2019. október 27., vasárnap

Trux Béla interjú - 2019. október



Nemrég jelent meg a Főnix Könyvműhelynél legújabb regényed, A torony titka. Mesélj róla!

– A kiadóvezető, Farkas Zoltán eredeti felkérése egy lovagkorban játszódó ifjúsági regényre szólt. Egy olyan világ bemutatására, amiben szerzőként viszonylag otthonosan mozgok.
Mivel a magyar történelem lovagkorára nem egészen ugyanazok a szabályok jellemzőek, mint a Nyugat-európaira, ezért helyszínként a XIV. század eleji Dél-Franciaországot választottam. A torony titka három kisnemesi származású testvérről szól, akik egy olyan kalandba csöppennek, ami felpezsdíti az amúgy unalmas hétköznapjaikat. A testvérek látszólag egy-egy tipizált sémára illeszkednek. Van a legidősebb testvér, akiből majd lovag lesz, és a kor szokásainak megfelelően ő örököl majd mindent. Az öccse papi pályára készül, ami akkoriban a másodszülött fiúk boldogulásának egyik útja volt. És a húguk, akinek úrhölgyként kellene viselkednie… Csakhogy lélekben mindhárman kis lázadók, akik sehogyan sem bírnak megmaradni a számukra kijelölt társadalmi leosztásban, és inkább a maguk útját járják.
Ők hárman nyomoznak egy olyan ügyben, ami talán csak a fejükben létezik. A vár egyik tornyának felső ablakából éjszakánként olykor fény sugárzik, a lépcsőkön furcsa szag terjeng, és gyakran szokatlan hangok hallatszanak. Ráadásul mintha az édesapjuk is titkolna valamit a három testvér elől. Csoda-e, ha úgy döntenek, hogy a saját kezükbe veszik az ügy felgöngyölítését?
A cselekmény során, mintegy a háttérben, bemutatom a korra jellemző sajátosságokat: a kötelmeket és az elvárásokat, a lovagi neveltetést, az egyház mindenhatóságát, és a férfi központú társadalom női nemmel szemben tanúsított felsőbbrendűségi nézeteit, valamint a tanulni vágyás nehézségeit. Mindezt úgy, hogy egy mai gyerek számára is élvezetes maradjon, azaz megtalálja a számára ismerős kapaszkodókat, ugyanakkor átérezhesse egy másik „világ” problémáit és terheit. Ennek érdekében olykor úgy alakítottam a körülményeket, hogy azok némileg eltérnek a középkorban megszokottaktól.
Mindez azonban csupán a háttér. Mert a történet, ha nem is szájbarágósan, de az önmagunkba vetett hitre, kitartásra, családszeretetre és összetartásra nevel. Arra, hogy miképpen álljunk ki magunkért és a szeretteinkért, még akkor is, ha saját félelmeinkkel kell szembenéznünk. Ez az igazi bátorság.

Mennyiben más ifjúsági regényt írni?

Egy ifjúsági regény szerzőjének hatalmas felelőssége van. Egyszerre nevel, oktat és szórakoztat. Sokkal inkább, mint bármely más író. A szöveg, a történet, a mögöttes mondanivaló hatással van a gyerekek szellemi fejlődésére, mindarra, ami olvasás közben tudat alatt az elmében zajlik, és ott beépülve hatással van a jellemre. Apropó mögöttes mondanivaló. Anélkül is lehet írni, de minek? Lehet, hogy nem tűnik fel minden esetben, de attól még ott van. Legalábbis az én írásaimban.
Mielőtt hozzáláttam A torony titkához, azt gondoltam, könnyebb dolgom lesz egy ifjúsági kötettel, mint az eddigi történelmi regényeimmel. De hamar észhez tértem. Mert hiába csábít a könnyedebb hangvétel – nem attól lesz egy regény ifjúsági, hogy a szerző bugyutára veszi a figurát. Sem attól, ha eldönti magában, hogy ezt most gyerekeknek és nem felnőtteknek írja, de ennyivel ki is merül a dologra való törekvése. Nem szabad szem elől téveszteni a gyerekek igényeit sem. Az ajánlott korosztály csökkentése nem színvonalcsökkentést jelent. Éppen ellenkezőleg! Sokkal nagyobb figyelmet követel, mert a fiatalabb olvasóközönség nem csupán érzékenyebb bizonyos dolgokra, de kritikusabb is. Még akkor is, ha nincsenek is ennek tudatában.
Nincs annál rosszabb, amikor egy szerző leereszkedően ír a fiatal olvasóközönségnek, és állandóan azt érezteti velük, hogy vagytok ti, a gyerekek, meg vagyok én, a felnőtt. Hasonlóan kellemetlen, amikor az író gyerekként akar gondolkodni, de sehogyan sem sikerül neki.  Ha a fiatal olvasó megérzi ezt, akkor már nagy baj van. Remélem, nekem sikerült elkerülnöm ezeket a hibákat, mert a mai napig él bennem néhány kellemetlen emlék, amikor az író mintegy kikacsintott rám, a kiskorú olvasóra. Ez szilánkokra zúzza az olvasási élményt, és azonnal visszarángat a valóságba. Ilyenkor már csak tisztességből olvastam tovább, vagy azért, mert érdekelt a történet vége. A következő kötetet, és a szerző egyéb munkáit pedig messzire elkerültem.
Korosztálytól független szabály: egy regény akkor jó, ha elhiteti az olvasóval, hogy amit olvas, az valóságos. A lényeg, hogy az olvasót beszippantsa a szöveg, és úgy érezze, részese az író által megálmodott világnak. Nem attól lesz hiteles egy történelmi regény, hogy az utolsó betűig megfelel az éppen aktuális történelemkönyveknek, hanem attól, hogy az ábrázolt világ, és annak szereplői valóságosnak hatnak.
A felnőtteknek szánt történelmi regényeimnél azt szoktam hangoztatni, hogy nem díszletként használom a történelmet. A torony titka azonban ifjúsági regény, és úgy éreztem, ebben az esetben nem a történelem, hanem a történelmi közeg a fontosabb. Elvégre nem terhelni akarom a gyerekeket a történelemmel, hanem épp, hogy megkedveltetni velük. Sokkal fontosabb, hogy bemutassam, a gyerek gyerek volt száz meg ezer évvel ezelőtt is. Ugyanolyan kis kópék és csínytevők voltak, mint a maiak, és bár az elvárások mások voltak, az azoknak való megfelelés pontosan olyan nehezen ment, mint ahogyan ma is.
Így aztán arra koncentráltam, ami gyerekként engem is érdekelt. Egy pici misztikum, sok titok és nyomozás, na meg egy csipetnyi humor, és rengeteg kaland − mindez sok-sok érzelemmel megbolondítva.



Regénybéli karaktereidnél mennyire merítesz valós emberekből? Na jó, mint történelmi-regény író, korlátozva vagy, de a fiktív szereplőidnél ez hogyan alakul?

– Előfordult már, hogy kifejezetten megihletett egy-egy személy, és egy az egyben beleírtam a történetbe. De nem ez a jellemző. Inkább érzéseket, impulzusokat emelek át a valóságból, reakciókat és személyiségfüggő viselkedéseket. Fejben van egy alapelképzelésem az adott karakterről, és megpróbálom olyan viselkedésmintákkal felruházni, amiket a való életben tapasztalok az ilyen típusú emberektől. Persze vannak szélsőséges kivételek. Jó esetben fogalmunk sincs, hogyan viselkedik mondjuk egy gonosztevő, és csupán a fantáziánk, valamint a filmek és a regények adnak némi támpontot. Vagy egy pszichológia könyv.
A történelmi karakterek személyiségének megalkotásánál sem járok el másképp. Lényegében semmit nem tudunk ezekről az emberekről. Az, hogy vannak feljegyzések a tetteikről, jó kiindulási alapot ad. Ezekből rásejthetünk, hogy a döntéseik mögött milyen jellem rejtezik.
És ha már megvan az adott jellem, előbb-utóbb írni kezdi magát a szereplő. Innen tudom, hogy jó úton járok, még akkor is, ha sokszor nem azt teszik, amit én szeretnék. Az író nem istene, csupán atyja az általa alkotott karaktereknek.

„Ha írok, korok, dimenziók között ugrálhatok, szabad vagyok…” – egy kedvenc ismerősöm gondolata. Te miért írsz? J

– Azért, mert jólesik. J És reményeim szerint mások is örömüket lelik benne.


Mit várhatunk tőled legközelebb?

– Erre magam sem tudom a választ. Szeretném azt mondani, hogy legközelebb az Eretnek sorozatom második kötete várható tőlem, de erre semmi garanciát nem tudok vállalni. Most is motoszkál a fejemben egy új regény gondolata, ami nagyon elő akar törni belőlem, sőt, fejben lényegében már készen is van. Azok számára, akik az Eretneket várják, megnyugtatásul annyit közölhetek, hogy az emlegetett regény is történelmi, de természetesen a megkezdett trilógia minden körülmények között elsőbbséget élvez. Legfeljebb egyszerre írom a kettőt…

És persze A torony titka folytatásaira is megvannak a tervek, de szükségem van hozzájuk némi pozitív visszacsatolásra, hogy lássam, van kinek írni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése