B. P. Haidey: Átoksárkány

Csillagocska számára a felkelés sosem volt egy diadalmenet, de ezen a napon különösen tragikusra sikerült. Arra ébredt, hogy menten meghal. A mellkasában érzett éles szúrás görcsbe rántotta minden porcikáját. A levegővételre már nem futotta a fájdalom leküzdésében elhasznált energiából.

Magzatpózban az ágy széléig hengeredett, ott ledöccent a padlóra. Magára rántotta a köntösét, és üggyel-bajjal bebugyolálta magát az ágyon kívül tomboló zimankó ellen. Kezét a mellkasára szorítva a fürdőig vonszolta magát. Szokásához híven a tükörképére vicsorgott. Kamaszkora óta esküdt ellensége volt, mindig azt mondta, hogy csúnya, a segge akkora, mint a fél háztömb, a fején haj helyett zsíros csimbókok lógnak, a szeme alatti ödémák egyre csak telnek. Szívből gyűlölte.

Alig bírt felegyenesedni, hogy legalább egy pillanatra az ellenség szemébe pillanthasson, mielőtt az megadná neki a kegyelemdöfést. A mellkasi fájdalomból arra következtetett, hogy szívinfarktusa van. Amilyen hájas volt, könnyen elképzelhetőnek tűnt ez a lehetőség.

Ahogy a tükörben vizsgálta magát, valami villanást vett észre a köntös alól kibukkanó bőrén. Egy elillanó kékes-zöld foltot látott. Kibontotta magát, de nem talált ott semmi különöset, csak a tinédzserként magára varratott sárkány volt a szíve felett. Csak képzelődött – nyugtatta magát.

Az égő érzés kicsit enyhült. Összeszedte magát, megmosakodott és a konyhába ment. Mire felhajtotta reggeli éltető feketéjét, annyira jól érezte magát, hogy úgy döntött, mégiscsak elmegy dolgozni.

 A reggeli incidens rányomta Csillagocska kedvére e bélyegét, ha lehetséges, még rosszabb passzban volt, mire hazaért. A főnök impotens, a kollégák bunkók, az ügyfelek idegesítőek, és ez nap mint nap így ment. Csillagocska úgy érezte, egy sötétbe vesző lejtőn sétál lefelé, ahonnan akár vissza is fordulhatna, de minek. Senkije nem volt, a kutyát sem érdekelte, él-e, hal-e. Minden napja ugyanabban a monoton ürességben telt. Gyűlölte önmagát, és igen, gondolt az öngyilkosságra is. Minek élni, ha semmire sincs hatással a létezése.

Hasonló ártó gondolatok jártak a fejében azon a reggelen is, amikor a következő megnyilvánulást tapasztalta. Először csak bizseregni kezdett a bőre a szíve felett, aztán a bizsergés égő érzésbe váltott át. „Ej, mi van ezzel a tetkóval!?” – széthúzta a köntösét, és megvizsgálta a sárkánytetoválást. „Talán ez a bőrrák első jele?” Kéjesen dagonyázott egy újabb halálos betegség lehetőségében. Már kezdett megnyugodni, hogy végre meghal, és a halálával mennyi ember figyelmét fogja magára felhívni, amikor a sárkány pislantott egyet. Nem is egyet. Folyamatosan pislogott.

Csillagocska első reakciója az volt, hogy a köntöst összerántotta maga előtt, még a nyílást is nyakig befogta. „Nem, ez lehetetlen!” Újra megnézte a tetoválást – a sárkány egyik hosszú karmával éppen a fogát piszkálgatta.

– Szia! – kedélyeskedett a meselény. Mellső lábával mintha intett volna.

– Helló! – lehelte elhűlten a lány.

– Végre észrevettél! Ideje volt már. Úgy látszik, eddig nem voltam elég határozott. Mostantól majd jobban odafigyelek az érveim meggyőző erejére.

– Mi? – Csillagocska arcán döbbenettel vegyes iszony ült.

– Jaj, de udvariatlan vagyok, be sem mutatkoztam. Sárkány vagyok.

– Nem mondod! – Az értelem halvány szikrája sem mutatkozott a lányon.

– De, de... És nem fogod elhinni, de miattad jöttem.

– Miattam? Köszi, nem kellett volna! Már mehetsz is.

– Ugyan, ugyan! Ne légy ilyen kis nebáncsvirág. Apuci nem bánt. Vagyis, csak picit, és csak akkor, ha muszáj. Remélem, megérted, de kénytelen vagyok a kezembe venni az irányítást. – A sárkány engesztelően nézett rá és hosszú karmával felé bökött. – Így olyan fura beszélgetni, hogy fejjel lefelé vagy. Várj csak! Megfordulok.

A sárkány nehézkes mozdulatokkal magához húzta a végtagjait és a szárnyát mozgatni kezdte. Csillagocska mellkasát mintha éles késsel hasogatták volna.

– Állj! Ne! Inkább hozok egy tükröt.

A lány viszolyogva takarta be magát a köntösbe, és elindult egy kézitükröt keresni a lakásban. Jó pár percig eltartott, amíg megtalálta a szekrény mélyére rejtett ballagási ajándékot. Közben hallgatta a sárkány dudorászását. Hallhatóan jó kedve volt, nem úgy, mint Csillagocskának.

A tükröt maga elé téve újra szétnyitotta a köntöst. Undor fogta el a petyhüdt bőrön heverésző kékes-zöld sárkány láttán, aki fejét megtámasztva, az általa dúdolt dal ritmusára kocogtatta tűéles fogait.

– Hát szia! – lelkendezett a szárnyas átok. – Úgy örülök, hogy látlak! Vagyis úgy örülnék, ha nem lennél ilyen csúf.

– Ne már! Te is kezded?

– El kell ismerned, hogy ez a frizura, hogy is mondjam, nem előnyös a számodra. És az a felszedett jó ötven kiló súlyfelesleg, ahogy a nevében is benne van, felesleges. Jó lenne, ha egy kicsit ízlésesebben öltöznél. Ez a klepetus... a szomszéd Blökije is szebbet köp. – A sárkány elégedetlenül cöccögött, és az ujjával fenyegetően mutogatott a lány tükörképére. – Szóval mostantól, Csillagocskám, én diktálok.

– És mi a jó nekem ebben? – érdeklődött gúnyosan félrehúzott szájjal a lány.

– Nos, sorolhatom. Egy: vonzó, csinos fiatal nő leszel, amilyennek a te korodban a lányoknak lenniük kell. Kettő: kedves is leszel, mert a szép emberek könnyebben kedvesek, mint a csúnyák. Nekik nem kell utálniuk senkit azért, mert jobb náluk. Három: ha szép és kedves leszel, találsz magadnak egy párt, akit szerethetsz, kényeztethetsz, boldog lehetsz vele. Talán még családot is alapíthattok. Elég ennyi?

– Haha! Egy kis fogyókúra meg egy új sampon még nem garancia a boldogságra. Tudod, mit? Hagyj békén! Tűnj innen! Takarodj! Nem kell nekem, hogy még jobban a lelkembe gázoljanak, megteszem én azt magam naponta többször. Utállak! Szállj le rólam!

– Rendben! Te akartad. Akkor jön az utolsó, a lehető legmeggyőzőbb érv.

Csillagocska belenézett a sárkány fenyegető tekintetébe. Úgy látta, mintha a sárga szempár izzani kezdett volna, és nem csak látta, de érezte is. A tűz égetni kezdte a bőrét, ami szétterjedt az egész mellkasán. A földre zuhant. Vonaglott, tekergett. Sikoltozva tépni kezdte a bőrét, de a fájdalom fokozódott, majd mielőtt elérte volna a tűréshatárt, egyszer csak megszűnt. Mintha semmi sem történt volna.

Csillagocska lihegve feltápászkodott és a tükör elé állt. Gyűlölettel teli hangon sziszegte:

– Te győztél. Mondd, mit kell tennem!

– Na, ez a beszéd! Ezt már szeretem – szólt elégedett mosollyal a sárkány. – Azt hiszem, kezdhetnénk heti két alkalommal hat kilométeres futással. Mit szólsz? – vigyorgott, de választ már nem várt.

Csillagocska megeresztett egy káromkodást, ami a-val kezdődött és úgy tűnt, soha nem ér véget. A sárkány ásítozva figyelte a szitokszavakat kísérő heves kézmozdulatokat, amikkel a lány a mellkasában érzett égő érzést próbálta csillapítani.

– Mi a jó büdös... – folytatta Csillagocska.

– Nem értem, mire gondolsz? – A sárkány unottan törölgette az orrát. – Csak tüsszentettem egyet.

– Jó lenne, ha visszafognád a feltételes reflexeidet.

– Kérlek! Semmi gond. De ez valóban csak egy kis semmiség volt. Még nem tudod, milyen az, ha mondjuk ég a gyomrom. Hallottál már tűzokádó sárkányokról? Szerintem el tudod képzelni az összefüggést. – A sárkány hártyás ujjait egyenként összeillesztve dünnyögött magában. Néha picit megcsóválta a fejét. – Ideje lenne futni indulni, nem gondolod?

– Jól van, megyek már! Teljesen rám másztál, szívod az életemet!

– Így jár az, aki a motorosfesztiválon túldimenzionálja az alkoholtűrő képességét és sárkányt tetováltat magára – vigyorgott az emlegetett.

Csillagocska dühöngve a fürdőszobába vonult. Nemrég beszerzett, pihe-puha, pasztelkék köntösét ideges mozdulattal összerántotta, hogy véletlenül se kelljen a sárkány szemébe néznie. A tükörkép egy csapzott hajú, karikás szemű, űzött tekintetű fiatal nőt mutatott. Rávicsorgott saját képmására.

Gyorsan öltözködni kezdett, de a szombat reggeli futóedzés gondolata, összevetve egy kellemes, lazulós, tévénézős délelőttel, sárkánygyilkos indulatokat keltett benne. Csinos, új köntösét a falhoz vágva indult a konyhába.

– Mi a baj, Csillagocskám?

– Ne szólíts így! – tajtékzott a lány.

– De ha egyszer ez a neved? Hogy szólítsalak? Talán izzó héliumgömböcske az éjszakai égbolton?

– Nem érdekel, csak a csillagocskámozást hagyd abba! Ahányszor kiejted a cs hangot, égni kezd a bal mellbimbóm. És ebben a szóban kettő is van. Érted?

– Ja, hogy ez a probléma? Na, majd kitalálok valami mást. Mondjuk vizsgálati tárgy? Vizsgálati tárgyacska? – hümmögött a sárkány erősen hangsúlyozva a cs-t.

Csillagocska vehemensen a falhoz vágta a keze ügyében lévő edzőcipőket is.

– Ne te, ne! Csitulj szentem! Borulnak a falak! – folytatta vigyorogva a sárkány.

– Hallgass, vagy a képedbe gázolok a körömollómmal!

– Alkut ajánlok. Ha zokszó nélkül lefutod a tizenhat kört, ma már egy hangot sem hallasz felőlem.

– Állom!

Csillagocska öltözködni kezdett. Összekeresgélte, majd felrángatta a szétszórt edzőcipőket, tett néhány bemelegítő mozdulatot, és kirontott az ajtón.

A folyosóra vágódva egy hatalmas szekrénynek csapódott. Ütődötten a mögötte bezáródó ajtónak esett, kezét liluló orrára szorította és ádázul méregette a mozgó berendezési tárgyat, aminek két oldalán két kíváncsi arc leste őt.

– Mit keres egy szekrény az ajtóm előtt? – fúriáskodott.

– Elnézést! – hebegte az egyik, mellesleg egészen megnyerő arc. – Éppen költözködöm, csak egy pillanatra pihentünk itt meg a barátommal. Sajnálom! Remélem, nem ütötte meg magát!

A szekrényt letéve a magas férfi odaállt Csillagocska elé, egy „Szabad lesz” kíséretében óvatosan elvette az orra elől a kezét, és megszemlélte a sebesült testrészt. Csillagocska egészen megzavarodott a vizsgálódó pillantástól.

– Van biztosításom a lakásra, bár nem tudom, ilyen esetekre is vonatkozik-e, de azt tudom, hogy a kutyaharapásra igen. Talán a szekrényharapást is bele lehetne magyarázni valahogyan.

Mosolygós kék szeme és szép, szabályos fogsora volt. Undorítóan jóképűnek találta a lány, de a szövegére kénytelen volt elmosolyodni.

– Semmi baj! Menjenek csak tovább! – mondta saját maga számára is meglepően engedékenyen a lány.

A férfi visszament a szekrény egyik végéhez, kis nyögéssel felkapta, és mosolyogva elhaladt az újdonsült szomszédasszony mellett.

– Köszönöm szépen! – vigyorogta elhaladtában. – Jó edzést kívánok!

Csillagocska bambán ácsorgott egy helyben, majd észbe kapva végignézett magán. Kopott melegítője kezdett lógni rajta a leadott jó pár kiló miatt. Félig elvásott edzőcipője, és a nyaka köré tekert, hupiszínű sál nem sokat dobott a megjelenésén. Ha valaha is tetszeni akart volna a jóképű, új szomszédnak, most örökre elvágta ennek a lehetőségét.

– Üdvözlöm a házunkban! – kiáltott felocsúdva a fél emelettel feljebb járó férfiak után, hátha enyhít még valamit a helyzet fonákságán, majd könnyed léptekkel leszaladt a lépcsőn, ki az utcára, a park irányába.

– Szia! Az új lány vagyok. Azt mondták, nálad jelentkezzem.

Csillagocska értetlenül emelte fel a fejét a heti kimutatásokból. Egy rézvörös hajkoronát viselő, szikrázó szemű, alacsony lány vigyorgott előtte.

– Azt mondták, te leszel a főnököm. Igaz ez?

Csillagocska csak nyelt egyet, de nem akadt hozzáfűzni valója.

Emese, mert így hívták a miniatűr szélvészt, ellentmondást nem tűrően csapott le Csillagocskára és szépen átvette az élete felett az irányítást. Voltak napok, amikor a lány nem tudta eldönteni, hogy Emesét vagy a sárkányt kívánja inkább a pokol tüzére. Hajnali órákon, féléberen válogatott kínzásokban részesítette őket, amikhez képest a karóba húzás tompa fájdalommal járó heveny életvesztés volt. Mivel a sárkány megkedvelte Emesét, meg sem fordulhatott Csillagocska fejében, hogy esetleg megpróbál ellenállni a kis vörös kezdeményezéseinek.

A tüzes lány úgy döntött, hogy a főnökéből csinos, társaságkedvelő nőt farag. Csak Csillagocskával nem számolt, aki utálta, hogy boltról boltra, kozmetikából fodrászatba vonszolták. Minden nap hulla fáradtan dőlt ágyba, amikor éppen nem mentek sörözni a haverokkal.

A sárkány visszahúzódva szemlélte a változásokat. Egyre kevesebbszer adta jelét elégedetlenségének, sokszor napokig hallgatott.

Egy különösen fárasztó nap után, miután Emese fodrásza művészi borvörös hullámokba varázsolta Csillagocska frizuráját, szűk, bézs kiskosztümében és vadiúj, tűsarkú cipőben tipegett fel a lépcsőn. Kimerülten az ajtónak dőlt. Rendületlenül próbálta a kulcsot beleilleszteni a lyukba, amikor mély férfihang szólalt meg mögötte.

– Segíthetek?

A jóképű szomszéd csillogtatta mögötte ezerwattos mosolyát.

– Szabad lesz? – lépett oda hozzá és kivette a kezéből a kulcsot. Halk csusszanással a lyukba dugta, majd elfordította, és kinyitotta az ajtót a lány előtt.

– Köszönöm – csicseregte Csillagocska zavarában.

– Szívesen, kisasszony. Új lakó itt? Korábban egy másik hölgyé volt ez a lakás. Hozzá is volt már szerencsém, vagy talán szerencsétlenségem. Hogy is mondjam, nem volt túl megnyerő jelenség. Nem úgy, mint Ön. Nagyon örülök, hogy új szomszédom van. Szeretek barátkozni. Esetleg holnapra meghívhatnám magamhoz vacsorára? Kiváló szakács hírében állok – folyt a szó a férfiból.

Csillagocska arcára rádermedt a vigyor az első mondatok hallatán. A mondandó közepén már elkészült a tervvel. Szívélyes mosolyra váltott, kacéran a férfi szemébe nézett.

– Nem emlékszem, van-e a naptáramban valami holnapra. Ha mégsem lenne, hívjon csak fel nyugodtan.

Felkapott egy tollat a közlekedőből és a férfi csuklójára feljegyezte a telefonszámát.

– Viszlát! – búcsúzott kedélyesen, és az elképedten bámuló férfire csukta az ajtót.

A szobában messzire rúgta a cipellőket, levágódott a kanapéra, felrakta a lábait és gonosz mosollyal tervezgette a másnap estét.

A fodros selyemblúz alól jókedvű sárkánynóta hangzott fel.