Vándor Gábor interjú

– Mesélj magadról valamit!

– Kaukázusi rasszhoz tartozó heteroszexuális férfi vagyok. Jelenleg 82 kiló a súlyom, de ez reményem szerint csökkenő irányban fog változni. 171 centi magas – illetve alacsony – lettem. Túlképzett nyugdíjasként tengetem az életem.

Kezdettől – és most is – mindenem a látvány, a mese, a mozi. Unalmas előadás közben, tárgyalásokon vagy alkotói válság (lustaságból eredő átmeneti munkaképtelenség) esetén azonnal firkálni kezdtem. Aztán már nem csak a jegyzetfüzetbe, hanem egyre nagyobb felületekre. Ez a műkedvelő tevékenység eltávolított a világ bajaitól, ugyanakkor kikapcsolódást és örömet okozva segített azokat elfogadni és megszüntetni. És mióta a képeimet kiállítom, ezzel másoknak is tudok örömet vagy vidámságot adni. Képeim nem a valóságot ábrázolják. Szigorúan tudománytalan fantasztikusak. Általam kreált szörnyeken utazó törpék, elfek, gnómok vagy kutyafejű tatárok nézelődnek narancssárga égbolt alatt, különleges épületek között.

– Mikor csapott meg az isteni szikra, hogy te most akkor aztán…?

– Ez valahogy a családból jött. Nékoszos történelem- és irodalomtanáraim tömték a fejemet az iskolában. Amikor otthon elmondtam, őseim egy emberként és külön-külön is kezdték mesélni a frankót. Ezek után átpártoltam a tudományoktól a mesékhez. A görög mitológiától a kanaka folklórig, a régészettől az útikönyvekig minden elérhetőt megvettem, elolvastam, jegyzeteltem. Például a Matto Grosso titkát ötször is elolvastam like Fonyó Tibor.

56 után a Bem utcai újságosnál lehetett venni „nyugati” újságokat. Édesapám venni kezdte a Vaillant nevű francia képes újságot nyelvgyakorlás végett. Ennek háromnegyede képregény volt (Pif, Davy Crokett, stb.). Mivel írni nem szerettem (ez azóta változott), a történeteimet én is képregény formájában rajzoltam le. Mert közben már nagyon tudtam rajzolni. Ebben a család mellett a pedagógia is segített (a művészeti vonalon csak egy népi kollégista volt az iskolában).

Mikor Sopronban elkezdtem tanulni, folyamatosan olvastam. Formában tartottam magam. Edzeni kellett a vizsgaidőszakra, mert ott három nap alatt kellett fölkészülni a következő vizsgára, és aki nem tudott gyorsan olvasni, azt elküldték vasutasnak. A tudományos fantasztikus irodalom akkor élte virágát. Nem tudtam kivonni magamat a hatása alól: itt egy akkori képregényem (csak mutatom, ma már nem vállalom). (De kiindulásnak jó lehet egy feldolgozáshoz.) Mire megcsömörlöttem volna a rakétáktól, robotoktól és világmegmentő nagypofájúaktól, megjelent a Galaktikában az első fantasy novella. Azóta csak a tudománytalan fantasyval foglakozom. Kedvencem a biomágia.

– Aki megfelelően erős fantáziával rendelkezik, előbb-utóbb eljut oda, hogy saját világot teremtsen, és az a világ életre keljen alkotásai által. Milyen a te világod?

– Én nem teremtettem saját világot. A Beholder Túlélők Földje játékát a kezdetektől 2010 júniusáig játszottam, és nem tudok szabadulni tőle. (Van egy előzetes engedélyem Tihor Miklóstól, hogy a Túlélők Földje környezetével nyugodtan szórakozhatok, de ha áttérek a haszonelvű tevékenységre, akkor szerződésben állapodunk majd meg a Beholder szellemi tulajdonának használatáról.) A tevékenységi felületet kibővítettem GURPS Conan világleírásával és Warhammer Fantasy szabály- és seregkönyveinek elemeivel. Az egyes szekvenciák népmesékből indulnak ki. Például Tüske a Rózsavitéz és a Kígyókirálylány népmesék elemeiből épül fel.

– Hogyan készülnek a képeid?

– Gondolkozok rajta, legföljebb 10-14 évig. Aztán készítek egy képeslapnyi skiccet. Fölnagyítom megvalósítási méretű vázlattá. Innentől a műszaki rajz módszereivel haladok tovább. Nem maszatolok, hanem tapétázok. Megfelelő színű pergamenekből kivágom az alakzatokat (a pergameneket én batikolom). Használok kivágásokat más nyomtatványokból is. Az alakokat én rajzolom. A kollázs így elkészül legföljebb nyolc óra tiszta idő alatt. Szöveggel is kiegészítem: ezzel a kép egy egy-kockás képregénnyé alakul. Sokféle eszközt használok, ezzel gondot okozva a skatulyázóknak. Egyszerűség kedvéért mostanában azt mondom, hogy vegyes technikával dolgozok, ha valaki nagyon firtatja.

Itt egy megvalósítás dokumentálása. Ha van további kérdés, szívesen válaszolok.

A képnek egy baja van: nem vízálló. De ez nem az én bajom. A vevő feltehetően nem fogja magával vinni a gőzfürdőbe. Pillanatnyilag nincs is vevő (ez már az én bajom). Azt tervezem, hogy reprodukciókat készíttetek, amiket IKEA áron fogok interneten árulni. Azt viheti a vevő a zuhanyozóba is.

– Írtál egy forgatókönyvet is a történtből, ami az idők folyamán a képeidből alakult. Beszélnél erről kicsit bővebben?

­­– A történet egy mondatban: öt legkisebb királyfi egy kaland során lenyúl egy vallási relikviát (a Macska Szemét), minek következtében egy gonosz varázslópap üldözni kezdi őket. Végül a pap visszakapja a bigyót, de ezt csak együttműködéssel és kompromisszumokkal tudja elérni.

Majdnem egy mondatban sikerült leírni.

Filmnek terveztem, de most már tévésorozatban gondolkodok. A Clone Wars 23 perces epizódjainak struktúrája szerint szépen fel lehet osztani a forgatókönyvet egy minisorozattá. A történetben van annyi elvarratlan szál, hogy – ha van rá igény – lehet újabb minisorozatokkal folytatni.

Animációval lehet megvalósítani, ez fantasy esetében már közhely.

Másik tervem az volt, hogy az egészet magam valósítom meg. Képzett programozó vagyok, a szükséges szoftvereket meg tudom tanulni. De! A filmkészítés csapatmunka. Már a tervezésnél sem hagyható ki a ruhatervező, a fodrász, az iparművész, az építész. A zene legalább olyan fontos, mint a képi világ. Vannak kötelező, de döcögős részek a történetben. Ilyenkor a jó zene képes a nézőt megakadályozni abban, hogy a csatornaváltó után kapjon. És végül a szinkron-szövegmondás, hangok, zörejek. Belátom, hogy mindehhez kevés az én hatalmas tehetségem. A forgatókönyvet és sorozatbibliát befejezem, levédem a Szabadalmi Hivatalban, aztán elkezdem publikálni, illetve próbálom értékesíteni.

– Én 2008. májusában láttam először egy kiállításodat, Budapesten, azóta merrefelé fordultak meg a képeid? A közeljövőben hol leszel látható?

– 2000 óta van bátorságom a képeimet kiállítani. Dunakeszin lakom, főleg a Dunakanyar kiállítóhelyeit érem el. Kiállítások képei itt. Legtávolabb Pécsen volt kiállításom. Próbálkozok külföldön is. Ott könnyebb, mint Budapesten érvényesülni. (Erről beszélhetünk, ha érdekel valakit; nem politikai jellegű a megjegyzésem!) Legközelebb november 8-án nyílik Dunakeszin egyéni, és november 9-én Zuglóban csoportos kiállításom.

2013. november