Szabó
Istvánt, Szakit, a Vain Parrots énekesét kérdeztem az
alábbiakban:
–
Mondanál pár szót erről a dalról?
–
Egy gyakran megénekelt téma – a felszarvazott férj esete –
feldolgozása, némileg szokatlan szókapcsolatokkal,
szófordulatokkal. A gyakori Miskolc-Budapest-Miskolc vonatozásaim
egyike alatt írtam a szöveget, nem személyes élmény
elszenvedésének hatására. A zenekar tagjai kérték, hogy a
korábban készült komorabb számok helyett valami viccessel
rukkoljak elő, és például ez kerekedett ki a kérésükből.
Persze a megcsalt szemszögéből ez továbbra is szomorú történet,
bár a dal szerint ennek nincs tudatában.
–
Véleményed szerint különbözik egymástól egy magyar és egy
angol szövegű dal hangulata?
–
Azt gondolom, hogy a magyar nyelv összetettebb, választékosabb,
mint az angol, bővebb szókinccsel. Emiatt mély, szöveg centrikus
dalt inkább magyarul lehet írni, mint angolul. Viszont a populáris
zene ritmikája miatt az angol jobban belesimul a zenébe.
Meggyőződésem, hogy például RnB-re magyar szöveget csak
ráerőszakolni lehet, teljesen idegen a magyar nyelv hanglejtésétől
ennek a típusú zenének a dinamikája. A magyar emberek döntő
többségének fogalma sincs, miről énekelnek a külföldi
dalokban, elég egy jó dallam, amire kijön valami egyszerű angol
szöveg és máris sláger itthon is. Nekem egyébként magyar
szövegírók közül Kiss Tibor, Varga Líviusz, Laár András és
Dolák-Saly Róbert az etalon.
–
Mióta létezik az együttes, hogyan alakultak a kezdetek?
–
A zenekar, még Old Wolves néven, 2007 végén alakult régi
barátom, Falvai Gábor garázsában, az ő ötlete nyomán.
Kifejezetten barátaink szórakoztatása volt az első és akkor még
egyetlen célunk a zenéléssel. Nem is játszottunk mást, mint
feldolgozásokat.
–
Ha jól tudom, az első koncertetek 2010-ben volt. Milyen emlékek
maradtak róla?
–
Vain Parrots néven valóban 2010-ben álltunk először színpadra,
de a debütálás 2008 márciusában volt, egy születésnap és
néhány névnap megünneplésének apropóján zenéltünk
cimboráinknak az azóta megszűnt Iposz büfében. Kétszer
játszottuk el a repertoárt, nem kifejezetten a kirobbanó siker
okán, inkább azért, mert hat dalból állt a tudományunk. Miután
elkezdtünk saját dalokat írni úgy gondoltuk, változtassunk
nevet, az első énekesnőnk Titi találta ki, hogy legyünk hiú
papagájok, ilyen néven biztosan egy banda sem található
kishazánkban. Nos, az internet tanúsága szerint az egész világon
sem.
–
Milyen sűrűn van lehetőségetek fellépésre, és ez miért
kevés?
–
Lehetőségünk sokkal több annál, mint ahányszor valóban
színpadra is állunk. Nehéz a próbákat összehozni a zenekari
tagok más jellegű elfoglaltságai miatt, próbák nélkül pedig
nem állunk ki közönség elé. Májustól feltehetően jóval
gyakrabban lehet majd találkozni velünk és hallgatni élőben a
zenénket.
–
Te abban a helyzetben vagy, hogy koncerteken kívül is van
lehetőséged sok száz ember előtt hallatni a hangodat. Bár
gondolom, azért sokan meglepődnének, ha akkor az hangzana fel,
hogy: gyere, ugrálj!
–
A 90-es évek közepétől voltam a DKSK meccsek szpíkere, Hatvani
Olivér barátom adta át a mikrofont, mikor ő lett a csapat
technikai vezetője. Azóta jó páran hallhattak már énekelni, de
azért nyilván sokkal többen vannak a lelátókon, akik nem
ismernek erről az oldalamról. Már gondoltam rá, hogy valamelyik
Aluinvent DVTK kosárlabda mérkőzés előtt a bemelegítő zene
élőben menjen, akár a Vain Parrots előadásában. Talán egyszer
megvalósul, és akkor a Diósgyőr kosárlabda indulónak szánt
dalocskánkban tényleg felcsendül a: gyere, ugrálj.
- - - - Megjelent a Lector magazin II. évf. 1. számában a SpiritArt Egyesület kiadványában 2014. júniusában
Nem értek a
zenéhez – csak szeretem. Nem tudom, mitől jó egy dal. Hogy mitől jó egy novella
– azt is csak sejtem.
Számos
koncerten megfordultam eddig – általában jókon és még jobbakon. Lelkesen
ordítottam több városban is holmi májmosós-zsákmányállatos refréneket,
osztottam egy lendületesebb zenekar véleményét, miszerint ez a mocskos élet, ez
a rohadt élet, ez a mocskos, rohadt, kurva élet, és (most) csak néz(t)em a
holdat, az alkohol forgat, ott van a testem, nincs, ami fáj, és tízezer álom az
álomhatáron, és voltam terrosta (vagyok), egy utolsó gyilkos, valamint afrikai
gerincesek fajait soroltam (párduc, oroszlán, gorilla) (makákó) Dévényi Tibi
bácsi retro diszkójában az idei Tolcsvai Borfesztiválon (de ezt az (egészet)
utolsót majd úgyis letagadom)… és többször láttam, hogy előttem egy démon
surran el haraggal.
Avagy egy
bekezdés erejéig most éppen ők jutottak eszembe, ezen művészek (is)
„inspiráltak az elmúlt évtizedek során, akik az éteri szubsztanciát képesek
voltak sztereó-élménnyé formálni számomra”. Amiből egy kicsit talán sikerült
visszaadnom A nagy zombifutamban – lásd később, ha majd végre megjelenik.
S ha már egy
koncerten Corner Stage színpada előtt talpam alatt ropogott a megsorvad nappal,
és felállt a bőrömön a szőr, (liba) kutya legyek, ha nem ez a kedvenc számom. (Bár
lehet egyéb befolyásoló tényező is, úgymint kedvező napfolttevékenységek,
megfelelő csillagállás (zárt térben is számít – legalább is azt mondta a
múltkor az asztronaulógusom), a koncertközönség kedvező összetétele, valamint
végül, de nem utolsó sorban az elfogyasztott sörök száma.)
Tehát nekem
ezért ez a kedvenc Progtyca számom.
– Neked melyik a kedvenc Progtyca számod?
– Barkóczi
Bence: Segíts látni. Ez a szám sikerült a leghatásosabbra. Mind szövegileg,
mind hangszerelésileg, mind pedig a témák tekintetében. Azt gondolom, ez a
legkiforrottabb, de mégis a legőszintébb szerzeményünk. Nem véletlenül adta a
címét annó az egész albumnak. Ráadásul a szóló külön kedvencem. Sosem éreztem
ennyire érzelmesnek egyik szólómat sem. Pláne, hogy ez egy „poénkodás”
eredménye egy itthoni demózás során. És annyira jól sikerült szerintem, hogy
amikor készítettük a lemezt, egy az egyben rámásoltam, mert sosem tudnám még
egyszer így reprodukálni. Tisztábban és pontosabban lehet, de így sosem.
– Zoller
Márton: Mindegyik közel áll hozzám, de persze azért vannak nagyobb kedvencek. Csdsz1,
Csdsz2, Segíts Látni, MonuMetal. Ezek voltak azok a dalok, amiket száz
százalékig a magaménak tudtam érezni. Olyan érzelmeket, vagy olyan lendületeket
közvetítettek, amikbe mindig nagyon könnyedén bele tudtam helyezkedni.
– Hogy alakult meg a zenekar?
– Z. M.: Mivel
én nem vagyok alapító tag, ezért magáról a zenekar alakulásáról sajnos nem
tudok sokat elmondani. Tudomásom szerint Viktor és Bence régóta ismerték már
akkor egymást, és zenéltek együtt közösen több formációban is. Aztán
elhatározták, hogy szeretnének együtt valami progresszívet alkotni. Innen a
zenekar neve. Nekem egy ismerősöm ekkor szólt, hogy alakulóban van egy zenekar,
és említette nekem a stílusukat. Aztán megtudtam, hogy játsszák a Dream
Theatertől a Forsaken című dalt, amihez énekest keresnek. Több se kellett…
– B. B.: Ez
meglehetősen hosszas sztori, de a lényeg, hogy elkezdtem megírogatni az első
dalaimat, és nagyon szerettem volna ezeket megmutatni a nagyérdeműnek. Aztán
találkoztam Zakar Viktorral egy másik zenekar kapcsán, és ő is pont ezen a
szinten állt. Nagyon inspiráltuk egymást, és elterveztük, hogy megalapítjuk
álmaink zenekarát. Elkezdtünk tagokat keresni, és megalakult a Progtyca szépen
lassan, apránként.
– Milyen érzés volt először a színpadon?
– Z. M.:
Körülbelül olyan lehetett, mint amikor először próbáltam két lábon járni
csecsemőkoromban. Még nem voltam gyakorlott a színpadon, fogalmam sem volt,
hogyan kell beszélni a közönséggel, hogy mi az, amitől a közönség jól érzi
magát, és mi az, amitől én jól érzem magam. Egyébként ez olyan szintű lehetett,
mint amikor a fürdőszobában egyedül énekelsz valamit. Nem volt felépítve, meg kicsit
inkább magamnak énekeltem el a dalokat.
– B. B.: Először
a színpadon hatalmas érzés volt, de csak utólag gondolom így. Eleinte szerintem
az ember sosem képes feldolgozni azt, amit érez, és nem is képes kellően
értékelni. Olyan, mint a drog, vagy a szex. Egyszer megtapasztalja az ember,
hogy mit ad, onnantól kezdve nincs megállás.
– Melyik volt a legjobb koncertetek?
– B. B.: Én azt gondolom, hogy a 2012-es
Kocsonyafesztiválon való koncertünk vitte a prímet.
– Z. M.: 2012.
Kocsonyafesztivál, a Művészetek háza előtt. Úgy háromszáz ember volt jelen. Iszonyatosan
jó érzés volt, és akkor már azért valamivel felkészültebb voltam.
– Hogyan emlékszel vissza arra az időkre?
– B. B.:
Életem egyik, ha nem a legjobb szakasza volt. És nagyban befolyásolta a
rákövetkező életszakaszomat
– Z. M.: Hmmm…
Akkoriban csak ez volt, ami lelkesített, vagy éltetett. Szinte minden időmet,
energiámat, agykapacitásomat erre használtam. A dalszövegek, az énekdallamok.
Nagyon sokat jelentett nekem ez a zenekar. Néha még mindig tud fájni, hogy olyan
döntést kellett hoznom, hogy megváljak a csapattól. Ugyanakkor azt is tudom,
hogy ennek így kellett történnie. Tehát, ha még egyszer ugyanebben a helyzetben
lennék, ugyanígy döntenék.
– Mi történik veled mostanság?
– Zoller
Márton: Élem az életemet. Énekelni nagyon ritkán szoktam, szinte alig.
Gitározásra szoktam fordítani azt a maradék időt, ami egyetem és munka mellett
megmarad. Januárra ki is néztem magamnak egy gyönyörű gitárt.
– Barkóczi
Bence: Mostanság egy teljesen új zenekarban, a Frantic-ben zenélek. Ami most
újabb inspirációt ad, és nagyon élvezem. Elképesztően jól érzem magam itt, és
teljesen önmagam lehetek, amit a legnagyobb kincsnek tartok.
Végezetül Zoller Fruzsinát, A megsorvadt
nappal dalszövegíróját kértem, mondjon pár szót:
A „megsorvadt
nappal” kapcsán az első, amit meg kell említenem, hogy az eredeti címe „Úton
hazafelé” volt, amikor is a páromtól igyekeztem haza sötét utcák kacskaringós
kuszaságában (gondoltátok volna?!). A költemény több mint két éves, ezért az
érzelmeket nehéz felidézni, de szerencsére sikerült elkapnom egy hangulatot,
ami könnyíti a visszaemlékezést. Február
elején jártunk, még korán sötétedett, kicsit esett az eső, de épp tisztult az
ég. Könnyű szél söpörte a járda mocskát egyik kátyúból a másikba, a hold fénye
visszatükröződött a pocsolyákról. Talán ez az összkép (nem, nem a kátyúk)
teremtette meg a tökéletes környezetet egy sokak szerint sajátos hangulattal
rendelkező vers megírásához.
Akkoriban
Marci ikertestvérem a Progtyca zenekar énekeseként élte ki zenei kreativitását,
és szüksége volt egy szövegre, amit ráírhat egy (ha jól emlékszem, már meglévő)
dallamra. Kisebb-nagyobb csavarintások után végül megszületett a Progtyca első,
szöveggel rendelkező száma, amit aztán majdnem minden koncertjükön előadtak.
Emlékszem,
amikor meghallottam a tömeget, hogyan énekli együtt tesómmal az én versem
sorait, csillámpónit lehetett volna fogatni velem. Felspannolt lelki
állapotomban annyira megfeledkeztem a környezetről (csillámpónik), hogy amikor
a banda bemutatott a közönségnek (mármint engem, nem a középső ujját), lányos
zavaromban meg is tapsoltam magam (akarom mondani, őket). És ez az érzés nem
változott egyik koncerten sem, viszont fokozódott, amikor a zenekar elkérte még
egy versemet, aztán még egyet… és végül eljutottunk odáig, hogy Marcival
többször is összeültünk dalszöveget írni. A közösen elkövetett bűncselekmények
meglepően sikeresek voltak a későbbiekben.
A megsorvadt
nappal (Úton hazafelé) tehát forradalmi dolgokat indított el az életemben, és
merem állítani, hogy a Progtyca is örült neki, nem beszélve a rajongókról (a
banda rajongóiról, természetesen). Világhírűek ugyan nem lettünk, de élveztük
minden egyes percét az írásnak, a fiúk a zenélésnek, a tömeg pedig a koncerteknek.
Azt hiszem, tettünk valamit Miskolc jókedvéért.
Végezetül íme
az eredeti vers (*az utolsó versszak csak később került bele, és utána még
született jónéhány, de azok már csak átiratok):
Az utca kihalt
A hold visít
az égen
Az éj keze
eltakart
Egy démont a
térben
Suhognak a
drótok
Nyöszörögnek a
fák
Ködös
óhomályban
Siratják el a
mát.
Kopognak a
tetőn
Árnyékok a
fényben
Én e zordon
mezőn
Sétálok
merészen.
Talpam alatt
ropog
A megsorvadt
nappal
Előttem egy
démon
Surran el
haraggal.
- - - -
Megjelent a Lector magazin I. évf. 3. számában a SpiritArt Egyesület kiadványában 2013. decemberében
"Szeretek gúnyt űzni azokból a zenészekből, akikről
úgy érzem, hogy plagizálnak, vagy megsértik a zenét, mint művészetet, azzal,
hogy kizsákmányolják műveik szégyellnivalóan szánalmas verzióit." "A világsiker titka Amerikában az azonnaliság. Gyorsan ismétlődve belökni az agyakba, kis adagokban, hogy könnyebb legyen értelmezni. Azonnal, gyorsan, most, még több sajtos Nacho ízesítéssel. Most, ma holnap már nem lesz rá alkalom, mert jönnek a tegnapok, ez mind-mind csak eszköz minden egyén életében, aki igényli az önigazolást, a szórakozást és a társadalmi rituálékat. A művészetet, amely hosszan tartó értékeket hordoz, a tömegek és a többség nem értékeli." - Kurt
Cobain.
A közben eltelt évek alatt se változott ez a folyamat, sőt
napjainkban is gyakran észlelhető, legyen ez a művészet zene, képzőművészet,
vagy akár irodalom.
A minap fordultam elő egy énekesnő fellépésén, ahol
testközelből megfigyelhettem egy előadott dal a közönségre gyakorolt hatását.
Érdekes volt. Kezdődött az egyre terjedő vidám izgatottsággal, hogy most egy
igazi énekesnőt fognak hallani, egy olyan valakit, akinek ez a dala vezette
akárhány évvel ezelőtt a magyar rádiók lejátszási listáját – erre maga a
művésznő emlékeztette a publikumot. Miután felcsendültek az első akkordok (na
jó ez túlzás, inkább elindult a semleges háttérzene) egyre szaporodtak a
fókuszálatlan tekintetek, és boldog vigyor ült ki a hallgatóság túlnyomórészt
hölgy tagjainak arcán, mintha csak egy arra tévedt zenemanó kente volna be a
homlokukat mézzel kevert lószarral.
Én húsz másodperc alatt úgy harminc métert távolodtam
(szerencsére a fellépés a szabad ég alatt zajlott) és hirtelen erős késztetést
éreztem valami értelmes elfoglaltságot találni magamnak – még jó, hogy nálam
volt a fényképezőgépem. Így megosztom veletek ezt az érdekes fotót, ami nem
jöhetett volna létre, ha nem üldöz el a tetthelyről az a semmitmondó szövegű,
bárgyú, nyáltól csöpögő, tinglitangli atrakció, ami valahány évvel ezelőtt
vezette a magyar rádiók lejátszási listáját.
Ezen rövid felvezetés után pedig rátérek eme bejegyzés
lényegére, azaz megmutatok nektek pár olyan számot a jelen és a közelmúlt
zenei palettájáról, melyek nem üldöztek volna el olyan ellenállhatatlan erővel.
Hogy érdekesebb legyen a dolog, segítségért hívok pár
könnyű- és nehézzenei társulást, a Fürgerókalábakat, az Alvin és a mókusokat, az
Albert Einstein Bizottságot, a Progtycát, a Kispál és a Borzot, a Pál Utcai
Fiúkat, az Üllői Úti Fuckat, a Quimbyt, a Tankcsapdát, a Vad Fruttikat, a Maradékot,
a Juríjt, a Prosecturát, a Kiscsillagot, a Kimnowakot, a Rózsaszín pitbullt, a
DUSK-ot, és a Czemende zenekart.
A dalok témája természetesen a blogbejegyzés címében is szereplő
szerelem – csakhogy egyedi rávilágítással az emberiség ezen problémakörére.
Fellelhetők lent a dalszövegek is, hiszen nagyban hozzájárulnak a művészi
egészhez, valamint ha akad még valaki olyan hasonló botfülű pancser, mint én,
aki néha egy-két szót nem értek előadás közben, elkerülhetők a
félreértések/félrehallások. (Pár héttel ezelőttig például rosszul tudtam az
egyik Quimby szám szövegét – bár ez csak az én bénaságom.) Biztosan engem is zavarna, ha az emberek rosszul tudnák az én dalszövegeimet, de szerencsére én mindössze kettőt követtem el, az meg már régen volt, talán igaz se volt.
Valamint képekkel is illusztráltam nektek az eszmefuttatásomat. Ja, mindegyik fotót én követtem el saját kezűleg.
Kezdjük a Fürgerókalábak Szőrös lábú lány című alkotásával.
A zenekar időközben sajnos már megszűnt, így nosztalgikusan gondolok vissza
azokra a koncertekre, ahol élőben hallgathattam őket, és lelkesen daloltam az
első sorokban például a Bőrnadrág, a Cseresznyepaprika, vagy A bal herém szövegét. A következő szám
arra az életérzésre remek példa, amikor a hőnszeretett párunkat meg kívánjuk
változtatni, avagy apró ráhatással még tökéletesebbre formálni saját örömünkre.
Fürgerókalábak:
Szőrös lábú lány
Amikor megláttalak téged először,
nem gondoltam volna, hogy lábad merő szőr.
Gyönyörűszép virágmintás szoknyád alatt
sűrű, sötét szőröd csimbókokba ragadt.
Szeretlek szőrös lábú lány,
gyere fel hozzám ma délután!
Megsúgom legtitkosabb vágyamat:
hadd gyantázzam le a lábadat!
Szeretlek szőrös lábú lány,
gyere fel hozzám ma délután!
Megsúgom legtitkosabb vágyamat:
hadd gyantázzam le a lábadat!
A
következő dal egy ugyancsak már megszűnt zenekar szerzeménye, A honi
csillagászat fejlődése a Kispál és Borztól. Egyik kedvenc együttesem, első
albumukat még kazetta formájában sikerült beszereznem anno egy utcai árustól –
ha valaki emlékszik még a „hamis” kazetta árusokra abból az időből. Utána
persze jött sorban a többi lemez (cd, majd mp3), és persze nekem is volt
szerencsém többek között Miskolcon, Szegeden, Budapesten a tisztelt
nézőközönséggel együtt üvöltenem, vagy ordítanom, avagy teli torokból énekelni
– ez utóbbi legvalószínűtlenebb a háromból –, hogy „Zsákmányállat máját mosod egy névtelen patakban, körülötted olajfoltok
mézeskalácsszív alakban. És úgy nézed az arcod benne, mint régen a
céllövöldében az a lány, akinek lőttél egyet finom utalásféleképpen.”
Sajnos
a búcsúkoncertre nem mentem el, mert félő volt, ha megint szabadságot merek
kérni, akkor egyszerűen kirúgnak – ez bizony nagy hibának bizonyult, mert utána
két hónapra azért rúgtak ki, mert el mertem menni betegállományba.
A
lenti szövegközpontú alkotásban a főhős visszaemlékezik letűnt időkre, mikor
még volt olyan, hogy Föld (meg kaland, meg ilyesmi), mielőtt az új
hiperűrsztráda építése miatt lerombolták a vogonok…
Kispál
és a Borz: A honi csillagászat fejlődése
Nézem, ott a hold
Némi alkoholt
Fogok inni, hogy
Úgy legyen, mint régen.
Amikor ott ültem
Régi estében,
Nővel tó mellett,
De most valahogy nem megy.
Pedig a hold ma is ott van,
Ahol akkor megmutattam.
Felkelek a földről,
Leporolom magam.
Látod ott a hold,
Amott meg a nap van.
És itt jövök én is ám, és
Látom te sem vagy rest,
Elindulunk, miként az
Égen az a két test.
Azt gondolom, modelleztük,
Hogy mozoghat minden együtt.
A világűr az némi anyag,
Meg a semmi keveréke.
Mondtam még akkor este
Bele a lány szemébe.
De a kutatások mai fokán
Ezt már nőnek én nem mondanám.
Mer’ én akkor még jelentést
Kutattam jelenségben,
Körbejártam, megvizsgáltam,
De ma már csak azt nézem,
Hogy fénylik ma is a hold,
És eszembe jut, milyen fura,
Azt mondják, hogy régi rokon
A puna meg a luna.
Szerencsére
nem mindenki ugyanúgy éli át a szerelmet, így létrejöhetett az Albert Einstein
Bizottság Szerelem, szerelem című száma is, e válogatásban a legrégebbi dal,
ami a Kalandra fel! Című nagylemezük zárószáma – végcélú oldal 6. –, 1983-ből.
Természetesen
azóta többen feldolgozták, így már nekem is volt szerencsém élőben hallgatni az
Ági és a fiúk, valamint a Péterfy Bori és a Love Band előadásában.
A. E.
Bizottság: Szerelem, szerelem
Már megint itt van a szerelem,
Már megint izzad a tenyerem.
Minek? Minek? Minek? Minek?
Már megint csak őrája gondolok,
Már megint akarok egy jó nagyot…
Minek? Minek? Minek? Minek?
Már megint csak őt látom mindenütt,
Már megint csak őt hallom mindenütt.
Minek? Minek? Minek? Minek?
Szerelem, szerelem, szerelem,
Szerelem, szerelem, szerelem...
Köpni kell – Pű!
Köpni kell – Pű!
Köpni kell – Pű!
Köpni kell – Pű!
Már megint itt van a szerelem,
Már megint izzad a tenyerem.
Minek? Minek? Minek? Minek?
Már megint csak őrája gondolok,
Már megint akarok egy jó nagyot…
Minek? Minek? Minek? Minek?
Már megint csak őt látom mindenütt,
Már megint csak őt hallom mindenütt.
Minek? Minek? Minek? Minek?
Szerelem, szerelem, szerelem,
Szerelem, szerelem, szerelem…
Köpni kell!
Köpni kell!
Köpni kell!
Köpni kell!
Pű-pű!
Már megint itt van a szerelem,
Már megint izzad a tenyerem.
Minek? Minek? Minek? Minek?
Már megint csak őt látom mindenütt,
Már megint csak őt hallom mindenütt.
Minek? Minek? Minek? Minek?
Már megint csak őrája gondolok,
Már megint akarok egy jó nagyot…
Minek? Minek? Minek? Minek?
Szerelem, szerelem, szerelem,
Szerelem, szerelem, szerelem…
Köpni kell – Pű!
Köpni kell – Pű!
Köpni kell – Pű!
Köpni kell – Pű!
Ezután
a picit talán pesszimista remekmű után kiránduljunk egyet a punk zene világába,
következzen a Bizalom az Alvin és a mókusoktól. Bár koncert közben az eredeti
változat nagyobb hatást biztosít, azért az unplugged feldolgozás is
figyelemreméltóra sikeredett. Íme:
Alvin
és a mókusok: Bizalom
Olyan jó, hogy mi együtt. Tudod, hogy te és
én.
Együtt vagyunk békében ezen a földtekén.
Barátkozhatsz más lánnyal, engem nem zavar.
Hiszen bízom benned, nincs, ami felkavar.
De ha megcsalsz…
Én elvágom a nyakadat, szétkenem az agyadat,
Nem mész többet haza két lábon,
Szétrúgom a fejedet, levágom a két kezedet,
Kihúzom a beledet a kicsi szádon.
Te édes, te drága. A romantika hű szolgája.
Tudod, hogy te vagy nekem az univerzum
egyetlen Don Juanja!
És ha az utcán riszálja magát egy csámpás
szőke kurva,
Nem szólok, ha a seggét pásztázva tekinteted
elbambulna. Csak rajta!
Ezt jól jegyezd meg mielőtt egy másik segget
nézel:
Kurva szar, ha az üresen tátongó szemgödrön
át elvérzel.
Én elvágom a nyakadat, szétkenem az agyadat,
Nem mész többet haza két lábon,
Szétrúgom a fejedet, levágom a két kezedet,
Kihúzom a beledet a kicsi szádon.
Az
Üllői Úti Fucktól az Esküvőt választottam. Bár a Bocikámra is gondoltam, nem
csak itt találkozva azzal a problémával, hogy csak egy legyen, ne kettő, mert
akkor csak a késő éjszakába nyúlna a befejezés – ami persze így is a késő
éjszakába nyúlott. Úgy öt-hat napon keresztül.
Üllői
Úti Fuck: Esküvő
Csokor a kézbe, öltöny a testre,
Igen a szájba, fátyol a fejre.
Ráfeszül végre a gyűrű az ujjra,
Sose volt még ennyire durva.
Kéz simul kézbe, száj ragad szájra,
Nem hallatszik már a fog csikorgása.
Eddig pihentél, de holnaptól munka.
Sose volt még ennyire durva.
Asztalra pohár, tányérba étel,
Zabáld ki magadból azt, amit érzel.
Utolsó sansz volt, ezt mindenki tudja.
Sose volt még ennyire durva.
Mintha csak egy szekrénybe zártak volna,
Ahol apró kis üvegek
Finom kis mérgekkel a begyükben
Csak arra várnak, hogy téged tönkre
tegyenek.
Tükörbe nézel, két szemed véres,
Nem maradt más, csak a kis feleséged.
Valami megint a szívedet szúrja,
Sose volt még ennyire durva.
Nyakkendő bomlik, bugyi a földre,
Ugyanaz a bugyi marad örökre.
Átgondolod az egészet újra,
Sose volt még ennyire durva.
Keskeny az ágy, és könnyű az este,
Sóhajtva mászol a megszokott testre.
Fáradt már ő is, sokáig húzza,
Sose volt még ennyire durva.
Mintha csak egy szekrénybe zártak volna,
Ahol apró kis üvegek
Finom kis mérgekkel a begyükben
Csak arra várnak, hogy téged tönkre
tegyenek.
Sosem tudhatod meg,
Hogy mi lehetett volna belőled
Egy tisztességes élet végén.
Egymáshoz szoktok, ahogy az évek telnek,
Úgy mászik alád, mintha autót szerelne.
Titkos hibáid csakis ő tudja,
Sose lesz már annyira durva.
Sose lesz már annyira durva.
Mivel
a véletlenül idetévedt olvasókat még a Szőrös lábú lánynál elrettentettem, így
már jöhet egy szelídebb szám.
No,
melyik is legyen? Végülis, nekem mindegy… Csak a címe legyen vörös!
Quimby:
Legyen vörös
Hajnalban felkeltem vécére indultam így volt
Az előszobában kábultan hevert egy lány
Néztem hogy ruhája véres vagy csak vörös
pezsgő
Életem látom te véletlen itt maradtál
Alányúltam de most tényleg nem gondoltam
rosszra
A karomba vettem és a díványra fektettem őt
Ő azt álmodta hogy jó lenne ha valaki hozna
Még egy kis vért vagy egy pohárka vörös
pezsgőt
Nekem mindegy csak a színe legyen vörös
Mint a hajnal alja vörös
Legyen minden legyen vörös
Hát fogtam magam és kibattyogtam a szemközti
éjjelnappali közértbe
A polcról levettem egy üveg francia pezsgőt
Aztán visszasétáltam és látom ám
Hogy a lány a szoba közepén táncol egy
késsel
És én pezsgővel kínáltam őt mire ő
Nekem mindegy csak a színe legyen vörös
Mint a hajnal alja vörös
Legyen minden legyen vörös
Felrobban a nap a hold
A fejünk felett meghasad az ég
Hányszor mondjam neked baby
Hé hé hé legyen már elég
Arany csőrű héják köröznek
Ez már a vég
Nekem mindegy csak a színe legyen vörös
Mint a hajnal alja vörös
Legyen minden legyen vörös
Ennyi
lazítás után visszatérhetünk a zúzósabb zenéhez, az év legyen 1990, az album a
Punk and roll, és az a bizonyos punk zenekar a Tankcsapda – mert ugye mindenki
tudja, hogy annak indultak.
Tankcsapda:
Kis orosz lány
Hé kis orosz lány
Mit csinálunk ma este
Van veled néhány ötletem
Ne reménykedj
Nem fogod túlélni
Ha a telefonzsinórt a
Nyakad köré tekerem
Hé kis orosz lány
Ez itt a munka bére
Látod hogy újra
Remeg a kezed érte
Belőled ennyi elég
Üljünk le és igyunk még
Belőled ennyi elég
Üljünk le és igyunk még
Éjszaka fekszel
Nappal a gyárban állsz
De az ágyban bébi
Te vagy a legnagyobb ász
Szeretem ahogy csinálod
Annyira ügyes a szád
Kirúglak de
Sokat gondolok rád
Először
természetesen a Milliomos liliomost gondoltam megosztani veletek a Prosectura
önkéntes tűzoltó és lendületzenekartól, de találtam egy olyan felvételt, ahol a
szöveget megváltoztatták, és már akkor csakazértse, mert ez milyen megalkuvás
már. Legyen tehát egy másik hangulatos szám tőlük, a Barbie.
Prosectura:
Barbie
Azt mondják rám szadista állat
Pedig szerettem a Barbie babámat
Aztán levágtam a mellét
Abból lett a színpadkellék
Aztán eltörtem a lábát
Összevagdostam a hátát
Barbie Barbie
Aztán letörtem a karját
Jól megrugdostam a marhát
Aztán szétzúztam az orrát
Erre jó a lépcsőkorlát
Barbie Barbie
Azt mondják rám szadista állat
Pedig szerettem a Barbie babámat
Aztán elvágtam a torkát
Majd szórtam rá hintőporkát
Aztán kivágtam a nyelvét
Majd az összes látószervét
Barbie Barbie
Barbie
A
sorból természetesen Béla Bá se maradhat ki. Aki tolmácsolja nekünk az epikus
hős amerikai kalandját, nem más, mint a Rózsaszín pitbull. Vigyázat a dalszöveg
szókimondó, és tartalmazza szinte az összes vadnyugati klisét; az európai
szemnek hatalmas távolságot, poros úton döcögő gekkósszekeret, a szép
indiánlányt, az ellenséges földön való átkelést, a hosszú utazás monotonságát,
és egyéb kényelmetlenségeit, valamint a hatásvadász háttérfestményen magasló
hegyeket.
A
videoklip képi világa ellenben felvonultatja mindazt, ami az usában az összes
jó dolog, például a szebb jövő és a szabadság délibábjával odacsalt afrikai
vízilovakat, a túlsúlyos tinédzserpopuláció kedvenc játékát, a nagyon kövér,
lógó fülű nyuszikát, a mulenrúzsi táncosnőket, az ír háttértáncosokat, valamint
a világháború alatt agyelszippantott különböző nemzetiségű tudósok csapata
közreműködésével épített robotokat.
A
látszólagos ellentmondást pedig lazán feloldja a kislány rózsaszín kalapja, ami
természetes egyszerűséggel a pitbullra utal. Remélem ezzel is segítettem nektek
eme nagyszerű alkotás lényegének megértésében – vagyis, hogy a szerelem nem
ismer akadályt.
Rózsaszín
pitbull: Béla Bá a vadnyugaton
Béla bátyánk hajnaltájban indul a szekér
Ha jól haladunk estefelé már célhoz is ér
A vadnyugati tanyán vár egy csöcsös sziú
lány
Hát mutassa meg Béla bátyám, ne legyen
puhány
Eljutunk a hegyek mögé
Bassz oda a lovak közé
Apacsföldön visz az utunk
Tartsuk vissza most a hugyunk
Béla bácsi fején csákó
Elernyedve lóg a dákó
Várja már a sziú macát
Hogy állítaná fel a faszát
Hajnaltájban indul a szekér
Estefelé már célhoz is ér
Hajnaltájban indul a szekér
Estefelé már célba is ér
Béla bácsi hahotázik
A messzeségben hegycsúcs látszik
Közeledik már a tanya
Őt várja a sziú banya
Lelkében már nő a félsz
He nem működik, nem kefélsz
Mostmár mindkét keze remeg
Ó istenem hova legyek
Hajnaltájban indul a szekér
Estefelé már célhoz is ér
Hajnaltájban indul a szekér
Estefelé már célba is ér
Megérkeznek a tanyára
Rá is gerjed a banyára
Jól áll rajtad ez a tanga
Feküdj hanyatt Tank Araka
Lerepül már a kicsiny bugyi
Meredezik már a kuki
Sziú maca négykézláb
Magára rántja Béla bát
Üvöltés száll a hegyek fölött
Béla bácsi két comb között
Csodálatos a sziú maca
Béla bának áll a fasza
Béla bátyánk hajnaltájban hazafelé tart
Legszebb emlékei között őrzi a szíú csajt
Hisz hosszú idő után újra működik a kár
Így Béla bára még rengeteg vad orgazmus vár
A Jurijt is
kazettáról hallottam először, egy SZÍN koncertes nap estéjén. A Matróz című
számuk már első hallásra mély nyomokat hagyott bennem, csak hát az ide nem jó,
mert nem szerelmetes szám. Jöjjön akkor egy pár évvel frissebb szerzemény, a Kék
a pólóm.
Jurij:
Kék a pólóm
Én azt látom hogy itt vagy
És hallom is néha a hangodat
És figyellek a sötétben ha nem nézel éppen
Csak ez a szép csak ez az egészben
Én azt látom hogy látod
És érzem hogy érzed
Harmadik napja
Be vagyok baszva
De már nem
Nem fordulok vissza
Kék a póló rajtam
Fehér a gatyám
Elhagyott engemet a babám
És olykor csak azt látom
Hogy nem is szeretlek úgy igazán
Csak figyelni szeretlek sötétben téged
Csak ez a szép csak ez az egészben
Én azt látom hogy látod
És érzem hogy érzed
Harmadik napja
Be vagyok baszva
De már nem
Nem fordulok vissza
Kék a póló rajtam
Fehér a gatyám
Elhagyott engemet a babám
Élénken él
emlékeimben a Kiscsillag első fellépése a Sziget Fesztiválon, valami kisebb
sátorban. De később az is élményszámba ment, amikor Rátgéber Lászlót láttam
énekelni a színpadon.
Kiscsillag:
Légy szíves
Vigyetek el engem is lassúzni srácok
Vigyetek el innen mert nem jön ide más
Vigyetek el engem is lassúzni srácok légy
szíves
Külön ki szeretném hangsúlyozni srácok
Köszöni az anyám, hogy lassúztok velem
Aggódik hogy tél lesz jönnek majd a bálok
És én otthon nézem a hóesést
A tiszta folt az amikor a kiömlő vérre
Ráesik a hó és öt perc múlva nincs
A tiszta folt az amikor minden hófehérbe
öltözik
Az én szívem rántott hús de azon a bunda
Nem liszt nem tojás és nem is zsemlemorzsa
Az én szívem rántott hús de azon a bunda
magány
Vér és rettegés talán
És kinn már hull a hó
Pont jön a télapó
Értem és bálba visz a szánkó
És fülembe hajol
Egy táncosom hogy jól
Mozgok és megcsókol
Míg hóra rogynak kint a szarvasok
Vigyetek el engem is lassúzni srácok
Vigyetek el innen mert nem jön ide más
Vigyetek el engem is lassúzni srácok légy
szíves
Jó lenne ha nem füstölne simán csak úgy el
Jó lenne ha nem füstölne simán csak úgy
Jó lenne ha nem füstölne simán csak úgy el
Az én tyúkszaros kis életem
Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok
És mi is a jó abban ha sok a menekült
Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok
légy szíves
Az én szívem rántott hús de azon a bunda
Nem liszt nem tojás és nem is zsemlemorzsa
Az én szívem rántott hús de azon a bunda
magány
Vágy és rettegés talán
És kinn már hull a hó
Pont jön a télapó
Értem és bálba visz a szánkó
És fülembe hajol
Egy táncosom hogy jól
Mozgok és megcsókol
Míg földre rogynak kint a szarvasok
Következzen a
Kimnowaktól a Hol van az a nyár?
Kimnowak:
Hol van az a nyár
Hol van az a nyár,
Hol van az a szerelem drágám?
Szárnyaid már
A zaciban angyalkám
Aha baj van baj van hajba kaptál rajtam hát
lelépek
Ó nem találok szavakat hidd el s már nem is
keresek
Mi jöhet még
Te kezeidből etetsz ha gyűlölsz
Pokoli szép
Ahogy szerelmesen hátba szúrsz
Aha baj van baj van tejben-vajban a kés én
ebből nem kérek
Ó nem találok szavakat hidd el s már nem is
keresek
Tudom a szíved vérzik értem és könnyed
partot mos
Mikor egy startpisztollyal könnyedén lő
belém a forgó sors
Aha baj van baj van a torta habbal meg a
mesék na ég veled
Ó nem találok szavakat hidd el s már nem is
keresek
Tudom a szíved vérzik értem és könnyed
partot mos
Mikor egy startpisztollyal könnyedén lő
belém a forgó sors
Aha baj van baj van már a hajnal nem
melletted kelt fel
Ó nem találok szavakat hidd el s már nem is
keresek
Hol van az a nyár, hol van az a szerelem
drágám?
Hol van az a nyár, hol van az a szerelem
drágám?
Az A. E.
Bizottság után itt a második zenekar, akiket még nem láttam élőben, de ennek a
számnak a dallama gyorsan befészkelte magát a fülembe.
Vad
Fruttik: Nekem senkim sincsen
A buli íze a számban
Lányok neonruhában
Oldódnak a színpadon
Részeg vagyok nem is tudom
Mire jó ha jó ez
Ha az alkohol boldoggá tesz
Akkor az a kevés kis öröm
Is kihányva fekszik a kövön
Fáj a fejem a szívem túl nagy
És nem tudom nem tudom hol vagy
Forog a világ elfolyik minden
Nekem senkim de senkim sincsen
A torkom összeszorul
Járni alig bírok
Az útra napfény borul
Ha rád gondolok sírok
Nincs már miben hinnem
Ráuntam a tájra
Nekem senkim sincsen
Most látsz utoljára
Fáj a fejem a szívem túl nagy
És nem tudom nem tudom hol vagy
Forog a világ elfolyik minden
Nekem semmim de semmim sincsen
Itt
pedig az én egyik nagy szerelmem, a Pál Utcai Fiúk. Azok közé a zenekarok közé
tartozik, amelyek tizenéves korom óta végigkísértek. Ez a kedvenc videóm tőlük,
és nem csak azért, mert Lecsónak itt még tengernyi haja volt.
Pál
Utcai Fiúk: Nincs menedék
Mikor a nap leszállt a hegy mögött
A szívembe bánat költözött
És fájt úgy fájt
A városban a fények kigyúltak
A csend katonái visszavonultak
Hozzám
Az utcákat jártam a titkot keresve
És vártam hogy legyőzzön végre az este
Már
Tudtam hogy ennek is vége lesz egyszer
Egy öngyilkosnak nem kell a fegyver
És nem kell már a nyár
Aranyba foglalt minket az idő
De inkább kéne már egy igazi nő
Nekem egy igazi lány
Éjjel a vágyak mind elhulltak
Az álmok az agyból kiszabadultak
Hozzám
Rohad a hús és ma elhal a vágy
Egyedül mégis egyedül vagyok
Arccal a falnak fordulok
És megyek tovább
De csak a semmi vár
És most csak nézem a holdat
Az alkohol forgat
Ott van a testem nincs ami fáj
Tízezer álom
Az álomhatáron
Nincsenek órák és nincs akadály
A halál
Nem él
Mégis visszatér
Mint a nyár
Után hozzám
Az igazi tél
Fogynak az órák nincsen elég
Nézem a holdat nincs menedék
Tízezer álom tízezer év
Hiába minden mert nincsen elég
Menedék
Nekem
S hogy most kell vesztenem
Nem elég
Nekem
Semmi sem
Kedvesem
Ember a földön és ember az égen
Istent hívja de mind a sötétben
Vár
Túl sok a fény és túl sok az eszme
Jézus tudta de ő már messze
Jár
És ha fáj a szív majd nélküle élek tovább
Ha százezerből senki se tudja
Senki se érti hogy nem bírom már
Nem bírhatom tovább
Ide
sajnos nem tudok videót csatolni, mert nincs. Viszont sikerült megszereznem Richetől a dalszöveget, melyet máris megosztok veletek
És mégis van egy Dusk videó a világhálón: :D A Ne legyél durva.
DUSK: Kimegyünk a zöldbe szöveg: Szepi, Macska zene: Dusk Vasárnap, ha jó idő lesz Kimegyünk a zöldbe Sétálunk majd a fák alatt Leszarnak a madarak A fű között virág nyílt Hemzsegtek a bogarak Elkapott a szerelem Te lettél a végzetem Refr: Elég volt Elég volt Bébi belőled elég volt Bébi belőled Ennyi elég volt Szenvedélyesen csókoltál Éreztem a szerelem zamatát Szép voltál, jó voltál Elég volt, tűnj el már Fogtuk egymás kezét Szerettük egymást mindenért De mégis elküldtelek Mert megharaptad a nyelvemet
Ugorjunk napjainkra, és következzen a Progtyca, és a CSDSZ. Megjegyzem, nem is olyan nagy baj, hogy a július nyolcadikai koncertre nem vittem a fényképezőgépemet - talán vizes lett volna... Ilyen tekintetben a Corner Stage jóval biztonságosabb hely.
Progtyca: CSDSZ
Már véresre markoltam
Az acél pengét,
Már vicsorítottam
A fogam kitörték,
Már kész volt a mű
Becsaptál engem
Már hitetlenül
A jót elfeledtem.
Már acél vagyok
Bár fogam kitörtem
Már megmaradok
S a jó körülöttem?
Már vonyíthatok
Ha nem hallja senki
Már ábrándozok
Mert el fogok menni
Már bolyhosodik
A szerelem láza
Már agyonmosták
Már nincs!
Már kiharaptam
A féket magamból
Már kikapartam
Már nincs!
Már elégettem
A bosszúság estjén
Mert megéreztem
A mérget a testén
Már fuldokolok
Csak kapkodok érted
Már haldokolok
És te mégsem érted
Már kitéphetem
A csomót a szívből
Már üvölthetek
A vak sötétségből
Már sötét van itt
És nem látlak téged
Már reménykedem!
(A bánat eléget.)
Már zokogok én
Csak legyen már vége!
Már hajnalodé
(a bánat erélye.)
Már elfeledlek
Te kósza kis szellő
Már nem szeretlek
Te véletlen fertő
Már hajnalodik
Te ócska kis álnok
Már hajnalodik!
És én odébb állok.
Legyen az utolsó előtti zenekar a Czemende. Időrendben őket ismertem meg legkésőbb, idén februárban. Ám az a koncert igen emlékezetesre sikeredett, és nem csak azért, mert még nem láttam senkit se dudán játszani a színpadon. Ez a daluk nagyvonalakban arról szól, hogy szerencsés az a dudás/énekes/gitáros, akinek a babája is szereti a jó zenét.
Czemende: Dudám, dudám
Sok éve várok már
egy dudára
Végre eljött a
dudák dudája
Kell egy duda amit
fújok
És egy másik amit
fogok
Látom neked jó
dudád van
Játsszunk együtt a
meleg ágyban
Kipróbáltam sok jó
dudát
De nekem csak egy
muzsikált
Soká vártam az
igazira
Ettől olyan csuda
lesz a duda
Ettől olyan csuda
lesz a duda
Dudám dudám édes
dudám
Szeret engem az én
babám
Dudádm dudám édes
dudám
Szereti ő a
furlyám
Dudám dudám édes
dudám
Szeret engem az én
babám
Dudádm dudám édes
dudám
Szereti ő a
furlyám
Van egy dudám amit
fújok
Az ördöggel is
cimborálok
Cimborálok
mindenkivel
A pokol se nyel
engem el
Van egy nótám már régóta
A dudámnak jó
barátja
Szeret engem is ő
nagyon
Amikor a dudán
játszom
Amikor a dudán
játszom
Dudám dudám édes
dudám
Szeret engem az én
babám
Dudádm dudám édes
dudám
Szereti ő a
furlyám
Dudám dudám édes
dudám
Szeret engem az én
babám
Dudádm dudám édes
dudám
Szereti ő a
furlyám
Szereti ő a
furulyám
Zárásképpen pedig következzen egy megzenésített vers, Hell
István Hajnali ének című költeménye, a Maradék feldolgozásában.
