86. fejezet
Rontás-tükör képe visszaszáll
írta Vihartáncos
Átkot szórtál, magadra hívtad.
Halálát kívántad, hát megkaptad temagad.
Ártatlant, ki élhetne még, áldozád,
Vétlen könnyével osztani véget nem méltó halál.
Izzon hát a vád, az élet ellen fordultál,
Míg meg nem érted, míg az eleven meg nem bocsát,
Ezer esztendőn, s még száz halálon át
Teremjél romlást, bűzhödt sorvadást.
Magvad legyen kárhozattal teljes, gyümölcsöd rothadt hússal terhes;
Véred virága fesse feketére gyökered!
Tavaszod, ha megébred, ésszel végül-valaha, ha feléred
Értékét a létezésnek, akkor, és csakis akkor érjen szenvedésed véget;
S mikor felkészültél, hogy megismerd igazságát a világlétnek,
Bocsásson meg neked mindaz, akinek a múltad vétett!
Mind a földön fekszenek.
Eszméletlenek, sérültek.
A sodró erejű áramlat, a zuhanás összetörte őket.
Tamaris a térdei között kuporog.
Tejfehérré vakult szeme egyszerre lát mindent.
Múltat, változékony jövőt, s jelent.
Nehezen, mélyről, hörögve vesz levegőt.
Lucskos-véres, sovány, ideje fogyóban.
Vele szemben Marcus ül a térdén.
Végigtekint a körülöttük fekvő testeken.
Sápadt arcukon látja álmaikat.
Az Árnyak Forrása körbeveszi őket.
Lélegzete megtisztítja körülöttük a levegőt.
A mentor énekelni kezd.
- Elder grae, naadúr grae, solrún frory, marnyr frae, mirva, myrvur turae, dae...
A lány határozottan felel rá:
- Alt liv... kvilande... alt...liv... glimande...
S ahogy ezt ketten kezdik ismételgetni, ami eddig sötét vér volt, fénylő arannyá válik.
Szálai körbefonják a többieket, szemük felnyílik.
Varázslat viszi a dallamot, ami a torkukból tör fel.
Minden mindennel összefügg, az élet egyensúlyra vágyik.
A sárkánykígyót pedig, ahogy az utolsó kis karcolás is begyógyul, Tamaris visszafogadja átmeneti fészkébe.
Önmagába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése