetik, hogy a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház novella Sárkánypályázást hirdet!

Nevezési díj: nincs.

Megvesztegetési díj: egy korsó sör (lehet világos, setét, búza, sőt házi főzésű).

Feltételek:

1. Feltétlenül szándékodban álljon írni egy novellát.

2. Ami hozzávetőlegesen minimum 4983 és maximum 13124 karaktert tartalmazhat.

3. A novella műfaja kizárólag csak fantasy, sci-fi, vagy egyéb lehet (avagy hétfejű, űr, vagy papír).

4. Pályázhatnak: Magyarországon és jelenlegi határainkon túl élő magyar nyelven alkotó amatőr írók, kizárólag saját maguk által írt, magyar nyelvű novellákkal. (A testmagasság alacsonysága folyamatos reklamációk miatt még nem kizáró ok.)

5. A beküldött novellában (régi, híres, jól bevált pályázatok kiírását utánozva) szerepelnie kell legalább egy darab sárkánynak.

Beküldési határidő: Földi idő szerinti 2013. 02. 28. 23 óra 54 perc 66 másodperc (7 mp. biztonsági rés, a lassú e-mail szolgáltató hibáinak kiküszöbölésére).

Díjazás:

Az első három novella könyvjutalomban részesül, emellett felkerül a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház könyvtártermének egyik, külön e célból portalanított polcára (a villámpályázatos nyertes művek alá).

A szervezőbizottság fenntartja a jogot, hogy kellő számú és minőségű novella beérkezése után különféle különdíjakat is kitaláljon.

Emellett bárki csatlakozhat szponzornak, újabb díjak felajánlására. (Akár így, mint egy sorral lejjebb:)

Ugyanis a győztes írás megjelenik a Lidércfény amatőr kulturális folyóirat soros számában, valamint a nyertes tiszteletpéldányt is bezsákolhat belőle.

Támogatóink:

A nyereményeket felajánlotta: A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgátlatóház második emeleti könyvtártermének az őrzőszelleme – aki átjár falakon, dimenziókon és ősi eszméken. Valamint a győztes mű megjelentetéséért a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház és a Lidércfény szerkesztősége közösen okolható. :)

Kiemelt támogatók:

Kalliopé Bendegúz, a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház második emeletének kinevezett kurátora.

Kókuszpók s.k., OK leveles és gyakorló setét varászló

Kyruga, igazi mezei bosszorgány

Pufff, varázsló kalandor és minőségi főhős

A Fogadó és csempésztanya a Sánta barlangi medvéhez fősámánja

A Vámpírritkító Vállalat problémamegoldó tiszte és telefonügyeletese

valamint

Ízirájder Dönci, Simagöröngyösi lakos és zombivadász

és

Tomasz Leó magándetektív

továbbá

A Lidércfény c(karika)2001-2012. szerkesztősége

Elnyomott támogatók: (ha éppen nem őket kell támogatni):

A Táncoló Harci Mókusok alakulatának vezéregyénisége, és sorstársai – bármelyik időben, térben és novellában, bármilyen újramanifesztált felbukkanási formában.

Elsőszámú kiegészítés:

Mivel a szervezőbizottság azon taktikája, hogy nem árulja el azt, hová kell küldeni a novellákat, amíg kellő mennyiségű sör nem érkezik, már a múltkor sem vált be, ezért inkább most már a pályázat kiírásakor elárulja, hogy a sört a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház pinceterme melletti raktárba, a novellákat pedig a craz@freemail.hu címre lehet elküldeni. A csatolt file tartalmazza a szerző nevét és a mű címét.

Tisztelettel és továbbra is várakozásteljesen porzó vesével: a szervezőbizottság s.k.

Beérkezett érvényes pályasárkányosmunkák:

 1. Fedák Anita: Bendegúz

 2. Kozma Gábor: A herceg és a sárkány

 3. Vezető Elemző: Egy üzleti koncepció tündöklése és bukása

 4. Herczeg Alexandra: Az álmok valóra vállnak

 5. Sánta J. Ede: Edmund és a sárkány szemei

 6. Jandra: Grimm máshogy mesélte

 7. Kis Valentina: Szelíd fenevadak

 8. Aurora White: A régészek

 9. Komáromi Ivett Amália: Egy szem csoda is elég

10. Szabó Krisztina Emese: Az okos királyleány

11. Bönde Szilveszter: Virginissa

12. Müller Laura: Örök hit
13. Saone S. Maia: Meronok krónikája

14. Gömöri Enikő: Dr. Pötölön Béla a sárkánydoktor

15. Nibela: Iustitia ante portas

16. Forgách Kinga: Védelmező szerelem

17. C. Jane Kenway: Perzselő Bizalom

18. Tamás Tamara: Sárkány, a megmentőm

19. Kelemen Balázs: A tűzpenge

20. Gyuris Veronika: Sárkányhűség

21. George Colt: A megtorlófegyver

22. Silverat: Csupán egy csepp vér

23. Patai Katalin: Gottfried legendája

24. Zente Alexandra: Anguigena

25. Szilágyi Heléna: Földi pokol

26. Tóth Szonja Kiara: KALANDundOR

27. Ebenezer Holt: A testőr

28. Tóth Ditta: Sárkányok könnye

29. U. R. de Same: A sárkány

30. Bobovszky Dániel: A lélek és az óra

31. Meichl Ágnes: Rabság

32. B. Kósa Kati: Sárkányos jóreggelt!

33. Király Dóra: Egy sárkány lelkével

34. Ignácz Ágoston: Az én sárkányom

35. Jakab Judit: A Lebegő-Köd-hegység titka

36. Bohács Gergő: Lidércek városa

37. Patrik Hlamizár: Az albínó sárkány közbelép

38. Majorosné Jósvai Éva: A teafilter-tolvaj

39. Wilhelm József: Kettős menekülés

40. Kötél Attila: Újjászületés

41. Tillmann Pentele: Ami egy jóravaló sárkánytól telik

42. Hajnal Sándor: Csillaglovag

43. Esvy: A kék sárkány

44. Drago: A háromfejű

45. Kocsis Anett: Sürgető problémák

46. Kovács Margit: A sárkányok színei

47. Németh Roland: Nem mindig tökéletes a mese

48. Pilling Renáta: Az utolsó emlékei

49. Silent Silburg: A sárkány szeme

50. Bökfi Veronika: Őrizd a titkot

51. Ricki Violet: Legenda vagy valóság?

52. Sachia: Hagyaték

53. Csorba Nóra: Kötődés

54. Gazsó Alexandra: A háború kihunyó szikrája

55. Drago: Túl az óperencián

56. Stiga: Nem eszem többet!

57. Aby: Chun jie

58. Peter Rye: A világ legszánalmasabb, de egyben legőszintébb balladája
59. B. P. Haidey: Átoksárkány

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház különtermet nyittatott a beérkezett novellák elbírálására a második emeleten. A zsűri tiltakozása ellenére mint az ötvenkilenc pályaművel együtt zártam be őket a lakosztályba, ahonnan addig nem jöhetnek ki, míg eredményt nem hirdetnek.

Addig is a Nyakönöntött Próbagoblin Szolgáltatóház könyvtárszobája szívesen fogadja az olvasni vágyó kedves vendégeket, akik ha a falakon átszűrődő elkínzott sikolyokat vélnek hallani, az csak érzékcsalódás, nem a zsűri reakciója egy-egy érdekesebb pályamunkára.

Az eredményhirdetés várható ideje március 24.

A szervezőbizottság nevében: Craz