Napokig
jártuk a sivatag forró homokját, mire elértünk a Szent Helyre. A
dűnék szelíd lankái nyitott könyvekre emlékeztettek.
A
trónus előtt megálltam. A nagymacska kimerülten lihegett
mellettem. Vállára tettem a kezem.
Az
Úr lenézett ránk, majd felnyögött, és lassan, ízületeit
ropogtatva felállt. Fölénk tornyosult. Titáni volt, amint teljes
magasságában kinyújtózott.
Sóhajtottam.
Nem igaz, hogy egyesek mennyire tudják húzni az időt!
Na
persze, könnyen van, aki az örökkévalóságot is maga teremtette.
Lesétált
a lépcsőkön, lépésenként hagyva el egy-egy jottányit lenyűgöző
nagyságából. Volt időm számolni a fokokat.
– Van
egy spanglid? – kérdezte.
Előkotortam
a zsebemből egy meggyötört cigarettás dobozt, és felé kínáltam.
– Tűz?
– Viccelsz?
Ezúttal
Ő sóhajtott egy nehézkeset, majd egy fáradt pillantással
felizzította a cigi parazsát.
– Pokoli
nagy meló lehetett – jegyeztem meg.
– Minden
az – felelte. – Megyünk?
– Ja,
menjünk – bólintottam.
Állával
felém intett. – Azokat, tudod, nem kéne. Bocs, de a Létezés
Egyetemes Feltételei…
Az
ég felé fordítottam a szememet, és leráztam magamról a
fegyvereket. A hosszúkard aranyfelleget böffentett a homokból.
– A
forradásokat megtartom – alkudoztam. – Ne is álmodj róla,
azokat nem adom!
– Nem
is kell – felelte mosolyogva.
Elindultunk.
Útközben
a nagymacskára pillantott, aki most már nem is tűnt olyan
kimerültnek.
– Nehéz
volt a harc vele, mi? – kérdezte.
Belegondoltam.
Vér
és belek, sebek, aztán forradások – lenéztem én is a
ragadozóra, tekintetem elmélázott királyi tartásán, könnyed
mozgásán. Ketrecajtó csapódását véltem hallani, hidegzöld,
méricskélő szempár meredt rám, közönyösen dekázgatva,
áldozat leszek-e, vagy méltó ellenfél.
És
izmok, karmok és tépőfogak, és mégis…
– Harc
volt? – kérdeztem vissza.
Beleszívott
a cigibe, markával takarta a blázt a sivatagi szél ellen. Úgy
tettem, mint aki nem veszi észre a szája sarkában bujkáló,
elégedett vigyort.
– Hová
tartunk? – firtattam.
Most
ő fordította az égre a szemét. – Ilyet is csak egy halandó
kérdezhet! – szólt feddőn.
Nevettem,
és jó volt hallani a nevetés hangját.
– Csak
lehetőséget adtam, hogy kiéld isteni mivoltod – ugrattam.
Belátón
biccentett, és mint egy igaz barát, nem rótta fel nekem, hogy
ezzel is tisztában volt. Egy kósza tincset arcába sodort a szél.
Megrázta a fejét, mint bolondos, kócos tinik, és leesett a
glóriája. Hagyta, ahol volt. Ő is nevetett. Mentünk tovább.
Sehol sem lehet ott maradni.
Kisvártatva
felfénylett előttünk az Átjáró.
– Basszus
– suttogtam, Rá emelve a szememet –, nem mondod, hogy tényleg…?
Rám
ragyogott az a farmerkék szempár. Galaxisok lebegtek végtelen
mélységeiben.
– Neked
való hely – biztatott bólogatva.
Megint
lenéztem a ragadozóra.
– És
ő?!
Az
Úr tűnődni látszott.
Vártam
néhány végtelen pillanatig. Szörnyű, hogy egyesek mennyire
tudják húzni az időt!
Végül
megszólalt.
– „Szárnyra
mily harc hőse kelt, aki e tűzhöz nyúlni mert”?* – mormolta.
Aztán megfontoltan bólintott. – Veled tart – mondta.
Összemarkoltam
a tigris nyakán a szőrt. Kellett a kapaszkodó. Az Átjáróra
meredtem, aztán visszanéztem.
A
glória kikacsintott a homokból. Olyan volt, mint a Szaturnusz
gyűrűje. Benne minden porszem egy világot sóhajtott. Felé vezető
nyomainkat kezdte homokkal takarni a szél.
A
ragadozó kitépte magát a kezemből, és két ugrással az
Átjárónál termett. Felhördültem.
– Ne!
– sikoltottam utánakapva.
Feleslegesen
féltettem. Az Átjáró kristályos ragyogásában a tigris megállt,
és felém fordult.
– „Amikor
befejezett – dünnyögtem, újfent a szememet forgatva –
mosolygott rád a mestered?”*
Hallottam
az Úr nevetését, és jólesett hallani. Egészséges, telt
férfihang volt. Láttam, ahogy a világkapu felé pöccinti a
csikket, láttam a szétrobbanó parazsat – a szikrák üstökösként
süvítettek el mellettünk, a sötétedő égen csillaggá váltak.
Az
Átjáró lassan az oldalára dőlt. Irdatlan méretű, nyitott
könyvet formázott, a lapok szélei lépcsősort alkottak.
A
lefelé vezető lépcsők előterében a nagymacska játékos-vadászó
tekintettel lekuporodott, majd felém vetődött.
Nem
volt időm számolni a fokokat.
*William
Blake: Tigris /Szabó Lőrinc fordítása/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése