Tegnap voltam
a szeretetboltban. Tudtam, hogyha nem veszek aznap, elfogy otthon a szeretet.
Ahogy toltam a bevásárlókocsit, láttam, hogy nett csomagolásban ott sorakozott
a polcon, kisebb-nagyobb kiszerelésben és adagokban. Színes csomagolásukról
barátaink képmásai üdvözöltek. Milyen jól néztek ki ott a dobozon! Szinte
megszólítottak, csábítottak: vegyél meg és vigyél haza!
Miután
kiválasztottam a szerintem legideálisabb csomagokat, tudtam, hogy a ma este
minden rendben lesz otthon. Vettem egy kis adagot a szeretetleneknek is, és
gondosan elhelyeztem az arra kialakított tartóban. Tudtam, hogy azok, akik
ezért felelősek, eljuttatják majd nekik, és az a kis szeretet is jó helyre
kerül.
Szeretetet nem
lehet csak úgy egyedül, magányosan kibontani. Ahogy az ember elővesz egy
dobozzal, valaki mindig ott terem. Ez a szabály rám is érvényes volt. Ahogy a
kis fül segítségével leválasztottam a csomagolás fedelét, az illata betöltötte
a helyiséget. A műértő közönség csendben figyelt. Megfelelő módon adagoltam,
majd egy erre a célra készített kupakkal légmentesen visszazártam a tetejét:
nem szabad, hogy az állaga megváltozzon.
A szeretet
remek dolog, mert minél többet adsz, annál többet kaphatsz vissza. Az okos,
sötétbarna szempárból jómagam is kiolvashattam: „Én is szeretlek!”
Ismét
bizonyosságot nyerhettem arról, hogy mindegy milyen ízben veszed a szeretetet.
Lehet májas, csirke- vagy marhahúsos, az ember legjobb barátja a leghatékonyabb
módon tudja a dobozolt szeretetet valódivá változtatni.
Miután
végzett, a zsemleszínű golden retriever a combomra fektette a fejét, miközben a
fotelban ültem, elmélázva vakargattam a füle tövét még egy jó ideig…
*taps taps*
VálaszTörlésEgy élmény volt!