Liliana: Démonkönnyek

„Nem félek én az ördögtől sem!” – Ez volt az első mondat, amit Aaron még tízévesen mondott a Sebhelyesnek, talán ennek köszönhette, hogy az idős férfi a szárnyai alá vette, felnevelte és kitanította mindenre.

A fiúcska alig töltötte be az ötöt, amikor a szülei meghaltak egy tűzvészben, de ő csodával határos módon karcolás nélkül túlélte. Árvaházba került, de nem töltött ott sok időt, hamarosan új családja lett, akik pár évvel később lemondtak a gyámságáról. Az ok egyszerű volt: meggazdagodtak, és úgy döntöttek nem kell egy kolonc gyerek a nyakukra.

A fiú melegséget sugárzó zöld szemének kevesen tudtak ellenállni, így nem sokkal később új szülőkre talált. Minden szépen indult, de aztán megváltozott, a fiú körül furcsa dolgok történtek. Gyakran beszélt magában, de amikor rákérdeztek a felnőttek, mindent letagadott. Sosem szerette a társaságot, ami még jobban elszigetelte őt a külvilágtól. A nevelőszülei szerettek volna segíteni neki, de heves kitörései és szokatlan dolgai miatt félni kezdtek a fiútól. A kis legény olvasott a tőle elforduló arcokból, és a rettegő tekintetekből, komoly elhatározásra jutott: elmegy tőlük, minél messzebbre. Nem hibáztatta őket, de tudta jobb lesz így mindenki számára.

Összeszedte azt a pár személyes tárgyát, amihez teljes szívéből ragaszkodott: a plüss maciját és a családjai fényképeit, majd útra kelt. Nem tudta, hova vagy merre induljon, csak azt, hogy minél előbb maga mögött hagyja a poros kisvárost, annál jobb lesz neki és mindazoknak, akiket szeret.

Úgy érezte, senkinek sem fog hiányozni. Még sírt, amikor felugrott a gőzmozdony egyik vagonjába, ahol több csavargó is utazott, akkor találkozott a Sebhelyessel. Mindenki őt bámulta, a kisfiú letörölte könnyeit. Poros, maszatos arcát az utastársai felé fordította.

– Csókolom! – köszönt bátortalanul, majd leült az ajtóval szemközti sarokba. A vonat zakatolása lassan elaltatta őt, arra ébredt, hogy korog a gyomra. Szégyenkezve pillantott körbe, majd felhúzott térdét átkulcsolva próbálta elnyomni éhségének hangjait.

– Nesze, kölyök! – Egy idős férfi ült mellette, akinek bőrét és ruháját is feketére festette a kosz. Arcát csúf hegek borították, mégis, amikor a kisgyerek a szemébe nézett, magát vélte felfedezni benne. A fiú felé nyújtott egy darab kenyeret, a legényke csodálkozva bámult rá. – No, nem kell? – kérdezte az öreg.

A gyerek gyomra ismét hangot adott, így kikapta a férfi kezéből a felkínált eleséget, és majszolni kezdte.

– Nem félsz tőlem? – kérdezte az aggastyán fura akcentussal.

– Mem mélek mém… – kezdte teli szájjal a kis legény, majd nyelt egy nagyot – az ördögtől sem.

A férfi szája mosolyra rezdült.

– Hogy hívnak, kölyök?

A gyerek néhány pillanatig habozott.

– Nekem nincs nevem! – hadarta.

– De hisz’ az mindenkinek van!

– De nekem nincs!

– Jó’ van, fölfogtam! Akkor mit szónál, ha Aaronnak hívnának, kölyök?

A kisfiú csak vállat vont.

Évek teltek el, és a fiú lassan férfivá érett. Az öreg mindent megadott neki, amit tudott, és megtanította mindenre, amire egy apa vagy egy mester megtaníthatja gyermekét. Mindketten tudták, előbb vagy utóbb eljön az a perc, amikor el kell búcsúzniuk egymástól. Az aggastyán szigorúan nevelte Aaront, ő az első pillanattól tudta azt, amit még a fiú nem is sejtett: egy nap Aaronnak fogja átadni a helyét, ami nehéz súlyként telepszik majd a gyerek vállára. De addig még hátra van egy feladat, az utolsó lecke, amire nem készítheti fel, és amiről nem beszélhetett neki.

Aaron a teraszon üldögélt, és onnan pásztázta a sárga falevelek örvénylő táncát amikor a szél bele-belekapott az avarba. Gondolatai egyre inkább a szülővárosa körül jártak, mert hiába a nagy ház, az atyai szeretet, ha egy valaki nincs vele…

Aaron a múlton merengett... Szeme előtt hamar felderengett egy bájos kislány arca, Lilynek hívták. Még akkor találkoztak, amikor a fiú árvaházba került, de a lány hamar összebarátkozott vele. Lily életvidámságával, játékosságával, állandó csicsergésével könnyedén belopta magát Aaron szívébe. Amikor eljött a búcsú ideje a fiú esküdt tett Lilynek, hogy megtalálja őt, ha majd felnő.

Egyik legkedvesebb jelenetét látta maga előtt.

Épp bújócskáztak, amikor megtalálta a lány rejtekhelyét, és a kislány, hogy elterelje Aaron figyelmét magáról, mélyen a fiúcska szemébe nézett. A gyerek pedig szinte beleszédült a kislány mély tekintetébe.

– Szerintem ezeket a szemeket az angyalok adták neked! – motyogta édes, behízelgő hangon Lily, és ezzel pillanatok alatt az ujja köré csavarta a fiút.

Aaron elmosolyogta magát, majd megcsóválta a fejét. „Én bolond!” – gondolta.

– Vissza kell menned! – szólalt meg az öreg mellette. Aaron a nosztalgiázás közben észre sem vette, mikor ült le mellé a mestere.

– Tudom – felelte egy nagy sóhajtás kíséretében az ifjú.

– Akkor mire vársz? – kérdezte a Sebhelyes. A fiú a szemébe nézett, egy ideig a pótapja mosolygó ráncait tanulmányozta, majd végül erőt gyűjtött, és kimondta, ami a szívét nyomta.

– Félek.

– A kölyök, aki az ördögtől sem fél, mostan mitől ijedt meg? Csak nem attól a kislyánytól?

Aaron szeme sokatmondóan felcsillant.

– No, Aaron, ezt jó’ megjártad! – motyogta az öreg. Azzal felállt, és néhány percre magára hagyta fogadott fiát. Egy nagyobb csomaggal tért vissza, majd az ifjú elé hajította, Aaron meglepődve nézett az idős férfira.

– Kitanítottalak mindönre. Szeretlek, mintha csak a fiam lennél, de ha itt maradsz, akkor nem leszel boldog. Aztán majd’ ne felejtsd el atyádat! – parancsolta az öreg, azzal magára hagyta a fiút, és bement a házba. Az ablakból figyelte, ahogy Aaron szomorúan néz utána, majd megfogadja a csomagot, és elindul a vasútállomás felé.

Aaron hallgatta a vonat zakatolását, gondolatai egyre inkább szülővárosa felé jártak. Magában többször felidézte múltja keserű eseményeit, ugyanakkor felderengtek benne a mestere szavai is. Bár igazat adott neki, mégis bántotta annak hűvös viselkedése.

Éhes volt, ezért keresni kezdett a csomagjában, amiben talált is egy becsomagolt cipót, azonban mást is kitapintott. Döbbenten húzta elő az újságpapírral bevont ajándékot, amit gondosan átkötöttek spárgával, hogy véletlenül se bontódjon ki útközben. Aaron vadul tépte le róla a papírt, egy bicskát lelt benne, amit különböző kelta motívumok díszítettek.

„Atyám kése!” – hűlt el, amikor meglátta a csomag tartalmát. Tisztában volt ennek jelentésével, a mestere hamarosan átadja neki a helyét.

Aaron megérkezett, és első útja a helyi italozóba vezetett, ahol rögtön beszállt egy kártyapartiba. Mintha valaki a szerencsétlen életét akarná százszorosan visszatéríteni, a fiút a szerencse kísérte. Bármilyen játékot is játszott, mindig ő nyerte, így ezúttal sem fért kétség hozzá, hogy gyakorlatlansága ellenére ő fogja megnyerni az elkövetkező póker köröket. Amikor már a megnyert pénz húzta a zsebét, illedelmesen megköszönte partnereinek a szórakozást, majd távozott.

Betért a közeli fogadóba, és kivett egy szobát. A tulajdonostól megkérdezte, honnan vehetne magának új ruhákat. A fogadós elirányította John ruhaszalonjába, ahonnan három öltönnyel, egy kalappal és két pár cipővel tért vissza. Átöltözött az esti vigasságra, hiszen ha Lily még itt él, akkor bizonyára ő is jelen lesz a mulatozáson, amitől minden éjszaka hangos volt a bordély.

A bárpultnál ült, és onnan figyelte a dorbézoló társaságot. Nézte a kánkánt járó nőcskéket, a szivarozó gazdagokat, a részeg kujonokat. Szemével újra és újra végigpásztázta az ivót Lili után kutatva, ám őt sehol sem látta.

– Maga nem idevalósi, igaz? – kérdezte tőle a kocsmárosné.

– Nem – felelte Aaron. – Ennyire látszik?

Az idős, kissé molett, ám annál barátságosabb asszony áthajolt a pult felett, hogy ne kelljen túlkiabálnia a helyiség zaját. A nő mély dekoltázsába belefért volna még egy soványka teremtés is.

– Egy férfi, aki bármelyik ujjára nőt kaphatna, mégis a bárpultnál ül? Nem ma kezdtem, aranyom! Téged vagy elhagytak, vagy szerelmes vagy... – Aztán összevont szemöldökkel végigmérte Aaront. – De az ártatlan nézésedből ítélve még nem voltál nővel…

Aaron elkerekedett szemmel nézett az asszonyra.

– És az rossz?

– Hát, aranyom… Azt csak te tudod, rossz-e neked, hogy nem volt még részed egy kis kényeztetésben. De tudod mit? Adok neked egy lehetőséget, van nekem pár lánykám, a ma éjszaka ajándék. Csak válassz! – Azzal körbemutatott a helyiségben, a vörös szaténruhás nőkre utalva.

Aaron tekintete megállapodott egy fekete göndör hajú teremtésen, akinek barna szeme szinte világított a félhomályos teremben.

– Őt szeretném! – bökött a kéjnő felé.

– Fiam, nincs rossz ízlésed! – jegyezte meg az asszony vidáman. – Gina a legkelendőbb portékám. És eddig még mindenki elégedettem távozott egy vele töltött éjszaka után. – A kocsmárosné csak intett egyet, és Gina szó nélkül engedelmeskedett, és kígyózó mozgásával a bárpulthoz sétált.

– Helló, drága! – Halkan duruzsolt Aaron fülébe, akit azonnal elvarázsolt a cigarettától rekedtes, erotikusan mély hang. Mintha a nő hangfekvése finom rezgéseket keltettek volna a férfi testében. Aztán valami nedves meleget érzett a fülében, ijedten pillantott oldalra. Ez egy nyelv?! – kérdezte magától Aaron, és érezte, ahogy minden érzéke bizseregni kezdett, de legfőképpen egy pontja kezdett vadul lüktetni, nem értette miért, de hagyta magát sodródni az árral. Lassan érezte a nadrágját feszítő férfiasságát, és hamarosan Gina keze is arra a pontra tévedt.

– Hmm… Te aztán ki lehetsz éhezve! – jegyezte meg bársonyos hangján. Majd megfogta az elbódított férfi kezét, és húzni kezdte az emelet felé, Aaron minden ellenkezés nélkül engedelmeskedett. A szobába érve Gina az ágyra lökte őt, majd visszafordult, és kulcsra zárta az ajtót. A hosszú szatén szoknya hamar a földre került. Aaron szája kiszáradt, amint meglátta a formás női testet, amit alig takart már valami, a harisnyák és harisnyatartók finom lepelként hullottak a kopott parkettára. A kéjnő kivette azt a néhány hajcsatot is a hajából, ami eddig távol tartotta arcától a rakoncátlan tincseket.

Hamarosan Aaronról is lekerültek a ruhadarabok, a férfi megnyalta kiszáradt ajkát, amikor a nő feléje tornyosult. A hullámos hajtincsek finoman cirógatták Aaron meztelen bőrét, felnyögött, amikor Gina fogát érezte nemi szervén. Nagyon nyelt, miközben teste megfeszült a meglepődöttségtől, az örömlány egy hang nélkül tette a dolgát, eleinte lágyan szívta, majd egyre vadabb, mohóbb lett. Aaron az ágyba kapaszkodott, és már úgy tűnt, nem bírja tovább, aztán amikor a kéjnőnek sikerült eléggé feltüzelni partnerét ajkai a férfi nyakára tévedtek, majd nyelvével újra megcsiklandozta annak fülét, majd lágyan-lágyan harapdosta, fogával és körmeivel finoman karistolta Aaron bőrét. A vágytól fűtött férfi nehezen bírt ellenállni vágyainak, bár továbbra sem tudta, mit kellene csinálnia, így megpróbált megálljt parancsolni a rátörő érzelmeinek.

Gina érezte a férfi belső harcát, így hamar megszabadult a maradék ruhájától is, alig pár perc múlva, már ritmikusan és egyszerre mozogtak. Aaron már alig bírt nyelni a nagy izgalomtól, testét szép lassan átjárta valami különleges, eddig még sosem tapasztalt lüktetés.

Testük eggyé olvadt. Gina olyan vadul karmolta végig Aaron mellkasát, hogy kiserkent a vére. A nyögések egyre fokozódtak, majd a férfi felnyögött, teste elernyedt. A nő Aaron mellé hanyatlott az ágyra, a partnere arcát nézte, a szobában csak heves szívdobogás és zihálás hallatszott. A kéjnő úgy sejtette, ennyi éppen elég volt a férfi számára, és szomorúan vette tudomásul, hogy az ő orgazmusának reménye elszállt, úgy döntött, saját magának szerez örömöt, de alig ért az ujja a finom húsához, amikor Aaron megmozdult, ledermedt.

Gina forró levegőt érzett a nyakán, biztosan tudta, hogy a férfi őt nézi, libabőrös lett a bizsergető levegőtől. Pár perc múlva a kuncsaftja felült, Gina lemondóan sóhajtott. Meglepődött, amikor szenvedélyes csókok borították el testének minden porcikáját. A férfi habozott, amikor ujja Gina combjáról egyre fentebb siklott, úgy döntött, inkább újra a nő fölé hajol.

Aaron gyengéd csókokat lehel az örömlány mellbimbójára, majd beleharapott és szívni kezdte, mire a nő teste azonnal válaszolt. Aaron, mint egy zenész a legdrágább hangszeren, végigsimított a formás testen, bátortalan és ügyetlen próbálkozás volt.

Gina elkapta a kezét, és a combja belső feléhez érintette, aztán vezette a férfit. Aaron megértette az utalást, és egyre feljebb haladt, a nő kéjesen felnyögött, amikor a férfi ujjai egyre beljebb hatoltak. Gina remegett az izgalomtól, elengedte a férfi ujjait, Aaron úgy érezte, most rajta a sor, hogy felizgassa partnernőjét. A férfi elégedetten figyelte az egyre hevesebben emelkedő és süllyedő kebleket. Amikor már az örömlány teste megfeszült, Aaron érezte a változást, a nő hüvelye megduzzadt és sikamlóssá vált, készen arra, megkapja, ami neki jár. A női test vonaglani kezdett, már belülről feszítette a vágy, Aaron még várt. Gina, amikor már nem bírta tovább elviselni, mélyen belenézett kínzója szemébe, ajkát lágyan a férfi ajkához biggyesztette, majd érzéki csókot adott neki. Aaronnak újra kiszáradt a szája, nagyot nyelt, majd ő is visszacsókolt. Aaron durván megragadta a nő csípőjét, majd belehatolt, mire Gina felsikoltott.

Újra egyszerre kezdtek ringatózni, ám ezúttal sokkal erőteljesebben, egyre hangosabb nyögések hallatszottak, még végül Gina felsikoltott. Aaron is ellazult, mindketten érezték az extázis mindent elemésztő mámorát.

A férfi a nő mellé feküdt, karjával magához vonta Ginát, egyikük sem szólalt meg, csak hangosan pihegtek, és hallgatták a másik szívdobbanását is, így érte el őket az álom.

Reggelre Gina eltűnt a férfi mellől, Aaron tekintetével kutatott a partnere után, és amikor nem találta sehol gyorsan felöltözött, majd lerohant a földszintre. A kocsmárosnén kívül senki sem volt az ivóban, az pedig amint meglátta őt egy bögrébe kávét töltött, majd letette a csalódottan letelepedő Aaron elé a pultra.

– Na, aranyom, úgy látszik jó estéd volt! – jegyezte meg az asszony mosolyogva.

– Hogy hívják? – kérdezte. – Tudja, hol van most?

– Jaj, drága, hogyne tudnám, hogy hol van, de nem fogom ám megmondani – felelte a nő. – Te egy kuncsaft voltál a sok közül. Ne zaklasd őt! Ha újabb éjszakát akarsz vele tölteni, akkor ma este újra eljössz, fizetsz érte, mint mindenki más.

– És hogy hívják? – tette fel a kérdést újra.

– Gina – hallatszott a rövid felelet.

– Gina – suttogta Aaron elbűvölten.

– Nehogy szerelmes légy már, aranyom! Hiszen ő csak egy szajha, azt tette, ami a dolga.

Aaron nem törődött az intelemmel, gondolatai ismét az előző éjszaka körül jártak. Illedelmesen megköszönte a segítséget, kifizette a kávét, azután elsietett.

„Ma este ott lesz!” – mondogatta magában. Elment a borbélyhoz, megbortváltatta magát, a haját is levágatta. Visszafelé úton vett magának egy sétapálcát is, hogy még inkább előkelőnek tűnjön. Útba ejtette a régi lakhelye romjait is, a múlt mély tócsáiban kutatott kellemes emlék után, de nem talált.

Már nem érdekelte Lily megtalálása, csakis Gina... A formás lábak, a barna szemek, a göndör tincsek... Tiszta szívéből hálás volt az öregnek, amiért útnak indította. Magában eldöntötte, újra építi a szülői házat, így meg is kereste az illetékest, akivel egyezséget kötöttek.

A férfi addig játszott, amíg sikerült összegyűjtenie a pénzt a telekre, ugyanakkor vigyázott, nehogy valaki csalással meggyanúsítsa. Nála becsületesebb ember ritkán hordott hátán a föld, a titka csupán annyi volt, hogy Fortuna egész pici korában szegődött hozzá, nemhiába nevezték el a szerencse fiának. Az öreg megtanította neki, hogy nincs más dolga, mint élni a kapott lehetőségekkel.

Aaron este visszatért az ivóba, és újra megkereste Ginát, de neki épp másik kuncsaftja volt. A férfi szemtelenül magas összeget ajánlott a kocsmárosnénak a kéjnőért, aki azonnal intézkedett. Aaron már a szobában várta a nőt, és amint az belépett a szobaajtón, már a férfi forró csókjai között találta magát. A nő nem ellenkezett, hagyta magát megszédíteni, hosszú lábait a férfi csípője köré fonta, és úgy csókolta tovább.

Az első alakalommal még oly bátortalan és tapasztalatlan férfiből egyre vadabb szerető vált. Gina letépte Aaron ingét, majd körmét a férfi hátába mélyesztette, miközben annak fülét harapdálta, közben Aaron a nő melleit kényeztette. Nem jutottak el az ágyig, a kopott parkettán lettek egymáséi. De egyikük sem érte be egy menettel, még többet akart a másikból, így újra és újra vad szeretkezésbe kezdtek, egészen addig, amíg már az ivó is elcsendesedett, és végül ők is elaludtak a kimerültségtől.

Ez így ment még pár napig, de Gina reggelre mindig eltűnt. Egyik reggel Aaron meg sem lepődött, amikor nem látta maga mellett a nőt, de amikor álmos tekintete egy az ágy végén ülő alakot pillantott meg, a szíve hatalmasat dobbant, a kéjnő nem szökött el, megvárta, amíg partnere felébred. Rámosolygott, majd felállt, menni készült, de csuklója köré fonódó kéz megakadályozta.

– Maradj! – kérte Aaron, és úgy nézett a rá, mintha épp fel akarná falni.

Gina hagyta, hogy visszarántsa az ágyra, Aaron nem akart szeretkezni, de vágyott a nő teste után. A nő a férfi mellkasára tette a fejét, miközben az a hátát simogatta a ruha fűzőin keresztül. Maguk sem tudták meddig feküdtek így, de úgy simultak egymáshoz, mint tenger a vízparthoz.

A nő szórakozottan rajzolgatott a férfi mellkasára, Aaron pedig a göndör fekete hajzuhatag tincseivel játszadozott, míg egyszercsak a tekintetük összefonódott.

– Gyönyörű vagy! – suttogta Aaron.

Gina zavartan elmosolyodott.

– Mondták már, hogy különlegesen szép szemed van? – kérdezte fülig pirulva.

– Egyszer azt mondták, hogy az angyaloktól kaptam.

– Lehet benne igazság… – suttogta a nő elmélázva. – Gina vagyok.

– Tudom – felelte a férfi. – Engem Aaronnak hívnak.

Aaron háza lassan épült, több mint fél éve jött vissza a városba, és az óta minden éjszakát Ginával töltött. Gondolatai azonban gyakran jártak mesterén, és annak tanításain. Egy nap táviratot kapott tőle, ami miatt Aaron azonnal útra kelt, hogy meglátogassa őt, ám elkésett: az öreg meghalt. A mester teste az asztalra borulva várta tanítványát, előtte egy cetlit volt, amit egy kopottas bőrborítású naplóra írtak:

„Íme, az örökséged, fiam!”

Aaron könnyeit nyeldesve ölelte magához az élettelen testet. Kiment a kertbe, és ásni kezdett a fűzfa alatt. Sebhelyes mindig onnan figyelte, amikor tanította őt, úgy hitte az öreg majd ott békére lel.

Nehéz szívvel búcsúzott attól, aki hosszú éveken keresztül apja helyett apja volt.

Amikor Aaron visszatért a városba, hangulata gyökeres változáson ment át. A férfi már nem minden éjszakát töltött az örömlány ágyában, időnként napokra, sőt hetekre is eltűnt. A háza felépült, és mindenki csodájára járt a gazdag és előkelő villának, amelynek nem akadt párja a poros kisvárosban. A férfi lassan beszivárgott a felsőbb körökbe, és egyre többet játszott, nem csak a pénze, de ellenségei száma is szaporodott.

Egy átmulatott este után részegen esett be az ivó ajtaján, és Gina után kezdett kiabálni, aki éppen egy kuncsaftjával flörtölgetett. Aaron féltékenységi jelenetet rendezett, megverte a másik férfit, majd karjánál fogva felrángatta a nőt a kettőjük számára kibérelt szobába. Az ajtó becsapódott mögöttük, Aaron erős fogása elengedte a nő hamvas bőrét. Gina ledöbbent a férfi erőszakos viselkedése láttán.

– Megőrültél?! – kiabálta. – Ezt mégis hogy képzelted? – Arca kipirosodott, tombolt benne a düh, ráadásul karja vadul lüktetett a szorítás helyén. A férfi tekintetét kereste, és amikor végre Aaron szemébe nézett Gina megijedt attól, amit abban látott, egy eszelős őrülttel találta szembe magát, partnere azon felével, amit még addig nem ismert. A nő ösztönösen hátrálni kezdett.

– Igen, őrült vagyok – felelte Aaron. – Miattad lettem ilyen! – Lassan közeledett az örömlány felé, aki időközben a falnak ütközött.

– Nem okolhatsz engem… – motyogta a nő kétségbeesetten.

A férfi elfordult tőle, majd olyan lendülettel fordult vissza Ginához, hogy az összerezzent.

– Hát nem érted?! Szeretlek! – kiabálta.

– Aaron, te részeg vagy!

– Lehet, de attól még tudom, hogy te is így…

– Tévedsz! – szakította félbe a férfit. – Én nem szeretlek…

– De…

– Nincs semmi de…

– Gina, hiszen azok az éjszakák! Ne mondd, hogy elfelejtetted őket! – Aaron hangja kétségbeesettnek tűnt.

– Te fizettél értem, és cserébe igénybe vehetted a szolgálataimat. Ebben nincs érzelem… Részemről nincs! – hallatszott a felelet.

Aaron arca eltorzult a dühtől, Gina egérutat keresett, de esélye sem akadt menekülni. A férfi túl közel ért hozzá, az ajtó zárva, és sehol egy tárgy, amit fel bírna emelni, hogy megvédje magát, amennyire tudott a falhoz simult. Aaron ütésre emelte a jobb kezét, a nő félrefordította az arcát, szorosan behunyta a szemét, így felkészülve a fájdalomra. A férfi ökle megremegett a levegőben, egy pillanatig habozott, majd olyan erővel csapott Gina feje mellett a falba, hogy a rajta lévő lambéria összetört.

Aaron bal tenyerével a falnak támaszkodott, fejét szégyenkezve lehajtotta. Majd a szálkáktól felsebzett kezével vadul végigsimított a nő testén, tenyere megállapodott a mellén, és gyengéden masszírozni kezdte. Eközben másik kezével felgyűrte az örömlány szoknyáját, és végigcirógatta combjának belső oldalát, még végül ujjával behatolt a bugyija alá. Gina vadul megcsókolta Aaront, a lába megremegett, és a férfinek erősen kellett tartania, hogy ne essen össze. A férfi megérezte, hogy Gina készen állt, de játszani akart vele, feltüzelte, majd egészen egyszerűen elfordult tőle. A nő egész testében remegett, megpróbálta elfojtani felkorbácsolt érzelmeit, és közönyt magára erőltetve kimenni a szobából.

Alig tett egy lépést, amikor Aaron újra nekitámadt, falhoz taszította őt, miközben az ajkát harapdálta. A nő nem bírta tovább, és kigombolta a férfi ingét, leráncigálta róla, megfordultak, Aaron az ágyra lökte az örömlányt. A férfi tépni kezdte a szatén szoknyát, amely könnyedén adta meg magát az erős kezeknek.

Ginát megcsapta a férfiről áradó alkohol, szivarfüst és verejtékszag elegye, nem akart vele lenni, ma éjjel nem. Próbálta eltaszítani magától, de az sokkal erősebb volt, az ital hatására előbújt belőle az állatias ösztön. Lefogta a nő kezét, olyan erősen, hogy azzal már fizikailag fájdalmat okozott partnerének, Gina kiabált, keservesen könyörgött, hogy hagyja abba, de süket fülekre talált. A nő újra és újra megpróbált kiszabadulni a szorításból, sikertelenül, combjait összeszorította, de Aaron szétfeszítette azokat. A férfi vadul hatolt belé. Gina felsikoltott a fájdalomtól, de Aaronnak nem volt elég, vadul mozogni kezdett benne, a nő már keservesen zokogott.

– Hagyd… abba! – könyörögte, mire a férfi szemébe visszatért a megszokott fény, az már nem a vadállat, hanem az igazi Aaron tekintete volt. A férfi megállt, döbbenten nézett a sírástól kivörösödött szemekbe. Leszállt a nőről, aki próbálta eltakarni meztelen testét ruhája megmaradt foszlányaival.

– Sajnálom! – suttogta Aaron.

Gina felállt, majd lassan kibotorkált a szobából. Rohanni kezdett lefelé a lépcsőn, és vissza sem nézett. Aaron a szoba sarkában lévő mosdótálhoz lépett, vizet öntött bele, majd megmosta az arcát., amikor felnézett a tükörben meglátta önmagát. Ököllel belecsapott a tükörképébe, amelynek következményeként, már nemcsak szálkák, hanem üvegdarabok is kerültek a bőre alá. A legkevésbé sem érdekelte a sebek lüktetése, de a vérzés percek múlva sem akart elállni, akkor vette észre, hogy a szilánkok felsebezték az egyik ütőerét is.

Az ingébe bugyolálta a kezét. Bukdácsolva nyitotta ki az ajtót, majd összecsuklott a lépcső tetején, és lezuhant.

Amikor magához tért abban a szobában feküdt, ahonnan elindult, hideg borogatás volt a homlokán. Feje szörnyen lüktetett, és gyengének, tompának érzékelt mindent. Kezét fehér kötés borította, homályosan látott, de ágya szélén egy ülő alakot vélt felfedezni. Lassan tisztult a kép, és Ginát ismerte fel a sziluettben, fel akart ülni, de a nő könnyedén visszanyomta.

– Maradj nyugton! – parancsolta. Szeméből sütött az undor, és a hangja is ellenségesen csengett. Aaron szörnyen röstellte magát, így inkább szót fogadott. – Idióta! – jegyezte meg Gina, majd kicserélte a borogatást a férfi homlokán.

Aaron pár napig ágyban maradt, amíg megerősödött. Sok vért vesztett, testét mindenfelé zúzódások borították, fején is volt egy kisebb seb, de komolyabb sérülést nem szenvedett a zuhanás közben. Gina végig a gondját viselte, de hűvösen, kimérten és távolságtartóan viselkedett vele.

A férfi megvárta, amíg a nő elalszik a rögtönzött pótágyon, majd kiszökött a szobából és hazament. Az esés következményében lesántult, így végre hasznát vehette a sétapálcának is, amit addig csak díszként és fegyverként hordott magával.

Tudta, szörnyű vétket követett el szerelme ellen, ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogy már képtelen elfojtani a kéjnő iránt táplált érzéseit.

„Valamivel ki kell engesztelnem! Nem nézhetek így a szemébe” – gondolta.

Ugyanakkor el kellett jönnie, mert nem hanyagolhatta tovább a munkáját, ami így is eléggé feltornyosult. A villa teljesen üres volt, csak néhány villódzást lehetett látni, amik besötételt ablakon keresztül szűrődött ki. A nap első sugarai áttörtek a szürke felhők hadán, és reményt sugározva érintették a földet a közeli szántókon. Aaron a teraszon állva figyelte a jelenséget, majd tekintete a közeli erdő fáinak széllel vívott harcára tévedt.

Eszébe jutott mestere utolsó ajándéka, a bőrkötéses napló. Gyorsan megkereste, majd lapozni kezdte, de nem találta meg, amit keresett. Kezével valami furát tapintott ki a könyv borításában. Nem tétovázott, a bicskájával könnyedén felhasonlította a kopottas bőrt, az asztalra drágakövek hullottak.

„Megtaláltam!” – örvendezett. Egy zsebkendőbe csomagolta a köveket, majd elindult a helyi ékszerészhez. Másnapra elkészült a megrendelt ékszer. Aaron örömmámorban úszott, ahogy az ivó felé tartott. Odaérve megkérte a kocsmárosnét, hogy küldje fel Ginát, de ne mondja meg neki, hogy ő keresi, kérését egy nagyobb összeggel jutalmazta, aminek az asszony természetesen nem tudott ellent mondani.

Gina amikor belépett a szobába, és meglátta Aaront távozni akart, de a férfi gyengéden megfogta a kezét.

– Tudom, haragszol, és meg is érdemelném, hogy többet ne is állj szóba velem… – kezdte. – De hoztam neked valamit, amivel szeretnék megköszönni mindent. Aztán elzavarhatsz, vagy akár…

Gina nem szólalt meg, de nem is mozdult, Aaron mögé lépett, majd egy csodálatos nyakéket tartott elé.

– Ez gyönyörű! – suttogta Gina meghatódottan. Kezével végigsimította a vörös könny alakú különleges drágaköveket, ami nem hasonlított semmilyen általa korábban látott ékkőre. – Milyen különlegesek!

– Démonkönnyeknek hívják – közölte Aaron. – Megvédi a tulajdonosát a rossztól.

– Igazán? – Gina csillogó szemekkel fordult a férfi felé. – Ez afféle kabala?

– Igen… – Aaron elmosolyodott. –… valami olyasmi!

Gina gyengéd csókot lehelt a férfi ajkára, aki nem merte viszonozni, de végigsimított a nő arcán.

– Milyen nehéz! – jegyezte meg a nyakékre utalva Gina.

– Hamarosan hozzászoksz – suttogta Aaron rekedten.

A férfi megkönnyebbülve sóhajtott fel. „Nem változtak át!” – gondolta magában. Leült az ágyra, majd végignézett kedvesén. A formás, harisnyával borított hosszú lábán, amit a combjánál egy csipkés tartó fogott, a vörös selyemszoknyán, amit fekete gyöngyökkel és masnikkal díszítettek. A ruha hátulja fűzős volt, ami még formásabbá tette a nő derekát. A mély dekoltázson, ami látványától Aaron ismét nagyot nyelt, mint mindig, amikor megpillantotta. A fekete göndör hajon, amit most kontyba rendeztek. A kívánatos nyakon, a vállakon… Pillantása megakadt egy már sárgás színű véraláfutáson.

„Az én hibám!” – Fejét szégyenkezve lehajtotta.

Gina magassarkú csizmája koppant, ahogy a nő az ágy felé tartott, leguggolt a férfi elé, arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzen.

– Soha senkitől nem kaptam még ilyen szép ajándékot! – suttogta.

Aaron nézte a csillogó barna szempárt, az íves szemöldököt, a kirúzsozott ajkat. A férfi maga mellé rántotta őt, végigfektette az ágyon, és olyan szorosan ölelte magához, ahogy csak tudta. Gina nem akart kiszabadulni Aaron fogságából, nyugodtan feküdt mellette.

Aaron arra ébredt, hogy valami végigfolyt a karján, álomittas volt, de nagyon is jól tudta, mi az, ami rácsepeg. Másik kezével a sétapálcája után kezdett tapogatózni, amit meg is talált az ágy melletti kisasztalnak támasztva. Gina a mellkasán pihent, miközben a nyaklánca cseppfolyóssá vált. Aaron nehéz szívvel, de tette a dolgát, a pálcából előhúzta mestere egyik hagyatékát, majd a békésen szuszogó nő szívébe döfte, mire a nő felsikoltott, elkerekedett, könnyes szemmel bámult a férfira.

– Honnan tu… – nyögte elhalóan.

Aaron nem válaszolt, de a végsőkig tartotta a szemkontaktust a nővel. Érezte szerelme vérének melegségét, megvárta, míg Gina haláltusájának vége lesz, majd felállt. A kéjnőt a hátára fordította, letépte a nyakéket, amely újra szilárddá változott. Eszébe jutott mestere egyik tanítása: „A démonkönnyek, ha gonoszhoz kerülnek újra cseppfolyóssá válnak.”

Gina arcáról leszedte a véres könnycseppeket, amik a tenyerében megkövültek. A démonok nem tudták, de mindegyikük sírt, amikor elpusztul evilági testük, és visszatérnek otthonukba: a pokol mély bugyraiba, és minél erősebb egy, annál több könnyet ejt. Mindaddig szilárdak maradnak, amíg nem kerülnek újra démonhoz. Az egyszerű halandót megóvja, Aaron csak egy pillanatig gondolta, hogy Ginánál átváltozik, és azt is csak azért, mert eszébe jutott mestere szavai, de Aaron védeni akarta vele szerelmét, nem pedig megtudni, hogy ő is pokolteretmény.

A démonvadász pár perc múlva elhagyta az ivót, amit már javában nyaldostak a vöröses narancssárga lángnyelvek. A szúette tetőszerkezet megreccsent, majd összeomlott, és a tűz vidám tánccal elemésztett mindent.

Gina terve tökéletes volt, elérte, hogy az ifjú vadász fülig belészeressen, és így elfeledtesse vele a külvilágot, hiszen így hanyagolta a munkáját is. Az utolsó megmérettetés bevégeztetett, és Aaron megfogadta magának, hogy többször nem hálózzák be az érzelmei. Az ő dolga mestere küldetésének folytatása, az örökség őrzése, amelyet egy nap ő is tovább ad majd, addig pedig védenie kell a tudatlan embereket a démonoktól.

Aaron otthon visszatette a drágaköveket az öreg naplójának borítójába. Az első lapon egy óva intés állt az öreg kusza betűivel: „Csak az lehet démonvadász, aki nem fél az ördögtől sem!”