Jakab Judit: A Lebegő-Köd-hegység titka

Kilátástalanság és remény.

E két érzés keveredett Arianna szívében a Lebegő-Köd-hegység mélyére vezető sötét folyosón, ami nyirkos volt és dohos. Ám Arianna tudta ez az egyetlen esélye megmenteni a népét. Ha elbukik a háborúban a trollok győzedelmeskednek, akik egy mutáció révén a napfényben is járhatnak. Így mindent és mindenkit elpusztítanak, ami számára kedves.

– Mit keresel itt? – visszhangzott a bosszúsan zengő morgás a csendben. Amikor a lány elérte a folyosó végét, ami egy szemmel alig felismerhető, sötétségbe burkolózó csarnokba torkollott, a semmiből pedig egy smaragdzöld szempár villant a lány elé, aminek a közepén sárga kör izzott, mint a tűz. De ez nem ijesztette meg Ariannát csupán megszeppent és megtorpant.

– Mit keresel itt, te ember? – kérdezte ismét a hang gazdája barátságtalanul ráförmedve a lányra. Kihangsúlyozva jelentéktelenségét, ami emberi létéből fakadt.

Válaszra várva, de fejét elfordítva a lánytól egy tűzgolyót fújt ki, amely meggyújtotta a csarnok közepén lévő mágikus gyűrűt. Így láthatóvá vált a sárkány zöld pikkelyes teste, ami több mint öt méter hosszú volt, és helyenként aranyló sárga szélű pikkelyek is tarkították. A fején pedig fekete rücskös dudorok álltak ki. Arianna viszont a kezdeti meghökkenés után nem tántorodott meg a sárkánytól. Hanem bátorsággal teli szívvel és felszegett fejjel lépett előre egy lépést, mert tudta, hogy nincs mit veszítenie.

– Téged Dragkalo.

Meglepődve kapta a sárkány Arianna felé a fejét, és gyanakodva tanulmányozva az oda merészkedőt. Hiszen sosem jött ide senki őt keresve a hosszú magányos évek alatt.

– Miért?

– Segítség kell. A te segítséged. A népem utolsó reménysugara vagy a trollok ellen, akik elözönlöttek minket. Meg kell mentened bennünket – vetette bele magát Arianna a mondandójába, és folytatta volna tovább is, azonban a sárkány félbeszakította.

– Hallgass te ostoba! – förmedt rá Dragkalo. – Semmit se tudsz te oktondi gyermek! – fújt közben egy füstfelhőt Ariannára, aki ennek ellenére állta a sárkány tekintetét, bár köhögött a fojtogatóvá vált levegőtől.

– Mindent tudok, amit tudnom kell – jelentette ki magabiztosan.

– Mindent? – kérdezte a sárkány barátságtalanul. – Én, Dragkalo vagyok az utolsó sárkány az emberek világában. A Lebegő-Köd-hegység egyetlen lakója, akinek kitépték a szívét évszázadokkal ezelőtt. Ezzel kárhoztatva örök életre ebben a hegységbeli csarnokban, ami a sárkányok erejének és mágiájának utolsó lenyomata. Ha tudnál mindent, akkor itt sem lennél. Sosem léphetem át a Fenséges Hidat, ami kivezet innen. Ha megteszem, nem létezhetem tovább a szívem nélkül. Így, te kis taknyos, távozz a bajaiddal együtt!

Dragkalo ezekkel a szavakkal küldte el Ariannát. Tovább nem is foglalkozva a lánnyal, de megfordulva a farkával arrébb lökte a kijárat felé, hogy nyomatékot adjon utolsó kijelentésének. Ő maga zsörtölődve indult eztán a Fenséges Hídhoz, ahol mindig is sokat merengett a szabad élőlényeket figyelve a hegység körül.

– Nem! – kiáltott Arianna, és felpattanva a földről hitetlenkedve nézte a sárkány. – Te, aki mind közül a leghatalmasabb voltál. Az emberek védelmezője, a jóságos és becsületes Dragkalo. Mondd, hogy lehettél egy gyáva, griff?

– Ne merészelj egy griffhez hasonlítani! – horkant fel fejét Arianna arca elé tolva, mialatt éles fogai kivillantak.

Dühében összezúzott egy kisebb kődarabot is. De makulátlan becsülete miatt nem tépte szét a lányt. A lányt, aki felszegett fejjel állt előtte eltökélten és mindenre készen. A sárkány nem értette, miért nem képes megérteni, hogy nem tud neki segíteni.

– Igen is merészelek! Én, Aranyhajú Arianna, a Legolly ház sarja. Az utolsó, akiben az uralkodó család vére folyik. Te, Dragkalo pedig az utolsó sárkány vagy e világban, akinek mágikus hatalma van, és elég ereje a trollok pusztító áradatának a megállításához.

– Legolly! – kapott ismét haragra, miközben Ariannát a falig szorította, a dühtől egyre jobban izzó tekintettel. – Nem tettetek semmit, amikor a fajtámat lemészárolták, és engem ide zártak. Én ennek ellenére segítsek nektek?

– Ezért jöttem – válaszolt Arianna összerezzenve, de mégis büszke tartással.

– Bátor vagy,. Lady Arianna, a Legolly ház szülötte. De bátorságod mit sem ér. Ha akarnék se tudnák segíteni. A Fenséges Híd éltem határa. Azon túl nem létezek. A trollok kint vannak, így hiába volt utad a Lebegő-Köd-hegység mélyére.

– Önfeláldozó is vagyok.

– Mit mondtál? – kérdezte a sárkány meglepetten.

Arianna nem válaszolt, hanem kikerülte Dragkalot, és a tűzgyűrűhöz sétált, mialatt tekintete szinte beleveszett a fehéren lobogó lángokba.

– Tudom, ha egy hajadon önként és bármiféle kényszer nélkül a mágikus tűzgyűrűbe veti magát a szíve egy sárkányé lesz. Az a sárkány, így képes elhagyni a Lebegő-Köd-hegységet a Fenséges Hídon át. Én, Arianna Legolly, megteszem ezt.

A lány közben elindult a tűzgyűrű felé, ami szinte rabul ejtette a tekintetét. Szinte megbabonázva a tűz játékától lépett fel az első lépcsőfokra, ami végzetének helyéhez vezetett. Dragkalo némán nézte Arianna minden mozdulatát. Tudta mit fog tenni, és döntését néma beleegyezéssel fogadta el. Így hagyta felsétálni a lépcsőn, és nem állította meg, mikor belevetette magát a fehér lángokba, amik maguk alá temették. Mikor a tűz lángjai kisebbek lettek, egy fényes, fehér ruhás test emelkedett ki a tűzgyűrű közepéről.

– Megtörténik – sóhajtotta a sárkány.

A fehér ruhás alaki – aki Arianna volt – magasan a tűzgyűrű fölé emelkedett, egyre jobban ragyogva. Dragkalo ekkor szembe állt a tűzgyűrűvel, és hagyta egybe olvadni magát a lánnyal. A lánnyal, aki most maga felé vonzotta a sárkányt. Dragkalo teste kezdett apró porszemekre bomlani, és Arianna lebegő fényes alakjába áramlott. Mikor a sárkány végleg eltűnt a lányban, az visszaszállt a tűzgyűrű közepébe, aminek a szélén pislákoltak már csak lángok.

– Dragkalo! Dragkalo! – szólongatta aggódva a sárkányt.

Válasz hiányában Arianna kilépdelt a tűzgyűrűből – kicsit sem furcsállta, hogy miként is élhet, mert azt hitte nem sikerült feláldoznia magát a sárkány szabadságáért –, és elindult megkeresni Dragkalot. Egyre jobban félt eközben, hogy a sárkány nem akar neki és népének segíteni, így átlépte a Fenséges Hidat mielőtt újra megtehette volna anélkül, hogy belehalna.

– Ne félj! Sikerült megmentened, Arianna, a Legolly ház szülötte.

– Hol vagy? – kérdezte megpördülve, és szemeivel közben a sárkányt kutatta, bár hangja furcsán hangzott. Mintha a fejében lenne.

– Benned. Eggyé olvadtunk a tűz és a mágia által. Innentől kezdve örökre egyek vagyunk. Nappal sárkány, éjszaka ember. Együtt megmentjük a néped.

– Az írás erről nem szólt – hebegte zavartan Arianna.

– Nem. Így lehetett az áldozat önzetlen. Ha tudtak volna az emberek az örök halhatatlanságról, sorra jöttek volna ide elnyerni azt. De nem válhattam volna velük eggyé, mert nem önzetlenül cselekedték volna.

– Képesek vagyunk megállítani a troll fenevadakat? – kérdezte felbátorodva.

– Igen.

– Akkor induljunk máris. Egy percet sem késlekedhetünk.

Arianna, testében a sárkánnyal, akivel összeolvadt, elindult a vissza az emberek utolsó városába, ahol népnek maradéka várt rá vagy a halálra. Kivezető útja a Lebegő-Köd-hegységből sokkal rövidebb lett. Nem kellett a szűk, sötét és nyirkos folyosókon botorkálnia, hanem a Fenséges Hídon át távozhatott. Testében lévő sárkány képességeit használva. Hiszen már egyek voltak, ahogy erejük is egy lett, valamint tudásuk. Arianna eközben nyugalommal és eltökéltséggel a szívében indult haza. Nem ellenkezve sorsával, ami Dragkalohoz kötötte immáron örökre.