Első feladat: Csináld kecskével!

Avagy ami kiszivárgott az Akik még nem csinálták kecskével nagyon titkos csoportból - tizenegy megoldás az első feladatra az alábbi elkövetőktől (abc sorrend szerint, mivel minden nem szivárgott ki, mert mondom, hogy nagyon titkos csoport):.Anna Winkler, Berill Archer Malfoy, Christine Ardens, Craz, Jimmy Cartwright, Mab Tee, Máté Vera, Mészáros Gyula, Kristálysólyom, Pál Kitti, Stiga.

1.

Kecske, béka 

– Vidd innen!
– Hova vigyem? Az erkélyre? Megfordulni sem tud.
– Mit bánom én! Csak vidd innen.
– Most miért? Egész jópofa. Nézd, még kis szarva is van.
– Még neked is lehet, ha nem viszed innen ezt a dögöt! Aztán majd mekeghetsz.
– Semminek sem tudsz örülni. Ennél eredetibb ajándékot még sosem kaptunk.
– A bácsikád és az ő eredetisége! Hozott volna inkább hurkát, kolbászt. Azt legalább megehetnénk. Hm. Nem is rossz ötlet...
– Mit forgatsz a fejedben már megint, asszony?
– Együk meg.
– Micsoda?!
– Ne hőbörögj! A hús az hús. Ha éppen kecskéé hát kecskéé. Nézz rá, olyan négy-öt kilónyi biztosan lenne belőle.
– De hát ez még csak egy kis gida!
– Legalább porhanyós.
– Mióta vagy te ilyen szívtelen?
– Amióta nekem kell feltakarítanom a bogyóit. Meg lepucolnom a nyálát a cipőkről. Soroljam még?
– De hát ez csak egy kis gida, egy ma született bárány! Még alig kóstolt bele az életbe!
– Hát, most megtanulja, mi az élet rendje. Ő a kecskegida, mi meg Farkasék. Belekóstolunk.
– Én ugyan nem!
– Miért, hm? Hallottál már olyan mondást, hogy ajándék gidának ne nézd a húsát?
– Ne próbálj megdumálni! Nézz rá, hát nem aranyos a kis göbös lábaival? A kis szarvkezdeményeivel? Olyan ártatlanul néz...
– Persze, mert épp most lakott jól a függönnyel.
– Én ugyan nem ölöm meg. Ha meg akarod enni, majd te levágod.
– Még azzal is én vesződjek? Hát milyen férfi vagy te?
– Olyan, akinek van szíve, ellentétben egy bizonyos nőszeméllyel.
– Ha nem akarod megenni, akkor vidd le a játszótérre. Ha esik, majd bemegy a pingpongasztal alá, gaz meg van bőven, zabálhat.
– Hahh, hogy aztán ellopják nekem! Hát így kell bánni egy állattal? Egy kölyökkel? Egy ajándékkal? De figyelj, ha megnő, akkor majd lesz kecsketej, állítólag az egészséges.
– Ha megnő? Már most sincs neki elég hely! Nézd meg, mindjárt leesik a szekrény tetejéről!
– Mégis aggódsz érte?
– Aggódik a fene. De ha leesik, összetöri a dohányzóasztalt.
– Neked semmi sem jó. Lásd kivel van dolgod, és mert karácsony van: visszaviszem a bácsikámnak. De sosem fogja kiheverni ezt a sértést.
– Te se fogod kiheverni, ha ez a dög rád borítja a szekrényt. Vagy ha megrágja a kedvenc sportújságodat.
– Na, azt már nem! Hol a kocsikulcs?
– Megette.
– Azt is?! Megette az egyik papucsomat, elnézem. Megette az otthonkádat, nem érdekel, amúgy is ronda volt. De hogy a kocsikulcsot is?! Ezt már nem tűrhetem!
– Végre, egy kis határozottság!
– Ehh, sokra megyek vele! Nem a határozottság nyitja és indítja az autót.
– Hívd fel a bácsikád, ő majd elviszi.

– Megnyugodtál?
– Meg. De ma te takarítasz.
– Szegény kis jószág... Máris hiányzik.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Talán... tarthatnánk valamilyen állatot.
– Te!
– Valami kisebbet. Mondjuk, békát.
– Milyet?
– Kecskebékát.

2.

Egy kecske kellene

– Szasz Pistukám!
– Agyonisten Imrebá! Hogy vagyunk, hogy vagyunk?
– Ne is kérdezd Pistukám! Hol így, hol úgy. Tudod, az én koromban már... – legyintett. – De mongyad má', tucc-e eladó kecskét?
– Minek az magának Imrebá? – kérdezte István, miközben rátámaszkodott az ásónyélre. – Hát ott van a Rozi nem?
– Jaj Pistukám, ne is mondd! Ezek szerint még nem hallottad, hogy a Rozi kimútt? – mondta elcsukló hangon.
– Oszt mi lett vele, hogy kimúlt?
– Az úgy vót, ho' a minap kiengettük ide ja zerdőbe a kert mögé, had legelésszen kedvire – kezdett bele Imrebá. – Aztán gyöttek ezek az okos, tanútt ámberek a tanácstú...
– A városházáról Imrebá, városházáról – szakította félbe István. – Nincsen már tanács vagy huszonöt éve.
– Mindegyaz Pistukám, egyhülyeség! – mordult fel Imrebá. – De mondom a Rozit! Szóva gyüttek ezek a zemberek, oszt a' egyik mutatta ám, hogy melyik fákat kő kivágnyi. Én meg közbe' a kert végit ástam fő. Onnat tudom. Aztán a másik ámber, akiné meg ilyen brummpöffös fűrész vót...
– Motoros fűrész – helyesbített István.
– Egyhülyeség Pistukám! Szóval a fűrészes meg fogta a szerszámát, máminthogy a fűrészt, oszt szépen sorba kivágta a megjelőt fákat. A Rozi meg csak ott ugrabugrát ide-oda, hiába szóttam neki, hogy mennyen arrébb, mer' rádűl egy fa...
– És rádőlt?
– Dehogy! Több esze vót a Rozinak anná!
– Akkor mi lett vele?
– Belekötött a fűrészes ámberbe. Gondolom idegesítette a berregés.
– Az meg nekiment a fűrésszel?
– Frászkarikát! Az ippeg fát vágott. A Rozi nekiment háturul, a fűrész beszorút a fába, de csak amíg az rá nem dőt a fűrészesre.
– És meghalt?
– Ki?
– A fűrészes.
– Szerencsére nem, csak a lába tőrt el. De a Rozit azt be köllött vinni a' állatorvoshoz elaatatni.
– De miért? – értetlenkedett István.
– Aszonták, közveszélyes, meg emberi életeket veszélyeztet.
– Nahát, ez botrány Imrebá!
– Ez az Pistukám. Szóva' tucc-e eladó kecskét?

3.

- A fuvarlevelet!
- Tessék parancsolni!
- Kecskék, heh? A szagból mindjárt gondoltam, hogy nem parfümöt szállít.
- A fuvar az fuvar, meg kell élni valahogy.
- Ellenőrizzük a szállítmányt. Nyissa ki a hátsó rakodóajtót!
- Tőlem! De vigyázzanak hová lépnek!

- o -

- Kecskében? Meg vagy őrülve!
- Miért? Emberek is lenyelik, amikor a repülőn csempészik.
- Te hülye vagy!
- Most mi van? Úgy átcsúsztam az ellenőrzésen, mint a pinty.
- És hogy szeded ki a zacskókat, te ökör?
- Most mit kell sértegetni? Csak várnunk kell egy kicsit, kijönnek maguktól.
- És te fogsz a szarban turkálni?
- Hát... az én munkám csak a szállítás volt...
- Vazze, mindjárt összetöröm a képedet!
- Jól van, na! Segítek!
- És mi van, ha odabent kiszakadt a zacskó? Akkor hogyan szeded ki?
- Mit tudom én...! Majd megfejjük.
- Nem maradt egy csepp eszed sem! Szerinted mit szólna a főnök, ha a por helyett egy kanna tejet tennék elé?
- Nem szereti a kecsketejet?
- Te! Megütlek!
- Oké, oké, nyugi! Nem lehet kivonni belőle? A tejport is csinálják valahogy.
- Ha még egy szót szólsz, esküszöm hullazsákban visznek el! Nyomás a platóra, és le ne gyere az áru nélkül!

4.

– Drágám… – hörögte a férfi.
– Uhmm…
– Drágám! 
– Mi… van… már megint?!
– Az a kecske minket stíröl.
– Nem érdekel… hadd nézzen! Te meg csináld a dolgod!
– De… komolyan.
– Legalább lát valami szépet ma. Folytassuk!
– Jó, a te hófehér fenekedet lesi. Nekem mindegy.
– Oh, és kritikusan méregeti, vagy tetszik neki a látvány?
– Tényleg az az első gondolatod, hogy a kecske like-olja-e a segged?!
– Tudod, hogy felszedtem pár kilót, és ha hízok, rögtön a hátsómra megy a plusz. De ha a kecskének bejön, akkor…
– Asszony, légy észnél! Inkább ne akard, hogy bejöjjön neki!
– Uhmm, azt viszont jól érzem, hogy neked bejön a dolog?
– Végül is, szép formás, izmos lábai vannak.
– Lökött! Nah, folytasd!
– Szerintem ő is beszállna…
– Akkor igenis bejön neki a seggem! Hah!
– Egyre… furcsább szemekkel néz. Oh, csak ide ne jöjjön!
– Mindegy! Kecskével még úgysem csináltam.

5.

– Kedves gyermekem! Látom, mennyire szenvedsz, engedd, hogy jobbá tegyem az életed, teljesítem három kívánságod! – szólt a jótündér egy nagyon szomorú lányhoz.

– Köszönöm szépen jótündér! – válaszolt a lány, majd rövid gondolkodás után megszólalt. – Először is szeretnék kérni egy nagy halom káposztát. 

– Kívánságod számomra parancs! – mondta a tündér, furcsállva a különös vágyat.

A lány elégedetten nyugtázta, ahogy az udvart szép lassan ellepték a kisebb-nagyobb méretű zöldségek.

– Mi volna a második kívánságod?

– Szeretném, hogyha varázsolnál nekem még egy kis káposztát! – kérte a lány, miközben egy közeli kupacot méregetett.

– Ahogy óhajtod! – mondta a tündér még jobban megrökönyödve. 

Az udvaron tornyosuló káposzták halma pedig már lassacskán úgy tűnt, hogy keresztezi a felhők vándorútját.

– Köszönöm szépen! Utoljára azt kívánnám, hogy kérlek, változtass engem kecskévé!

A tündér szemöldöke az egekig szökött, de teljesítette a nem mindennapi kívánságot.

A lány boldogan él, hogyha még nem halt meg. A tündér pedig azóta sem érti a történteket.

6.

A lapok hallgatnak

Aladár belépett a homályos helyiségbe.
– Fáradjon beljebb, uram! Üljön az asztalhoz – hallatszott egy sejtelmes hang a szoba sötétjéből.
– Még sosem…
– Természetes, hogy furán érzi magát, de meglátja, minden kérdésre választ kap majd. Foglaljon helyet, máris kezdünk!
– Nem nagyon hiszek az ilyesmiben. – Aladár kényelmetlenül fészkelődött a székében.
Verona elővette a Tarot kártyáját, megkeverte a paklit, kirakott kilenc kártyát három sorba.
– Nos, uram, előbb a múltjáról fogok beszélni.
– Nem a jövőmről kéne?
– Arra is sort kerítünk. Aszongya: Magának nemrég volt egy párja, akit nagyon szeretett. Sok időt töltöttek együtt.
– Igen, ez igaz.
– Keresztnevének kezdőbetűje: G. Gabriella, Gertrúd…
– Gizike – csillant fel Aladár szeme.
A jósnő elkomorult.
– Gizike ugye nem tartozott a szép nők közé?
– Nekem ő volt a legszebb.
– A lapok azt mutatják, hogy nem tudott beszélni, csupán egy szót.
– Mégis mindent megértettem – sóhajtott a férfi.
Verona folytatta.
– A kedvese folyton fehér bundában járt.
– Szerettem a puha szőrét.
– És mintha baj lett volna a lábaival.
– Pontosan olyan lába volt, amilyen kellett! – horkant fel Aladár.
A jósnő elsápadt.
– A halál kártyája. Gizike már nem él, meggyilkolták!
A férfi nem válaszolt.
– Maga tette! – kiáltott fel Verona. – Elvágta a torkát, kivéreztette, kibelezte, megnyúzta, aztán megsütötte… és… megette? Milyen ember maga?
– Az átkozott megcsalt! Pedig én teljes szívemből szerettem! – kelt ki magából Aladár. – Etettem, itattam, gondoskodtam róla! Még a mezőn is együtt legeltünk! De neki az a faluvégi galád bak kellett, aki csak simán meghágta! És ő hagyta, sőt élvezte! Ezért megettem, hiába tejelt nekem.
– Maga egy kannibál! – torzult el a jósnő arca.
– Én nem eszek embert!
– Most vallotta be, hogy megsütötte Gizikét, ezért a pokolra jut!

– Higgye el nagyon megbántam! – sírta el magát Aladár. – Gizike az első nagy szerelmem volt, és mióta elment, se éjelem, se nappalom. Igen, bűnt követtem el, amikor megöltem őt, de most megesküszöm Önnek, mindenre, ami szent, hogy többé nem eszek kecskét!

7.

Esetlen kecske esete
− Mekk! − Mekk, kedves ezredes! − Ne mekegjen, kezdje!
− Feljelentem fekete fenegyereket! Eme keretben szerepel.
− He? Ezzel kezdje: Neve?
− Kecske Elek.
− Ellette?
− Kecske Etel.
− Merre?
− Szegeden.
− Neje?
− Egy.
− Neve!
− Eszter.
− Epekednek?
− Egy esztendeje.
− Gyerekek?
− Heten.
− Eset menete, helye?
− Egyszer este nejem hetet ellett. Remek gyerekek, egy se neveletlen…
− Kevesebb terefere! − Ez esetben jelentem, fekete fenegyerek gyerekeket, nejemet megette. − Ez kellemetlen. − Kellemetlen? Te szemtelen kecske ezredeske! − Ne vessen meg kedves Elek! Eme fenegyerek kellemetlen, de nem ehet kenyeret! − Nem ehet?? − Megbetegedne... − Megette nejem, gyerekeket, hetet. Elkeseredtem.
− Kezelhetetlen eset.
− Tenyered fekete! Kelletlen szegezem neked, fekete lebernyeged fenegyereket rejteget?
− Lehetetlen…
− Te etted meg nejem?!!
− Peches, esetlen kecske, megeszlek menten. Ezen e reggelen ezredest ettem, te meg desszert leszel nekem!
− Meeekk! Segedelmet!!

8.

– Tetszik?
– Nem tudom. Valami még hiányzik…
– Legyen hosszabb?
– Nem, így is hosszabb a kelleténél.
– Legyen alacsonyabb?
– Nem… – hümmögött. – Szakáll! Kell neki egy szakáll!
– Tessék, ott a szakáll. Így már jó?
– Nem tudom…
– Fordítsak még a szemén?
– Akkor meg olyan idétlenül nézne ki…
– Úgy hasonlítana a legjobban. – Hosszasan a másikra pillantott, aztán csettintett és lenézett. – Nézd! Nem is rossz!
– Szóval szerinted így hasonlít rám? Ilyen ocsmány vagyok?!
– Nem, ööö, én csak azt mondom…
– Persze, csak mert alacsony vagyok, tömzsi, szőrös, és a szemem úgy áll, mintha le akarna mászni az arcomról, már rögtön így nézek ki! – Az állatra bökött. – Te gúnyolsz engem! – fordult vissza a vele szemben állóhoz.
– Én? Dehogy gúnyollak! – Rövid szünetet tartott. – Ellenben ez az állat az enyémeket! – lemutatott a – kissé esetlen – lényre. – Ha elfogadod, a világon senki sem fogja érteni őt és a fajtáját, minden szavuk egyetlen hangnak tetszik majd, gondold el, mi mindent kigúnyolhatnak együtt! Sőt, hatalmuk lesz az enyémek felett, mert adnak nekik tejet, tőlük függ majd egy csomó élet!
– És akkor én cserébe ezért az izéért fogjam vissza magam? Ennél még a rombolásnak is több értelme van!
– Úgy egyeztünk meg, te kapsz valami hozzád hasonlót odalentre, és cserébe nem pusztítod el azt, amit én vittem le. Tök jól megélnek majd együtt, hasznosak lesznek egymásnak.
– Hát nem tudom… tényleg ennyire csúnya vagyok? – kérdezte bizonytalanul, halkan.
– Tényleg. De nem is az a dolgod, hogy szép légy! Na. Kell az állat, vagy nem?
– Jó, jó, de akkor legalább egy normális nevet adjunk neki!
– Rendben. Hogy is hívják a leghűségesebb szolgáidat?
– Kecses és Becses. Az egyik ért a lelkek kíméletes kárhoztatásához, a másik hűségesen őrzi a tüzet már vagy ezer éve.
– Akkor legyen… Kecses és Becses… legyen kebe… becske… nem-nem, kecske! Igen, így fogjuk hívni. Ezzel még a szolgáidnak is állítunk egy hosszú életű emléket. Áll az alku?
– Egyáltalán nem pusztíthatok?
Pillanatnyi csend következett.
– Na jó, egy kicsit, de utána visszaáll a rend és burjánzik az élet néhány millió évig. A pusztítást meg rám kenheted.
– Hm… végül is, méltányos ajánlat. A következő csapásig meg csak kibírom valahogy azt a pármillió évet!
– Remek! Akkor viszem a kecskét és szólok Noénak.

9.

– Te, Jani komám, mondd csak, hogy udvarolsz az asszonynak? Az enyém mindig olyan mufurc, mire hazaérek a munkából, sosincs kedve „ahhoz”. 
– No, idefigyelj komám! Amikor hazaérek, odaszólok neki: „Asszony, készítsd a kecskét!” Na, aztán mindig megkérdi: „Milyen kecskét?” Akkor azt mondom: „Hát azt a gömbölyű fenekecskét!” Próbáld csak ki komám, meglátod, működik az!

***

– Asszony, fejd meg a kecskét!
– Már megfejtem! Hol a picsába csavarogtál eddig? Már megint a kocsmába' voltál?
– Ott, az istenit! De most vissza is megyek, és úgy szájba vágom a Jani komámat, hogy egy hétig tejrül álmodik!
– Aztán miért?
– Mert ha rá hallgatok, akkor sose látom a „kecskét”! – kacsintott mégis az asszonyra.
– Ott van az ólban, mi ütött tebeléd? Jól berúgtál, már megint, félrebeszélsz!
– Csak szeretném azt a „kecskét”! – közeledett az asszonyhoz.
– Te, perverz disznó, hát már erre fanyalodnál? Szégyelld magad!
– De a Jani azt mondta, hogy jó lesz a „kecske”! – emelte fel a hangját.
– Undorító férfiak!
– Hülye nők! – vágott vissza.
– Most meg hová mész?
– Vissza a kocsmába, megnézem, hogy ott van-e még a Jani!
– Minek?
– Mert ha ott van még, akkor elmegyek hozzájuk, megfogom a Marcsát, oszt megnézem a „kecskéjét”.
– Milyen kecskéjét?
– Háhá, na végre már! Hát, azt a gömbölyű fenekecskéjét!

10.

A bosszorgány, a macska és a kecske

Bang, bang, BANG…

– Mi a jó… ki dörömböl itt hajnal kettőkor?

– Én vagyok az! Engedj be! – hallatszott az ajtó túloldaláról.

– Az nem lehet, én én vagyok, nem te! – túrtam bele értetlenül kócos hajamba.

– Craz vagyok, te hülye! – érkezett a kielégítő magyarázat.

– Bocsi, az agyam nem fog reggel kilenc előtt, főleg, hogy előbb még aludtam.

– Eresszél már be, bajban vagyok! – türelmetlenkedett Craz.

– Gondolom, mert egészen hosszú mondatokat használsz. Na jól van, nyitom már, gyere!

– Üldöznek – dőlt az előszobafalnak Craz, miután becsuktam mögötte az ajtót.

– Kicsodák és miért? – faggattam kisandítva a kukucskálón: sehol senki.

– Boszorkány, macska miatt – válaszolta Craz a szokott bőbeszédűségével.

– Ha nem fejted ki bővebben, kiteszlek! – meredtem rá szúrósan.

– El akartam kapni egy macskát.

– És? – faggattam rosszat sejtve. Tudtam, hogy viszonyul kerge barátom a macskákhoz: leginkább a tányér felől.

– Megszívtam, egy boszorkányé volt a cica.

– Ezt meg honnan tudod?

Craz felém villantotta monalisa-mosolyát, mielőtt válaszolt:

– Rá volt írva a pólójára keresztbe, hogy „bosszorgány”.

– Így, rosszul? – hitetlenkedtem.

– Nem volt időm jól megnézni – vált el a faltól Craz, akár ágtól az elsárgult levél.

– Ha összerogysz, nem bírlak megemelni! – méltatlankodtam, miközben megpróbáltam megtámasztani.

– Jól vagyok – érkezett a nem túl meggyőző válasz.

– Fura a szemed – rémüldöztem. – Mi a frász van veled?

– A bosszorgány utánam lőtt egy átkot. Nem talált.

– De mégis talált, mert sárgás lett a szemed.

– Biztos a pálinka – próbálta Craz az idült alkoholizmussal elbagatellizálni a problémát.

– De nem a fehérje, hanem az írisz kezd sárga lenni!

– Dehogy! – legyintett.

– A kezed is fura – állapítottam meg, elkapva méretes mancsát. – A körmök megvastagodtak és elszíneződtek. És mindig ilyen szőrös voltál?

– Ja. Mindig.

– És mindig hosszú és tarka volt a szőröd? – érdeklődtem tovább.

– Francba – foglalta össze a helyzetet Craz.

– Gyere! – igyekeztem beljebb támogatni megátkozott barátomat. – Majd csak kisütünk valamit.

– De nem macskát – sóhajtott Craz, miközben betámolyogtunk a szobába.

– Van egy pár ráolvasásom átok ellen, mindjárt hozom, ne mozdulj!

– Meg – halottam még mögülem, miközben átrohantam a hálóba. Nem törődtem vele, és csak később jöttem rá, hogy nem jól hallottam.

– Itt is van – toppantam be a szobába jó pár perc elteltével. – Hé, Craz, hová tűntél?

– Mekk! – érkezett a válasz a kanapé mögül.

A könyv hangos puffanással esett ki a kezemből, mire Craz érdeklődve kikukucskált. Jól sejtettem, az átok beteljesült.

– Itt már nincs mit tenni – sóhajtottam.

Craz közelebb jött, és megszaglászta a könyvet.

– Hibavaló – intetem le. – Hé, mit csinálsz? Az nem ennivaló!

– Mekk! – ellenkezett Craz.

– Azt hiszem, van egy kis káposzta a hűtőben – sóhajtottam fáradtan.

11.

Az első kecske

– Én még sosem csináltam kecskével!

– Nyugi, nem lesz semmi baj.

– De mi lesz, ha elrontom?

– Ezt nem lehet elrontani.

– Te sokszor csináltad már?

– Persze. Kecskével, kakassal, tehénnel, macskával, mikor mit sikerült szerezni hozzá.

– És mindig ugyanúgy?

– Naná. Nincs nagy különbség egy macska és egy kecske között.

– Így jó lesz? – kérdezte, miközben óvatosan, de eltökélten közelebb húzódott a megkötözött kecskéhez.

– Állj egy kicsit még közelebb hozzá, és próbáld nagyobb erővel, mint egy macskánál, hogy kellőképpen hatoljon a húsba. Látod, ebből a szögből egy erőteljes mozdulattal pont eléred a kecske gé pontját.

– Mi az a gé pont? – vonta össze szemöldökét a lány, mert egy gé pontról már tudott, de gyanús volt, hogy ez nem az.

– Hát a szíve csücskénél a gémóver pont. Ha a kés hegye eléri, a kontaktméreg egy pillanat alatt végez vele.

– Kontaktméreg?

– Nyugi, ötven fok felett azonnal lebomlik.

– Biztos?

– Persze.

– És utána?

– Ha az állat lelke eltávozik, a Másnaposság istene elfogadja az áldozatot, és telíti a kecske húsát vitaminokkal és különféle ásványi anyagokkal, amitől még jobb íze is lesz, nem csak gyógyító hatása.

– Az tök jó! – lelkendezett a lány.

– Este pedig olyan paprikás kecskét főzök belőle, hogy mind a tíz ujjadat megnyalod utána. Sőt, ha malacul eszel, és a kaja lecsöpög a jobb lábad nagyujjára, akkor azt is megnyalod, és úgy már tizenegy.