Trux Béla interjú - 2016. június

– Az Ünnepi Könyvhéten két megjelenő novelládat is dedikálod. Ez egy kis kikacsintás a következő regényed előtt?

– Így is felfoghatjuk, de nem volt szándékos. Igyekszem évente produkálni legalább egy novellát, ezúttal azonban nem készültem, mert gőzerővel dolgoztam az Eretnek című regényem befejezésén. Azonban úgy esett, hogy megkeresett Farkas Zoltán, a Főnix Könyvműhely tulajdonosa, hogy írjak a készülő Ajtók és átjárók című kötetbe. Megtisztelő volt a felkérés, képtelen voltam nemet mondani. Vancsó Évával a szerkesztés közepén jártunk, amikor üzent Szélesi Sándor az Ad Astrától, hogy írhatnék neki is valamit a Távoli kolóniák c. antológiába. Az ilyen kérésekre lehetetlen nemet mondani. Nehéz volt kilépni az Eretnek középkorából, stílust és műfajt váltani, de minden szempontból megérte. Szakmai gyakorlatként szintúgy, mintahogyan az Olvasók örömére is. Egyébként valóban jól jönnek ilyenkor a kisebb megjelenések, hiszen egy szerzőnek fontos, hogy a neve ismét köztudatba kerüljön az új regény megjelenése előtt.

– Az Ad Astra idei, Távoli kolóniák címet viselő novelláskötetében található az Otthon című írásod. Mondj róla pár szót!

– A sci-fi távol állt az aktuális lelkiállapotomtól, mert egész lényemmel a XIII. századi Magyarországra koncentráltam. Szerencsére Szélesi Sándor lökött rajtam egy nagyot, és onnan már könnyen ment az írás. Nehéz úgy beszélni róla, hogy ne áruljak el túl sokat, mert a téma már csak a kötet címéből is adódik. A történet egy távoli kolónián játszódik, egy fagyos felszínű bolygón, ahol a kutatók anomáliára bukkannak a jég alatt.

– A Főnix Könyvműhely Ajtók és átjárók című kötetében pedig A bánat könnyei jelenik meg. Ez az első fantasyd?

– Írtam egyet még valamikor középiskolásként, ami vagy bekerült az iskolaújságba, vagy nem − már nem emlékszem pontosan. Sőt, általánosban csináltam „lapozgatós” könyvet is. De elismert szerzőként valóban ez az első fantasym. Bár annakidején többek között Drizzt Do’Urden kalandjain, és a Dragonlance krónikákon nevelkedtem, szerzőként nem szeretek a klasszikusnak tekinthető sémákban mozogni. A bánat könnyei egy fiatal lányról szól, aki plátói vonzalmat táplál egy családos férfi iránt. Úgy tűnik, esélye sincs, ám ekkor egy vásári mutatványostól visszautasíthatatlan ajánlatot kap, amitől úgy érzi, végre a saját kezébe veheti a sorsát. De többet nem mondanék. Legyen elég annyi, hogy szívszorító történet.

– Általában a novellásköteteket kevesebben keresik, mint a regényeket. Szerinted miért van ez?

– Ha magamból indulok ki, akkor azért, mert jólesik elmerülni egy világban. Csodálatos érzés együtt lélegezni a karakterekkel, aggódni értük, és megélni az örömeiket. Ez semmihez sem fogható, és amikor véget ér, akkor nehéz elengedni őket. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, ezért is népszerűek a többkötetes regények. Ugyanakkor én személy szerint imádom a novellákat. Tökéletes társaim egy kád vízben ücsörögve, vagy egy utazás során. Vagy csupán olyankor, amikor nincs időm többre. Egy novellát olvasva nem tudjuk, hogy mire számítsunk – és pont ez benne a jó, vagy éppen az elrettentő. Éppúgy lehet hangulattörténet, mint mélyen szántó pszichológiai impulzus, vagy pusztán „csak” szórakoztató írás. Nem tudjuk előre, és ez bizonyos élethelyzetekben visszatartó erő. Az embernek jobban meg kell erőltetnie magát, hogy felvegye a ritmust, és a szerző gyakran gondolkodásra, önismereti elemzésre, és a dolgok átértékelésére készteti.

– A közelmúltban melyik elolvasott könyv nyerte el a tetszésedet, és miért az?

– Az utóbbi időben többnyire szakirodalmat olvastam. Ez nem olyan borzasztó, mint amilyennek hangzik, mert ha nem élvezném, nem csinálnám, vagy más témát választanék a regényeimhez. Na, pont ilyenkor jó egy novelláskötet.

– A közelmúltból melyik írásoddal vagy a legmegelégedettebb, és miért éppen azzal?

– Nem szeretek olyan munkát kiadni a kezeim közül, amivel nem vagyok elégedett. És ha én nem vagyok az, akkor az olvasótól sem várhatom el. A bánat könnyei és az Otthon két külön műfaj, ezért is volt nehéz kilépnem a saját világomból, hogy megírhassam őket. De éppúgy elégedett vagyok velük, ahogy az Eretnekkel is.

– Hogy állsz a készülő regényeddel?

– Befejeztem, a szerkesztőnél van. Apait, anyait beleadtam, minden szerzői tapasztalatom legjavát. Az Eretnek a XIII. századi Magyarországon játszódik, a főhőse pedig egy Domonkos-rendi novícius, aki inkvizítor mesterével azért jön az országba, hogy ellenőrizze a magyarság, és a közelmúltban letelepített kunok lelki és hitbéli állapotát. A fiatal fiú úgy lépi át a határt, hogy a magyarokról csupa rosszat hallott, és meglepődik, amikor ennek ellenkezőjét tapasztalja. A dolog pikantériája abban rejlik, hogy az Eretnek lényegében nem is regény, inkább útinapló. Egy középkori utazó kalandjai, annak minden stílusjegyével, mégis modern köntösbe öltözötten. A főhős egy számára idegen világban jár, ennek megfelelően beszámol az általa látottakról: a folklórról éppúgy, ahogyan a megélt kalandokról is. A kétkötetes Akkon után mást akartam, valami újat. Olyasmit képzelj el, mint Ibn Fadlan: Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról című írásában, amiből aztán a 13. harcos című film alapját képező regény is megszületett. Bár ez utóbbi már Michael Crichton munkája. Sokan kérdezik, hogy az Eretnek az Akkon folytatása-e? Nem az, de van kapcsolat a két történet között, ami majd a második kötetben csúcsosodik ki.

– Mik a közeljövőbeli terveid?

– Az Eretnek egy háromkötetes regény első felvonása, így ezt mindenképpen folytatom. De vannak közös terveink a Főnix Könyvműhellyel, és két, fiatalabbaknak szóló köteten is dolgozom.

Szélesi Sándor - Anthony Sheenard interjú -- 2016. június

– Közeleg az Ünnepi Könyvhét, ilyenkor mindig sűrűsödnek, felgyorsulnak az események. Neked mit jelent ez a pár nap minden évben a Vörösmarty téren?

– Egy hosszú és fárasztó munkafolyamat végét. A könyvhét előtti egy-két-három hónap rettenetesen megterhelő, és csak akkor lazíthat az író-szerkesztő, amikor már minden nyomdában van, azaz valamikor május végén. Akkor viszont kezdődik az izgulás: milyen lesz a könyv, hogy fog kinézni, mikor szállítja már le a nyomda?

Ééés aztán eljön a könyvheti csütörtök, kinyitnak a pavilonok, jönnek az olvasók, kollégák, barátok. Több hónapi munka érik be. Az már a felszabadulás ünnepe – ha szabad így fogalmaznom.

– A Főnix Könyvműhelynél jelenik meg a Csillagfényszövők című fantasyd. Kiknek írtad a regényt, kiknek ajánlod?

– Tulajdonképpen a fiamnak és a lányomnak írtam, meg egy kicsit önmagamnak. Időközben aztán a mese inkább mese-fantasy lett, tizenhárom, tizennégy év fölöttieknek, és tinédzserlelkű felnőtteknek. Figyelmeztetek mindenkit, hogy nincsenek benne vérfarkasok, vámpírok: a történet egy kislányról szól, aki az édesapját keresi mágikus világokon át. A kötet végén azonban az egész világa felborul, a valódi is. Maga a könyv is furcsa lesz az utolsó fejezetekre: a szövegek képbe szerveződnek, és más-más színben jelennek meg. A tördelő elég csúnyán nézett rám, szerintem a nyomdában is emlegettek párszor.

– Pokolhurok. Végül ezt a címet kapta a másik megjelenő regényed. Hosszú volt az út, amíg napvilágot láthatott a Pergamon Kiadó által?

– Hosszú volt megírni. 2004-ben kezdtem el, aztán a kérdés, amit fel akartam tenni benne az olvasóknak, időközben megszűnt kérdés lenni: a valóság túllépett az írói fantáziámon. Újra kellett írnom, keményebben, kegyetlenebbül. Nem tagadom, amikor elkészült, cseppet sem csodálkoztam, hogy a kiadók nem merik bevállalni. Volt, aki finoman fogalmazott, hogy „úgy érezzük, ez nem tartozik a portfoliónkba”, mások kicsit karcosabban. Mondom: cseppet sem csodálkozom, csak sajnálkozom, hogy sokan félnek a cigány-téma miatt akárcsak hozzányúlni is.

Szóval tíz évbe tellett, mire elkészült. Két éve kész, azóta ott feküdt a „fiókban”. Két év után végre találtam kiadót, és újra elővettem a szöveget, és megint csak változott. Ez a regényem nem a jövőben játszódik, hanem a jelenben. Úgy sci-fi, hogy valójában nem sci-fi, hanem egyfajta figyelmeztetés: nem kell gyűlölet ahhoz, hogy valakinek a halálát okozzuk, elég csak az előítélet, és abból viszont van elég itthon, Magyarországon 2016-ban.

– A Csillagfényszövők is megváltozott, mióta elkészült?

– A Csillagfényszövők nem. Csak stilisztikailag csiszolgattam az elmúlt két évben.

– Te szerkesztetted a Távoli kolóniák című novelláskötetet, ami szintén a Könyvhétre jelenik meg, az Ad Astra kiadó gondozásában. Mesélj róla, milyen lett? Egy könyvet megírni vagy szerkeszteni tart tovább? :)

– Megírni élvezetesebb… Komolyan. A szerkesztés sokkal-sokkal nagyobb munka. Tizenhat novella van a kötetben, de sokkal többet olvasol el, mondasz róla véleményt, beszélsz az íróval őszintén és néha keresetlenül. Aztán ha átírásra kerül egy-egy írás, azt újra el kell olvasni, újra meg kell beszélni. Gyúrni, formázni, néha nem is mondatokon, hanem egyes szavakon vitázni a szerzővel… És az összeállítás. Melyik melyik után jöjjön… Mi legyen a sorrend, hogy a novellák ne kioltsák, hanem erősítsék egymást, sőt egészet alkossanak úgy, hogy megannyi sztori, megannyi stílus... Hajaj! Amikor befejeződött a munka, három napig aludtam.

– Tervezel a közeljövőben olyan könyvet írni, aminek az ötlete már szintén régen érlelődik benned?

– Szinte csak olyat tervezek. A Galaktika kérésére elővettem egy régi ötletemet, amelyben a nők világuralomra törnek, de egy torontói hentes srác és elméleti fizikus öccse megállítja őket. Az a munkacíme, hogy Az ősanya-összeesküvés. Humoros lesz, naná. És tervezek egy Mysterious Universe regényt is, Négykezes plazmára és energiavetőkre címen, sőt, a tervezésen túl a fele már meg is van… csak be kellene fejezni. York Ketchikan első története, még javában dúl a gilleth-mutáns háború. Minden van benne, ami egy űroperettbe kell: idegen lények, kalózok, hatalomra törő hadúr és persze nők, akik belezúgnak a főhősbe… vagy nem, és inkább meg akarják ölni. De persze nem maradhat ki a Mysterious Universe jellemző misztikum és a kultúrtörténeti kapcsolódás sem, amely ezt a regényt most éppen a Vril társasághoz köti.

Ezek mellett változatosságképpen egy ál-történelmi regényt is a talonban tartok, aminek az ötlete két éve Dunaszerdahelyen fogant meg történelmiregény írók között valami hihetetlen finom csülökvacsora mellett… Zsigmond harca a törökkel adja ennek a könyvnek a hátterét, de egy sorát sem szabad komolyan venni. Majd ha elkészül, persze.

– A közelmúltban melyik elolvasott könyv nyerte el a tetszésedet, és miért az?

– A Távoli kolóniák… Sok jó magyar novella van benne. Na jó, azt azért tudod, ugye, hogy a könyvhét előtt amikor az ember a saját regényeit csiszolgatja, mellette novellákat ír, meg egy antológiát szerkeszt össze, akkor nagyon kevés idő van mást olvasni? Komolyan voltak esték, amikor olyan vörös szemmel feküdtem le aludni, hogy én megijedtem magamtól a tükörbe nézve…

De ha, mondjuk, visszanézek a tavaszra, akkor igazából biztosra megyek, merthogy lazításképpen Graham Greene könyveket olvasgattam, éppen azért, mert szeretem Graham Greene-t.

– Milyen novellát írtál szerkesztés közben?

– El sem hiszed. Fantasyt. A Főnix Könyvműhelynél megjelenik egy fantasy antológia Ajtók és átjárók címen, és felkértek, hogy írjak bele valamit. Így aztán tizenhat év után előkerült Monas apó, az én mogorva mackótermetű varázslóm. Egy élmény volt újra kalandba küldeni. Nem mondhattam nemet a felkérésre, de éppen csak bele tudtam sűríteni az időmbe.

– A közelmúltból melyik írásoddal vagy a legmegelégedettebb, és miért éppen azzal?

– Tavaly ősszel Erdős László ötletéből elkezdtem egy Sztálinról szóló könyvön dolgozni. Humoros, laza, a valóságot és a fikciót rafináltan ötvöző regényről van szó. Úgy terveztem, hogy két hónap alatt megírom. Hát nem. Öt hónapig dolgoztam rajta, de szerintem megérte… Rengeteg poén van benne. Némelyik egyenesen szembe jön, de nagyon sok finom, csak a történelmet ismerők számára észrevehető. És most már nem tudom megmondani, melyik a kedvenc jelenetem, Kádár születésnapja a Gundelben, vagy amikor Sztálin összefut Szolzsenyicinnel a Pére Lachaise temetőben, esetleg amikor névjegykártyát kap Bruce Willistől Los Angelesben, miután elmeséli, hogyan zajlott a találkozása negyvenöt májusában Hitlerrel.

– Min dolgozol most, mik a közeljövőbeli terveid?

– Most egy ötvenes években játszódó film szinopszisán dolgozom, pár nap és elküldöm a megrendelőnek. Aztán jön ugye a könyvhét, és utána vagy a Mysterious Universe-könyvön, vagy a Galaktikás regényen, esetleg egy 19. században játszódó történelmi regényen a Könyvmolyképzőnek. A könyvhét többek között arról is szól majd, hogy kiderítem, mihez kezdek a nyáron… illetve ősszel. Aztán persze bármi megeshet…