–
Úgy hallottam novemberben bővítetted az irodalmi trófea
készletedet, és már megint fel kellett caplatnod Pestre. Hosszú
volt a vonatozás?
–
Hazafelé úgy éreztem magam, mint egy rossz horrorfilmben: azt
hittem, sosem érek haza, és örökké utazni fogok, már csak a
zombik hiányoztak.
–
Egy Preyer első helyezés azért számít valamit a hazai sci-fi
berkekben. Amikor először küldtél be rá novellát, gondoltad,
hogy egyszer első leszel?
–
Nekem mindig is voltak és vannak dédelgetett álmaim, terveim. A
Preyerrel kapcsolatos terv úgy szólt, hogy egyszer benne akarok
lenni az első háromban. Nos, azt hiszem, sikerült.
–
Hány megjelent írásnál tartasz mostanság?
–
Mostanában nem számoltam össze. Passz.
–
A közelmúltban melyik elolvasott könyv nyerte el a tetszésedet,
és miért az?
–
Ha van időm olvasni, akkor általában a szerzőtársak tisztelnek
meg a szövegükkel. Legutóbb, amit teljes terjedelmében olvastam,
az Pusztai Andrea: A sárkányölő című könyve volt a
Bizánc-trilógiából. Kedvelem Pandi stílusát; nem nyálas-nyúlós
romantikát írt, hanem olyan történelmi regényt, ami magával
ragad, mintha ott lennék én is a nyüzsgő piacon, vagy a császári
udvarban, mintha én is benne élnék a történetben. Az ilyen
írásokat nagyra értékelem, a rózsaszín, szirupos sztorikkal
viszont ki lehet kergetni a világból.
–
A közelmúltból melyik írásoddal vagy a legelégedettebb, és
miért éppen azzal?
–
A Férfiak nélkül – Exodus című novellám nemcsak azért
jelenleg a legkedvesebb, mert megnyertem vele a Preyer Hugo
pályázatot, hanem mert úgy érzem, sikerült megmutatnom azt, amit
akartam, és úgy, ahogy szerettem volna. Természetesen ez az írásom
közel sem tökéletes, de talán most már tényleg megvan az út,
amit idáig kerestem.
–
Mik a közeljövőbeli terveid?
–
Röviden és tömören: vannak, és igyekszem egymás után
megvalósítani őket, hogy mik azok, legyen meglepetés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése