2013. március 31., vasárnap

Vihartáncos: Grimm máshogy mesélte


–  Te látod őket? – Lilia a romvár egyik ablakából kémleli a mezőt. Szőke tincseit minduntalan az arcába fújja a szél.
–   Nem – hangzik az unott felelet.
–   Én sem. Pedig már itt kéne jönniük!
–   Mondd, biztos, hogy ez a jó módja a férjfogásnak?
–   Most miért? Fogdossam ki és nyálazzam be a tó összes békáját?! – toppant Lilia.
–   Sokkal érdekesebb látvány lenne, mint ez. Már unom.
–   Most sikerülni fog. Érzem.
–   Érzed? Igen?! Lássuk csak, mikor legutóbb ezt mondtad, az egyik delikvens rángatózva múlt ki, mikor viszont látott, pedig hősiesen ledöfött, én meg látványosan kiszenvedtem. A másik pont emiatt téged akart megölni. A harmadik inkább magával végzett. A negyedik…
–   Megmentettem az életed! Megfogadtad, hogy segítesz! – fojtja a sorolóba a szót a lány.
–   És amit egy sárkány megfogad, azt meg is tartja! – hördül a tűzokádó.
–   Jól van, jól van. – Lilia leül társával szemben, és karjával átfonja a térdét. - Várunk. Egyelőre. Mondd, neked nem kéne egy sárkánylány?
–   Kiirtottátok a fajtámat. Nincsenek sárkánylányok.
–   Ó. Ne haragudj!
–   Nem rád haragszom – a sárkány témát vált. – Mi van, ha már régen letértek az ösvényről?
Lilia nem válaszol. Az előtte hason fekvő lényt nézi. Gyönyörködik benne, mint már találkozásuk óta elannyiszor. Aprólékosan végigveszi a színejátszó zöld pikkelyeket, a most összecsukott, vékony, rugalmas, bőrhártyás szárnyakat, erős karmait, a teremtmény nemes fejét, büszke tartását, hatalmas, izmos, és mégis kecses termetét, óarany tekintetét. Azok a szemek rengeteget mesélnek neki a régmúlt időkről. A szemlélet tárgya viszontbámulja őt. Bűvölni tetsző pillantását a lány azúrkék íriszébe fúrja. A sárkány most is megpróbálja kitalálni, vajon mire gondolhat Lilia. Amikor megmentette a sárkányvadászoktól, honorálásképp  – akár egy dzsinn – megígérte a lánynak, hogy egy kívánalmát teljesíti. A lány gondolkodás nélkül rávágta: férjet akar! Mi sem egyszerűbb – gondolta akkor. Aztán a lány előállt a Nagy Ötlettel, miként óhajtja kiválasztani az Igazit. Hogy majd a sárkány üldözőbe veszi őt, a Hős Lovag „megöli”, majd a „megmentett” lányzóval tovalovagol. Ettől a szóban forgó katatónná merevült. De amit egy sárkány megígér, azt be is tartja! Emiatt – is – gyűlöli az emberi fajt: azon kívül, hogy csak pusztítani tudnak, mindig hazudnak. Azóta többször megöletett, majd feltámadott, de a lány lovagja egyre csak várat magára. Ahhoz képest, hogy Lilia az utált fajhoz tartozik, fixa ideájától eltekintve egészen megkedvelte. Már-már szórakoztatja a jelenléte. És olyan vonásokat fedez fel benne, ami csak egy sárkány erénye lehet – embernél még nemigen tapasztalt. Lilia feláll, közelebb lép hozzá. Végigsimít a sárkány fején, íves nyakán. Meglepődik a pikkelyek bársonyos melegén. Tenyere alatt vibrálnak a hatalmas lény izmai. Kezébe veszi egyik elülső mancsát, és belehelyezi a saját kezét. Egy férfié is eltörpülne a sárkányé mellett, nemhogy az övé. Pengeéles karmai jóval hosszabbak, mint az ő egész karja. Eltelve a látottakkal, így sóhajt:
–   Gyönyörű bestia vagy!
–   Hiszen sárkány vagyok – von vállat a sárkány.
Lónyerítésre lesznek figyelmesek.
–    Itt vannak! Nem megmondtam? – ujjong a leendő ara.
–    De. Kezdődhet a műsor – sóhajt blazírtan a sárkány, s nyújtózkodása közepette bődületeset ásít.



A lovasok büszkén vonulnak zsákmány után kutatva. Vezetőjük magabiztosan ül a nyeregben, alatta hatalmas, szürke csataménje táncolva lépked. Már csak egyet kell elfogniuk, és ha nem is sikerül, legalább mehetnek a legközelebbi kuplerájba, a női keblek puhaságában levezetni a felgyülemlett fölösleges energiát. Aztán egyszer csak a semmiből előtűnik egy szaggatott ruhájú, sikoltozó fehérnép. Egyenest a vezetőhöz rohan, remegésétől megbotlik, és szinte kitépi a zablát a ló szájából őrületében, szavát sem értik eszelős sikoltozása közepette. Aztán a lány két tátogás között így kiált: – SÁRKÁNY!! Amint ez elhangzik, egy hatalmas szörny suhan keresztül fölöttük, mennydörgésszerű üvöltésétől megvadulnak a lovak. A lovasok a kulcsszó hallatán izgatottan kapnak a fegyverükhöz. A vezér magabiztos mosolyt villant a lány felé, majd nyugodtan lemászik hátasáról. A sárkány földet ér, és hörögve, acsarkodva kapdos a feléje közeledőkhöz. Pupillája vékony vonallá szűkül. Az egyik legény túl közel merészkedik hozzá. A bestia hamuvá égeti az esztelent, majd vicsorogva lecsapni készül a következő öngyilkos hajlamúra. Aztán valami villan, és a lény a mozzanata közben megmerevedik. Lilia ledöbben, nem érti a helyzetet. Még sosem tett ilyet a sárkány. A vezér idegőrlő lassan lépked a megkövült lény felé, és közben jól láthatóan lóbál egy folyékony vörösséget tartalmazó üveget.
–  Végre! Az utolsó sárkány! Hagyd magad picinyem, hamarabb szabadulsz! A véreddel enyém lesz az összes sárkány ereje! Teljhatalmam lesz e terület, s kitudja, tán még a világ felett is! – A szörnyre emeli rubinköves varázslóbotját.
Lilia páni rémületében légcserélni is elfelejt. Mágia! Nincs kard, se semmilyen harci fegyver, ami árthat a sárkánynak – csak a mágia! Ezektől a vadászoktól mentette meg anno a sárkányt. A férjül kinézett férfi lenne a rettegett sárkányvadász? Nem, az lehetetlen! Felpillant a szoborrá merevült lényre. Mérhetetlen dühöt a méltóságtalan helyzetért – és halálos rémületet lát a borostyán szempárban. Végre eljut a tudatáig: tényleg meg fogják ölni! Akár a nyílvessző az íj idegéről, úgy pattan el a földtől. Már-már repül futtában, mégis lassúnak érzi magát, mint rémálmaimban, mikor csak rohanna édesanyja felé, de súlyosnak érzi a végtagjait, akárha vízben csapkodna, és akárhogy küzd, anyja csak távolodik, egyre messzebb, kiáltana felé, de hang nem jön ki a torkából. Végül eltűnik, és ő kétségbeesetten zuhan a semmibe.
Ez most nem történhet meg! Keresztülszáguld a férfiak között, és mikor a sárkány halálát jelentő varázslat kirobban a kőből, ő már vetődik. Mellkasa közepén találja el az átok, messzire repül tőle. A földetérést már nem érzi, súlyos sötétség borul rá.



Pokolian fáj a feje. Lüktet mindene, sajog a mellkasa. Mi történt? Tudatát mocsarasnak érzi. Nyöszörögve nyitja ki a szemét. Az első, amit homályosan meglát, egy tó partja. Pislog párat. A kép élesedik. Második pillantása, egy óarany szempárba ütközik. A látványra hirtelen gyorsasággal törnek rá az emlékek, s a tudatra, hogy él, a sárkány eleven, heves szívverése majd’ kiüti a bordáit. A lény hasmánt fekszik, egyik első mancsán könyökölve támasztja a fejét, és a maga módján mosolyogni tetszik.
–   Megint nem sikerült. Igaz? – kérdezi a lány rekedten. Nyelve lassan forog.
–   Igaz.
–   Miért vigyorogsz?
–   Van okom rá.
Lilia lehunyja a szemét. Erőt gyűjt, aztán lassan, öregesen feltápászkodik. Zúg a feje. Szédül, emiatt inkább ülve marad egy darabig. Kiszemel egy pontot magának a füvön, és addig koncentrál, mi a világ le nem lassul, majd végleg meg nem áll körülötte. A sárkány nyíltan mustrálja, és még mindig csak somolyog, ferde metszésű szemében függőleges, zöldes pupillái kitágulnak. A lány megrázza a fejét, feláll. Elnégykézlábozik-botladozik a tóig. A tükörképétől döbben meg harmadszorra. Leesik az álla.
– Amikor eltalált a nekem szánt halál, visszapattant a medálodról, és elpusztította a gyilkosokat. Ugyanakkor a tested rettenetesen összeégett. Csak pislákolt benned az élet. Lélekszakadva repültem az általam ismert varázslók egyikéhez, és kértem, hogy segítsen rajtad. A mágus igencsak meglepődött. Először azt nem tudta mire vélni, hogy egy sárkány kéri a segítségét. Aztán azt nem, hogy egy ember életéért könyörög. Végül a fejét csóválta, mikor végigpillantott rajtad. Csak egy új test által maradhattál életben. Közben elmeséltem a történetet – mondja a sárkány.
Lilia elkerekedett szemmel szemléli új külsejét. Csak a szeme égkékje maradt a régi. Végigpillant magán, megérinti arcát, óvatosan végighúzza ujjait megváltozott vonásain. Feláll, nyújtózkodik. Testén még húzódik a kékesen csillogó bőr. Megpördül maga körül, aztán keresi az egyensúlyát. A sárkány mellé lép.
–   A varázsló azt mondta: ritkán találkozik ilyen nemes-tiszta lélekkel. Érthetetlen vagy számomra. Először megmented az életem, minden különösebb ok nélkül.
–   Élet párti vagyok, nem a pusztításé – feleli a lány.
–   Aztán beszélgetsz velem. Rám vagy kíváncsi. Megérintesz, minden félelem nélkül. És végül megmentesz másodszor is. A saját életed árán. Képes voltál te, egy emberi lény feláldozni magad értem, a sárkányért. Sosem találkoztam még ilyen valakivel. Miért tetted?
–   Te miért mentettél meg?
–   Mert… nem tudom.
–   Feltétlen kell, hogy legyen valami magyarázat? Minden esetre Grimm bácsi nem teljesen így képzelte el ezt a történetet – állapítja meg, eltűnődve a vízből a fűre plattyanó békán.
Egymásra néznek. Lilia most nem csak gyönyörűnek, de valamiképp vonzónak is tartja az előtte álló lényt. Gondolatai tárgya közelebb húzódik hozzá, és vékony, érdes nyelvével végig cirógat a homlokán. Összehajtják a fejüket. Gyönyörködnek a tükörképükben.
–   Gyönyörű bestiák vagyunk – idézi a kétszeres túlélő.
–   Hiszen sárkányok vagyunk – válaszol a lány.

1 megjegyzés: