65. fejezet
Ahová lépek, árny terem
írta Vihartáncos
Elan fut. Szorosan a sarkában vannak. Amint kilépett az újabb árnyékból, egy sor lövedék csapódott bele a téglafalba. Azonnal a nyakába kapta a lábait, végignyargalt a piacon, majd kirohant a széles főútra. A folyamatosan körülötte fütyülő lövegek viszont visszakergették a sikátorokba.
Megpróbálja kicselezni az üldözőit, de mintha pontosan tudnák, merre fog felbukkanni.
Közben nem feledkezik meg a sebről sem a tenyerén: ha már az életéért futkos, legalább jó irányba tegye. Akár egy iránytűt a lányhoz, úgy követi vére zúgását, utat mutatva vele futnak versenyt az árnyak.
Leugrik egy lépcsősoron, de elszámítja a lépést és nekitántorodik a falnak.
Nincs lehetősége káromkodni, tüstént átesik rajta.
Megsebzett tenyerét fájdalmasan égeti az a vörös sáv, amiben megkapaszkodik.
Alatta a mélységes sötétség terpeszkedik, de a férfi egy percig nem töpreng azon, hogy honnan tudja, hogyha lezuhanna, soha többé nem kerülne elő.
Azon sem gondolkodik hosszan, miért oly ismerős neki mindez.
A sávon túli kiáltozások ugyanis elfeledtetik vele a pokoli fájdalmas sebet is.
Amennyiben a majom dilettáns, pluszban ízületi gyulladásos, úgy egy efféle majom kecsességével csimpaszkodik végig a vörös sávon, hogy egy lobotómiás gekkó ügyességével felmásszon a stabil talajra. Valami kiröhögi. Aztán másvalaki fájdalmasan felordít.
A ráfelelő szörnyüvöltéstől azonban kishíján visszazuhan. Ezt a hangot nagyon régen nem hallotta már.
És most sem akarta meghallani.
Azonnal a hangok irányába iramodik, hogy belecsöppenjen a világ legfurcsább verekedésének legkellősebb közepébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése