77. fejezet
Hódolatom, Nagyvazze!
írta Early Moon
Puki rikácsoló hangon beszélt.
– Ha nem kezdesz el ordibálni a melledre tett megjegyzésem miatt, a trollok nem vesznek észre.
– Persze, azért is én vagyok a hibás, mert te moslék kis mitugrász vagy, aki csak kötekedni tud? – háborgott Sejhaj. – Inkább azt áruld el, mi volt ez a hókuszpókusz? Gondolatolvasó trollok tudtommal nincsenek. Láttam a varázsszikrákat, csak te varázsolhattál.
– Ne kiabálj, mert egy troll gyomrában végezzük. Jó, jó… tudok egy-két kisebb varázslatot. Nagy dolog?
– Micsoda? Egész életemben nem hallottam egy goblin mágusról sem. Most meg azt akarod nekem beadni, hogy kettő is létezik?
Puki felnevetett.
– Ilyen tudatlan bugris lennél, Sejhaj? Köztudott, hogy Jelentéktelenfalva egyetlen jelentős eseménye az évente megrendezett Éhezők Macskabőr Kikészítő Viadala, ami holnap kezdődik. Egy ismert varázshasználó, Kókuszpók honosította meg errefelé, amikor néhány éve itt nyaralt. Őt azóta is meghívják, mint mestert…
– Jó, értem, de hol találjuk azt a híres Hubulugát?
– A főtéren lesz. Nyugi már, csak nincs valami bajod a mi kis kapcsolatunkkal? Ne szomoríts el, én nagyon jól érzem magam veled.
Sejhaj olyat fújtatott, mint egy kanos sárkány, és rettentő nehezen fogta vissza ütésre lendülő karját. Meglepetésére Puki hozzátapasztott keze lassan lefelé csúszott a válláról, végig a karján, és összekulcsolódott az ő kezével. A kis goblin ezzel együtt lecsúszott a földre, és ott álltak Jelentéktelenfalva határában, kézen fogva.
Ezt a szégyent, gondolta Sejhaj. Nem évekig, hanem évtizedekig fogják röhögve mesélni a történetemet. Beértek az első kalyibák közé. A kalandozónő agyára mintha sűrű köd ereszkedett volna, egy szót sem bírt kiejteni, alig látta a falu házait. Ellenben Puki vigyorogva áradozott.
– Milyen jól mutatnak a kikészített macskabőrök a teraszokon és a kandallók fölött! Annyira hangulatos ez a település.
Sejhaj a ráboruló ködön keresztül egyszer csak meghallott két szót. Hódolatom, nagyvazze! Egy mellettük haladó ember suttogta hajlongás közben, és a kalandozó nőben felismerés gyúlt.
– Végig hazudtál! Én barom, bevettem a futóversenyes mesédet is. Most úgy megnyúzlak, mint jelentéktelenfalvai a macskáját.
– Csak semmi hirtelen mozdulat. Nemrég eszembe jutott, milyen varázslattal tudtam tegnap összecserélni annak a dombitörpének a kezét a lábával. Vigyázz, a mágia emberekre is hat!
Sejhaj ezzel egy időben lila varázsszikrákat vett észre a levegőben, és érezte, hogy a teste ledermed, mintha megfagyott volna. Még mindig nem hitte el, hogy a vakarék tetűfészek túljárt az eszén. Már akkor földbe kellett volna lapítania a moslék fejét, amikor először meglátta.
A goblin visszataszítóan vigyorgott.
– Már csak egy kérésem van. Ha valaki kérdezi, hogy jöttünk idáig, ne beszélj erről a huncut tapimágiáról, mert sose szabadulsz tőlem. Azt kell mondanod, szoros barátságban vagyunk, ezért kézen fogva sétálgatunk mindenhol, még a trollok erdejében is.
Sejhaj halkan sziszegte.
– Rendben, de ha ezután nem engedsz el, életcélom lesz, hogy megöljelek.
Puki beleegyezően kacsintott. A nő dermedtsége egy pillanat alatt elmúlt, ezután lassan baktattak Jelentéktelenfalva egyetlen utcáján, a kíváncsi, de tiszteletteljes tekintetek sűrűjében, amíg egy nagyobb kalyibához értek. A kopogtatásra erősen kopaszodó, nagyorrú ember jött elő mágusköpenyben.
– Hubuluga, kedves barátom! – tárta szét a kezét. – Úgy reménykedtem, hogy nem érsz ide alkonyatra.
A goblin mosolygott.
– Hiába. Megnyertem a fogadást, Kókuszpók – mondta, majd a kalandozó nőhöz fordult. – Meséld el, szívem, hogy értünk ide ilyen gyorsan.
Sejhaj azt hitte, szétrobban a dühtől.
– A nyakamba vettem – felelt szűkszavúan.
– Az én drágám – fűzte hozzá a goblin –, mindent megtenne értem.
A nő mosolyt erőltetett magára.
– Hát persze, de most nem zavarnék, bizonyára sok megbeszélnivalótok van.
– Szívem – sóhajtott a goblin –, minden pillanat gyötrelem, amit nélküled kell eltöltenem. Vegyünk érzékeny búcsút egymástól.
Kókuszpók tapintatosan bevonult a nagy kalyibába, Sejhaj fenyegetően nézett.
– Gyerünk, adj egy búcsúpuszit – mondta a goblin –, és mehetsz!
Amikor megkapta, a kalandozónő végre megtapasztalta a felszabadító érzést, amire egész nap vágyott: a karmos kéz elvált tőle. Gyorsan arrébb lépett kettőt, közben felmerült benne, hogy megpróbálja gyors mozdulattal kitekerni az aljas goblin nyakát, de félt a varázslatoktól.
– Hé, Hubuluga! – kiáltott a goblinra. – Áruld el, mi volt a fogadás!
– Kókuszpók tegnap este nem hitte el, amivel kérkedtem, hogy a jóseggű kalandozónővel kézen fogva érkezem majd a macskabőr kikészítő viadal előestéjére.
– A goblin vigyorogva tűnt el a kalyiba ajtaja mögött.
Sejhaj azon kapta magát, hogy fájnak az ujjai, annyira összeszorítja az öklét. Elindult a Száznevű város
felé, és megfogadta, hogy hátralevő életében messze elkerüli a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház környékét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése