I. M. Brod: Automatikus visszavonulási technológia (Hogdney Smith történetek)

A NASA sajtótájékoztatója viszonylag csekély érdeklődés mellett kezdődött el. A sajtó képviselői már húsz perce felfalták a tormacsillagokkal díszített, űrsiklókat formázó sonkásszendvicseket, a majonézes salátát előbb nejlonzacskóba, majd azzal együtt az aktatáskáikba tették. Amikor Hogdney Smith, a Hivatal sajtóreferense a pódiumra lépett már csak néhány unatkozó riporter lézengett a helyiségben. Észre sem vették.

Hogdney Smith ötvenhét éves volt, alacsony és kopaszodó. Arca ráncos és szürke, gyűrött öltönye hajtókáján korpaszemek fehérlettek. Tekintetéből tompa, lemondó fájdalom sugárzott, egy évtizednyi aranyér okozta szenvedés bizonyítékául. Külsejét tekintve Hogdney Smith nem ütötte meg a sajtóreferensektől elvárható színvonalat, mégis egyike volt a NASA adminisztráció nélkülözhetetlen embereinek.

Bocsánatkérő ember volt, bár a névtábláján a Válságreferens kiírás szerepelt. Harminc éve szolgálta az űrhajózási hivatalt, kért már bocsánatot családoktól, az amerikai néptől, a kormánytól és a világtól. Szomorú arca, meggörnyedt válla, csendes hebegése pótolhatatlanná tette, senki nem tudott úgy elnézést kérni, mint ő.

– A Challenger legénységének hozzátartozói magukba roskadva ültek a teremben – emlékezett vissza a legszebb pillanataira Smith. Pszichológusok és orvosok hada tolongott körülöttük, hasztalanul. A bennük dúló fájdalom csak akkor enyhült meg, amikor ő lépett oda hozzájuk. Aztán a Columbia… Igen, a Columbia, talán az utolsó igazán hozzá méltó feladat... Micsoda idők, micsoda idők voltak!

Hogdney Smith körülnézett a teremben. Tom Pretty, a Post riportere néhány szikkadt pogácsát dobált a levegőbe, Gooffy Adams pedig az egyik kiállított rakéta modell oldalát firkálta össze. Adams öreg róka volt a szakmában, a Sunday Morningstar tudományos rovatvezetőjeként ott volt szinte az összes jelentősebb NASA katasztrófa bejelentésekor.

Hogdney Smith lelkében valami megpattant. Adams egy ufófejet rajzolt a rakéta törzsére. A válságreferens fejében összezavarodtak a gondolatok. Azzal kezdte volna a bocsánatkérését, hogy ismerteti a DART rendszer összetettségét és bonyolultságát. Az eszköz arra lett kifejlesztve, hogy az űrjárművek emberi beavatkozás nélkül kapcsolódhassanak össze. Potom száztízmillió dollárba került, Smith karrierjében kifejezetten olcsónak számított. Valami megváltozott az utóbbi időben. Egyre többször és többször kellett kudarcot bejelentenie, és elnézést kérnie az adófizetőktől. Valami megváltozott, de Hogdney Smith nem tudta hogy micsoda. Ahogy ott állt az emelvényen, hirtelen eszébe jutott hogy a DART száz méterre a célnak kijelölt műholdtól, hirtelen hibát jelentett. – Kifogyott az üzemanyag! A rendszer automatikus dokkolás helyett automatikus visszavonulást hajtott végre, majd olyan pályára állt, ami tíz év alatt a légkörbe vezeti, és megsemmisíti – villant át Hogdney Smith agyán, és ettől sírhatnékja támadt. – Miért én? – kérdezte magától. – Miért nekem kell ezt bejelentenem? Már csak ennyit érek? – Választ nem kapott, és tudta, hogy beszélnie kellene, de a riporterek ügyet sem vetettek rá.

Drake O’Conors torpedósat játszott egy bulvársajtóssal, a fotósok pedig egymás teleobjektívjeit próbálták elállítani. Szemmel láthatólag senkit nem érdekelt az ő bocsánatkérése. Hogdney Smith ekkor megvilágosodott és rádöbbent az igazságra.

Ezek megszokták!

Nem csoda, hogy a NASA milliódolláros tévedései már alig érdekelnek valakit. Minden hétre, hónapra esik egy–kettő.

Nem csoda, hogy a politikai döntéshozók ott nyirbálják meg a hivatal költségvetését, ahol csak tudják. A hidegháborúnak vége, az űr már nem kifizetődő: – Ha már fellövünk valamit, az ne jöjjön vissza, hanem csapódjon be az ellenség országába!

Nem csoda, hogy világ már unottan legyint az egészre. Az emberek csalódtak a tudományban. Évtizedek óta hitegettük őket, hogy van értelme dollár milliárdokat költeni az adójukból, közben pedig nem jutottunk előrébb. Ötven év alatt annyi derült ki, hogy marslakók nem léteznek, bár még ezt sem tudjuk határozottan kijelenteni – gondolta Smith, és rájött, hogy felesleges elnézést kérnie. Megfordult, és csendesen kisétált a teremből.

Ez nem csoda, csak tudomány.