Jimmy Cartwright: Az első próba

A lakótelep szélén álló garázsok utolsó sorának leghátsójából fura hangok szűrődtek ki a csukott ajtón keresztül. Persze ezeket senki sem hallotta ezen az őszi, pénteki koradélutánon, hiszen a felnőttek jórészt még dolgoztak, a nyugdíjasok délutáni sziesztájukat tartották paneldzsungeli lakásaikban, a diákok pedig még vagy az iskolában voltak, vagy valamilyen különórán tanultak. Ám, ha mégis járt volna arrafelé valaki, akinek kiváló a hallása, és szánt szándékkal hallgatózik, fülét a garázsajtóra tapasztva, az alábbiakat hallhatta volna:

– Mit csinálsz, Géza? Azt nem oda kell dugni!

– Jól van na, most csinálom először! Te se tudnád, Palikám.

– De most már tudom, szóval ne abba dugjad, hanem a fölötte lévőbe!

– Oké, de miért nem mindegy?

– Mert a rózsaszín az input, a barna meg az output. Tehát, ha a barnába dugod, nem lesz hangja és azt nem is úgy érzékeli, meg még be is szarhat. És a rózsaszín a rózsaszínbe megy, a barna meg a barnába, az F betűs az F betűshöz, az L betűs az L betűshöz. Érted? – magyarázta a szakadt, kék farmernadrágba és farmerdzsekibe öltözött, magas szárú fekete bakancsot viselő Pali.

– Értem! Akkor ez az L betűs rózsaszín kuki megy az L betűs rózsaszín puniba, az F betűsek meg ugyanígy. A piros az micsoda? – érdeklődött a fekete farmert, bőrdzsekit és rövid szárú bakancsot viselő Géza.

– Igen, most jól dugtad. Az is input, de másfajta.

– Milyen másfajta?

– Az most nem érdekes, Géza! Mi azt nem használjuk. Még.

– Értem. És amúgy miért kellenek ezek a fura színjelölések?

– Azért, hogy ha valaki nem tudna olvasni, azért a színeket csak megismeri.

– De mi van, ha színvak is az illető?

– Az ne dugdosson semmit sehova! Hagyjál már a hülyeségeiddel!

– Jó, jó, de miért pont ezek a színek?

– Mert ez házi gányolás. A gyáriakon általában piros meg fehér van, de a fehér épp elfogyott a Keravillban. Azért is van a barna banándugó alatt fehér szigszalag jelölés.

– Oké. A többiek mikor jönnek? – igazította meg Géza a fülcimpáján átszúrt biztostűt.

– Már itt kellene lenniük. Biztos megint bementek piát venni valahová. Mondjuk az jó, mert az oldja a feszültséget.

– Az pont nem jó, akkor nem lesz áramunk.

– Géza, te nagyon hülye vagy! Neked már nem kell inni többet. A bennünk lévő feszültséget oldja, te nagyon te! Hogy ne izguljunk a próba közben.

– Hú, ja, jó!

Kintről motorzúgás és gumicsikorgás hallatszott.

– Szerintem megjöttek – indult Pali a garázsajtó felé.

A garázs előtt két, késő tizenévesnek kinéző suhanc kászálódott ki egy piros kockaladából. Az egyik feltűrt szárú kék farmernadrágot és fekete bőrdzsekit, a másik hasonló módon feltűrt fekete farmernadrágot és fekete farmerdzsekit viselt. Egy műanyag gitártokot, és egy láda sört vettek ki a csomagtartóból, majd magas szárú, fekete bakancsaikkal rugdosni kezdték a garázsajtót.

– Géza! Megjöttünk! Engeggyé be! – kiabálta az egyik.

– Ja! Hoztunk sört! – ordibálta a másik.

A garázsajtó kinyílt, és ha valaki épp benéz, a következő, meglehetősen kaotikus látvány tárulhatott volna fel előtte: a helyiség hátuljában egy komoly dobfelszerelés uralta a teret, jobbra előtte egy állványon elhelyezett szintetizátor állt, amely fölé oldalról belógott egy mikrofon. Előrébb, középen egy mikrofonállvány, és egy gitárállványon elhelyezett elektromos gitár foglalt helyet. Balra egy magányos mikrofonállvány várta jobb sorát. Közöttük ide-oda kígyózó kábelek, melyek egy része a satupadon felállított keverőhöz és erősítőhöz, egy másik részük pedig a két hátsó sarokban felállított hangfalhoz futott.

– Ti meg hogy néztek ki? – tört elő Gézából a harsány röhögés.

– Ahogy be, te kretén! – vicsorgott rá a fekete bőrdzsekis Jani mind a hatvannégy fogával.

– Azé' ti se' vagytok semmik! – röhögött fel Atis, miközben mind a négyen bementek az épp zenei próbateremként funkcionáló garázsba, és becsukták maguk mögött az ajtót.

– De tényleg, mi ez a frizura, Jani?

– Hát punk frizura, Palikám! Taréj. Így leszek menő punk zenész.

– És mivel csináltad? – mérte végig jobbról balra, összevont szemöldökkel Géza.

– Hát, először is ollóval lenagyjáztam, aztán apám borotvájával két oldalról lekaptam a felesleget, utána meg kölcsönvettem nővérem lila hajfestékét. Mikor megszáradt, fogtam egy adag tapétaragasztót, hogy megálljon rendesen.

– Nem vagy te normális, Jani! – szakadt ki Paliból a röhögés. – Arra hajzselét szoktak használni.

– Minek nézel te engem? Nem vagyok én depöcsös buzi. Attól csillogna. Így fasza tompa.

– Mint az agyad... – mormogta Géza az orra alatt.

– És hogy fogsz majd így aludni, vagy sapkát húzni télen, hogy ne fázzon a fejed?

– Palikám, eddig is oldalt fekve aludtam, azzal nem lesz gond. Sapkát meg eddig se hordtam.

– Ahogy gondolod, Jani! – vonta meg Pali a vállát. – Na és te, Atis?

– Hát, Jani már lecsapott a taréjra, nekem maradt a mohawk. Mondjuk ez egyszerűbb is, nem kellett annyit borotválni sem. Ráadásul szerencsére elég erős szálú hajam van, így nem kell összekenni semmivel. A piros hajfestéket Jani nővértől kölcsönöztem.

– És odaadta? – nézett Géza Atisra elkerekedő szemekkel.

– Persze. Odamentem hozzá és megkérdeztem „Te Szilvi! Kölcsön adnád a vörös hajfestéked?”. Mire ő azt mondta „Persze, Atis édesem, vigyed csak, nekem most úgysem kell.”, miközben felállt a pipereasztalától, kezében a vörös hajfestékes flakonnal, és míg a kezembe nyomta, adott két nagy cuppanós puszit.

– Téényleg... – Gézának, ha lehet, még jobban elkerekedtek a szemei, és a szája is tátva maradt. – Hogy mit csinált? Megpu... Téged? Meg édesemezett?! Hát...

– Nem, te idióta! – vágott közbe Atis. – Szilvi a közelbe' se' volt. Amúgy is annyi ilyen vacakot használ, észre se fogja venni, hogy egy kevés hiányzik.

– Hallod, Atis! Ne szívass! – csóválta meg a fejét Géza.

– És a ti fejetekkel mi van? – nézett Jani Gézára. – Mi lett a szép, hosszú fekete hajaddal?

– Én csak bekentem zselével, aztán csináltam fel, középre ilyen... gúlákat.

– Durva! Jól néz ki! – mondta Atis. – És te Pali? Mi ez a lenyalt fej?

– Nincs ez lenyalva! – fordította a fejét oldalra, így Jani és Atis is meglátták a turpisságot. – Két oldalt felnyírattam, a felül megmaradtat meg hátul egy gumival összefogtam.

– Így ő lett a lófarkas kislány... – kezdte Géza vigyorogva.

– Megrángatom a biztostűdet! – villant rá Pali.

Géza ijedtében hátrált egy fél lépést, de a többiek felvihogtak a poénján, így Pali is engedett.

– Jut is eszembe! – fordult Géza Jani felé sandán, kaján vigyorral a képén. – Jani! Láttad már pucéran a nővéred?

– Ütlek, borulsz! – jött a válasz, miközben Jani ökölbe szorította jobb kezét.

– Na, na, na! Srácok! Zenélni jöttünk, nem verekedni! – csitította őket Pali.

Géza elmélázó tekintettel nézett egy pontot a végtelenben.

– Pedig Szilvinek olyan gyönyörű teveszőr pulcsijai vannak...

– Ezt most hogy érted? Tudomásom szerint nincs is egy teveszőr pulcsija se – mondta Jani.

– Na, hát van a kétpupú teve... – kezdte Géza, miközben kezével saját magán illusztrálta mondandóját.

Jani egészen közel lépett Gézához és fenyegetően fölé tornyosult.

– Húzzál bőrt a fogadra, de gyorsan, mert repül a pillangó, oszt ki tudja, hol áll meg! Le lehet szállni a nővéremről. Amúgy se vagy az esete, akárhogy is kapálózol. Különben is, most a rendőrfőnök nagyobbik fia a pasija, szóval jobb, ha messziről elkerülöd!

– Jóvanna, csak húztalak – mondta Géza. – Már poénkodni se lehet?

– A nővéremmel nem. Le lehet róla szállni!

– De még rá se szálltam... – nevette el magát Géza.

– Jaj, te nagyon idióta, te! – ragadta vállon Jani, és megrázta. – Ha nem lennél a barátom pelenkába szarós korod óta, már rég a földön szipákolnád a port – ölelte magához, és veregette meg a hátát.

– Ne haragudj, nem tudtam kihagyni – viszonozta Géza a hátveregetést.

– Jó, de komolyan mondom, ne baszogasd a nővérem, mert a pasija vesz elő. Annak meg biztos nem lesz jó vége.

– Erre most nem mondok semmit... – nevetett fel Géza, majd Jani is. – És ha szeretnéd, hogy így is maradjon, ne használj ilyen szavakat a nővéreddel kapcsolatban. Attól tartok, nem bírnám ki, hogy ne csapjam le az ilyen magas labdákat. Ejh! Szar ügy egy ilyen viszonzatlan szerelem...

– Hé! – csillant fel Atis szeme. – Ez jó lehetne egy szám címének. Mondjuk úgy, hogy „Szar ügy a viszonzatlan szerelem”.

– Erről jut eszembe! Hagyjuk a családi drámákat, és kezdjük el a próbát! Megy az idő, srácok! – mondta Pali.

– Előbb gurítsunk le egy Kőbambit erre a nagy ijedtségre! – javasolta Atis.

– Jó ötlet! Csak vigyázzunk a vezetékekre, meg a felszerelésre! – mondta Pali. – Nem szeretnék elektromos tüzet! Már minden be van izzítva.

– Borsodi nem volt? – kérdezte Géza.

– Miért kell neked mindig rentit... renid... redit... különcködni? – kérdezte Jani. – Borsodi mi? Mér nem mindjárt Dab?

– Mert ma még enni is akarok.

– Az meg hogy jön most ide? – húzta fel Jani a szemöldökét.

– Hát abrak a Dabra...

– Géééjjjzaaaa! – kiabáltak rá mindhárman.

– Jó'van, jó lesz a Kőbambi is. Mindegy, csak hasson!

Üvegek szisszentek, majd koccantak.

– Egs! – mondták a srácok, és legurítottak fél-fél üveggel.

– Kezdhetjük a próbát? – kérdezte Pali.

– Előbb kellene valami név. Bandanév. Tudjátok! – mondta Géza.

– Akkor, mielőtt belecsapunk a húrokba, döntsük el, mi legyen a nevünk – mondta Pali, miután felvarrókkal és kitűzőkkel teli aggatott farmerdzsekije ujjával letörölte szájáról a sört.

– Szerintem előbb azt döntsük el, milyen zenét akarunk játszani – kezdte Atis. – Mert ha mondjuk Sex Pistolsosat, akkor ahhoz kell nevet találnunk. De ha mondjuk inkább Joy Divisionöst, vagy The Clash-est, akkor ahhoz. Vagy ha amerikai hardcore-t... értitek!? Vagy mondjuk, érted, olyat, mint a Trottel, vagy a Rottens, vagy a CPg, a VHK, az ETA...

– Azt ismerem, az Etát! Szép hosszú, izmos combjai vannak – mondta Géza távolba meredő tekintettel.

– Én itt a punk zenekarról beszélek, nem a triatlonozó Kovács Etáról, te nagyokos! – világosította fel Atis.

– Ja, nekik van az a számuk, hogy Spicli!

– Igen, Géza! Tudtam én, hogy képben vagy! Az a lényeg, hogy találjuk ki, milyen zenét akarunk játszani, és ahhoz válasszunk nevet.

– Először is zenélnünk kellene tudni... – kezdte Pali.

– Nem lehet az olyan nehéz, majd belejövünk! – vágott közbe Jani. – Már én is tudok két akkordot, pedig még csak három hónapja basszerozok – húzta ki magát, és düllesztette ki mellkasát.

– Én meg őstehetség vagyok, ha dobolni kell. Mondjuk, azért jó volt, hogy másfél évig tanultam is. Kár, hogy kicsaptak, mert szolfézsra nemigen jártam be. De ki a francot érdekel, Hájden, meg Mócárt, meg Pucsíni!? Meg hogy ezek ezer éve micsinátak? Mér' nem azt taníccsák, hogy... mittudomén, csak ne ezt...

– Jól van, Géza, nyugodjál meg, igyál még egy sört!

– Köszi Pali! Azér' jó, hogy a fater értékeli, hogy legalább ehhez van tehetségem, és vette ezt a dobszerkót, meg megengedte, hogy itt a garázsban gyakoroljak. Meg mos'már ti is.

– Ja, jó fej az öreged! Múltkor is hozott egy kazit egy illegális Ricse koncertfelvétellel – mondta Jani.

– És daráltak benne élő csirkét?

– Ezt meg honnan veszed, Géza? – vonta össze Pali a szemöldökét.

– A múltkor mondta a Pisti, hogy a nővéréék voltak egy Ricse koncerten... valahol... és a Nagy Feró ledarált egy élő csirkét a színpadon.

– Ember! Ez durva! – mondta Atis, miután végzett a félre nyelt sör miatti krahácsolással.

– Én ezt nem hiszem – jelentette ki Pali. – Szerintem ez nem igaz.

– De a Pisti mondta...

– Ja, meg a Pisti azt is mondta, hogy volt már nővel, pedig még csak tizenhárom éves. De azt már nem mondta meg, ki volt az a nő. Annyit mondott, hogy nem akarja megmondani, mert a lány szülei még azt gondolják, hogy szűz. És, ha kiderülne, hogy ő, mármint a Pisti megdugta, abból nagy baj lenne.

– De rendes gyerek ez a Pisti! – bólogatott elismerően Géza. A többiek összenéztek.

– De naiv gyerek ez a Géza! – csóválta Jani a fejét. Gézán kívül mindenki felröhögött.

– Mos'mér...? Ja, hogy ezzel azt akarod mondani, hogy a Pisti kamuzik...?

– Te még nem jöttél rá, hogy ha kérdez is, hazudik? – kérdezte Pali. – A múltkor is mesélte, hogy volt Pesten valami kaszinóban. Merthogy a faterja valami nagy fej a pártban, és őt is beengedték. Aztán rákérdeztem apámnál, hogy a Szabó István apja, a Szabó László milyen funkciót tölt be a pártban. Erre azt mondja, hogy semmilyet, csak sima párttag. Érted!?

Géza feje kissé előre bukott, vállai megereszkedtek.

– Akkor ne higgyek neki?

– Ha jót akarsz magadnak, Géza, akkor ne – válaszolta Atis. – De visszatérhetnénk a témára? Ott tartottunk, hogy ki kellene találni, milyen zenét játsszunk.

– Szerintem olyat, amilyen sikerül. Csak nézzük meg, mit is tudunk most, aztán jöhet a névválasztás. Oké?

Jani hevesen bólogatni kezdett.

– Jól van, Pali, ebben van valami. Lássuk, mit tudunk!

– Oké, akkor mindenki vegye kézbe a hangszerét és foglalja el a helyét! – kérte Pali.

Géza szélesre húzta a száját, jobbjával vakargatni kezdte feje hátsó felét, és sanda félmosollyal megszólalt.

– Nekem ugye elég csak a dobverőket kézbe venni?

A többiek egymásra néztek, és szinte egyszerre nagyot sóhajtottak a fárasztó poénon.

– Géza! Ahogy neked könnyebb! – csóválta a fejét Pali. – Csak haladjunk már, megy az idő!

Géza a helyére kászálódott, miközben az orra alatt valami ilyesmit mormogott:

– Igaz, hogy fura poénjaim vannak, de azér' nem kell mindig engem baszogatni. Van, amiben jó vagyok. Különben is, fogalmazhatnátok egyértelműbben, hogy ne jusson eszembe mindig valami marhaság! Na mindegy! – A szék nagyot nyögött, ahogy Géza letette rá magát. – Amúgy te hány akkordot tudsz már, Pali? – kérdezte, miközben kezébe vette és látványosan megpörgette a dobverőket.

– Hármat! – húzta ki magát Pali, állát felemelve.

– Fú, akkor te itt túlképzett vagy! – mondta Jani, arcán széles vigyorral, miközben nyakába akasztotta a basszusgitárt.

Atis ekkor meglepetés- és véletlenszerűen lenyomott három billentyűt a szintetizátoron.

– Hé! Ez jól hangzik! Ez milyen akkord? – Géza a nyakát nyújtogatva próbálta meglesni.

– Nem tudom. Két fehér, meg egy fekete.

– Á, ez G-moll! – lesett oda a szólógitár mögül Pali.

Géza hirtelen visszahuppant a székére, kezéből majdnem kiejtette a dobverőket.

– Apám, de tud valaki! Csak így ránézésből megmondta!

– Ez jó alap lehet – folytatta Pali. – Erőteljes akkord. Mi lenne, ha felütéssel kezdenénk?

– Az fáj! – mondta Géza szemöldökét összevonva.

– Micsoda? – kérdezték a többiek szinte egyszerre.

– A fejütés. Én nem fogom szétverni a fejem, max. imitálok.

– Nem fejütést mondtam, hanem felütést. Ellel!

– És az mennyivel jobb, ha az állkapcsom ütöm, nem a kobakom?

– Te Géza! Te miért nem mész inkább vonatkerék-pumpálónak? – kérdezte Atis.

– Á, anyukám mondta, hogy nem végezhetek nehéz fizikai munkát.

– Akkor hámozzál léggömböt! – javasolta Jani. – Az könnyű!

Pali kezeit széttárva, lábával dobbantva ripakodott a többiekre.

– Hagyjátok már szegényt! Ő is még csak most tanulja a zenélést. Megmutatom, mi az a felütés.

– Gitárral? Hát az még jobban fáj, mint ököllel – kerekedett el Géza szeme.

– Te Géza, te nagyon te! A felütés egy zenei kifejezés. A zene első ütemét megelőző hangot, vagy hangokat jelenti. Vagy a hangsúlytalan ütemrészen a főhangsúly előtt történő kezdést. Világos?

– Aha. Asszem.

– Figyeljetek! Atissal megmutatjuk. Maradunk a G-mollnál. Én ezt fogom játszani.

Pali a G-moll hangjait kezdte külön-külön játszani a gitárján, a többiek figyelmesen hallgatták.

– Megvan? – kérdezte, miután befejezte.

A többiek bólogattak.

– Atis, akkor annyi kellene, hogy te kezded, és az előbb az általam játszott ritmusban kétszer leütöd az előbb játszott G-moll akkordot. Tudod, a két fehéret, meg az egy feketét. Valahogy így: pam-pam, én meg utána elkezdem játszani az előbbi riffet.

– Micsodát? – kérdezte Géza.

– Ez ilyen gitáros kifejezés, neked még nem kell tudni, mit jelent. Te dobos vagy.

– Ja, oké!

– Mehet? – nézett Pali kérdőn Atisra, aki bólintott és már kezdte is.

– Na, érthető, mi az a felütés? – kérdezte Pali, miután pár másodperc múlva befejezték.

– Ó, ezt én ismerem, csak nem tudtam, hogy így hívják! – csapott Jani a homlokára.

– Hát így már én is tudom! – mondta csillogó szemmel Géza.

– Jó, akkor ez marad így négynegyedesben... Ezt azért ugye tudjátok mi? Énekórán tanultuk.

– Persze, persze! – bólogattak a többiek.

– Oké. Jani, neked kábé az lenne a dolgod, hogy a G-moll hangjain, engem követve, de ütemenként csak kettőt pengetve követsz. Menni fog?

– Ja, ez picsafüst.

– Remek! Géza! Te próbálj meg valami alap négynegyedes ritmust!. A legegyszerűbb is megteszi, most még csak próbáljuk, hogy is működik, nem kell bonyolítani.

– Olyat tudok! – bólogatott Géza.

– Akkor légy szíves egy beütést, Géza! – mondta Jani.

– Igenis! – szalutált Géza a dobverőkkel. – Egy micsodát?

– Egy beütést – közölte Jani rezignált hangon.

– Oké, oké! Az mi? – Géza láthatóan nem értette a kérést.

– Azt kértem, hogy üssél be.

– Neked? De te a barátom vagy, Jani!

– Ha így folytatod, már nem sokáig.

– De most megint mi van? – kérdezte Géza kétségbeesetten.

– Nem igaz, hogy ezt sem ismered! Milyen dobos vagy te? – kérdezte Atis.

– Amatőr... – válaszolta Géza.

– Na, akkor a beütés az úgy van... – kezdte Pali, miután egy nagy sóhajjal lenyugtatta magát.

– Dobverővel kell? – kérdezte Géza félve.

– Naaa! Hát megy ez! – kezdett Atis örülni.

– De az fáj, és ilyen hurkás lesz utána... – kezdte Géza.

– Hhhhmmmmajdnem! Nem saját magad kell üssed, hanem a két dobverőt össze, a négy negyed ütemére. Tudod, ahogy a profik csinálják: egy, két, há', négy! – mutatta Pali Gézának.

– Hát akkor miért nem ezt mondjátok? – csóválta a fejét Géza. – Hát így mán' tudom! – mondta határozottan, majd az ütőit tökéletes ritmusérzékkel négyszer egymáshoz ütve dobolni kezdett.

– Erről van szó, Géza, erről van szó! – mosolyodott el Pali. – Most akkor úgy csináld, hogy beütsz: egy, két, há', négy, kihagyod az első ütemet, amiben Atis elkezdi a felütést: pam-pam, és mindenki bekapcsolódik a második ütem elején.

Géza beütött, Atis felütött, és a srácok zenélni kezdtek. Már amennyiben zenének lehet mondani, amit műveltek. Pár perc után abba is hagyták.

– Jó lesz ez, srácok! – lelkendezett Pali. – Ez már majdnem egy szám. Csak tegyünk hozzá még egy akkordot és váltogassuk! Meg nem kell ilyen hosszan, és lehet kicsit pörgősebben.

– Milyen akkordot tegyünk még hozzá? Tudja valaki, hogy zeneileg mi illik a G-mollhoz? – kérdezte Jani.

A négy lelkes fiatal egymás tekintetét leste, de úgy tűnt, egyiknek sincs halványlila fingja sem a feltett kérdéshez.

– Na jó, nehogy már itt akadjunk el! – csattant fel Géza. – Amúgy, Jani, neked honnan jönnek ilyen kérdések?

– Bejárok zeneelméletre... – vonta meg a vállát.

– Azmi? – kérdezte Géza.

– Szolfézs, csak nem akartam előszörre így mondani, mert tudom, te utálod.

– Mer' ott tanítanak ilyeneket is?

– Ja, ha odafigyel az ember, meg esetleg kérdez is. De a G-mollról még ott sem volt szó.

– Akkor esetleg legközelebb meg tudnád kérdezni a tanárt, hogy milyen más akkord illik a G-mollhoz? – adta ki Pali a feladatot.

– Persze, simán, hétfőn délután megkérdezem.

– Akkor addig visszatérhetünk a névválasztásra? – kérdezte Atis. – Amit eddig játszottunk, olyat még nem hallottam. Úgyhogy asszem, a Kétballábas Csirkekacsa bandanév ötletem nem lesz jó.

– Volt ilyen ötleted? – nevetett fel Pali. – Háttezmilyemmá! Mondjuk, jó szar, én simán leszavaztam volna.

– Volt még olyan ötletem is, hogy legyünk Üveges Csirkeszemek. Ez tán egy fokkal jobb.

– Hát egy fokkal – bólogatott Jani vigyorogva. – De miért vagy így ráfüggve a csirkékre?

– Nemtom, szeretem a csirkehúst. Nagyanyám a tanyán mindig finom tyúkhúsleves főz.

– Szerintem hagyjuk az állatokat! Ennél a szintnél már most jobbak vagyunk – mondta Pali.

– Igen, inkább valami figyelemfelhívó, de egyben polgárpukkasztó kellene – gondolkodott hangosan Atis.

– És mi van, ha befutunk? – kérdezte aggódva Jani. – Olyan név kellene, amit akkor is nyugodtan használhatunk, ha megtöltünk egy stadiont.

– Tetszik ez a rendkívüli optimizmusod! – nevetett fel Géza.

– Most miért? Nincs igazam?

– Annyira azért még nem vagyunk jók, Janikám – közölte Pali.

– Igaz. Induljunk ki másból! Szóval mi egy zenekar vagyunk, akik a közönséget akarják szórakoztatni. Meg magyarok is vagyunk, ez szerintem jó lenne, ha tükröződne a nevünkben. Mondjatok magyaros dolgokat! – kérte Jani.

– Gulyás!

– Íj! Tegez!

– Ló! Fogat! Ostor!

– Puli! Pásztor! Fokos! Mente! Szűr!

– Huszár! Betyár!

– Állj! Állj! Állj! – csitította Pali a többieket. – Ezzel a betyárral szerintem lehetne mit kezdeni. Végül is rendszerellenes, lázadó punkok vagyunk. A betyárok is valami ilyesmik voltak.

– Jaja! Ez jó! Legyünk valamilyen betyárok! – lelkendezett Géza.

– Gulyásfaló betyárok! – dobta be Jani.

Egy pillanatra mindenki elgondolkodott az ötleten.

– Á, ez hülyeség! – mondta Atis. – Erről ilyen kövér, bő gatyás, szűrbe öltözött emberek jutnak eszembe, akik bográcsból eszik a gulyást.

– Nekem se tetszik – rázta a fejét Géza.

– Hogy nektek semmi se jó! – csapott a levegőbe Jani.

– Mi lenne, ha vinnénk bele szójátékot? Attól intelligensnek tűnnénk – javasolta Pali.

– Az meg mire lenne jó? – értetlenkedett Géza.

– Komolyan vennének. Azt gondolnák, hogy ezek a srácok tudják, mit csinálnak – érvelt Pali.

– Aha, aha! – bólogatott Atis. – Mit szóltok a Zenekari betyárokhoz?

A többiek kissé értetlen tekintettel néztek rá.

– Tudjátok, a színházakban vannak ezek a zenekari árkok. Ebben van szójáték, meg kultúra, meg intelligencia. És mi lenne, ha úgy írnánk, hogy az árok előtt a „bety” végig nagybetű lenne? Így még jobban kijönne, hogy a zenekari árok volt az alap. Adjatok csak egy papírt, meg egy tollat!

– Itt van – nyújtotta oda neki Pali a kért eszközöket, miután az egyik szekrényből előkotorta azokat.

Míg a többiek nagyokat kortyoltak a sörükből, és olyan fontos kérdéseket beszéltek meg, hogy ki melyik zenekart kedveli, addig Atis akkurátus kézmozdulatokkal, fura, szögletes betűkkel lerajzolta zenekaruk általa elképzelt nevét: „Zenekari BETYárok”, majd megmutatta a többieknek.

– Fú, ez nagyon jól néz ki! – lelkendezett Géza.

– Meg van véve – jelentette ki Pali.

– Végül is, jó lesz – mondta Jani. – Játszunk is ma még, vagy mi lesz?

– Ja, simán, kísérletezzünk! Abból még sose vót baj! – mondta Géza.

– Ebbe most ne menjünk bele, de ami igaz, az igaz, a zenei kísérletezésbe még nem haltak bele –  mondta Pali. – Jani, te melyik két akkordot tudod?

– Csak a két alapot, a C-dúrt, meg a D-dúrt.

– Ezeket én is ismerem. Atis, neked ezek megvannak?

– Igen, ezeket már én is ismerem!

– Akkor szerintem egyelőre kezdjünk ezekkel valamit! – javasolta Pali.

– Ja, csapjunk a húrok közé! – kiáltotta lelkesen Jani.

És bizony, a srácok a húrok közé csaptak. Egész addig játszottak, míg el nem fogyott a sörük. Aztán beültek a törzshelyükül szolgáló Gyülekező nevű becsületsüllyesztőbe, és jól megünnepelték a Zenekari BETYárok megalakulását.

text-indent:14.15pt;mso-line-height-alt: 10.0pt'>És bizony, a srácok a húrok közé csaptak. Egész addig játszottak, míg el nem fogyott a sörük. Aztán beültek a törzshelyükül szolgáló Gyülekező nevű becsületsüllyesztőbe, és jól megünnepelték a Zenekari BETYárok megalakulását.

Jimmy Cartwright: Géza bácsi találkozása az Aliennel

Géza bácsi ma is korán kelt, ahogyan minden reggel. Első útja a mellékhelyiségbe vezetett, mint minden reggel. Hiába, Géza bácsi már nem mai gyerek, az inkontinencia pedig nem gyerekjáték, főleg, ha prosztataproblémákkal jár együtt. No és persze a vacsorától is meg kellett szabadulni, amely eddigre már általában salakanyaggá emésztődött Géza bácsi szervezetében. Ezen procedúrákon átesve Géza bácsi kimosta szeméből a csipát, természetesen jó hideg vízzel, ahogyan minden reggel, hogy fel is ébredjen. Ezután felöltözött és reggelit készített.

Ez persze nem afféle angolos villásreggeli volt, hanem sokkal inkább magyaros, bicskával szeletelős. Egy kupica házi szilvapálinka után jöhetett a friss fehér kenyér, szalonna, vöröshagyma, kolbász, és végül egy jó pohár vörösbor.

Miután befejezte az étkezést, és egy jóízűt böfögött, felvette gumicsizmáját, fejébe nyomta kalapját, vállára vetette karikás ostorát, kezébe vette fokosát, majd kilépett a tornácra, ahol rögtön le is kellett üljön a fonott karosszékbe. Hiába, már nem hajtotta őt az ifjonti hevület, mint rég, bármennyire is szerette volna. Úgy egy órácskával később végül felállt, majd elindult, hogy megszemlélje birtokát, ahol már szorgos munka folyt.

A búza-, kukorica-, és napraforgó földeken középiskolás diákok végezték az aktuális napi teendőket ezen a szép nyári napon, szakemberek irányítása alatt. A gyümölcsösökben – volt ott szilva, körte, alma, barack, cseresznye és meggy – felső tagozatos általános iskolások szorgoskodtak, felnőtt szakemberek segítségével. A zöldségesben szintén hasonló korú diákok dolgoztak, szedték, kapálták, egyelték a piros-, cseresznye-, és fehér paprikát, az uborkát, hagymát, paradicsomot, zöld- és sárgaborsót, krumplit. A teheneket, juhokat, kecskéket, malacokat és szárnyasokat szakavatott, állatszerető munkások látták el. Géza bácsi a szemle közben úgy találta, hogy minden rendben van, minden nagyon szép, minden nagyon jó, tehát mindennel meg volt elégedve.

Végül hazafelé vette az irányt. Már alig egy kilométerre volt csak a házától, amikor különös fényt vett észre az égen, amely rohamosan nőtt egy lángoló tűzgömbbé, és rögvest be is csapódott közvetlenül a ház mellé, megrongálva a melléképületet.

– Azt a büdös leborult szivarvégit! – mérgelődött Géza bácsi, majd sietősen továbbindult, immár a katasztrófa helyszínének irányába.

Amikor odaért, látta, hogy egy különös, űrhajó-szerű objektum okozta a problémát. Úgy látta, nincs értelme túlélőket keresgélnie. Ám épp, amikor végül eldöntötte, hogy most már bemegy a házba, és felhívja a rendőrséget, hiszen valakinek mégiscsak szólni kellene, a szeme sarkából észrevett valami mozgást.

Egy asztronauta mászott ki a romok alól, akinek csodával határos módon csak a lábai
szakadtak le.

– Please, beware of... beware of... this... monster... this... alien... – mondta, majd kilehelte a lelkét.

Persze Géza bácsi egy szavát sem értette, így sarkon fordult, hogy intézkedjen. Azonban legnagyobb megdöbbenésére egy fura élőlénnyel találta magát szembe. Már ha lehet így fogalmazni, hiszen a lénynek nem volt szeme. Annál inkább voltak neki fémesen csillogó tűhegyes fogai a ronda pofájában, amelyről valami fura folyadék csordogált.

Amíg Géza bácsi földbe gyökerezett lábbal, magatehetetlenül, rémületében összehugyozva és bokáját lefosva állt ezt a valamit bámulva, az idegen kihasználta az alkalmat és belső, kinyújtható szájszervével Géza bácsi arca felé kapott. A mozdulat olyan jól sikerült, hogy Géza bácsi tarkóján jött ki az idegen fogsora. A szörnyeteg elégedetten húzta vissza szájszervét, majd eliramodott a búzatáblák felé, a vörösen izzó, lemenő nap rőt fényében.

Ez pofátlanság! – gondolta az olvasó. Ez az idióta író megölte Géza bácsit, a főszereplőt! Ekkora egy kretént! Ez egy nagy szar!

Elmész te a picsába, kedves olvasó! – gondolta az író. Ebben a helyzetben te is tutira így végeznéd, köcsög!

Megjelent a 100. Lidércfény!

Megjelent az áprilisi AKF! - A 100.

A mai napon megjelent a 100., 2015 áprilisi Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF).

Tartalom:

Brekking Nyúsz:
SpiritArt és Nyakonötött Próbagoblin szolgáltatóház - könyvmegjelenés; Műrepülés - alkotói pályázat (Liget folyóirat); Avana Egyesület - hírlevél; Varázslatos pályázat (Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház)

Jubileum:
A századik /Jimmy Cartwright/
A Lidércfény, mint lámpás a szürke hétköznapok homályában /HomoErgaster/

Novellák:
A papnő /Kétvirág/
Az erdő foglya /Kozma Norbert/
A Sámán /Anonymus R. Chynewa/
Halálközeli élmény /Ann Heart/
Frank különös története /Banderas/
Aratás /barley rover/
Kísért a múlt... /bel corma/
Dzsó és Dzsek kalandjai a vadnyugaton /Craz/
Az egyetlen lehetőség /Cyrus Livingstone/
Istenek itala /Mab Tee/
Tiltott gyümölcs /Maggoth/
Déja-vu /Mickey Long/
Lidércfény /Milton Gray/
Együtt /juditti/
A mentalista /Norton/
A Fantasy Vége /Zspider/
A Kiválasztott /Xenothep/

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával:
Boldogság titka /Vihartáncos/

Versek:
Árnyékarc /Andrew Sinclair/
A Mágus /Lir Morlan/
Este /Macika/
Bánt a csend /Zhora/
A költő Végzete /angyalka146/
Korok visszáján /Csillangó/
Lycantropia /Tim Shaw/
Távolodó kedves /Aardwark/
A múlt poharába /Tordai Gábor/
A macskámhoz /Lothrien/

Könyvajánló:
Heinlein: A galaxis polgára /Ida/

Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat IX. évfolyamának 4. száma az alábbi hivatkozáson érhető el:
http://www.szentesinfo.hu/…/papir…/lidercfeny_akf_201504.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

Megjelent a februári Lidércfény

A mai napon megjelent a 98., 2015 februári Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF).

Tartalom:

Brekking Nyúsz: SpiritArt könyvmegjelenések; Avana Egyesület – Preyer Hugo novellapályázat 2015

Filmrovat: Aliens – a moziélmény /Jimmy Cartwright & HomoErgaster/

Novellák: Lidércfény /Milton Gray/, El nem küldött levél /Milton Gray/, Nincsen semmi baj... /Maggoth/, Beavatás II. /bel corma/, Magna Mater - 3. rész /HomoErgaster/, A kapós könyvtáros, avagy Pista bácsi zombiveszélyben /Kozma Norbert/, Letöltés /Kétvirág/

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával: A nyár utolsó napja /Kelvin/

Versek: Mesélő ágak /Craz/, Felfedezők /edwardhooper/, Jó, hogy vagy /macika/, Álomföldön /Kétvirág/, Dorchadas krónikák – Duett /Lir Morlan/, Furcsa tudat /csillangó/, Zaj a padláson /Kristálysólyom/, Álarc /Lothryen/

Könyvajánló: Jonathan Hunt kalandok /Ida/

Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat IX. évfolyamának 2. száma az alábbi hivatkozáson érhető el:
http://www.szentesinfo.hu/…/papir…/lidercfeny_akf_201502.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

Megjelent a Lidércfény StarWars - Terminator különszáma

A mai napon megjelent a Lidércfény amatőr kulturális folyóirat Star Wars - Terminator különszáma.

Tartalom:

Szerkesztői köszöntő: 30 év, (több mint) két filmikon /Jimmy Cartwright/

Bevezető a különszámhoz: A kultúrikonok ősze, avagy: 3 évtizedes mementók /HomoErgaster/

Interjúk: Arató Mátyás /HomoErgaster/, Tamásiné Anikó /HomoErgaster/,
Szabó Dénes /HomoErgaster/, Havasi Zsolt /HomoErgaster/, Kertész Péter /HomoErgaster/

Ha valakit bővebben érdekel az interjúkban említett képlemezek technológiai háttere az alábbi oldalon tájékozódhat:
http://www.jgytf.u-szeged.hu/~tiszailaci/

Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat VIII. évfolyamának Star Wars - Terminator különszáma az alábbi hivatkozáson érhető el:
http://www.szentesinfo.hu/…/pap…/lidercfeny_akf_2014_swt.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

Megjelent a szeptemberi Lidércfény

Megjelent a szeptemberi AKF!

A mai napon megjelent a 93., 2014 szeptemberi Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF).

Tartalom:

Szerkesztői köszöntő: A mostani számról, a pályázatról és egy készülő különszámról

Brekking Nyúsz: Forradalmak - novellaíró pályázat; IV. Aranymosás mese- és novellaíró pályázat; Versből novellát; Hommage á József Attila irodalmi pályázat; Halloween novellapályázatot hirdetünk!

Novellák: A bájital /Fuvallat/, Soha ne mondd, hogy soha /Kozma Norbert/, Démonvadász – I. rész /bel corma/, Démonvadász – II. rész /bel corma/, Hófehér éjjel /Lir Morlan/, SynGen, mindörökké SynGen 5 /Kétvirág/, Kérdések és válaszok /Kapitány/

Versek: Haiku 1. /Macskas Tosca/, Haiku 2. /Macskas Tosca/, Fekete hó /Csillangó/, Úgy legyen /Jártó Róza/, Ha eljő az ősz /csabi6669/, Az ablaknál ülve /XpaliX/, Napfénykeringő /aniko22/, Búcsú ősszel /Ebenezer/, 

A pillangó és én /angyalka146/, Odaát /galbena/

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával: A Művész /Kristálysólyom/

Mozimorzsák - filmaprólék A repülő osztály / Das Fliegende Klassenzimmer (2003); Külvárosi krokodilok 1-2. / Vorstadtkrokodile 1-2. (2009-2010); Vadászat a Borostyán szobára / Die Jagd nach dem Bernsteinzimmer (2012); Az örök kaszkadőr / Hot Rod (2007); A Véderő / Defendor (2009); A varázsló és a fehér kígyó / Bai she chuan shuo (2011); A jövő harcosai / Appleseed, Appleseed Alpha (2004-2014); Transformers: A kihalás kora / Transformers: Age of Extinction (2014); A holnap határa / Edge of Tomorrow (2014) /Jimmy Cartwright/

Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat VIII. évfolyamának 9. száma az alábbi hivatkozáson érhető el:

http://www.szentesinfo.hu/lidercfeny/papirlf/lidercfeny_akf_201409.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

Megjelent a júliusi Lidércfény

A mai napon megjelent a 91., 2014 júliusi Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF).

Tartalom:

Szerkesztői köszöntő: Megemléikezés

Brekking Nyúsz: Írástudó Íróiskola – Alapozó kurzus 3.; Jubileumi novellapályázat 2014

Novellák: Hatékonyság /Xenothep/, Átok /Placebo/, Kezdetleges technika /bel corma/, Becca I. /Stephen_Rivers/, Mobil szerencse – Reflektorfényben /Milton Gray/, A-z buli /Kétvirág/, Elszenderedve /T. Bálint/, Talán túl sokat vártam /T. Bálint/

Versek: Angyal /glittermoon/, 373 /Kétvirág/, A vígság ihlete /Csillangó/, Mikor jössz... /aniko22/, A folyónál /Norton/, Kék világ /CrazyMom/, A képzelet tangója /edwardhooper/, Visszatekintő /Zhora/

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával: A jégbordás út /Esvy/

Filmajánló Mozimorzsák – filmaprólék: Rumlis vakáció / RV (2006), Tekerd vissza, haver! / Be Kind Rewind (200, 47 Ronin (2013), A Gép / The Machine (2013), 300: A birodalom hajnala / 300: Rise of an Empire (2014) /Jimmy Cartwright/

Könyvajánló On Sai: Calderon 2 – avagy felségáruláshoz bricsesz dukál /Maggoth/

Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat VIII. évfolyamának 7. száma az alábbi hivatkozáson érhető el:
http://www.szentesinfo.hu/lidercfeny/papirlf/lidercfeny_akf_201407.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

Megjelent az áprilisi Lidércfény

Megjelent az áprilisi AKF!

Egy kis olvasni való az ünnepre. A mai napon megjelent a 88., 2014 áprilisi Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF).

Tartalom:

Szerkesztői köszöntő: Ami épp eszünkbe jutott

Brekking Nyúsz: Friss, ropogós pályázatok

Novellák: Mészárlás a Carlson rivernél /Cyrus Livingstone/, Kurgan bevásárol /Kapitány/, SynGen – a mindennapokban IV. /Kétvirág/, „Nosztalgikus” történetek – A könyv /Kétvirág/, Mobil szerencse – Megérzés /Milton Gray/, Holnap /esperanza/, Hihetetlen, de lehet akár igaz is /Dawn Bat/, Egyperces rémmesék 3. /Norton/, Vámpírvadász II., III., IV., V. /bel corma/, ...Két halhatatlan, ha találkozik... (18+) /HomoErgaster/

Versek: Sárkánytűz /edwardhooper/, Apródbiztató /Lothryen/, Rímbölcselet /Csillangó/, Vezérek /Norton/, <–Irányok–> /XpaliX/, Lélekvászon /Csillangó/, Üres /glittermoon/, Ma hazudj nekem /hifimiki/, Éjszakai árnyak /Milton Gray/, Lassú /Craz/, Haláltánc /Galbena/

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával: Cukrosnéni /Andy Baron/

Filmrovat: Mozimorzsák - Filmaprólék: Elrabolva / Chumscrubber (2005), Különc kalandorok / Standing Up (2013), A Tai Chi harcosa / Man of Tai Chi (2013), Walter Mitty titkos élete / The Secret Life of Walter Mitty (2013) /Jimmy Cartwright/

Könyvajánló: Ben Macintyre: A Vagdalthús hadművelet /Ida/

Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat VIII. évfolyamának 4. száma az alábbi hivatkozáson érhető el:
http://www.szentesinfo.hu/lidercfeny/papirlf/lidercfeny_akf_201404.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

Megjelent a februári Lidércfény

Tartalom:

Írói praktikák Kreatív műhely: pár praktika kritikus időszak esetére - Így írjatok ti! Tanácsok, nem csak SF íróknak

Brekking Nyúsz MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin Rádióműsor 42. szám - Megjelent Andy R. Cain Az átok őrzője c. fantasy regénye - 2014. évi novellapályázat Preyer Hugo emlékére - Megjelent az Új Galaxis sci-fi antológia 20. száma - Megjelent az Avana SF Hírlevél 2014 januári száma

Novellák: Aljosa Borodkin és a Terminator /HomoErgaster/, SMS Caesarnak /kosakati/, Híd /Jimmy Cartwright/, Kapcsolódva /Kétvirág/, Alkalom szüli a fejvadászt /Cyrus Livingstone/, Eközben a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház pincetermében /Craz/

Versek: A lány csak hallgatott /Craz/, Álmodok /Devon Short/, Gyorsan múlnak a napok /aniko/, Kelta népem /galbena/, Te /angyalka146/, Újra /Tordai Gábor/, Lidércfény /edwardhooper/, Spirituálé /Gedő Márton/

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával: Oázis /Roah/

Filmrovat: Mozimorzsák - Filmaprólék: A vég / Fin (2012), Riddick (2013), Világvége / The World's End (2013), Carrie (2103) /Jimmy Cartwright/

Könyvajánló: Justin Cronin: A Tizenkettek /Ida/

Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat VIII. évfolyamának 2. száma az alábbi hivatkozáson érhető el:
http://www.szentesinfo.hu/lidercfeny/papirlf/lidercfeny_akf_201402.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

Megjelent a januári Lidércfény

Tartalom:

Brekking Nyúsz Hamarosan – Lidércfény Rastith különszám

Novellák: Az első kecske /Craz/, Egy kecske kellene /Jimmy Cartwright/, Csete /Anonymus R. Chynewa/, Kedves délutáni történet /Kicsi/, Hajnal az öbölnél /Jimmy Cartwright/, Feloldozás /Maggoth/, Mielőtt elsötétül a világ /Andrew Sinclair/, Helen /Smith/

Versek: Úton /Craz/, A csend /Kétvirág/, Banán /Kicsi/, A tél hangja /aniko22/, Zarándokút /Kristálysólyom/

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával: 1.01ita /Para Celsus/

Filmrovat: Retromozik /HomoErgaster/

Könyvajánló: Veronica Rossi: Végtelen ég alatt /Ida/

Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat VIII. évfolyamának 1. száma az alábbi hivatkozáson érhető el:
http://www.szentesinfo.hu/lidercfeny/papirlf/lidercfeny_akf_201401.pdf

Örül, és szórakozva kulturálódik!

Második feladat: Időjárás jelentés

Elkövetők (abc sorban): Angel Lilith, Christine Ardens, Craz, Hertelendy Anna, Jimmy Cartwrigth, Kozári Dorka, Pál Kitti, Szél Zsolt, Vándor Gábor, Virágh Anna

1.

Andan felnézett az égre, aztán vissza az alatta tekergő karcsú női testre. Amihez természetesen egy fej is tartozott meg lábak és kezek, de Andant akkor és ott egészen más részei foglalták le:

– Te! – szólt a lányhoz, mert hirtelen nem jutott eszébe a neve. – Te! – folytatta aztán, de megint csak elhallgatott, és forgatni kezdte a fejét. Végül nagy nehezen kinyögte: – Tudtad, hogy ha így fekszel alattam, én meg így tartom a fejem, akkor úgy néz ki, mintha három melled lenne?

A lány felnézett. Combja között még mindig szorította a férfit, de már nem rá figyelt. A lemenő nap valóban káprázatos volt, ahogy bearanyozta, vagy inkább bebarnázta, a pár órával korábbi záportól még nedves füvet. Aztán magára pillantott. Nem volt egyszerű úgy fordítani a nyakát, hogy mindent lásson. Hirtelen egy villám húzott keresztül a szürkülő égbolton. A lány nevetni kezdett.

– Szerintem, ha megvárjuk az esőt – felnézett az égre –, ami úgy hat és fél perc múlva lesz, még egy lángoló hullára is fogok hasonlítani. – Elgondolkodott. – Egy lángoló, hárommellű hullára… – vihogott fel.

– Hat és fél perc? – nézett rá a férfi.

– Most már csak hat perc tíz másodperc… Nyolc… Hét…

– Honnan tudod te azt ilyen pontosan?

– Tudod, indián vagyok – ajkai közé dugta az ujját, majd kihúzta és feltartotta –, megnéztem, milyen erősen fúj a szél… Ez úgy tizenhat és fél kilométer per órás. A hajam állapota szerint a relatív páratartalom nyolcvanhat százalék, és ahogy te is mondtad, vagyis egy kicsit másképp, a felhőzet is hetven százalékos már.

A férfi először a csuklóján lévő műszerre nézett (minden adat stimmelt), aztán a lány harmadik – kissé máris megnyúlt – mellére pillantott. Tudta, hogy nincs ott, de az az árnyék… Végül mégiscsak a szeménél kötött ki:

– Te… Ti, indiánok, ezt valóban így meg tudjátok mondani?

– Már csak négy perc ötvenkét másodperc maradt, ha nem akarsz elázni…

– De tényleg meg tudjátok mondani ilyen pontosan? – hebegett a férfi, miközben a nő kimászott alóla.

– Hülye vagy? Hogy tudnánk megmondani? Mikor beütöd az időkoordinátákat a vezérlőbe, egy csomó érdekes adatot is kiad ám, csak te akkor is mással voltál elfoglalva…

A férfi még mindig bambán nézett maga elé, akkor is, amikor az első esőcseppek végigfolytak az arcán és a lány még meztelen mellein:

– Akkor… Akkor te nem is vagy indián? – Nagyon csalódottnak látszott…

2.

Telihold volt, de a város lakói mindebből semmit sem érzékeltek, hisz a fénye nem tudott magának utat törni a sűrű felhőtakarón át, amely mint egy nehéz, ólomszürke kupola borult a településre, elzárva azt a külvilágtól. Már három napja esett egyfolytában, és az apró, lomha esőcseppek az emberek kedvével együtt az idő múlását is kimosták a fejekből. A hajnali utcánál csak az álmos tekintetek voltak üresebbek. Az anyóka a pékség kirakatán át figyelte a járdán szérfröccsenő cseppeket, ahogy meg-megcsillantak a gázlámpa fényénél. Tompán bámult maga elé, miközben önkéntelenül is szorosabbra húzta fejkendőjén a csomót. Sóhajtott egy nagyot, majd – mint aki vízbe ugrik – lélegzetét visszatartva kilépett az utcára.

3.

A szürke köd félig megette a világot. Teljesen elnyelte az utcán sorakozó fákat, homályos folttá mosta össze a gyér bokrokat a lábam mellett, ahogyan hazafelé sétáltam. Túl késő volt már ahhoz, hogy égjenek az utcai lámpák, és túl korán, hogy a felkelő nap bizonytalan derengése világosabbra színezze a lágy masszát, amiben lépkedtem. Csupán a cigarettám egyetlen pontnyi izzása tudatta a külvilággal, hogy itt vagyok, hogy létezem. De nem járt senki sem az utcán, hogy észrevegyen.

4.

Még ifjú volt a lángsugarú nyár, virított a kikelet. A végtelen táj nyugalmát semmi sem zavarhatta meg. A levegő üde volt, frissességét még nem terhelték a nap fáradalmai. Dödölle – a messze földön ismert, hős lovag – aggódó tekintettel vizslatta a növényzetet. „Nyáron zúzmara…” – sehogy sem talált magyarázatot a jelenségre. Közelebb hajolt egy ághoz, hogy jobban megvizsgálhassa, mire az azt borító fehér kristályok furcsán mozgolódni kezdtek. Dödölle ámulva figyelte, ahogy az általa zúzmarának vélt valami ezernyi, apró jégpillangóként száll a magasba, hogy utána, mintha csak megunná a repkedést, rettenetes jégesőként zúduljon szegény fejére.

– Miért teszik ezt velünk az isteneink?! – bosszankodott Dödölle, fájó tagjait dörzsölgetve.

– Vörös az ég alja, bort bontottak az éjjel – legyintett éppen ébredező fegyverhordozója, Szamovár.

5.

Hajnalodott. A pára tengeréből derékig emelkedtek ki a magasabb hegyormok. SzBagolynak valami nem tetszett. Megrázta magát és a levegőbe szimatolt. Tudta, hogy a néma csönd mindig bajt jelent. Fölrázta KoczkaCét. Az öreg baar szolga mindjárt megérezte, mit kell tennie, és halkan ébresztgetni kezdte a duereket.

– Talán mégsem hazudott az a vörösagyaras, akit tegnap elkaptunk – morfondírozott SzBagoly, miközben zöldbőrű legénysége köréje kuporodott. Agyaraikat összeszorítva várták a pillanatot, amikor a Gonosz Nap sugaraival szétzavarja a hágót eltakaró ködöt.

SzBagoly kántálni kezdett, közben lábai rezgőcsárdást jártak.

Egy napsugár hasította keresztül a felhőket. Fény árasztotta el a hegyoldalt.

Az orkok eksztatikus fotoszintetizálásba kezdtek.

6.

Aranyló meteorok húztak színes tűzcsíkokat a sötét égre, a hold megmaradt darabkái ezüstös fénnyel öntötték el a romokat. Fémhordók pisla tüzei derengtek át a lassan szállingózó hamufelhőn, pernye és nukleáris szennyezés keserédes illata ülepedett le az utcák közepén tátongó kráterek mélyére. Gyönge klórgáz rebbentette meg a hamutól szürke fák fonnyadó lombját. Belekapott a lány ritkuló, szőke hajába, míg ő nagyot lélegzett a gázmaszk alatt. Ábrándozó, hályogos tekintetét az égre függesztette, és figyelte, ahogy az ózonpajzs nélküli égbolt megtelik suhanó meteorokkal, vörös fénnyel árasztva el a láthatárt.

7.

A szél valamikor éjszaka indulhatott meg, mindenesetre reggel már istenesen fújt. A horizonton lilás fény derengett, amerre a Negyedik Számú Központi Csillag kaptatott föl az égre. Az Első és a Második már teljes fényében ragyogott, a Harmadik azonban sűrű ködbe burkolózott. Mat mordult egyet, mikor kinézett az ajtón. Neki persze pont arra kell mennie, és a köd esőt ígér. Na, mindegy, ha menni kel, hát menni kell – gondolta, és elindult. A nehézkes gravitációs térben alig lépett kettőt, mikor az égen ciklámen villám futott át, és valóban megeredt az eső. A súlyos csöppek szinte koppantak a köpenyén és a kalapján, egyre sűrűbben. Mat csak ment, bár a szeme előtt egyre homályosabb volt a világ, míg végül nem látott mást maga körül, csak szürke maszatot. Ekkor érte utol Lil hangja:

– Drágám! Összecserélted az olvasószemüveged a savállóval!

8.

Élő holtköltők ébredése

Elkallódó emlékezet ragacsos útvesztője – csizmám a sárban tapod, hajamat ágak tépázzák. Fekete, elszakított fürtjeimmel szél játszadoz, könnyemet eső maszatolja. A vér a szívemből a bordáim közt talál utat. Az ólmos lé végigcsorog a mellemen, alább a hasamon, és a combomon, majd a felázott talajba szivárog. A nehéz, kesertől és fertőzéstől mocskos cseppeket a föld beissza, egész a pokolig érnek. A szív nem dobog többé, ázottan és falfehéren állok a temető kapujában. Nehéz gránittömbök magasodnak fölém, ormótlan vaskapuk dőlnek a viharnak, kőkeresztek vigyorognak rám a párafüggönyön át. Villám hasít a testembe, de nekem ez már nem árt: halottabb nem is lehetnék.

9.

Hajnal az öbölnél

Sűrű köd ült meg a magas sziklafallal határolt félkör alakú öböl fölött, s a horizont mögül épphogy kibukkanó nap aranyló hidat alkotó sugarai különös fénnyel játszottak a lassan gomolygó vízpárán. A tenger hullámai még álmosan közelítették meg a szirteket, a víz csöndesen morajlott a magasra törő falak között. Az éj árnyai, alaktalan lényei már visszahúzódtak rejtett zugaikba, vagy a tenger mélységeibe, ahová ember nem juthat el. A sötétség kreatúráinak helyét lassan elfoglalták a nappal nem kevésbé különös teremtményei, akik mit sem tudtak éjjeli társaik sötétbe rejtett, ezüstfényű, szentségtelen titkairól. Nem úgy a köd, mely méltóságteljes lomhasággal emelkedett egyre feljebb a sziklák között, hogy tompítsa a nap szerteágazó sugarait az orom tetején elterülő városka lakói számára, s hogy hírt vigyen nekik: Előjöhettek, elmúlt a sötét. Ebben segítségére volt néhány madár is; lassú szárnycsapásokkal, óvatos, rövid rikkantásokkal jelezték a reggel közeledtét.

Békés, nyugodt, eseménytelen napnak indul ez is – gondolhatták a városka korán kelő lakói, feledve bizarr álmaikat, melyek nemrég még gyöngyöző verejtéket csaltak homlokukra, s még az ébredés utáni pillanatokban is groteszk árnyakat varázsoltak szobáik sötét sarkaiba. Azonban hamarost egy hajókürt sziklák által felerősített dübörgése törte meg hajnali merengésüket, s törölte ki szemükből végleg az éjjelről visszamaradt nyomasztó látomásokat. Nemsokkal később maga a háromkéményes gőzös is feltűnt a távoli horizonton nagy, szürkéskék füstgomolyagokat eregetve. Ám ezt már csak a félelmet nem ismerő, bátor őrök figyelhették meg a tenger mélységeibe vesző oromzat magasából.

Komótosan indult meg a forgalom a városka másik oldalán elterülő szántóföldek és erdők irányába, meg a délre lévő kikötő felé. Lovaskocsik, szamár húzta szekerek araszoltak a gyalogszerrel közlekedők között, ám mindezek sietve rebbentek szét a polgármester automobiljának közeledtét hallva. Újabb nap virradt hát.

10.

Temetői hajnal

A dombtetőn álló harangláb két kongása azt jelezte, hogy tíz perc múlva felkel a nap. A kockakövekkel kirakott hepehupás utacska melletti örökzöld sövény ágait megrezgette a korán kelő szél, vagy csak néhány késésben lévő örökifjú vámpírcsemete spurizott a földalatti búvóhelyeik felé, nehogy lekéssék a szokásos kapuzárást.

Jobbra, a magas kőkerítés felől, a kopaszodó, stöpszli temetőőr vonszolt két hullát a lábuknál fogva egy nagyobb kriptába, közben rezignáltan szitkozódott, mert a bal hulla folyton beleakadt valamibe. A talajmentén gomolygó ködtől meg nem látta a terepakadályokat, sőt az előbb még egy szemtelen zombit is arrébb kellett rugdosnia, mert laposkúszás közben elkezdte csócsálni a jobb hulla bal fülét. De az őr bátran megfenyítette a mohó bohó zombit, akin ezáltal állandósult a szemtelen állapot, mert amikor a hantok közt keresgélni kezdte az atrocitástól kipotyogott látószervét, egy fülesbagoly lecsapott a finom falatra. A tollas meg így lett szemfüles bagoly.

Persze a temetőőr csak azért viselkedett ily bátran, mert a heti adag leszállított hulláért nem csak egy aranyat kapott egy bentlakótól, hanem mert a lidérc a hatékonyabb munkavégzés okán mindig ráolvasott egy kisebb varázslatot is, ami megvédte a szolgaszintű élőhalottaktól.

A kopaszodó figura tehát elégedetten ráncigálta tovább a hullákat, miközben keleten felbukkant a nap, mely csillagászati jelenséghez egy lelkes sikítószellem adott művészien megkapó audióvizuális hátteret.