63. fejezet
Könnyebb utolérni a hazug törpét, mint a sárga macskát
írta Vihartáncos
Kókuszpók a helyére illeszti az utolsó falevelet is, ezzel késznek nyilvánítja a munkáját.
Összeütögeti a tenyereit, mint ki jól végezve dolgát, rázza le a port, majd csípőre tett kézzel megszemléli a művét. Ímhol, minden készen áll.
A vörös macska kíváncsian figyel a válláról. Életösztöneinek híján lehet, máskülönben nem ücsörögne ott oly nyugodtan.
- Pardon - mondja neki a varázsló, és kisimogat belőle egy maréknyi szőrt. A macska kedveskedésnek veszi és hangos doromboláshoz lát, miközben a setét mágus szerteszét fújja a helyiségben a szálakat.
Nézi, ahogy lassan lebegnek a térben. Lebegnek és sohasem érnek földet.
- Pompás! - derül fel. - Gyere, kisbarátom, ideje visszakapnod a valódi bőrödet!
A cicus elnyávogja magát, egyetértése jeléül.
Nanáhogy. Kínkeserves vallatása okán kénytelen volt bevallani azt is a varázsló kinézetű varázslónak, amit nem mondott el az Elan nevű futóbolondnak. Azt a nyenyerét hallgatni a nyekeregtető istenség előadásában! Még a száz éve holt vámpír is újra lefejeztetné magát, könyörögve kérve, hogy előtte a karót ezúttal a fülein keresztül döfjék át.
Most viszont hamarosan újra törp-önmaga lesz. Újra csenhet, csórhat, ehet-ihat, de legfőképp: kártyázhat.
És nem kerül fel a bőre annak a borzasztó kandallónak a falára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése