I. M. Brod: Űrmacska (Hogdney Smith törtnénetek)

Hogdney Smith délelőttje egészen kellemesen telt a hatalmas, légkondicionált irodában, és egészen addig eszébe sem jutott az életét megkeserítő gyomorbaj, amíg a férfi, karján egy sárgás szőrű macskával, be nem lépett az ajtón.

– Jó napot – köszönt rá az ismeretlen. A macska hallgatott és opál szemével Smith szürke arcát bámulta.

– Maga kicsoda? – Hogdney Smith a macskát nézve kérdezte, de a férfi így is elértette.

– Dr Christian Koch vagyok, a macskabenzin feltalálója – mondta, és meg sem várva, hogy a NASA képviselője hellyel kínálja, elhelyezkedett az egyik karosszékben.

– Az ott egy macska? – kérdezte Smith lassan, mert egy pillanatra azt hitte, megint egy olyan csúfolódóval van dolga, aki különféle állatokat küldözget a NASA részére, pótolandó a katasztrófákban elhunyt űrhajósokat. – Az űrutazás hajnalán a majom és a kutya is sikeresebbnek bizonyult, fogadják hát őket nagy szeretettel!

Dr Christian Koch bólintott, és szórakozottan vakargatni kezdte a macska fültövét.

Hogdney Smith zavartan krákogott néhányat.

– Esetleg innának valamit?

– Köszönöm, nem kérünk semmit. Nemrég ittunk tejet.

– Értem – felelte Smith, majd nagy nehezen kinyögte: – Tulajdonképpen, mit keresnek itt? Nem akarok tolakodó lenni, kérem, bocsásson meg, ha tudatlannak bizonyulok, de mi az a macskabenzin?

A doktor óvatosan letette a földre a macskát, aki azonnal összegömbölyödött, és dorombolni kezdett.

– Kérem, én Kleinhartmannsdorfból jöttem a NASA Fejlesztési és Fogyasztási Racionalizálási intézetéhez. Úgy tudom, hogy önök foglalkoznak az üzemanyag előállítás költséghatékonnyá tételével.

Smith bólintott.

– Így van. A mi feladatunk, hogy… – itt megállt egy pillanatra, majd mintha kizökkent volna a tű a barázdából, kibökte:

– Hol van az a Kleinhartmannsdorf?

– Németországban. Egy ottani tehénistállóban építettem meg a macskabenzin előállító apparátomat – mondta Koch.

Smith megtörölte verejtékező homlokát. Orrába kúszott saját szájszaga, ami a gyomorbajtól keserű és szúrós volt. A fiókjából néhány tablettát vett elő, a nyelvére helyezte és leöblítette egy pohár vízzel.

– Folytassa, kérem.

– Macskákból és elhullott állatok teteméből állítok elő benzint. Háromszáz fokon elégetem a tetemeket, kiszűröm a keletkező szénhidrogéneket és egy katalizátor segítségével dízellé alakítom. Az autóm is ezzel a keverékkel megy, és százhetvenezer kilométer után nyugodtan mondhatom, az üzemanyag minősége megfelel a legmagasabb előírásoknak is.

Smith érdeklődve dőlt előre forgószékében.

– Azt mondja, hogy macskabenzin? Mármint macskából benzint?

– Azt. Esetleg érdekelné a technológia önöket?

Hogdney Smith megborzongott. Valami nagyot, valami különlegeset érzett. Fiókjából papírt és ceruzát vett elő.

– Számoljunk – mondta. – Vegyünk alapul egy átlagos macskát. Legyen mondjuk kandúr, a hímek masszívabb izomszerkezettel és tömöttebb bundával rendelkeznek. Mennyi egy kifejlett kandúr tömege?

Koch felemelte a lábánál szundikáló macskát.

– Ő Jim, és négy kiló harminc deka.

– Étkezés előtt vagy után? – kérdezte Smith, és gyorsan vonalakat kezdett húzni a papíron. Másodpercek alatt összeállt egy táblázat, aminek egyik rubrikájába felírta, hogy „Jim”, mellé pedig a macska súlyát.

– Étkezés előtt, de ez nem fontos, a hasában elégő táplálék csak nagyon kevés szénhidrogént bocsát ki. Talán növelhető az egy macskából előállított üzemanyag mennyisége, ha a lepárlás előtt kőolajszármazékkal etetnénk őket.

Smith megrázta a fejét.

– Az nem rentábilis. A gazdaságosságot hagyja rám, kérem.

A feltaláló beleegyezően biccentett, mire Hogdney Smith folytatta a kalkulációt. Jó egy órán keresztül dolgoztak, és Smith többször is ellenőrizte a tudós számításait.

– Rendben, tehát megállapítható, hogy háromszáz fokon égetve csaknem két és fél liter üzemanyag állítható elő egyetlen kandúrból – mondta ki a NASA képviselője a végeredményt.

– Így van.

Smith hátradőlt és megtörölte verejtékező homlokát. Csalódottan nézett a feltalálóra.

– Kedves Dr Koch, beláthatja, hogy amíg egy autót húsz macskából tele lehet tankolni, addig ez egy átlagos rakétánál már nem megoldható. Talán néhány év múlva, ha már tökéletesítette a módszert…

Koch szomorúan felállt.

– Értem. Azért köszönöm, hogy fogadott. Maga legalább nem szakasztotta a nyakamba az állatvédőket.

– Igazán nincs mit, és nagyon sajnálom – mondta Hogdney Smith, és megvárta, amíg a tudós és a macska mögött becsukódik az ajtó.

Felemelte a telefont.

– Gladys? Kérem, kapcsolja nekem a NASA igazgatótanácsát!

Amikor a titkárnő beadta a vonalat, még kiszólt neki:

– Legyen szíves megtudni, hogy az államokban hány macska élhet. Legyen végre valami hasznunk azokból a dögökből…

Az illusztrációt Pozsgay Gyula készítette

A novella megjelent a Kalandok és kalandozók első kötetében, aminek harmadik, illusztrált kiadása ingyenesen letölthető a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház facebook csoportjából: https://www.facebook.com/groups/969480656518032/