– Jól hallom, azt susogja a
mocsármenti nádas, hogy a Lidércek visszatérnek?
– Nem tudják ezek tartani a
szájukat, vagy akármijük is van pletykálkodásra. Még csak a túlvégén vagyunk,
és már megy a susmus...
– A téli álmot alvó Lidércfény
AKF felébred januárban?
– Januárban? Már most itt böködi
az oldalam, hogy foglalkozzak vele, pedig még csak december vége van. Hiába
mondom neki, hogy a türelem január végén AKF-et terem.
– Akkor a szokásos kérdés, amitől
a sportolók falramásznak. Milyen érzés újra a nyeregben főszerkeszteni?
– Jó. Bővebben: tök jó. Egyúttal
izgalmas, és újra kihozza belőlem az ezzel járó kreativitást; új és új ötleteim
támadnak... aucs! ...a folyóirat tartalmát és küllemét illetően.
– Van pontos adat, hogy hány író
és írás látott eddig napfényt a Lidécfény keretein belül?
– Ezt még eddig senki sem merte
összeszámolni. Az AKF-es megjelenésekről nem vezettünk folyamatos statisztikát.
(Hiba volt?) Tíz év alatt szerintem sok író még több alkotása jelent meg.
– Sokak – főleg kezdő, félprofi
írók – szerint kevés a megjelenési lehetőség, hiszen két ujjunkon meg tudjuk
számolni a jelenleg futó nyomtatott, rendszeresen megjelenő magazinokat,
folyóiratokat. Látsz rá lehetőséget, hogy a Lidércfény eddigi szerzőin kívül is
sokan fognak elárasztani jobbnál jobb novellákkal a szokásos zsánerekben?
– Igen, ezt én is így látom. Épp
ez volt az egyik motiváció az újraindításra. Sőt, nem csak az írók szerint,
hanem több szerkesztő szerint sem ártana a szénának (scénának, scene-nek? ;) ), ha
lenne egy egészséges verseny az amatőr irodalmi magazinok között. Ehhez persze
az kell, hogy legyenek ilyesféle magazinok, folyóiratok. A szerkesztőséggel
közösen nem csak reméljük, de bízunk is abban, hogy mind az online
felületünkön, mind pedig az AKF-ben több új név is felbukkan majd. Azt is
megbeszéltük, hogy igyekszünk a színvonalat növelni. (Többször megkaptuk
ugyanis, hogy pl. az online felületen igen nagy lyukak vannak a szűrőn.) Persze
az is lehet, hogy a végén inkább színkavalkád lesz belőle.
– Mik a közeljövőbéli tervek?
– Azt fundáltuk ki, hogy
lényegében visszatérünk az alapokhoz, és az AKF hasábjain főleg novellákat és
verseket közlünk. Egyelőre az elmúlt két év terméséből válogatunk, aztán
meglátjuk, hányan és milyen minőségű alkotást küldenek be havonta.
A borítókkal is óvatosabban
fogunk bánni; felkeressük a kiszemelt kép készítőjét, és a belső oldalon
bemutatkozási lehetőséget is felkínálunk a számára. Azt reméljük, hogy ezzel az
ügyes kezű grafikusoknak is tudunk egy kis teret adni, és talán szélesebb
körben ismertté tenni.
Aztán interjúkat is szeretnénk
alkalomadtán, vagy csak úgy, akár komolyabb nevekkel is – hiszen jelent már meg
nálunk Bán Mór és Harrison Fawcett interjú is.
Olyan tervünk is van, hogy a
hosszabb ideje működő, elismert internetes írástechnikai blogokkal
együttműködve írástechnikai rovatot indítunk, ha ezt ők is jó ötletnek
találják. (A szerkesztőségi ülésen jó ötletnek találtuk. Úgy véljük, kellenek
az ilyesfajta mankók a kezdő alkotóknak.)
Persze alkalomadtán minden
bizonnyal fel-felbukkanhat könyvajánló, akár előzetesen, ha hírét vesszük, hogy
valamely alkotónk novellája, kisregénye, regénye, verseskötete, képregénye
megjelenés közelébe kerül. Fogjuk is kérni, hogy ha a berkeinkből valaki idáig
jut, akkor bátran jelezze, hogy hírt adhassunk róla. (Mert ugye nekünk sincs
ezer szemünk és kezünk, hogy mindent és mindenkit nyomon kövessünk.)
Visszatérhet a Brekking Nyúsz
rovat, ahol releváns híreket, pályázatokat közlünk, előfordulhat, hogy egy jó
filmről, sorozatról is beszámolunk (esetleg darabokra szedünk, szétcincálunk
egy retteneteset), vagy épp kiakadunk egy zenei kultúrsokktól.
Ha pedig eljutunk valami
irodalommal foglalkozó, egyéb, a profilunkba / érdeklődési körünkbe illő
rendezvényre, nyilván arról is készül beszámoló.
Egyébiránt ezen rovatokba is
szívesen és örömmel várunk, fogadunk bárkitől anyagot.
Annak a lehetőségét is keressük,
hogy nyomtatásban is megjelenjünk, de ez már nem annyira egyszerű. (Igyekszünk
elkerülni a bürokráciát, ilyen-olyan hivatalokat, amelyek jelentősen megbonyolíthatják
és megnehezíthetik egy olyasféle kiadvány életét, mint az AKF.) Éppen ezért azt
találtuk ki, hogy továbbra is úgy készítjük el az AKF-et, hogy egy otthoni
nyomtatón is papírformát ölthessen. Ezentúl minden számban meg is jelenik, hogy
a megfelelő Creative Commons licenc alapján az újságot bárki nyugodtan
kinyomtathatja (akár egy digitális nyomdával is), és a kellő mennyiségben
sokszorosíthatja.
Augusztus környékén elkezdjük az
online felületet is átalakítani, megújítani. Kilenc év után (ugyanis épp 2010
augusztusában látott napvilágot a jelenlegi) igazán ráfér egy komolyabb
ráncfelvarrás. Azért csak akkor, mert Kapitány várhatóan addigra végez
jelenlegi felsőfokú szakmai tanulmányaival, tehát onnantól tud rá időt,
energiát szánni.
És végül, de nem utolsó sorban, a
2015 ősze óta kiadásra váró Simagöröngyösi Zombi Apokalipszis második kötetét
is végre hamarosan elérhetővé tesszük. (Ez is elmaradt a nyakamba zúduló
magánéleti teendők tömkelege okán.) Erről jut eszembe, ilyen irányú tervek is
szóba kerültek – mármint novelláskötet kiadása –, de ez már inkább hosszabb
távú projekt.
Végre! :)
VálaszTörlésSzuper 😊
VálaszTörlés