Hantos Norbert: Buszkaland

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Villámpályázatának 1. helyezett alkotása

Üregi Ede buszsofőr komótosan felmászott a lépcsőn, belehuppant a puha, karfás vezetőülésébe, majd felhörpintett fél termosznyi kávét. Csak ezután érezte úgy, hogy végre működésbe lendül az agya. Megigazította vasalt ingén a névtábláját, a buszmegálló óráján ellenőrizte az időt, majd megköszörülte a torkát, és a mikrofonért nyúlt:

– Kedves utasaink! Hamarosan megkezdjük utunkat, kérem, fejezzék be a felszállást! Egyúttal felhívnám figyelmüket, hogy ha a jármű orrából lángokat látnának felcsapni, nem kell pánikba esni, ez a jármű rendeltetésszerű használatának a velejárója. Kérem, hogy dohányzó utasaink elöl foglaljanak helyet, ahol egyébként is sűrű füst várható! Továbbá…

Ede megfordult a sárkány nyakánál kialakított ülésében, ám a látvány belefojtotta a szót.

– Hol van mindenki? – kérdezte döbbenten, és lassú mozdulattal visszatette a mikrofont a helyére.

– Én itt vagyok – hallotta a sárkány mélyen dörmögő hangját, mire Ede elvörösödött.

– Tudom, hogy te itt vagy, Négyeshatos! Az utasokra céloztam. Miért nincs itt senki? – A saját kvarcóráján is ellenőrizte az időt, majd elővette a zsebéből a menetrendet. – Nem értem. Budapest, Északi pályaudvar, nyolc óra tíz perc. Most nyolc óra nyolc van. Csak nem faltad fel őket?

– Minek nézel engem, taxinak?! – fakadt ki a sárkány. – Én tisztességesen megfizetett busz vagyok!

– Hogyne – hagyta rá a sofőr. Körbenézett: a hangárnak is beillő, hatalmas acélkupola tiszta üvegtábláin beszűrődött a reggeli napfény, az egyik sarokban galambpár turbékolt, egy másikban újságpapírt zörgetett az üdítő huzat.

Csak éppen egy fia ember nem volt sehol.

– Amikor a főnök azt mondta, mostanában szívesebben járnak vonattal… nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos a helyzet! – Megvonta a vállát. Ha nincs utas, hát nincs utas! Fizetést attól ő még ugyanúgy kap, és feltehetőleg a jármű is megkapja a napi fejadagját.

– Na, indulunk? – kérdezte gyermeki izgatottsággal Négyeshatos, és repülésre készen kitárta a szárnyát. Ede azonban nyugalomra intette.

– Nono! Még csak nyolc óra kilenc van. Első a pontosság! Ezt már az előző munkahelyemen megtanultam.

– Azt hittem, első az utas.

Ede a homlokára csapott.

– Naiv teremtmény! Miért is állok szóba veled? Az rendben van, hogy menet közben a sofőrrel és a járművel beszélgetni tilos, de azt hiszem, ezt be kéne vezetni álló helyzetre is!

A sárkány ekkor felkapta a fejét, amitől a férfi, mivel még nem kötötte be magát, kis híján kiesett a székéből.

– Jön valaki! – kiáltotta Négyeshatos izgatottan.

– Óriási! Ahogy az én szerencsémet ismerem, egy takarító.

Mostanra azonban már ő is meghallotta a megállóban visszhangzó, sietős lépteket. Ede az órára nézett: nyolc óra tíz perc. Indulnia kéne. Ha elkésik, a járművel fogja megetetni ezt a pernahajdert, akárki legyen is az!

A sarkon végre felbukkant a léptek gazdája is, egy elegáns kosztümöt viselő fiatal nő, kezében aktatáskával. Lihegve a sárkány mellé állított lépcsőhöz rohant, és megkapaszkodott a korlátban.

– Ugye… nem… késtem… el? – zihálta.

Ede megcsóválta a fejét a naiv kérdés hallatán.

– Gondolom, Szegedig utazik.

– Igen. Itt a jegyem, tessék!

– Hurrá, Szeged! – örvendezett Négyeshatos, mire Ede a fejére koppintott.

– Az az egyetlen megállónk, te újgyík! Ne is hallgasson rá, hölgyem! Lelkes ifjonc, kicsit naiv. Bár kiválóan repül, igazából néha nagyon ostobán és bosszantóan tud viselkedni.

– Te vagy az ostoba – mondta keserűen Négyeshatos.

– Négyeshatos! Kikérem magamnak! Te csak egy félresikerült genetikai kísérlet eredménye vagy, a tömegközlekedés forradalmasításának gúnyolt közönséges busz, engem viszont egy több millió éves evolúciós folyamat hozott létre!

– Tehát az evolúciónak több millió évig tartott egy buszsofőr megalkotása?

Ede arca pulykavörös színbe borult, mire a nő megköszörülte a torkát.

– Nem fogunk elkésni?

A férfi felocsúdva a karórájára lesett:

– Atyaég, nyolc tizenkettő! Elkésünk! Indulás, Négyeshatos! – Ismét a mikrofonért nyúlt. – Megkérjük a tisztelt utasokat, kössék be magukat, de jó alaposan, és tegyék fel a szél ellen védő szemüveget, melyet az ülés alatt találnak! Köszönöm!

Négyeshatos időközben hátsó lábával odébb rúgta a lépcsőt, amely azonban ahelyett, hogy távolabb gurult volna, eldőlt a hatalmas lökéstől. Ede felsóhajtott, a nő pedig leült a sofőr mellé felszíjazott ülésre.

A sárkány néhány ugrással kint termett a hangárból, széttárta a szárnyát, és elrugaszkodott a földtől. Ede egészen mélyre süppedt az ülésébe, figyelte a sárkány tarkójára erősített műszereket, és közben folyamatosan utasítgatta Négyeshatost. Mivel a szél hangosan süvített, Edének ordítania kellett.

– Lassabban emelkedj! Kicsit jobbra! Ütemesen csapkodj, különben hamar elfáradsz!

– Mondja, kérem! – kiáltotta Edének a nő. – A Négyeshatos az járatszám, rendszám vagy név?

– Ez is, az is – felelte a férfi helyett készségesen Négyeshatos, mire Ede ismét finoman rásózott egyet a fejére.

– Kérem – fordult a nő felé a sofőr –, menet közben tilos a… ááááh, de mindegy is. – Legyintett. – Hogy hívják?

– Anna – felelte a nő. – Nehéz egy ilyet vezetni? – kérdezte, amikor végre elérték az utazómagasságot, és Négyeshatos immár lassabban csapkodott. A szél süvítése is halkabbá vált.

– Hát, sok mindenre kell figyelni – töprengett Ede. – Sofőr nélkül valószínűleg lezuhanna. Vagy eltévedne. Ezért kellek én!

– Te is csak azért nem tévedsz el, mert van dzsípíeszed – motyogta Négyeshatos.

– De ne aggódjon, tapasztalt buszsofőr vagyok, van érettségim, és elvégeztem a repülőiskolát, és felsőfokú nyelvvizsgám van draconiumból.

– Egy szót se hallottam még tőled a mi nyelvünkön – dünnyögött ismét Négyeshatos.

– Mert sosem kellett használnom! – válaszolta neki Ede. – Akkor meg minek erőltessem meg magam? – Újra Anna felé fordult. – Szörnyűek ezek a mai buszok! Régen elöl morogtak, hátul meg büdösek voltak, de képzelje, ez azóta sem változott! Az viszont igen, hogy most már visszabeszélnek.

– Hát igen – mondta a nő. – Ezért is dolgozunk az új típuson. Itt vannak a tervek! – Lelkesen az aktatáskájára csapott.

– Parancsol? – meredt rá Ede.

– Tudja, az MTA Genetikai Kutatóintézetében dolgozom. Van egy új genomunk, amivel környezetbarátabb járműveket hozhatunk létre.

– Környezet… barátabb? – nézett hátra tágra nyílt szemmel Négyeshatos.

– Igen, növényeket eszik, de nem csak ez a fontos! Kisebb a szárnyfesztávolság, tehát kevesebb a fogyasztás és a fenntartási költség, a szén-dioxid kibocsátása a töredéke a mai legjobbnak, és ami a legfontosabb – intelligens, sofőr nélküli vezetést tesz lehetővé! Valamint teljesen EU-komfortos.

Anna a lelkes beszámolótól egészen kivirult, Ede viszont egyre sápadtabb lett. Nem látszott, de Négyeshatos is.

Ede, hogy a nő ne értse, draconiumul kezdett el suttogni.

– Tudod te, mit jelent ez?!

– Igen! Hogy mégis tudsz ezen a nyelven!

– Nem azt, te nagyra nőtt vágóhíd! Ha ez igaz, csakhamar elveszítem az állásom! Mehetek vissza pizzafutárnak, téged meg jó esetben visszaküldenek a katonasághoz, rosszabb esetben meg a tenyésztelepre!

– Nem volt ott olyan rossz – vigyorgott Négyeshatos, de Ede szigorú pillantására behúzta a nyakát, és inkább előre figyelt.

– A lényeg, hogy meg kell szabadulnunk attól a táskától!

– De akkor ki kell fizetni a poggyászbiztosítást.

A férfi akkorát ordított, hogy Anna összerezzent ijedtében.

– Minden rendben?

– Persze, csak… a váltó rakoncátlankodik. Négyeshatos, egy picit gyorsabban, és balra! – Közben azon töprengett, hogyan juthatna hozzá ahhoz az átkozott táskához. – Ön is beszíjazta magát, ugye?

– Természetesen!

Ede felsóhajtott, és az állát dörgölte.

– Jól van, Négyeshatos, kicsit alacsonyabban és gyorsabban… – Majd ismét nyelvet váltott: – Aztán hirtelen fordulj a hátadra és vissza!

– Rendben, bár nem értem, miért.

– Csak maradj csöndben! Én vagyok a sofőr, én vezetek!

– Jól van – morogta Négyeshatos –, de ha egyszer én ülök majd a te nyakadba, én fogok dirigálni! – Azzal élesen bedöntötte a szárnyát, a hátára fordult, és lebegett egy kicsit. Mielőtt még vészesen zuhanni kezdett volna, visszafordult, majd újra normális tempóban folytatta útját.

Ede oldalra sandított, de a táska még mindig a helyén ült. Szerencsére a nő is; utast mégsem kellene elveszíteni.

– Bocsánat, légörvénybe kerültünk – magyarázta a férfi, és Négyeshatos fejére koppintott, mielőtt a sárkány még tiltakozhatott volna a hazugság ellen.

Jó öt perccel később Edének ismét eszébe jutott egy ötlet.

– Tüsszents! – szólt a járműnek.

– Hogy?! – csodálkozott Négyeshatos.

– Tüsszents!

– És mégis hogyan?

– Mit tudom én! Repülj el egy virágmező felett!

Négyeshatos megvonta a vállát, majd lassan lejjebb ereszkedett. Ede ezt azzal magyarázta, hogy a járműnek szüksége van egy kis levegőmagasság-változásra. Amikor egy búzatábla felett suhantak el, Négyeshatos nagy levegőt vett. A következő pillanatban remegés rázta meg a sárkányt, amit egy óriási rázkódás követett.

Ede határozott hangon utasította Négyeshatost, hogy repüljön feljebb, majd Annára nézett, és komoly képet vágott.

– Hölgyem, kénytelen vagyok megkérdezni, mi van a táskájában? Szigorúan tilos a járműre olyan tárgyakat felvinni, melyek irritálhatják a jármű szaglószervét, például élő virág, véres hús, nyers hús, sült hús, fagyasztott hús és ööö…

– Hát – Anna töprengő arcot vágott –, javarészt papírok vannak benne. Meg egy sonkás szendvics. A reggelim.

– Sonkás szendvics! – kiáltotta Ede, és a homlokához kapott. – Sonkás szendvics! Uborka van benne?

– Nincs.

– Sajt?

– Az sincs.

– Majonéz?

– Az van.

Ede az ég felé emelte mindkét kezét.

– Majonézes sonkás szendvics! Hallod ezt, Négyeshatos? Rettenetes!

– Az. Majonézes sonkás szendvics – bólogatott Négyeshatos, és úgy nézett a sofőrjére, mint egy idiótára.

– Hölgyem – mondta hivatalos hangnemben Ede –, sajnos el kell koboznom a táskáját, és lezárnom egy légmentes fóliába az utazás végig!

– Ó! A szendvics miatt?

– Pontosan!

Anna kinyitotta a táskát, és kihajította belőle a szendvicset. Ede úgy nézett a darabjaira hulló reggeli után, mintha reményének utolsó foszlányait vinné magával a szél.

– Majd eszem a büfében – mondta könnyed hangon a nő.

Nem lehetett mit tenni, a távolban már tisztán látszott a szegedi pályaudvar csarnoka. Ede kénytelen volt beletörődni, hogy vissza kell mennie pizzafutárnak, mert buszvezetői karrierje úgy törik hamarosan ketté, mint birkacsont Négyeshatos fogai közt.

– Lassan ereszkedj le, leszállunk! – hörögte Négyeshatosnak, és a mikrofonért nyúlt. – Kedves utasaink… Megérkeztünk a szegedi végállomásra. Köszönjük, hogy minket választottak… További kellemes utazást kívánunk munkatársaink és járműveink nevében!

A sárkány elegánsan leereszkedett a földre, majd komótosan besétált a csarnokba. Ede körbenézett, de miután itt sem látott senkit, kicsatolta magát, és szólt Négyeshatosnak, hogy hajoljon le. Lehuppant a padlóra, elrohant az utaslépcsőért.

– Te addig csak pihengess… – lihegte Négyeshatosnak visszafele jövet, miközben izzadva tolta a méretes eszközt. – Egyedül is el tudok bánni ezzel a vacakkal.

Négyeshatos kinyújtotta a karját, elkapta a lépcsőt és az oldalához állította.

– Köszönöm, milyen udvarias! – mondta Anna, és elindult lefelé a lépcsőn. – Mondja, sofőr úr, megtenne nekem valamit? Vigyázna a poggyászomra, amíg elrohanok a mosdóba?

Ede úgy dermedt le, mintha éppen most közölték volna vele, hogy megnyerte a lottóötöst. Amikor mereven biccentett, a nő elsietett, ő pedig felkapta a táskát, és ujjongva ölelte magához.

– Ez az! Sikerült! Négyeshatos! Megmenekültünk!

– Egy táskától? – érdeklődött a sárkány, de Ede most nem tudott haragudni rá.

– Égesd el!

– Tessék?! Semmisítsek meg egy poggyászt? Ezért mindkettőnket kirúghatnak!

– Teszek rá! Égesd el!

Négyeshatos felsóhajtott, majd kitátotta a száját. A felcsapó lángok pillanatok alatt szénné égették a táskát, és még a fémpadlót is megolvasztották egy kicsit.

Anna fütyörészve érkezett vissza, majd, meglátva táskája hamuit, döbbenetében elnémult.

A sofőr köhintett, majd ismét hivatalos hangnemben szólalt meg:

– Látja, hölgyem? Hiába dobta ki a szendvicset, a visszamaradó illatanyag inzultálta a jármű orrát! Mivel korábban figyelmeztettem önt, a következményekért a társaság nem vállal felelősséget.

Négyeshatos a fejét csóválta:

– Inzultálta? Szerintem ilyen szó nincs is…

– Kár, drága táska volt – mondta lehangolóan Anna. – Majd a cég kifizeti. De kérem, ne aggódjon a tervek miatt! Majd szólok a részlegnek, hogy küldje el faxon a másolatokat. Azért élveztem az utazást! Minden jót! – Azzal otthagyta a döbbent sofőrt és járművét.

– Kész – suttogta Ede. – Másolatok! Persze! Én hülye! Ostobább vagyok, mint egy busz! Te meg ne vigyorogj! – szólt rá erélyesen a sárkányra. – Mégis inkább vonatvezetőnek kellett volna jelentkeznem… Csak ne rühellném annyira a százlábúakat!

Az illusztrációt Kasza Magdolna készítette

A novella megjelent a Kalandok és kalandozók első kötetében, aminek harmadik, illusztrált kiadása ingyenesen letölthető a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház facebook csoportjából: https://www.facebook.com/groups/969480656518032/