2012. május 9., szerda

Christine Ardens: Váróterem


Noémi fáradtan nézett ki a konyhaablakon, miközben könyökével lenyomta a csap fogantyúját, hogy ne csöpögjön. Még le akart szaladni kenyérért is. Anna hamarosan hazaér a különóráról, és még nincsen kész a vacsora… Összegyűlt kicsit a házmunka.
Gyorsan felkapta elnyűtt pólója fölé a kiskabátot, magához vette a kulcsát és a pénztárcáját, majd kilépett a lakásból. A közért nem volt messze, csupán egy háztömbnyire kellett elmenni. A nő elgondolkodva, oda sem figyelve sietett az ezerszer megjárt útvonalon. Csak akkor pillantott föl, mikor a háztömb nem ért végett a szokott sarokban az újságosbódéval. Zavartan nézte az előtte húzódó, ismeretlen utcát, melynek két oldalán a jól ismert bérházak karikatúrái húzódtak egybefüggő tömbben.
Az egyenszürke háztetők cakkos széle felett valószínűtlen, avas szilvapuding árnyalatban játszott az égbolt. Zárt kapuk és ablakok sora veszett a végtelenbe, egyetlen átjáró, útkereszteződés vagy más kitérő nélkül. Noémi megperdült, de ugyanaz a látvány fogadta abból az irányból is, amerről jött. Tétován elindult visszafelé, aztán megállt.
Ez csak valami rossz álom – gondolta. Hasonlókat szoktam álmodni, most majd nem találok haza, és itt bóklászom, míg felébredek.
De nem ébredt fel, pedig még a karjába is belecsípett. Fájt.
Valaki szórakozik velem – volt a következő gondolata. Ez valami beugratós videó lesz, és ezek itt díszletek...


A novella megtalálható Czinkóczi Krisztina: Át-járók című kötetében, megjelenés 2014. SpiritArt Kiadó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése