2012. december 12., szerda

Hantos Norbert interjú




– Mit lehet tudni rólad?

Huszonöt éves vagyok, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Informatika Doktori Iskolájának a hallgatója, ahol tomográfiával és képrekonstrukcióval, illetve annak számítógépes megközelítésével foglalkozom (Ezzel az találkozhat élőben, akit az orvos beutal CT-re…) Az egyik fő hobbim az írás, a másik a Rubik-kockázás, ami ideális szabadidős tevékenység például sorban állásokkor. Emellett néha gitározom is, erősen kezdő szinten. Imádom a logikai feladványokat, az illúziókat és általában bármit, amire rá lehet aggatni az „agyfacsaró” jelzőt.



– Kezdő lépésed a szakadék felé, avagy mikor írtad első novelládat?

Valamikor 2007 áprilisában a Múzsám – akit azóta már a páromnak is nevezhetek – kérte tőlem, hogy meséljek valamit. Nem ez volt az első alkalom, ilyenkor általában egy tanulságos történettel hozakodtam elő, amit valahol olvastam. De éppen akkor nem jutott eszembe semmi, így hát nosza, gondoltam, elmesélek akkor egy sajátot. De előtte figyelmeztettem, hogy lehet, hogy ez egy kicsit hosszabb lesz, mint a többi, és majd másnap folytatnom kell. Másnap pedig folytattam. Majd harmadnap is. Majd negyednap is. Amikor két hét és tíz oldal után még mindig úgy éreztem, hogy a történet elején járunk, kezdtem aggódni, hogy ebből a végén még regény lesz… Végül ha jól emlékszem, kisebb-nagyobb megszakításokkal három év után értem a végére, a terjedelem pedig több mint hétszáz oldalra rúgott (ami nyomtatásban könnyen lehetne a duplája is). Mesélés közben felmerült a kérdés, ami szerintem minden kezdő írónál előkerül: van-e tehetség is mögötte, vagy az egész csak naiv lelkesedés? 2007 decemberében szedtem össze a bátorságot, hogy megírjak egy önálló novellát, és közszemlére tegyem egy nyílt irodalmi honlapon. Előzetes vélemények kikérése után a Karcolat mellett döntöttem, amit azóta sem bánok. Az ottani „első írásnak egyáltalán nem rossz” vélemények azt hiszem, sokat segítettek abban a döntésben, hogy folytassam. De azóta is, legyen szó pályázatról vagy fiókos írásról, minden művemet elsősorban a Múzsámnak írok. Végül is az egész az ő hibája!



– Ki, vagy kik voltak rád a legnagyobb hatással?

Nem igazán tudnék kiemelni egyetlen írót, hogy na igen, ő a példakép, neki minden műve aranyat ér. Olvasásban meglehetősen kritikus vagyok, és még a legjobb művekben is találok olyan részeket, hogy „hát igen, ezt esetleg másképp kellett volna”. De kétségkívül vannak írók, akiknek több könyvét is szívesen olvastam vagy olvasom. Ifjonti koromból Erich Kästnert és Leslie L. Lawrence-t tudnám kiemelni, tőlük nagyon sok könyv sorakozik a polcomon. Újabban inkább fantasy vonalon mozgok, Terry Pratchett, Naomi Novik, Rick Riordan, de szeretném megismerni Neil Gaiman és Iain M. Banks irományait is. Ha konkrét regényeket kellene megemlítenem, hogy mik voltak rám a legnagyobb hatással, akkor Lois Lowrytól Az emlékek őre, Frank Herbert Dűne sorozata – és az írói örökösök által kibővített világa –, valamint Michael Ende A Végtelen Történet c. regénye mindenképpen előkelő helyet érdemel. Novellában pedig kétségkívül Isaac Asimov Az utolsó kérdés c. műve az első. Ezzel kapcsolatban az a vicces, hogy akaratlanul ismertem meg – valójában a buszon olvasta fel egy utas a barátainak, én meg fél füllel hallgattam. Odáig nem is nagyon érdekeltek a novellák, mondván, minek belemélyedni valamibe, ami tíz perc után úgyis véget ér. De Asimovnak ez a novellája mondhatni, felért egy gyomron vágással. A kellemesebbik fajtából.


– Hány novellát írtál eddig, és ezek közül mennyi jelent meg?

Huh, most puskáznom kell, mert fejből nem tudom. Lássuk csak… A pontos számot nehéz megmondani, mert van egy-két olyan művem, amit nem tartok igazi novellának, inkább csak amolyan szórakoztató szösszenetnek. Körülbelül ötven novellát írtam eddig, egy novellafüzért, egy kisregényt, egy regényt (ami jelenleg erős átdolgozás alatt áll), továbbá jelenleg egy újabb regényen és egy novellán dolgozom. De született egy kalandregény is, amit úgy kell elképzelni, hogy a Múzsámat tettem meg egy kitalált világ főszereplőjének, és rendszeresen választás elő állítottam, mit tenne az adott helyzetben a felsorolt lehetőségek közül. Roppant érdekes volt úgy írni, hogy én sem voltam teljesen tisztában a cselekménnyel, de mindkettőnknek nagyon tetszett a végeredmény. Ami a megjelenéseket illeti, eddig tíz novellám jelent meg nyomtatásban, és háromnak várható a megjelenése, ebből egy a közeljövőben.



– Mik a tapasztalataid a különböző pályázatokról? (Úgy hallottam, nemrég nyertél valami villámosat…)

-        Vannak. Tapasztalatok is, pályázatok is. A pályázatok remek motiválók, bár jelenleg nekem épp elég a mennyiség. Ha több lenne, inkább csak pánikolnék, mert mindegyikre szeretnék írni. Igyekszem a nagyobbakra mindig időt szakítani, a sci-fi körökben ismert Preyer Hugo pályázatot például sosem hagyom ki, 2008 óta rendszeresen küldök legalább egy művet. Mondjuk a villámpályázatok sem rosszak, kevesebbet kell velük dolgozni… A kicsit is becsülni kell! Általában azokat a pályázatokat szeretem, ahol adnak visszajelzést a műről, illetve amelyek megjelenéssel kecsegtetnek. Az sem baj, ha nevezési díjas, feltéve, hogy nem horribilis összegről van szó.



– Beszél pár szóban a sárkányokról!

Gyakran megkérdezik tőlem, honnan ez a nagy sárkányrajongás. A kezdeti novelláimnál elhatároztam, hogy mindegyikbe teszek sárkányt vagy sárkányos utalást, akkor is, ha a műnek köze nincs a fantasyhoz. Mondjuk ezt a szokásomat hamar kinőttem. De hogy honnan ereded ez a mánia… Nem tudnám konkrét műhöz vagy eseményhez kötni, feltehetőleg fokozatosan alakult ki. Mitikus lények, amelyek egyszerre szimbolizálják a nyers erőt vagy éppen a végtelen bölcsességet. Ott lehetnek földön, vízben, levegőben. Félelem, tisztelet övezi őket, gyakran mindkettő. Rengeteg mitológia és történet fűződik hozzájuk, amelyek a világ legkülönbözőbb tájairól származnak, kinézetükben és képességeikben pedig legalább annyira változatosak, mint maguk az emberek. Talán éppen ezért olyan jó mesélni róluk.



– Sci-fi, vagy fantasy?

Ravasz és bonyolult kérdés. Ha pár évvel ezelőtt kérdezted volna, gondolkodás nélkül rávágom, hogy fantasy. Mivel azonban gyakoribbak a sci-fi témájú pályázatok és megjelenési lehetőségek, így kénytelen voltam elkanyarodni és az utóbbi felé hajlani – de így legalább megismerhettem ezt a világot is. De rugalmas vagyok. Ha novellát írok, ott az elsődleges a konfliktus, a szereplők viszonya, hogy mit élnek át és hogyan viszonyulnak az adott helyzethez. Az, hogy ezt milyen környezetben teszik, másodlagos. Mondjuk társadalomkritikát, az ember és az emberiség jövőjét érintő témákat jobb sci-fiben írni. Ahogy Zsoldos Péter mondta: „A sci-fi – a jövő, és benne az ember.” A fantasyt inkább könnyed témáknál, vagy az egyénre fókuszáló írásban választom. Persze a kettőt néha felcserélem… Volt rá példa, hogy egy eredetileg fantasy témájú ötletet végül sci-fiként írtam meg, mert az adott pályázat ezt kívánta. Mondjuk nem volt könnyű munka. Aztán vannak olyan novelláim is, amelyeket nem tudnék konkrét műfajba besorolni. Egyszerűen csak… novellák.



– Mennyi idő és energia megírni egy-egy novellát?

Mindig több, mint ahogy azt a novella megírása előtt remélem. Ha megvan az alapötlet, szinte sosem állok azonnal neki. A részletek kidolgozása, az ötlet megemésztése eltarthat pár napig, de akadt, hogy egy féléves ötletet cibáltam újra elő (vannak sokkal régebbiek is, de azok úgy látszik, nagyon mélyre kerültek a virtuális fiókba). Ha a novella kutatómunkát is igényel, akkor az további pár nap. Az egyik művemben például a hegedűkészítés kapott központi szerepet, és szerencsémre találtam is egy érdekes könyvet a témában. Végigolvastam mind a kétszáz oldalt. Tudtam, hogy jó, ha tíz százaléka köszön majd vissza a műben, de az alaposság mindig meghálálja magát. Ha már kellően felkészültnek érzem magam, akkor jöhet az írás maga. Mindig az első mondat a legnehezebb… Sajnos nem vagyok grafomán, nagyon lassan szoktam haladni. Néha azt veszem észre, hogy nahát, az egész délután elment írással, és alig haladtam három oldalt. Egy novella megírása általában kettő-négy nap, igaz, ezek nem mindig egymást követő napok. Sajnos sok más dologgal is kell foglalkoznom. Ha már kész a novella, másnap újraolvasom és kijavítom, ekkor szoktam kigyomlálni az ismert típushibáimat is. Körbeküldöm néhány ismerősnek, akiknek szerencsére elég éles a szemük ahhoz, hogy a hülyeségeim nagy részét kiszúrják. Ezeket javítom, majd pár nap pihentetés után ismét átolvasom az egészet, igyekszem úgy tenni, mintha akkor látnám először. Ezt még pár körig eljátszom, és csak azután nyilvánítom késznek. De a teljes folyamat borzasztóan hosszú. Amit nagyon sajnálok, hogy hiába lenne időm például esténként, amikor már minden mással végeztem, egyszerűen túl kimerültnek érzem magam az íráshoz. Csak akkor tudok rendesen haladni, ha az egész napomat rászentelem, ami mostanában luxusnak tűnik. Ha ez nem lenne, sokkal előrébb lennék.



– Min dolgozol most, mik a közeljövőbeli terveid?

Jelenleg épp egy urban fantasy regényt írok (ha jól sorolom be a műfaját), ami nagyjából a harmadánál áll. Amint lenyugodtak körülöttem a dolgok, újult erővel folytatom. Ezen kívül egy pályázatra szánt novella is tervben van, ami már eljutott addig a pontig, hogy most már neki lehetne állni az írásnak. Ötletekre nem lehet panasz, csak az a fránya idő… Abból valahogy sosincs elég!


2012. december

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése