67. fejezet
Kusza szálak szövedéke
írta Vihartáncos
Fedoran már-már helyben szalad. Lúkras az ajtót próbálja szemmel verni, legalábbis Aron erre a következtetésre jut, ahogy barátja már kettő perce nem pislog.
Marcus aludni látszik. Azt nem köti a többiek orrára, hogy gyakorlatilag az óvóhelyet teljes egészében képes érzékelni, legyen szó fényről, legyen szó árnyról.
Így abba sem avatja be tanoncait, hogy tökéletesen tisztában van a padlás túloldalán zajló eseményekkel.
Érzékeli a lényt, érzékeli a három órája katatón Tamarist. Úgy pulzálnak ketten felváltva, mintha csak egy lélegző testhez tartoznának. Tamaris tétova mozdulatot tett félórával ezelőtt a teremtmény felé. Olykor elmosolyogta magát. Szívverése az egekben volt, most legalább olyan nyugodt, mint aki békés álomban alszik. A padlástér lakója egyetlen egyszer vicsorította ki a fogait, amúgy a lassú, egyenletes légzésen kívül semmi mozdulatot nem tesz.
A férfinak erős lelkifurdalása van, hogy hazudott, gyakorlatilag mindenkinek, de főleg a lánynak.
Ha viszont nem téved, akkor a múlt megbocsátást nyer a jelenben.
Akkor talán megkapja a keserűen várt feloldozást.
A lány most elfordítja a fejét, mint mikor fülel.
Marcus csukott szemmel vonja össze a szemöldökét.
Tamaris szeme hirtelen felpattan és egyenesen a férfira néz.
A szó, amit kiejt a száján füllel nem hallható és nem is az ismert nyelven szól, viszont azonnal belevág Marcusba.
- Vaara!
“Veszély!”
Ekkor robban rájuk a rejtekhely. A védművek - Lúkras és Fedoran zseniális találmánya - azonnal működésbe lépnek és elzárják a behatolókat tőlük.
- Ezek mi a retkes morcsákhányást keresnek itt?! - üvölt Lúkras.
- Rohadjatok el, nyomorult nyavalyások! - Aron máris előkapja az árnyak közül a páros harci baltáját.
- Mi az a morcsák? - töpreng fennhangon Fedoran, miközben az íjára illeszt három, vörösen izzó vesszőt és azzal hat behatolóval végezne egyszerre - ha nem szaladna át rajtuk a vessző, mint a füstön.
- Mi a....? - nyögi.
Marcus sem tétlenkedik tovább. Mesterként nincs szüksége arra, hogy valaminek az árnyéka a közelébe vetüljön. Behívja köréjük a közelükben lévőket, hogy le tudjanak lépni a szorult helyzetükből.
- Az istenek egyenek a bélsaradból, jóember, Tamaris ott van fent, nem hagyhatjuk itt! - ordítja Lúkras.
Marcus ezzel mit sem törődik. Pontosan tudja, hogyha bárhol ezen a világon és még száz másikon a lány biztonságban van, az a sárkány mellett lehetséges. Elkapja a padlás felé felfutni igyekvő ifjú grabancát és korát meghazudtoló erővel áthajítja a falon.
Közvetlenül az ellenfeleik mellett bukkannak fel, és azonnal az eltüntetésükhöz látnak.
Pontosabban látnának. Képtelenek ugyanis megfogni őket. A veszély hívó szavára több árnyharcos is megjelenik, de minduntalan a semmit markolják meg, vagy rajtuk keresztül a falba, asztalba, kishíján egymásba vágják a fegyvereiket.
Marcus gyanút fog.
- Alastor! - üvölti el magát.
Válaszul körülöttük hátborzongatóan felröhög egy hang.
- Marcus! Nem mondom, jó ideig sikerült túljárnod az eszemen! Most viszont megvagytok mind! Adjátok ide a lányt, és talán életben maradtok!
- Anyád téged nagyon nem szerethetett, te ócska, senkiházi kutyafattya! - Így a válasz Aron szájából.
Hárman gyűrik le. Fedoran a levegőben lóg felakadt szemmel, enyhén rángatózva, akár egy kismacska az anyja szájában, miközben Lúkrast látszólag a semmi tartja satuszorításban.
- Alastor, engedd el őket!
- Dehogy engedem! Ők a biztosítékaim! - Így a hang, ami most lassan testet ölt a szemük előtt.
Ekkor felvijjog a vészjelző, ami rejtekjáraton való kéretlen behatolást jelzi.
- Vendégeket vársz? - vigyorodik el Alastor. Mikor nem kap választ, tőrét Lúkras oldalába vájja. A fiatal férfi felordít fájdalmában.
Iszonyú üvöltés rázza meg az egész óvóhelyet.
Tamaris, kölcsönzött földöntúli erejével szószerint tépi fel a padlástér ajtaját és csapja a szemközti falnak. Körülötte az éjnél is sötétebb füst gomolyog elő.
- Üdvözöllek, szépségem! - vigyorodik el Alastor.
Ekkor toppan be a “hívatlan vendég”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése