Tawrak városa
békés hely. Hegyek közé épülve, otthont adott sokféle népnek és fajnak, de
leginkább az átutazó kalandorok, szerencsevadászok pihenőhelyéül szolgált. A
környező hatalmasságok titkos üzelmeiket, a külvilág számára titkolandó
egyezségeiket a legnagyobb biztonsággal itt, Tawrakban tudták megkötni. Ennek
okán kínosan ügyeltek arra, hogy a háborúk elkerüljék e kétes hírű helyet.
A város északi
határában, az erdőszélen egy bivalyfejes fogadó állt, amely illusztris
törzsvendégéről híresült el. Ide igyekezett a két erdei elf, Gwolin és Gerlin,
hogy szemtől szembe találkozhassanak e legendás személlyel. A két ifjú harcos
óvatosan lépett be az ivóba. Baloldalt, a tűzhelynél egy bőrsapkás, ősz
szakállú, bocskoros törpe matatott a lángok között egy rozsdás piszkavassal,
mint egy unatkozó kisgyerek. A söntéspultot egy csábos tekintetű, ében hajú és
bőrű, selyem köntösbe öltözött boszorkány támasztotta. Jobbra, a sarokban, egy
tagbaszakadt, hollósörényű, bőrpáncélos barbár üldögélt. Felső ajkát szinte
teljesen eltakarta az agyarszerűen lefelé görbülő bajusza.
- Mivel
szolgálhatok, uraim? – a nagydarab, kövér fogadós semleges tekintettel mérte
végig a tetőtől-talpig zöldbe öltözött, íjjal, nyilakkal és tőrökkel
felszerelt, hosszúfülű jövevényeket. Elvégre a vendég az vendég.
-
Szamócaszörpöt nekik! – rikkantotta a törpe. Gwolin szúrós tekintetét
megpillantva, az apró vénség máris hangnemet váltott. – Én… én csak jót akarok…
kicsiny vagyok, de nem kicsinyes, he-he… he…
A két elf
egymásra pillantott, majd egy legyintéssel nyugtázták a törpe bizalmaskodását.
Újból a csapos felé fordultak.
- Búzasört
kérünk, és… - kezdte Gwolin, majd óvatosan körbenézve folytatta. – És meg
tudnád nekünk mondani, jóember, ugye ez Sir Brolin törzshelye?
A tűz mellett
a törpe felvihogott. A pultnál álló fekete boszorkány elmosolyodott,
kivillantva márvány csillogású fogsorát.
- Két újabb
balek – mordult fel a sarokban a barbár, fel sem nézve. – Ha a vén lókötőhöz
jöttetek, akkor vörösbort rendeljetek, méghozzá szárazat! Én szóltam.
- Fiúk, miért
nem engem hívtok meg egy italra? – kérdezte évődő mosollyal a boszi, a két
elfhez közeledve, felvillantva dekoltázsát.
- Yasmina,
hagyd őket! – mordult rá a kocsmáros. A tűzhely közelében álló asztalra
mutatott. – Foglaljatok helyet, uraim. Ott szokott ülni. Egy fertályórán belül
megérkezik.
- Jó helyre
küldött minket az öreg Barcus! – morgolódott halkan Gwolin.
- Türelem,
barátom! – próbálta megnyugtatni őt fiatalabbik társa, de belül Gerlin is
remegett az izgalomtól. – Biztos ez is része a próbatételeinek.
Időközben
megkapták a sört. Az ital kellőképpen hűvös és meglepően jó ízű volt, így
némileg oldotta a várakozás okozta feszültséget. Fertályóra múlva valóban
megérkezett a lovag. Sir Brolin döngő léptekkel csörtetett be az ivóba, hangos
kurjantásokkal üdvözölve az ott lévőket. Gwolin és Gerlin döbbenten bámult a
vörös képű, erősen őszülő vitézre, aki kissé pityókásnak tűnt. Az öltözéke
erősen viseltesnek tűnt, a láncinge itt-ott rozsdállott. Az oldalán másfélkezes
kard lógott, szintén kopottas bőrhüvelyben. A puffadt, gutaütéses arcból
vizenyős, véreres szempár meredt a világba. A lovag a két szőke idegent
észrevéve kérdőn a kocsmárosra pillantott.
- Bizony,
téged keresnek – szólt a kövér csapos flegmán. – Már én is kezdtem aggódni
érted!
- Ugyan, már!
Rossz pénz nem vész el! – kiáltotta Sir Brolin tettetett vidámsággal.
- Legalábbis,
amíg ki nem ürülnek a hordók a többi kocsmában! – vetette közbe a barbár
gúnyosan. Sir Brolin elengedte a füle mellett a sértést, majd Gwolinékhoz
fordult. – Ti meg mi járatban vagytok?
Az elf ifjak
tiszteletteljesen felálltak, úgy köszöntötték a lovagot. Gerlin belekezdett a
szertartásos üdvözlés szövegébe:
- Nagyra
becsült Sir Brolin! Én Gerlin vagyok, a társam pedig Gwolin. Az iltsendori
erdőségekből jöttünk, hogy részesei lehessünk eme megtisztelő találkozásnak…
- Hagyjuk a
szócséplést! – szakította félbe a lovag türelmetlenül. – Nyilván a
történeteimre vagytok kíváncsiak, mint előttetek sokan mások! Na, csücsüljetek
le a feneketekre, s kérdezzetek bátran! De figyelmeztetlek benneteket,
barátocskáim, amit én mesélek, nem ugyanaz lesz, mint amit rólam mesélnek! Hé,
kocsmáros! Bort, szaporán! Hosszú lesz még az éjszaka! A húsz százalék
kedvezmény a fiúk sörére is vonatkozik, ugye? Na, azért, te vén zsugori!
Sir Brolin
cinkosan kacsintott a két tündére.
- Tudjátok, ha
valaki azért vetődik ide, hogy a történeteimet meghallgassa, húsz százalékkal
olcsóbban ihat! A dagi Dagobertnek így is megéri! No, kérdezzetek!
- Úgy
hallottuk, nemes lovag a csatamezőn öveztek fel téged, páratlan vitézségedért…
- kezdte a kissé kínosan induló beszélgetést Gerlin, de Sir Brolin cinikus
kacajjal ismét félbeszakította.
- Először is,
hosszúfülű barátom, nem vagyok nemes! Parasztgyerekként pottyantam ki a
világra, a szülőfalumban pedig folyton azt hallottam, hogy „tiszta apja ez a
gyerek”. Máig nem tudom, kire érthették, hiszen anyám férjére egyáltalán nem
hasonlítottam! Ami a felövezésemet illeti, ez annak köszönhető, hogy az ökör
Tódor király az ork erdőkben elpazarolta az összes valamire való
nehézlovasságát! Ezekkel a szerencsétlenekkel elhitették, a lovagi torna
szabályai az orkok elleni hadjáratban is érvényesek! Erre mit csinál az a
nagyeszű Tódi, mit vesz a tökkelütött fejébe? Elkezd lovagi címet adni a
közrendűeknek, nehogy megfutamodjunk!
- Végül mégis
győztetek! – kiáltotta csillogó szemmel Gwolin.
- Az ám,
csudálatos győzelem volt! Sikerült megkötni újból a békét, amit előzőleg mi
rúgtunk fel! Ami Tódit illeti, a győzelme után gyorsan megalkudott az orkokkal,
majd hazaérve, sűrű ömlengések közepette egy kacsalábon forgó palotát
emeltetett magának, ahol még a szolgák is márványt szarnak!
- Hát a
carthgorodi sárkány legyőzése… ? – kérdezte Gerlin elcsukló hangon. Még mindig
nem tért magához a döbbenettől. –
Amelyiknek hét feje volt és tíz szarva… a szeme villámokat szórt…
- Csak egy
feje volt, de azzal úgy visított, hogy ezer sárkány megbolondult volna tőle! Villámokat
sem szórt, csak tányért vagdalt az ura fejéhez! – felelte Sir Brolin fanyarul.
- Micsoda??? –
az elfek értetlenül pislogtak.
- Pedig úgy
volt, ahogy mondom! Visongott, tányért vagdalt az ura fejéhez, én meg
leöntöttem őnagyságát egy vödör vízzel!
- Sir Brolin!
Ha gúnyt űzöl belőlünk… ! – mordult fel Gwolin ingerülten. – Igaz, hogy erdő az
otthonunk, de nem vagyunk ostobák!
- Csigavér,
barátocskám! Még mindig nem találtad ki, kiről beszélek? Látszik, hogy nem vagy
még házas! A carthgorodi sárkány nem más, mint a polgármester felesége! Éppen
vendégségben voltam náluk, midőn őnagysága egy apróság miatt irdatlanul
nekiment Főpapucs őméltóságának. Odáig fajult a dolog, hogy le kellett öntenem
az asszonyt egy vödör vízzel, hogy lenyugodjon! Azóta a szavát is alig hallani!
Távozásomkor a város őrei összesúgtak a hátam mögött: „Nézd! Ott megy a
Sárkányölő!” Hát ennyit az én sárkányos kalandomról!
Sir Brolin
fenékig ürítette a boroskupáját, majd felemelve jelezte a csaposnak, hogy
hozhatja a következőt.
- Úgy
hallottuk, Bregward környékén egy förtelmes fenevad pusztított – Gerlin
bátortalanul próbálta felvenni a megszakadt beszélgetés fonalát. – Azt
beszélték, nappal ember, éjjel vadkan alakját vette fel.
Sir Brolin
tekintete elkomorult. A keze megremegett.
- Nos, az
tényleg egy rémes história! Nappal valóban emberalakban élt, éjjel átváltozott…
bizonyos értelemben! Egy szerencsétlen holdkóros volt, aki vadkannak képzelte
magát. Még disznókat is nevelt, a befogott vad cocákat a házi sertéseivel
párosította! Éjjelente magára öltötte egy lenyúzott vaddisznó bőrét, s úgy
cserkészte be áldozatait. Puszta kéjből ölt, a holtesteket pedig a disznaival
tűntette el!
Gwolin öklendezni kezdett. Yasmina, a fekete
boszi a kendőjével kezdte legyezni. A törpe szélsebesen lekapott a pultról egy
kisebb butykost, s az ájuldozó ifjú orra alá dugta.
- Mondtam én,
hogy szamócaszörp kell ezeknek! – dörmögte rosszallóan.
- Hiszen ez
pálinka! – méltatlankodott Gerlin.
- Méghozzá
erdei szamócából! – lelkendezett a törpe. – A legkitűnőbb évjárat!
A barbár
felnevetett. Végül mégis bediktáltak néhány kortyot Gwolinba. Az ifjú
megrázkódott az erős italtól, majd hirtelen bugyborékoló hangok kíséretében
sárgászöld masszát adott ki magából, egyenest a döngölt agyagpadlóra.
- Micsoda
pazarlás! Micsoda pazarlás! – fogta a fejét a törpe. Yasmina bosszúsan fújt
egyet, majd csettintett a felmosórongynak és a vödörnek, amelyek előkúszva a
söntés mögötti sarokból, gyorsan eltakarították a piszkot. A boszorkány végül
úgy döntött, nem fecsérli a varázserejét ilyen jelentéktelen ügyre, kézbe fogta
a vödröt és fintorogva elcipelte. A barbár továbbra is hahotázott.
Hirtelen nagy
csattanással berúgták a fogadó ajtaját.
- Nos, uraim,
íme a kakas, a saját szemétdombján! – szólt egy gunyoros hang, amelyet trágár
röhej követett. Az ivó ajtajában hollócímeres, elegáns lovag állt, gondosan
fésült hajjal és szakállal. Négy láncinges, sisakos fegyveres kísérte.
- Neked is
szép estét, Sir Berquist! – mondta Sir Brolin a sértődöttség legkisebb jele
nélkül. – Nem csatlakozol hozzánk?
- Ó,
véletlenül sem akarok zavarni, Brolin! Látom, fontos megbeszélni valód van
rangon aluli barátaiddal!
E szavaknál
egy lerágott csont zúgott át a levegőn, s koppanva pattant le a Berquist
mellett álló, krumpliorrú fickó sisakjáról.
- Mit
képzelsz, te koszos barbár? – ordította Sir Berquist a kardjához kapva. A
barbár nyugodtan felegyenesedett. Legalább hat láb négy hüvelyk magas volt.
Mellette pedig egy borjú nagyságú, fekete farkas tápászkodott fel morogva.
- Nemsokára jó
nagy szarban lesztek! – vetette oda a termetes harcos foghegyről a lovagoknak.
A törpe is harciasan maga elé tartotta a piszkavasat, Yasmina csettintett
egyet, s Berquist tollforgója menten páfránnyá vált. Sir Brolin a helyén
maradt, a fejét a tenyerébe hajtva, látszólag flegmán figyelve az eseményeket.
- Baldur,
fékezd magad! Cogitus, te is! – szólt rá Dagobert a barbárra és a törpére. A
szemével intett Yasminának, mire a boszorkány gyorsan visszaváltoztatta a
páfrányt színes tolldísszé.
- Óhajtanak
valamit fogyasztani is az urak? – kérdezte a fogadós keményen.
- Ó, hát
persze! – váltott vissza negédes modorára Sir Berquist. – A legkitűnőbb borból
kérünk, ihassunk a hős egészségére!
Szavait újabb
derültség fogadta a cimborái részéről, miközben helyet foglaltak.
- Ki ez az
ember? – kérdezte Gerlin, még mindig elhűlve az imént lejátszódott jelenet
miatt.
- Miatta
menesztettek az Arany Lándzsa Rendből – sóhajtotta Sir Brolin, nem törődve
vele, hogy a másik esetleg meghallja. Sir Berquist persze meghallotta.
- Akkor tán
azt is meséld el az ifiuraknak, hogy mindezt a felelőtlenségednek köszönheted!
– fordult hátra Berquist farkasvigyorral. – Fogadásból kiállni egy
gladiátorral… ráadásul részegen! Ej, ej, Sir Brolin, hát nem gondolt a
hírnevére?
- Mi tagadás,
csúfosan alulmaradtam! – ismerte be férfiasan az ősz lovag. – Bátorságot
akartam önteni magamba, de túllőttem a célon… nem is kicsit…
- Hogyan
történhetett ez veled, ki visszaszerezte Agran városának kincsét a
rablólovagtól? – tudakolta Gerlin, aki már egyre kínosabbnak érezte ezt a
találkozást. Brolin helyett azonban Berquist válaszolt.
- Egészen
pontosan Agran uzsorásainak kincsét, ifiúr! Ez a jómadár pár rongyos garasért
segítette azoknak a piócafajzatoknak megkaparintani a szerencsétlen Sir Gohan
birtokát! Még a címeres pajzsát is dobra verték! Bánatában felakasztotta magát
szegény feje!
- A te
drágalátos Gohanod megrögzött szerencsejátékos volt! – Sir Brolin most emelte
fel első ízben a hangját. – Amennyi vagyont elkockázott, azon két királyságot
vehetett volna! Amikor a hitelezői vissza merték kérni, amivel tartozott nekik,
kardvassal fizetett az a haramia! Hát persze, hogy fellógatta magát, így
menekült meg a kerékbe töréstől!
Berquist és a
cimborái nem szálltak vitába Brolinnal. Szándékosan elengedték a fülük mellett
a kiközösített lovag kirohanását. Dagobert éppen felszolgálta nekik a bort.
- A Piócák
Védelmezőjére! – kiáltották kórusban, s fenékig ürítették serlegüket. Baldur
megvetően a padlóra köpött. A lovagok vígan nyakalták tovább a bort, s
egyszercsak megakadt a szemük az ivóba visszatérő Yasminán.
- Nocsak, most
látom, egy fekete fehérnép! – rikkantotta Berquist. – Na, ülj csak az ölembe
szépségem, és igyál velünk!
- És ha nem? –
kérdezte a boszorkány unottan.
- Ne játsszál
velünk, te cafka! – dörrent rá Berquist. – Idejössz azonnal, vagy pedig…
- Vagy pedig?
Berquist
elsápadt. Arca fájdalmas grimaszba torzult, miközben két kezével a gyomrához
kapott. Nagy nehezen felállt a helyéről. A barátai aggódva figyelték.
- Merre… van…
? – nyögte rekedten.
- Az udvaron
balra – mutatott a fogadós az árnyékszék irányába. Berquist szélsebesen
elrohant.
- Minek iszik
az, aki nem bírja! – jegyezte meg Brolin jó hangosan. Yasmina és Cogitus halkan
kuncogott. Berquist nemsokára visszatért, dúlva-fúlva.
- Fogadós! Ha
tettél valamit az istenverte borodba…!
- Ugyan
cimbora! – nyugtatták a barátai. – Hiszen ugyanabból a kancsóból töltött nekünk
is!
- Mindegy!
Menjünk erről az átkozott trágyadombról!
Berquist még
kénytelen volt kettőt-hármat fordulni az illemhely felé, mielőtt végleg
távozott a kíséretével.
- Néha jól jön
egy bűvészserleg a háznál, igaz-e gazduram? – kacsintott Brolin Dagobertnek,
aki nekiállt leszedni a gazdátlanná vált asztalt.
- Egy-két
csavarintás és máris kész a hashajtóval fűszerezett bor! – vette át a szót a
törpe. – Egy-két perc és máris sietős lesz a nemkívánatos vendégnek, he-he…
Az elfek vele
együtt nevettek. Brolin újabb kört rendelt.
- Nos, uraim,
nagyjából ez az én történetem – folytatta ásítozva. – A napjaim végtelenül
egyszerűen telnek. Néhanapján vadászgatok, s a vadhús nagy részét az én
Dagobert cimborámnak adom, amiért megtűr engem… néhanapján együtt iszogatok a
kíváncsiskodókkal. Ha netán erre téved egy útonálló, akinek vérdíj van a fején,
hát bizony elcsípjük őkelmét, a jutalmat pedig elosztjuk igazságosan. Bár meg
kell, hagyni, amióta beköszöntött a világban ez az állhatatlan béke, a
magunkfajtára nemigen van kereslet! Te jó ég, már én is úgy beszélek, mint
valami kupec! De nincs igazam, cimborák?
A barbár nem
szólt semmit, Yasmina és Cogitus viszont szomorúan bólogatott.
- Egyébiránt,
Baldur a kidobóember, amióta a népét rezervátumba zárták. Cogitus kuktáskodik, ha nincs jobb dolga,
mivel becsődölt az a tenyészfarm, ahol unikornisokat kereszteztek pegazusokkal.
Yasmina pedig a varázstudományát arra fecsérli, hogy tisztán tartsa ezt a becsületsüllyesztőt!
A Boszorkány Kamara bevonta a működési engedélyét, mert nem fizette ki a
bájitalok jövedéki adóját! Gondoltátok volna? Ej, hát nem olvastátok el a
bejárat fölötti feliratot? Ez a „Leharcolt Legendák Fogadója”! Most már igazán
áruljátok el, miért éppen engem kerestetek?
- A bölcs
Barcus, törzsünk sámánja küldött ide bennünket… - kezdte akadozva Gwolin.
Társával egymás szavába vágva mondták el jövetelük okát.
- Nemrég
estünk át a harcossá avatás szertartásán…
- …kalandokra
vágytunk, hőstettekre!
- Amilyeneket
rólad hallottunk, Sir Brolin!
- Barcus
mondta, hogy keressünk meg téged!
- Tanulságos
találkozás lesz, így mondta!
- Láthatunk
egy igazi hőst!
Sir Brolin
leírhatatlan arckifejezéssel hallgatta őket. Zavarban volt-e, vagy
megilletődött? Elvégre az elf ifjak olyasvalakit vártak, akit tisztelet és
hírnév övez, ő pedig a szemük láttára kezdte temetni saját nimbuszát.
- Hát igen, a
jó öreg Barcus… mindig is nagy kópé volt…
Brolin nem
fejezhette be a mondatot, mivel – az est folyamán immár másodszor – berúgták az
ajtót, s három megtermett ork rontott be rajta.
- Senki sem
mozdul! – ordította a vezérük. – Kezeket az asztalra!
Bárd és
buzogány meredezett fenyegetően a szőrös markokban. Az egyikük tenyeréből
fényes, mágikus háló vágódott ki, fojtogatón körülölelve Yasmina testét. A többiek
kénytelen-kelletlen engedelmeskedtek a felszólításnak. Kivéve Cogitust, aki az
ajtócsapódásra nyomban eltűnt valamelyik sötét zugban. Az orkok vezére keményen
az asztal lapjának nyomta Brolin fejét.
- Na, te
fattyú! – hörögte. – Megismersz?
- Nem emlékezhetek
minden holdkórosra – közölte Sir Brolin nyugodtan, mire kapott egy rúgást.
- Glorg
lennék, ha nem tudnád! Öt éve… öt nyomorult éve vadászok rád, te hőscincér!
Miután voltál szíves kinyírni a fivéremet, te állat! – folytatta Glorg a dühtől
fuldokolva.
- Minek
kellett a bátyádnak betörnie a birtokomra? Azt a két kiszáradt szilvafát akarta
elcsórni? – kérdezte Brolin továbbra is szenvtelenül. Glorg kegyetlenül
megcsavarta a karját.
- Mindjárt nem
leszel ilyen mókás kedvedben! Ismered a törvényeinket…! Nem is vagy rá
kíváncsi, hogy akadtam rád? Képzeld, egy gyomorbajos lovag igazított útba
minket! Cserébe azt kérte, vigyünk neki belőled egy darabot! Ne aggódj, nem
csak belőled viszünk! Hohó! Most látom csak! Új szesztestvérekre tettél szert?
– kérdezte Glorg az elfekre sandítva.
- Csak kora
este óta ismerjük egymást – felelte Gwolin a rémülettől szinte esdeklően. –
Messzi földről jöttünk, hogy személyesen tőle hallhassunk a hőstetteiről!
- Igazán?
Há-há… ez jó! Na, fiúk, akkor tanúi lesztek egy hősi halálnak! Rajta, Borzas,
kezdd a boszorkányon!
A hosszú hajú
ork mágus elvigyorodott, s szorosabbra vonta hálóját Yasmina körül,
acélsodronyként vágva a lány húsába.
- Először a
kezedet csapom le, te féreg, azután… áááááááh!!! – Glorg artikulátlanul
felordított, s fájdalmasan a füstölgő hátsójához kapott. Mögötte Cogitus tűnt
fel, az izzó piszkavasat harciasan forgatva. A váratlan támadás kizökkentette
az orkokat. Yasmina sikeresen kitört a háló fogságából, s ellentámadásba ment
át. Az ork varázsló megingott, de mielőtt újra összeszedhette volna magát,
fekete állkapcsok tépték fel a torkát. Baldur irányából egy szekerce hasította
át a levegőt, s megállt Glorg kancsal társának koponyájában. Az ork vezért egy
bénító varázslat és egy kardlap csapása egyszerre döntötte le a lábáról. Nagy
nehezen, szédelegve tápászkodott fel. Talán eljutott a tudatáig halott
társainak látványa, a felettük kuporgó fekete farkassal és az izzó szemű
boszorkánnyal. Talán felfogta, mi vár rá, amint Sir Brolin a torkának szegezte
kardját, Baldur és Cogitus pedig két oldalról készültek rávetni magukat. Mindez
azonban már örök rejtély maradt, annak a tűhegynyi dobótőrnek köszönhetően,
amelyet a kövér Dagobert hajított Glorg szemébe bámulatos gyorsasággal. Az ork
bandavezér görcsösen összerándulva a szeméhez kapott, majd kivágott faként dőlt
el, súlyával szétzúzva egy közeli ülőalkalmatosságot.
- Köszönöm,
bajtárs! – hajolt meg udvariasan a fogadós felé Sir Brolin. Ezután a két elf
felé fordult, akik még mindig kőmereven ültek a helyükön, kezüket az asztalon
tartva. Gerlin és Gwolin moccanni sem mert a csetepaté alatt.
- Nos, uraim,
hát valahogy így néz ki az a bizonyos, úgynevezett hőstett! Amennyiben részesei
akartok lenni egynek, hát tartsatok velünk! Ideje a körmére nézni annak az
áruló Sir Berquistnek! Az előbbi affér miatt pedig ne bánkódjatok, a híres
íjatokat úgysem tudtátok volna használni! Na, indulhatunk?
Gerlin és
Gwolin egy pillanatig egymásra nézett, majd szó nélkül csatlakoztak Sir
Brolinhoz és társaihoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése