Kilátástalanság
és remény.
E két érzés
keveredett Arianna szívében a Lebegő-Köd-hegység mélyére vezető sötét folyosón,
ami nyirkos volt és dohos. Ám Arianna tudta ez az egyetlen esélye megmenteni a
népét. Ha elbukik a háborúban a trollok győzedelmeskednek, akik egy mutáció
révén a napfényben is járhatnak. Így mindent és mindenkit elpusztítanak, ami
számára kedves.
– Mit keresel
itt? – visszhangzott a bosszúsan zengő morgás a csendben. Amikor a lány elérte
a folyosó végét, ami egy szemmel alig felismerhető, sötétségbe burkolózó
csarnokba torkollott, a semmiből pedig egy smaragdzöld szempár villant a lány
elé, aminek a közepén sárga kör izzott, mint a tűz. De ez nem ijesztette meg
Ariannát csupán megszeppent és megtorpant.
– Mit keresel
itt, te ember? – kérdezte ismét a hang gazdája barátságtalanul ráförmedve a
lányra. Kihangsúlyozva jelentéktelenségét, ami emberi létéből fakadt.
Válaszra
várva, de fejét elfordítva a lánytól egy tűzgolyót fújt ki, amely meggyújtotta
a csarnok közepén lévő mágikus gyűrűt. Így láthatóvá vált a sárkány zöld
pikkelyes teste, ami több mint öt méter hosszú volt, és helyenként aranyló
sárga szélű pikkelyek is tarkították. A fején pedig fekete rücskös dudorok
álltak ki. Arianna viszont a kezdeti meghökkenés után nem tántorodott meg a
sárkánytól. Hanem bátorsággal teli szívvel és felszegett fejjel lépett előre
egy lépést, mert tudta, hogy nincs mit veszítenie.
– Téged
Dragkalo.
Meglepődve
kapta a sárkány Arianna felé a fejét, és gyanakodva tanulmányozva az oda
merészkedőt. Hiszen sosem jött ide senki őt keresve a hosszú magányos évek
alatt.
– Miért?
– Segítség
kell. A te segítséged. A népem utolsó reménysugara vagy a trollok ellen, akik
elözönlöttek minket. Meg kell mentened bennünket – vetette bele magát Arianna a
mondandójába, és folytatta volna tovább is, azonban a sárkány félbeszakította.
– Hallgass te
ostoba! – förmedt rá Dragkalo. – Semmit se tudsz te oktondi gyermek! – fújt
közben egy füstfelhőt Ariannára, aki ennek ellenére állta a sárkány tekintetét,
bár köhögött a fojtogatóvá vált levegőtől.
– Mindent
tudok, amit tudnom kell – jelentette ki magabiztosan.
– Mindent? –
kérdezte a sárkány barátságtalanul. – Én, Dragkalo vagyok az utolsó sárkány az
emberek világában. A Lebegő-Köd-hegység egyetlen lakója, akinek kitépték a
szívét évszázadokkal ezelőtt. Ezzel kárhoztatva örök életre ebben a hegységbeli
csarnokban, ami a sárkányok erejének és mágiájának utolsó lenyomata. Ha tudnál
mindent, akkor itt sem lennél. Sosem léphetem át a Fenséges Hidat, ami kivezet
innen. Ha megteszem, nem létezhetem tovább a szívem nélkül. Így, te kis
taknyos, távozz a bajaiddal együtt!
Dragkalo
ezekkel a szavakkal küldte el Ariannát. Tovább nem is foglalkozva a lánnyal, de
megfordulva a farkával arrébb lökte a kijárat felé, hogy nyomatékot adjon
utolsó kijelentésének. Ő maga zsörtölődve indult eztán a Fenséges Hídhoz, ahol
mindig is sokat merengett a szabad élőlényeket figyelve a hegység körül.
– Nem! –
kiáltott Arianna, és felpattanva a földről hitetlenkedve nézte a sárkány. – Te,
aki mind közül a leghatalmasabb voltál. Az emberek védelmezője, a jóságos és
becsületes Dragkalo. Mondd, hogy lehettél egy gyáva, griff?
– Ne merészelj
egy griffhez hasonlítani! – horkant fel fejét Arianna arca elé tolva, mialatt
éles fogai kivillantak.
Dühében
összezúzott egy kisebb kődarabot is. De makulátlan becsülete miatt nem tépte
szét a lányt. A lányt, aki felszegett fejjel állt előtte eltökélten és mindenre
készen. A sárkány nem értette, miért nem képes megérteni, hogy nem tud neki
segíteni.
– Igen is
merészelek! Én, Aranyhajú Arianna, a Legolly ház sarja. Az utolsó, akiben az
uralkodó család vére folyik. Te, Dragkalo pedig az utolsó sárkány vagy e
világban, akinek mágikus hatalma van, és elég ereje a trollok pusztító
áradatának a megállításához.
– Legolly! –
kapott ismét haragra, miközben Ariannát a falig szorította, a dühtől egyre
jobban izzó tekintettel. – Nem tettetek semmit, amikor a fajtámat
lemészárolták, és engem ide zártak. Én ennek ellenére segítsek nektek?
– Ezért jöttem
– válaszolt Arianna összerezzenve, de mégis büszke tartással.
– Bátor vagy,.
Lady Arianna, a Legolly ház szülötte. De bátorságod mit sem ér. Ha akarnék se
tudnák segíteni. A Fenséges Híd éltem határa. Azon túl nem létezek. A trollok
kint vannak, így hiába volt utad a Lebegő-Köd-hegység mélyére.
– Önfeláldozó
is vagyok.
– Mit mondtál?
– kérdezte a sárkány meglepetten.
Arianna nem
válaszolt, hanem kikerülte Dragkalot, és a tűzgyűrűhöz sétált, mialatt
tekintete szinte beleveszett a fehéren lobogó lángokba.
– Tudom, ha
egy hajadon önként és bármiféle kényszer nélkül a mágikus tűzgyűrűbe veti magát
a szíve egy sárkányé lesz. Az a sárkány, így képes elhagyni a
Lebegő-Köd-hegységet a Fenséges Hídon át. Én, Arianna Legolly, megteszem ezt.
A lány közben
elindult a tűzgyűrű felé, ami szinte rabul ejtette a tekintetét. Szinte
megbabonázva a tűz játékától lépett fel az első lépcsőfokra, ami végzetének
helyéhez vezetett. Dragkalo némán nézte Arianna minden mozdulatát. Tudta mit
fog tenni, és döntését néma beleegyezéssel fogadta el. Így hagyta felsétálni a
lépcsőn, és nem állította meg, mikor belevetette magát a fehér lángokba, amik
maguk alá temették. Mikor a tűz lángjai kisebbek lettek, egy fényes, fehér
ruhás test emelkedett ki a tűzgyűrű közepéről.
– Megtörténik
– sóhajtotta a sárkány.
A fehér ruhás
alaki – aki Arianna volt – magasan a tűzgyűrű fölé emelkedett, egyre jobban
ragyogva. Dragkalo ekkor szembe állt a tűzgyűrűvel, és hagyta egybe olvadni
magát a lánnyal. A lánnyal, aki most maga felé vonzotta a sárkányt. Dragkalo
teste kezdett apró porszemekre bomlani, és Arianna lebegő fényes alakjába
áramlott. Mikor a sárkány végleg eltűnt a lányban, az visszaszállt a tűzgyűrű
közepébe, aminek a szélén pislákoltak már csak lángok.
– Dragkalo!
Dragkalo! – szólongatta aggódva a sárkányt.
Válasz
hiányában Arianna kilépdelt a tűzgyűrűből – kicsit sem furcsállta, hogy miként
is élhet, mert azt hitte nem sikerült feláldoznia magát a sárkány szabadságáért
–, és elindult megkeresni Dragkalot. Egyre jobban félt eközben, hogy a sárkány
nem akar neki és népének segíteni, így átlépte a Fenséges Hidat mielőtt újra
megtehette volna anélkül, hogy belehalna.
– Ne félj!
Sikerült megmentened, Arianna, a Legolly ház szülötte.
– Hol vagy? –
kérdezte megpördülve, és szemeivel közben a sárkányt kutatta, bár hangja
furcsán hangzott. Mintha a fejében lenne.
– Benned.
Eggyé olvadtunk a tűz és a mágia által. Innentől kezdve örökre egyek vagyunk.
Nappal sárkány, éjszaka ember. Együtt megmentjük a néped.
– Az írás
erről nem szólt – hebegte zavartan Arianna.
– Nem. Így lehetett
az áldozat önzetlen. Ha tudtak volna az emberek az örök halhatatlanságról,
sorra jöttek volna ide elnyerni azt. De nem válhattam volna velük eggyé, mert
nem önzetlenül cselekedték volna.
– Képesek
vagyunk megállítani a troll fenevadakat? – kérdezte felbátorodva.
– Igen.
– Akkor
induljunk máris. Egy percet sem késlekedhetünk.
Arianna,
testében a sárkánnyal, akivel összeolvadt, elindult a vissza az emberek utolsó
városába, ahol népnek maradéka várt rá vagy a halálra. Kivezető útja a
Lebegő-Köd-hegységből sokkal rövidebb lett. Nem kellett a szűk, sötét és
nyirkos folyosókon botorkálnia, hanem a Fenséges Hídon át távozhatott. Testében
lévő sárkány képességeit használva. Hiszen már egyek voltak, ahogy erejük is
egy lett, valamint tudásuk. Arianna eközben nyugalommal és eltökéltséggel a
szívében indult haza. Nem ellenkezve sorsával, ami Dragkalohoz kötötte immáron
örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése