Szélesi Sándor - Anthony Sheenard interjú -- 2016. június

– Közeleg az Ünnepi Könyvhét, ilyenkor mindig sűrűsödnek, felgyorsulnak az események. Neked mit jelent ez a pár nap minden évben a Vörösmarty téren?

– Egy hosszú és fárasztó munkafolyamat végét. A könyvhét előtti egy-két-három hónap rettenetesen megterhelő, és csak akkor lazíthat az író-szerkesztő, amikor már minden nyomdában van, azaz valamikor május végén. Akkor viszont kezdődik az izgulás: milyen lesz a könyv, hogy fog kinézni, mikor szállítja már le a nyomda?

Ééés aztán eljön a könyvheti csütörtök, kinyitnak a pavilonok, jönnek az olvasók, kollégák, barátok. Több hónapi munka érik be. Az már a felszabadulás ünnepe – ha szabad így fogalmaznom.

– A Főnix Könyvműhelynél jelenik meg a Csillagfényszövők című fantasyd. Kiknek írtad a regényt, kiknek ajánlod?

– Tulajdonképpen a fiamnak és a lányomnak írtam, meg egy kicsit önmagamnak. Időközben aztán a mese inkább mese-fantasy lett, tizenhárom, tizennégy év fölöttieknek, és tinédzserlelkű felnőtteknek. Figyelmeztetek mindenkit, hogy nincsenek benne vérfarkasok, vámpírok: a történet egy kislányról szól, aki az édesapját keresi mágikus világokon át. A kötet végén azonban az egész világa felborul, a valódi is. Maga a könyv is furcsa lesz az utolsó fejezetekre: a szövegek képbe szerveződnek, és más-más színben jelennek meg. A tördelő elég csúnyán nézett rám, szerintem a nyomdában is emlegettek párszor.

– Pokolhurok. Végül ezt a címet kapta a másik megjelenő regényed. Hosszú volt az út, amíg napvilágot láthatott a Pergamon Kiadó által?

– Hosszú volt megírni. 2004-ben kezdtem el, aztán a kérdés, amit fel akartam tenni benne az olvasóknak, időközben megszűnt kérdés lenni: a valóság túllépett az írói fantáziámon. Újra kellett írnom, keményebben, kegyetlenebbül. Nem tagadom, amikor elkészült, cseppet sem csodálkoztam, hogy a kiadók nem merik bevállalni. Volt, aki finoman fogalmazott, hogy „úgy érezzük, ez nem tartozik a portfoliónkba”, mások kicsit karcosabban. Mondom: cseppet sem csodálkozom, csak sajnálkozom, hogy sokan félnek a cigány-téma miatt akárcsak hozzányúlni is.

Szóval tíz évbe tellett, mire elkészült. Két éve kész, azóta ott feküdt a „fiókban”. Két év után végre találtam kiadót, és újra elővettem a szöveget, és megint csak változott. Ez a regényem nem a jövőben játszódik, hanem a jelenben. Úgy sci-fi, hogy valójában nem sci-fi, hanem egyfajta figyelmeztetés: nem kell gyűlölet ahhoz, hogy valakinek a halálát okozzuk, elég csak az előítélet, és abból viszont van elég itthon, Magyarországon 2016-ban.

– A Csillagfényszövők is megváltozott, mióta elkészült?

– A Csillagfényszövők nem. Csak stilisztikailag csiszolgattam az elmúlt két évben.

– Te szerkesztetted a Távoli kolóniák című novelláskötetet, ami szintén a Könyvhétre jelenik meg, az Ad Astra kiadó gondozásában. Mesélj róla, milyen lett? Egy könyvet megírni vagy szerkeszteni tart tovább? :)

– Megírni élvezetesebb… Komolyan. A szerkesztés sokkal-sokkal nagyobb munka. Tizenhat novella van a kötetben, de sokkal többet olvasol el, mondasz róla véleményt, beszélsz az íróval őszintén és néha keresetlenül. Aztán ha átírásra kerül egy-egy írás, azt újra el kell olvasni, újra meg kell beszélni. Gyúrni, formázni, néha nem is mondatokon, hanem egyes szavakon vitázni a szerzővel… És az összeállítás. Melyik melyik után jöjjön… Mi legyen a sorrend, hogy a novellák ne kioltsák, hanem erősítsék egymást, sőt egészet alkossanak úgy, hogy megannyi sztori, megannyi stílus... Hajaj! Amikor befejeződött a munka, három napig aludtam.

– Tervezel a közeljövőben olyan könyvet írni, aminek az ötlete már szintén régen érlelődik benned?

– Szinte csak olyat tervezek. A Galaktika kérésére elővettem egy régi ötletemet, amelyben a nők világuralomra törnek, de egy torontói hentes srác és elméleti fizikus öccse megállítja őket. Az a munkacíme, hogy Az ősanya-összeesküvés. Humoros lesz, naná. És tervezek egy Mysterious Universe regényt is, Négykezes plazmára és energiavetőkre címen, sőt, a tervezésen túl a fele már meg is van… csak be kellene fejezni. York Ketchikan első története, még javában dúl a gilleth-mutáns háború. Minden van benne, ami egy űroperettbe kell: idegen lények, kalózok, hatalomra törő hadúr és persze nők, akik belezúgnak a főhősbe… vagy nem, és inkább meg akarják ölni. De persze nem maradhat ki a Mysterious Universe jellemző misztikum és a kultúrtörténeti kapcsolódás sem, amely ezt a regényt most éppen a Vril társasághoz köti.

Ezek mellett változatosságképpen egy ál-történelmi regényt is a talonban tartok, aminek az ötlete két éve Dunaszerdahelyen fogant meg történelmiregény írók között valami hihetetlen finom csülökvacsora mellett… Zsigmond harca a törökkel adja ennek a könyvnek a hátterét, de egy sorát sem szabad komolyan venni. Majd ha elkészül, persze.

– A közelmúltban melyik elolvasott könyv nyerte el a tetszésedet, és miért az?

– A Távoli kolóniák… Sok jó magyar novella van benne. Na jó, azt azért tudod, ugye, hogy a könyvhét előtt amikor az ember a saját regényeit csiszolgatja, mellette novellákat ír, meg egy antológiát szerkeszt össze, akkor nagyon kevés idő van mást olvasni? Komolyan voltak esték, amikor olyan vörös szemmel feküdtem le aludni, hogy én megijedtem magamtól a tükörbe nézve…

De ha, mondjuk, visszanézek a tavaszra, akkor igazából biztosra megyek, merthogy lazításképpen Graham Greene könyveket olvasgattam, éppen azért, mert szeretem Graham Greene-t.

– Milyen novellát írtál szerkesztés közben?

– El sem hiszed. Fantasyt. A Főnix Könyvműhelynél megjelenik egy fantasy antológia Ajtók és átjárók címen, és felkértek, hogy írjak bele valamit. Így aztán tizenhat év után előkerült Monas apó, az én mogorva mackótermetű varázslóm. Egy élmény volt újra kalandba küldeni. Nem mondhattam nemet a felkérésre, de éppen csak bele tudtam sűríteni az időmbe.

– A közelmúltból melyik írásoddal vagy a legmegelégedettebb, és miért éppen azzal?

– Tavaly ősszel Erdős László ötletéből elkezdtem egy Sztálinról szóló könyvön dolgozni. Humoros, laza, a valóságot és a fikciót rafináltan ötvöző regényről van szó. Úgy terveztem, hogy két hónap alatt megírom. Hát nem. Öt hónapig dolgoztam rajta, de szerintem megérte… Rengeteg poén van benne. Némelyik egyenesen szembe jön, de nagyon sok finom, csak a történelmet ismerők számára észrevehető. És most már nem tudom megmondani, melyik a kedvenc jelenetem, Kádár születésnapja a Gundelben, vagy amikor Sztálin összefut Szolzsenyicinnel a Pére Lachaise temetőben, esetleg amikor névjegykártyát kap Bruce Willistől Los Angelesben, miután elmeséli, hogyan zajlott a találkozása negyvenöt májusában Hitlerrel.

– Min dolgozol most, mik a közeljövőbeli terveid?

– Most egy ötvenes években játszódó film szinopszisán dolgozom, pár nap és elküldöm a megrendelőnek. Aztán jön ugye a könyvhét, és utána vagy a Mysterious Universe-könyvön, vagy a Galaktikás regényen, esetleg egy 19. században játszódó történelmi regényen a Könyvmolyképzőnek. A könyvhét többek között arról is szól majd, hogy kiderítem, mihez kezdek a nyáron… illetve ősszel. Aztán persze bármi megeshet…