2013. január 6., vasárnap

Kelvin: Angyalka


Milyen szépen esik a hó, látod? Jó, hogy nincs annyira hideg. Gondoltam, hogy karácsonykor esni fog. Apu szerint olyankor nincs fagy. Nem tudtalak volna kiásni a fagyott földből. Így is nehéz volt, még szerencse, hogy ilyen kicsi vagy. Emlékszem, mikor Anya hazahozott a kórházból. Ugyanúgy aludtál, mint azon az estén, amikor rád találtak. Olyan voltál, mint bármelyik másik kisbaba, csak lila volt az arcod. Anyu nagyon sikított, és Apu próbálta lefogni, mert tépte a saját haját. Csak álltam a kiságyadnál, és néztelek. Furcsa volt így látni a kistestvérem, addig nem is szerettelek. Csak láttam, hogy Anyát mennyire bántja, hogy meghaltál, éreztem, hogy mennyire fontos vagy neki. Már egy hete eltemettek, Anya ott is rosszul lett. Apunak kellett megtartania, mert összeesett, mikor engedtek le a kis koporsódban. Azt hittem, be fog esni melléd, megijedtem, hogy ő is meghal. Apu később elmagyarázta, hogy aki csak elájul, az nem hal meg. Mondtam neki, hogy talán te is csak elájultál, hogy nem is haltál meg. Azt mondta erre, hogy te egy angyalka lettél, és a mennyországban vagy. Nem tudtam elképzelni, miként mehettél fel, mikor azt a sok földet rád dobálták, és láttam, ahogy az egyik ember még le is nyomkodta a lapátjával. Még jó, hogy közel van a temető, csak elszaladtam, és megnéztem, ott vagy-e. Én már elmehetek itthonról egyedül, azt mondták, sétáljak, amíg megjön a Jézuska. Meg akartam kérdezni, hogy te is jössz-e vele, de Anyu sírva kiment a szobából, és nagyon megsajnáltam. Apu tévedett, nem mentél fel a mennyországba, és angyalka sem lettél. Elszomorodtam, nem akartam, hogy Anya megint sírjon. Kiszedtelek a kis koporsódból, nagyon hideg voltál, de kicsi, beraktalak a hátizsákomba, és behoztalak ide, a csirkeólba. Ilyenkor biztosan nem jön erre senki, itt szoktam elbújni, ha egyedül akarok lenni. Tudod, mit? Meglepjük Anyáékat. Láttam a templomban, milyenek a kisangyalok. Neked nincs olyan szép, göndör hajad, de nem baj, Anyu így is szeretni fog. Na, várj egy kicsit! Látod? Ha így tekered ki a csirke nyakát, nincs is hangja. Kell itt lennie valaminek, apu sok dolgot pakol ide, mindenféle rozsdás szerszámokat. Nincs itt kés sehol, de találtam egy régi fűrészt, szerintem az is jó lesz. Könnyen le tudom vele vágni a csirke szárnyait, látod, milyen szép? Direkt fehéret választottam, az angyaloknak fehér a szárnyuk. Madzagnak is kell lennie valamerre… itt is van. Gyere, leveszem az inged, az angyalok mindig meztelenek. A hátadra kötözöm a szárnyakat, de elég nehéz, látom, hogy bevág a zsinór, de nem baj, hátha úgy kevésbé veszik észre Anyáék. Gyere gyorsan, lehet, hogy Anyáék már keresnek! Ideraklak az ajtó elé, de nem szabad, hogy engem is meglássanak. Na! Folyton eldőlsz, kitámasztalak pár téglával. Most becsengetek, aztán elfutok, és akkor azt hiszik majd, tényleg angyalka lettél. Anya örülni fog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése