70. fejezet
Időt az időnek
írta Vihartáncos
Kókuszpók aggódik. Tervei szerint a minden idők minden idejét mérő-mutató óra minden mutatójának az időmérésükkel ellentétes irányba kéne forognia. Ezt a kütyüt még Damien, a ZomBerry banda basszusgitárosa és - mint később kiderült - ösztönösen műszakizseni vérfarkasa szerkesztette össze Wendolin kedvesének, mikor a rókalány a portál kapun, a vele tartó dombitörpével együtt átlépett a kincses-kalandos szigetre. Csak az stimmelt, hogy egy szigetre kerültek. De hogy hova, miért és legfőképp: mikor, az már nagyobb kérdés volt és csupán az óra segítségével tudtak visszajutni.
Valami viszont most nagyon nincs rendjén - megint.
A passzívan álló, vagy épp, lustán kattogó mutatókra semmilyen káromlás nem hat, épp csak, hogy vállat nem vonnak. Nem indult még el az őket beindító esemény.
Pedig annak nemhogy eljött az ideje, de már jócskán el is múlt.
Mérgesen néz a macskából visszabőrváltott törpére.
Arra a dombitörpére, aki jelenleg a sarokban reszket, ugyanis a setét varázsló kinézetű setét varázsló köré telepítette az összes húsevő növényét, amik most mind nyálcsorgatva próbálják, cserepükből kikapaszkodva elérni a porhanyós húsú zsákmányt.
- Nos? - vonja fel a mágus a fél szemöldökét. Nem kell megmagyaráznia a kérdést, a törp tökéletesen érti.
- Hidd el, most kivételesen nem hazudok! A lánynak és a sárkánynak találkozniuk kellett volna és Elannak vagy ki a morcsáknyavalyának már hamarosan meg kéne érkeznie velük!
- Az idő relatív, kedves barátom. De vajon rég elmúlt, vagy még csak most lesz?
A törpe nem érti, hogy most egy általánosan kusza kérdés hangzott-e el, vagy konkrét fenyegetés.
Kókuszpók nem hagyja kétségek között:
- Utolsó hazugságod a te idődet pazarolja!
Előtte a vérpírpiros tulipán vigyorogva nyalja meg a száját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése