Kedves Olvasó! Sorrendben a negyedik Lector Magazint tartod a kezedben. A jelenlegi számban a novellákra kívántuk helyezni a hangsúlyt – nyolc izgalmas történet, elbeszélés olvasható hat különböző szerző tollából. Főként ismét a fantasztikum birodalmában barangoltak íróink, ám ezúttal a poszt apokalipszis a vezérfonal, ami összeköti a történeteket. Természetesen mindezek mellett a régóta megszokott hírek, olvasónaplók, filmkritikák, interjúk, versek, illusztrációk és egyéb, kultúrával kapcsolatos cikkek is megtalálhatóak.
Akik egy ideje várják már a magazint, azok minden bizonnyal tudják, hogy a korábbi számoknál megszokott periodika helyett – némi csúszással –, ezúttal nem három hónap telt el a legutolsó megjelenés óta. Több olyan bürokratikus kötelességnek kellett eleget tennünk, amik sajnos teljes mértékben akadályozzák a konstruktív munkát. Sajnos ezek a kötelességek évről-évre egyre nehezítik a művészek tevékenységét. A törvényhozók elfelejtik, vagy nem akarnak róla tudomást venni, hogy a művészek nem aktatologatók. Támogatás helyett egyre újabb és újabb akadályokat gördítenek elénk. De nem adtuk fel, küzdöttünk pályázatokért, küzdöttünk a közhasznúságunkért, és közben mégis valahogy összeállt ez az anyag, hála a kitartó szerkesztőknek, íróknak, korrektoroknak és természetesen azoknak az embereknek, akik közreműködtek abban, hogy az egyesület adminisztratív ügyei is rendben legyenek. Reméljük, mindenkit kárpótol majd a tartalom, valamint a megnövelt terjedelem. Több mint hetven oldalra duzzadt a SpiritArt Egyesület folyóirata. Reméljük, tartalmas szórakozást biztosít majd, és annyi örömöt szerez, mint nekünk, akik megírtuk, szerkesztettük és csiszolgattuk.
Kellemes olvasást!
http://spiritart.hu/#index1.php?modul=cikk&mod1=mutat&id=1679&kezdes=0&szuloID=278
Tartalom
Hertelendy Anna: SpiritArt hírek
Láng Zsuzsanna: Chuck Palahniuk – Kísértettek (Olvasónapló)
Vass Sándor: Farkasének (Vers)
Mészáros András: Tolvaj Jamie (Novella)
Bukros Zsolt: A Világvége (Rozi a moziban)
Rozványi Dávid: Interferencia (Kávémesék)
Czinkóczi Krisztina: De viszont (Gondolatok)
Novák Gábor: A világbéke gerillái (Novella)
Vass Sándor: Ébredj (Vers)
Bukros Zsolt: Armageddon teória (Recenzió)
Novák Gábor: Beteg srác bebop (Novella)
Botta András: Beszélgetés Fazekas Attilával
Varga Tamás József (Craz): Jegenye Brúnó (Novella)
Tukszár György: Gaura Ágnes – Vámpírok múzsája (Olvasónapló)
Vass Sándor: A portya (Elbeszélés)
Varga Tamás József: Vain Parrots: Szemenszedett Szerelem
I. M. Brod: Aranyösvényen (Elbeszélés)
Mészáros András: Célkeresztben: Szélesi Sándor
Vass Sándor: Tükör és tükörkép (Novella)
Vass Sándor: Szabadok, foglyok... (Vers)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése