74. fejezet
Ne piszkáld az alvó Sárkányt!
írta Vihartáncos
Tudja, hogy álmodik. Egy hatalmas, aranyszín mezőn sétál. A nap keresztülfénylik a fák lombjain, fénypászmákkal tarkítva a derékig érő füvet. Csodálatos ez a hely. Olyan békés. Olyan nyugodt. Láthatatlan madarak csivitelnek, és a lágy szellő, ahogy körülsimogatja... Ahogy sétál, tenyerét végighúzza gyengéden a füvek bóbiskoló tetején, meghitten járja át a létezés idilli érzése.
Felpillant a kellemesen kék égboltra és nyugodtan veszi tudomásul annak besötétedését. Elmosolyodik az előtte tornyosuló, fekete felhőn, a szél feltámadására boldogan, behunyt szemmel tárja ki a két karját...
Látja, hogy a lány álmodik. Pihentető az érzés, amit mesterségesen bocsátottak rá. Érzi az ereiben keringő narkotikumot, látja a folyamatos, lassú vérvételt. Tudja, mit akarnak művelni vele. Még nem késő. Ideje felébredni. A termetes árny Tamaris fölé emelkedik. Megvárja a kilégzését.
A következő belégzéssel pedig a sárkány fejest ugrik a meztelen mellkasba.
Tamaris életjeleit vizsgálja a szőkehajú, szemüveges nő. Üvegfallal elkerített helyen monitorok mutatják a stabil szívverést, az egyenletes légzést. Az eddig lassú szívritmus gyorsulni, az agyhullámok pedig erősödni kezdenek. A nő összevonja a szemöldökét. A lány elmosolyodik álmában, szemgolyói ide-oda úszkálnak a szemhéj mögött. Intenzív álom lehet... aztán félpillanatra elmegy a fény mindenhonnan és a páciensre kötött gépek hirtelen egyszerre kezdenek el villogni, csipogni és vijjogni.
A laboros visszanéz a lányra és lesápad. Tamaris vére a zsákban pillanatok alatt megfeketedik, mintha tintával vegyítenék.
Majd a szeme váratlanul felnyílik, és teste lökésszerűen felemelkedik a levegőbe.
Körülötte minden tárgy így cselekszik, mintha megszűnt volna a gravitáció, ami eddig a helyükön tartotta azokat. Az összes elektronikai berendezés elfüstöl.
A lány túlvilági hangja étereken keresztül zeng.
Vénáiból kihúzódnak a kanülök, karjain vékony vércsík csordogál, ahogy az ereje talpra állítja. Pupillái hatalmasra tágulnak, a sarkifény hidegével tündökölnek.
Lassan, de lendületesen lép a kijárat felé. Nem akadályozza meg ebben semmi. A szoba összes tárgya összetörten zuttyan le a földre.
Az egyetlen személy, aki tehetne ellene valamit, az asztal alatt kuporog és füleit befogva, elemi rettegéssel sikoltozik.
- Szörnyeteg?
- Nem. Csak egy tudatlan.
Tamaris elmegy az asztal mellett, el az alatta hisztérikus rohamot kapott nő mellett. Énekét egy percig sem hagyja abba, a kórterem üvegei darabokra robbannak.
Hosszú folyosóra lép ki. Vastag, bordó, aranyszegélyes futószőnyeg simul a talpa alá, körülötte a falak bordélyházra emlékeztetik a lányt. Egyik vége a sötétbe veszlik.
Másik végén viszont egy csoport fegyveres sorakozik fel vele szemben.
- Állj meg, vagy annyi ólmot kapsz a fejedbe, hogy...
A kis csapat vezetőjének hangja elcsuklik rettegésében, amint a lány rápillant. A Tamarist szolgáló erő kérdőn féloldalt fordítja a lány fejét.
- Szörnyetegek?
- Nem. Csak ostobák.
- Mi legyen velük?
- Ijesszünk rájuk.
Tamaris kegyetlenül torz mosollyal széttárja a karjait, majd háttal zuhan a padlóra. Úgy tűnik el a saját árnyában, mint aki vízbe merül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése