2025. július 5., szombat

Fantázia Enciklopédia Varázslóknak 72. fejezet



72. fejezet

Még több csepp varázs

írta Vihartáncos


Lúkras rég nem látott ilyen istenek csapása rémálmot. Pontosabban A rémálmot.

Amint megriad, belenyilall a fájdalom a bal oldalába. Felhördül.

- De legalább még lélegzel. Ez jó. - Marcus fáradtan feltápászkodik mellőle.

- Mi a hétpokol történt? - nyögi az ifjú.

- Maradj még fekve! Kell egy félóra, míg teljesen rendbe jössz.

Lúkras természetesen nem engedelmeskedik. Félig ülőhelyzetbe tornássza magát a párnákon. Szomorúan konstatálja, hogy vele együtt mindenki az ő szobájában van.

Szeme megakad egy ismeretlen férfin.

- Hát te meg ki a franc vagy? - támad rá.

A szólított magasra vonja a szemöldökét.

- Elan, szolgálatodra.

- Elan szintén árnyjáró, de a képessége eléggé, hogy is mondjam ... érdekes - simogatja a rövid szakállát Marcus.

Ekkor lép be az ajtón Aron:

- Nincs. Nincs ott a lidérc. Tamarissal együtt eltűnt.

- Nem lidérc az. Sárkány - válaszol Marcus, együttes felhördülést eredményezve ezzel.

- Akkor most meséljetek! - dől vissza Lúkras a párnákra. Ez a kis megmozdulása minden erejét kivette, homlokán verejtékcseppek gyöngyöznek. Marcus figyeli a szemét. Hamarosan be fog lázasodni, de ha ezen is túljut, akkor újra a régi önmaga lesz. Önmaga lesz és pokoli dühös.

- Szellemek támadtak ránk, Marcus haverja kipróbálta rajtad a kését, te felordítottál, aztán az a valami válaszolt a padlásajtó túloldaláról, ami ajtó a falnak csapódott és Tamaris őrültmód bámulta az ellenfelünket, aztán bejött a képbe Elan, lemetszette az ellen karját, lezuhantunk, én bevizeltem, te elájultál, Alastor Tamarissal együtt eltűnt - hadarja egy szuszra Fedoran. Arról nem mesél, mentálisan mit tettek vele. Nagyjából tíz perce hagyta abba a remegést és az eszement nevetgélést. Most gyógyteát szürcsöl.

Marcus attól félt, ellenfele végleg megbomlasztotta tanonca ép elméjét, mire sikerült visszahozni a valóságba. Átveszi a szót.

- Alastor nem a haverom. Sosem volt az. Szintén árnymester, mint én. Egyszerre végeztünk mesterséget és egyszerre lett a végzetünk az Árnyak Forrásának keresése...

- ...Ami forrás minket talált meg... - vihog fel Fedoran.

- ...Alastor viszont elárult. - Sokatmondóan megcsóválja a fejét, majd lemondón sóhajt. - Árnymesterként képesek vagyunk arra, hogy magunk köré hívjuk a legkisebb árnyat is, nem szükséges keresgélnünk őket - folytatja az idősebb férfi -, és hogy mások árnyát vetítsük ki. Ezért nem tudtuk megfogni őket. Kivetülésekkel, illúziókkal kütdöttünk.

- És nem tudnál minket is illúzionálni? - kerekedik el Lúkras szeme.

- Dehogynem. De te azt nem akarod átélni - csóválja a fejét a mentora.

- Valahogy csak csapdába lehet ejteni őket - reménykedik Fedoran.

A gyógytea fejti már a hatását nála.

- Arra csak Tamaris képes - pillant rá Marcus.

- Akkor most már róla is mesélhetnél!

Lúkrasban kezd tetőzni a láz. Amúgy penge elméje nagyon lassan dolgozza fel az információkat és még lassabban eszmél rá a problémára: már most bottal üthetik Alastor és a lány hűlt nyomát.

- A fészkes-francos, goblinbűzös mindenségit neki! - Ennyire futja az erejéből, mielőtt legyűri a kimerültség. Marcus segítségével óvatosan visszahelyezkedik fekvőhelyzetbe.

- Tamaris az árnyjáráson kívül bír egy nagyon különleges képességgel. Érti az árnyak szavát, sejtésem szerint énekli is. Mikor befutott hozzánk az üldözői elől, nem csak úgy vaktában tette: az árnyak mutatták az utat és úgy vették körbe, mint a kiskutya a gazdáját, csak szólnia kellett volna hozzájuk.

- És most hogyan tovább? - Az ütközet óta Aronnak szinte démoni jellege lett.

- Tamaris után kell mennünk - válaszol Elan.

- És azt mégis miként kiviteleznéd? Fogalmunk sincs a jelenlegi tartózkodási helyéről!

Elan előveszi a pengéjét. Megvágja a tenyerét vele és behunyva a szemét, meditatív állapotba próbálja hozni magát. A szobában hemzsegnek az eseményektől zaklatott, jövő-menő árnyak. Kiválaszt egy lassabban mocorgót és föléáll.

Egy csepp... két csepp... és a harmadik...

- El tudlak vinni titeket hozzá - suttogja, ahogy a vére felbolydul a testében és máris rohanásra készteti.

- Várj! - kérleli Marcus. - Lúkrasnak még idő kell a felgyógyuláshoz.

- Tamarisnak nincs ideje - pillant fel Elan.

- Honnan tudod ezt, és mi ez az egész vérzés dolog? - dönti féloldalt a fejét gyanakodva Aron.

- Kókuszpók neve ismerős?

- Nem! - válaszolják egyszerre a jelenlévők.

A férfi drámaian felsóhajt. El kéne neki is és a díszes társaságnak a varázsló rumjából pár centnyi. Marcus felé fordul.

- Nincs rá mód, hogy meggyorsítsd a felépülését? - bök a lázpíros, ismét ájult Lúkras felé.

Most az idősebb férfin a sóhajtás sora.

- Hívjátok a többieket! Mindenkire szükség lesz. Árnyolvasókra, a reppenőkre, álomban járókra...

- Hát rájuk meg mi szükségünk lesz? - lepődik meg Aron az utóbbin.

- Tudom, hogy nem szívleled őket - pillant rá a mestere együttérzőn. - De alkalmasint bevethetőek.

- És még élvezni is fogják... - nyögi Fedoran. - Brrr! - teszi hozzá az utolsó korty tea kíséretében.

Az nem derül ki Elan számára, hogy az álomjárókat jellemezte-e, vagy a tea íze váltotta ki belőle.

- Erre nincs időnk! - csattan fel.

Lábai előtt a vére sötéten terjengő foltot hagy. Ebbe a sötét foltba lelógnak a szőnyeg bojtjai.

Marcus hirtelen rádöbben az igazságra.

- Menjetek ki, mind! Elan, átmenetileg kösd be a tenyered és ne hagyj egy cseppet sem a véredből!

- A tolvajszalag csurom vér - jelzi a férfi. - Sérült tenyérrel csimpaszkodtam végig rajta.

Aron felprüszköl.

- Megyek, letakarítom.

- Ne érj a vérhez és harmatkönnyet használj! - szól utána a mentora. Amaz felvonja a félszemöldökét, de kérdés nélkül távozik.

- Ezzel itt mi legyen? - kérdezi Elan a véren nyitott átjáróra mutatva a szoba közepén.

- Azt hagyd csak meg!

A férfi bólint és követi a távozó többieket.

Marcus megáll a lázálmodó Lúkras felett.

Visszaemlékszik az erdőben bolyongó, rémült kiskölyökre, akiből egy rendkívül rafinált nagykölyök lett.

Aztán visszaemlékszik saját, elveszett fiára.

És meggyógyítja Lúkrast két lélegzetvétele között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése