George Colt: A megtorlófegyver

A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Sárkánypályázásának 1. helyezett alkotása

Németország a normandiai partraszállás után megtorlófegyverekkel próbálta térdre kényszeríteni a szövetségeseket. Robotrepülőgépeket, rakétákat vetettek be, óriási ágyúkat építettek, és volt még valamijük, valami elképzelhetetlen...

Előszó a haditechnikában nem járatosaknak:

A B-17-es a második világháború egyik leghíresebb amerikai bombázója. A huszonkét méter hosszú négymotoros repülőgép fesztávolsága harmincegy méter volt, személyzete 10 fő – nagyrészt 18-19 éves fiúk –, csúcssebessége 482 km/h. Önvédelmi fegyverzetét 13 db 12,7 mm-es géppuska alkotta, nem véletlenül hívták repülő erődnek. Az orrban foglalt helyet a bombázótiszt és a navigátor két védőgéppuskával, mögöttük a pilótafülkében a pilóta a másodpilótával. Utánuk következett a forgatható felső lövésztorony, melynek átlátszó kupolája kinyúlt a törzsből, és két Browninggal szerelték fel, ezt a bombatér, majd a rádiósfülke követte, itt is volt egy felfelé tüzelő géppuska. A törzs innentől szűkülni kezdett, s alá szerelték fel a minden irányban forgatható gömbtornyot. Még hátrébb a törzslövészek következtek, ők már nem tudtak kiegyenesedni, egymás mellett sem fértek el a szűk, hengeres testben. Egy-egy, körülbelül háromnegyed négyzetméter nagyságú nyíláson keresztül tüzelhettek jobbra és balra, el lehet képzelni, milyen hideg lehetett itt.  A gép farkában, a vezérsíkok találkozásánál kuporgott a faroklövész egy ülésen, félig térdelő helyzetben.

A novellában szereplő Messerschmitt Me 262 „Schwalbe” sugárhajtású német vadászgép, míg a GAZ szovjet teherautó volt.

A B-17-es dübörögve szelte az éjszakai égboltot, néha holdfényben fürdött, néha eltűnt egy-egy felhőben. A bombázó orrára festett lenge ruhába öltözött hölgy képe alatt a Lucky Caroline név szerepelt, ennek ellenére mintha elpártolt volna a legénységtől a szerencse.

– Pete, tudod már, hol vagyunk? – szólt bele Tom, a pilóta az egymásköztibe. A motorzaj, az oxigénmaszk, na meg a gép méretei miatt másképp nem is tudott volna beszélni a többiekkel.

– Dolgozom rajta! – válaszolta idegesen a navigátor.

– Tíz perce is ezt mondtad, összekaphatnád már magad!

A faroklövész is beszállt a beszélgetésbe.

– Ha ez segít, valahol Németország egén.

– Hagyjátok, mazsola szegény! Ez az első bevetése! Ráadásul éjszaka van – vette védelmébe a rádiós az újoncot.

– Gratulálok! – szólt hozzá ingerülten Pöttöm, a gömbtorony lövésze – Nekem meg a huszadik. De most először kóválygok egyedül, védőkíséret nélkül a friccek felett, hála ennek a töketlennek ott az orrban! Negyvennégyben már rég kinyírtak volna minket!

– Szerencsére negyvenöt van. Hamarosan vége a háborúnak, a csontjaimban érzem! – próbálta más irányba terelni a beszélgetést Steve, a másodpilóta.

– Amilyen gyorsan zsugorodik Németország, lehet, hogy már holnap – álmodozott Zsugás, a jobb oldali lövész. – Erről jut eszembe, te mazsola, el ne baszd, nem szeretnék átrepülni a németek felett és megbombázni a ruszkikat!

Belerepültek egy felhőbe, az ablakokból eltűntek a csillagok, a helyükre pedig sűrű sötétség telepedett.

– Na jó, kapsz öt percet, ha addig sem mondod meg, hol vagyunk, hazamegyünk! – jelentette ki a pilóta.

– Bárcsak Mike itt lenne! Ő aztán tudott navigálni!

– Mike-nak nőjön köröm a tökére!

Harsány röhögés hullámzott végig a gépen.

– Hogy mondhatsz ilyet? Súlyos sérülést szenvedett, amikor az angol-amerikai barátságot ápolta!

– Ja, trippert kapott egy híradóslánytól, miután benavigálta magát a ...

– Te Tom, egyáltalán miért kell nekünk éjszakai bevetésre menni? Az az angolok dolga lenne. Mi olyan rettenetesen fontos? – kapta fel a vizet Pöttöm.

– Valami hadiüzem.

– De mit csinálnak ott?

– Nem tudom – válaszolta a pilóta. – Jól van fiúk, felemelkedünk a felhő fölé és visszafordulunk, majd a többiek elkapják a fricceket helyettünk!

Mindenki örömujjongásban tört ki.

– Akkor mondom az irányt! – szólalt meg vidáman a navigátor.

– Te nem mondasz semmit! Pont elég, hogy lemaradtunk miattad a többi bombázótól, nem szeretném, ha valami német reptérre vinnél haza minket!

A B-17-es emelkedni kezdett a fekete felleg belsejében.

Hirtelen ütés érte a gép jobb szárnyát, és a bombázó megdőlt.

– Mi volt ez? – kérdezte Tom, miközben vízszintesbe hozta a repülőgépet.

– Nem tudom, motorok rendben, de olyan, mintha a jobb szárny nehezebb lenne – válaszolta a másodpilóta.

– Látsz valamit?

– Semmit.

A jobb oldali lövész is beleszólt az egymásköztibe.

– Mi történt, Tom? Összeütköztünk valamivel?

– Nem tudom, nyugalom, minden működik! Mindenki végezze a feladatát! Steve, te figyeld a szárnyat! – adta ki az utasítást a pilóta.

Víjjogó hang töltötte be a levegőt. Kintről jött.

– Jobb külső motor melegszik, fordulatszáma csökken!

Egy pillanatra kibukkantak a felhőből, aztán megint belerepültek egybe.

– Valami van a szárnyon! – kiáltott fel Steve.

– Mi az, mit láttál?

A gép kiemelkedett a feketeségből a holdfényre, s abban a másodpercben minden lövész egyszerre kezdett beszélni.

– Bandita két óránál!

– Bandita négy óránál!

– Bandita kilenc óránál! Ezek csapkodnak a szárnyukkal! Mi a fa...

– Bassza meg! – kiáltott fel a másodpilóta. – A jobb külső motor füstöl, és egy embernél kicsit nagyobb gyíkszerű lény mászik a szárnyon!

– Micsoda?

– Szárnyas, gyíkszerű dög, a törzs felé mászik!

A kreatúra négy karmos lábát a szárny borításába vágva küzdött a menetszéllel, miközben gyorsan kúszott a gép törzse felé.

– Ilyet én még nem láttam! Hosszú, karcsú lény, kutya feje van, szárnyai, a hátán meg csontos taraja.

– Esküszöm, olyan, mint a mesekönyvek sárkányai – kiabálta a jobb oldali lövész.

– Tuti ez barmolta szét a külső motort, lőjétek le a picsába!

A fegyverek a szárny felé fordultak, de hasztalan, a sárkány túl közel volt a törzshöz, a géppuskák holtterében.

– Itt van, itt van!

A rádiós fülkéjénél a törzsborítást több helyen beszakították a szörny karmai, ahogy próbált megkapaszkodni a burkolatban.

– Támad a többi!

A B-17-es körül repülő sárkányok egyszerre csaptak le a gépre. A lövészek tüzelni kezdtek, nyomjelző lövedékek csíkjai indultak a bombázótól a furcsa ellenség felé.

– Eltaláltam egyet! Semmi hatás, csak átment a szárnyán! – kiáltotta Jack.

A lények tovább közeledtek, aztán amikor úgy érezték, elég közel vannak, egyikük tüzet köpött. Az vörösen izzó labdacs elkerülte a bombázót, s eltűnt alattuk a felhőben.

A rádiósfülkében George előkapta a pisztolyát.

– Sohasem gondoltam, hogy egyszer beléd lövök, bocs Caroline! – mondta, és a negyvenötöséből beleeresztette az egész tárat a gép oldalába ott, ahol a lény testét sejtette. Víjjogás jelezte a találatokat.

A felső torony folyamatosan lőtt a közeledő szörnyekre. Az egyik lövedék végre kényes pontot ért, az eltalált dög felvisított, és visszavonulót fújt a többivel együtt.

– Vigyázzatok, a törzsön mászik hátrafelé! – ordított bele a rádiós az egymásköztibe.

A jobb oldali géppuska mellett benyúlt egy karmos, fekete végtag.

– Megkarmolt! Elkapott!

A mancs beakadt Zsugás dzsekijének vállába, a lény pedig megpróbálta kicibálni őt a bombázóból.

– Szedjétek le, szedjétek le rólam!

– Megint támadnak! – kiabálta Jack.

A három sárkány ismét támadásba lendült, de sűrű gépfegyvertűz fogadta őket. Az előző rohamnál megsérült példány megijedt a felette elhaladó nyomjelzőktől, lebukott, s nekicsapódott a bal külső motornak.

– Egyet ledaráltunk!

A légcsavar azonnal odalett, a motor hűtése szintén.

– A bal külső motor túlmelegszik, ég, leállítom!

– Ezt hallgassátok meg! – kiáltott fel George, s rákapcsolta a rádiót a fedélzeti hírközlő rendszerre.

– Minden légi egység szakítsa meg a feladatát és térjen vissza a bázisára! Ismétlem, minden légi egység szakítsa meg a feladatát és térjen vissza a bázisára! A háborúnak vége, győztünk!

– Nem hallod, bazmeg, vége a háborúnak, engedj el és takarodj a picsába! – üvöltötte Zsugás.

Ez nem hatotta meg a sárkányt, tovább cibálta-tépte a lövész vállát.

– Ááá! Letépi a karom!

A rádiós vadászkését megmarkolva hátraindult, hogy levágja a lény mancsát.

Két újabb tüzes labda szelte át az éjszakát, s a bombázó megremegett.

– Probléma van a kormányzással, hol kaptuk be?

– A bal oldali vízszintes vezérsíkból leszakadt vagy háromlábnyi!

– Mi van a faroklövésszel? Jack, válaszolj! Fiúk, nézze meg valaki!

– Most volt itt – jelentette a bal oldali lövész. – Elvitte a tűzoltókészülékem, azt mondja, hátul izzik a fülkéje. Ő is megégett az arcán.

– Egyet leszedtem! – ujjongott Pöttöm a gömbtoronyban.

Hatalmas csattanás hallatszott.

– Találatot kaptunk az orrban. Pete megsebesült, tűz van, de oltom – lihegte a bombázótiszt.

– Még egy sárkány van kint, egy meg az oldalunkon. Zuhanásba viszem a gépet, hátha letépi rólunk a dögöt a menetszél. Mindenki kapaszkodjon! – a pilóta előretolta a kormányt.

A sárkány a törzsön az életéért küzdött. Szárnya megsérült, amikor a felhőben a bombázónak ütközött, így repülni nem tudott, s egyre nehezebben tartotta magát.

– Nem bírok a manccsal, a dzsekidet vágom le!

A rádiós Zsugásba kapaszkodva szabdalni kezdte a dzsekit a karom körül, amikor a gép zuhanni kezdett. Hirtelen mindketten előreestek, a sárkány pedig nekicsapódott a vízszintes vezérsíknak és eltűnt az éjszakában.

– A vállam! Kiszakadt belőle egy darab!

– Elszállt a dög, húzzátok fel a gépet! – kiabálta George.

A pilótafülkében Tom és Steve minden erejüket beleadva küzdöttek kormányokkal, s a B-17-es hamarosan ismét vízszintesen repült.

– Hol az utolsó?

– Nem látom, lemaradt.

Mindenki fellélegzett.

– Ezt is túléltük!

– Sőt, túléltük a háborút!

De az öröm nem tartott sokáig.

– Srácok, baj van, alattunk jön egy dög felfelé! Ez nagyobb, mint Caroline! – jelezte hitetlenkedve Pöttöm.

A hatalmas sárkány a bombázó mellé repült, megmutatva teljes nagyságát. Hosszabb volt, mint a B-17-es, teste karcsú, kígyószerű, szárnyai áttetszőek.

– Lőjétek le! – kiáltott Tom.

Az összes bal oldalra néző fegyver egyszerre nyitott tüzet.

– Semmi hatás, lepattognak róla a nyomjelzők!

Reménytelen volt, a golyók nem tudtak áthatolni a pikkelyeken.

A lény a gép felé fordította a fejét, kiköpve egy tűzlabdát, ami üstökösként húzott el a pilótafülke ablakai előtt. Nem talált, de mindenki érezte a melegét.

– Itt döglünk, bazmeg!

– Bandita tizenkét óránál! Sugárhajtású Messerschmitt!

Steve kiakadt.

– Pont ez hiányzott! Ahhoz képest, hogy béke van, elég szarul állunk!

– Tüzel a sárkányra!

A német vadászrepülő egyik sorozata eltalálta a sárkány fejét.

A négy harmincmilliméteres gépágyú lövedékeinek robbanása cafatokat tépett ki az állatból, a lény lemaradt, és a fájdalomtól víjjogva süllyedni kezdett. A Schwalbe elhúzott felette, majd visszafordulva ismét tüzet nyitott. A B-17-es eltávolodott a harcolóktól.

– Lássátok el a sebesülteket, de közben figyeljetek, nem szeretném még ezt a németet is a nyakamba! – utasította Tom a legénységet.

Pár perc múlva megjelent mögöttük a Messerschmitt.

– Amerikai bombázó, ha hallják, amit mondok, válaszoljanak! – szólalt meg enyhe német akcentussal a rádió.

– Messerschmitt, mit akar?

– Amerikai bombázó, válaszoljanak!

– Válaszoltam – szólt bele George az egymásköztibe – ez süket? Le ne lőjön, bazmeg, most, hogy vége a háborúnak!

Aztán rádöbbent:

– Szerintem elromlott a rádió, nem tudunk adni, csak venni.

– Felvillantom a helyzetjelző fényeket, hátha kapcsol a fricc.

Kigyúltak a bombázó fényei, majd ismét kialudtak.

– Ha nem tudnak beszélni, villantsák fel még egyszer a fényeket!

A B-17-es lámpái ismét felvillantak.

– Mit akar ez? Van még lőszer? Bassza meg, állítólag béke van! – idegeskedett Pöttöm.

– Tudják már, hogy vége a háborúnak? – kérdezte a vadászgép pilótája.

Mindenki egyszerre lélegzett fel a fedélzeten. Hát a német is tudja!

– Felkapcsolom neki az összes létező lámpánkat! – vigyorodott el Steve.

– Ha nem akarnak a füstölgő gépükkel visszarepülni Angliába, felajánlanám a repülőterünket.

– Ez hülye! – kommentálta valaki.

– Annyira nem. Caroline nincs nagy formában, két motor kész, sanszos, hogy lepottyanunk hazafelé – mormogott Tom.

– Ember, idáig a fricceket bombáztuk, szerinted örülni fognak nekünk?

A vitát a rádió szakította félbe.

– Fogytán az üzemanyagom, hazaindulok. Ha gondolják, kövessenek, szálljanak le nálunk. Egyből meg is adnánk magunkat önöknek, mert a szovjetek már közel vannak, mi pedig nem szeretnénk Szibériába menni fogolytáborba. A nagy sárkányért szerintem jönnek nekem ennyivel! – aztán a német, mivel úgy gondolta, ez kevés lesz, még hozzátette:

– Van sörünk.

A vadászgép ezzel ráfordult a hazavezető irányra.

A bombázó pedig követte.

Vége

„Az üzemet elfoglaltuk, komoly ellenállásba ütköztünk. A V-4 biológiai jellegű fegyver, élő példányt nem zsákmányoltunk, de láttunk néhányat megszökni. A gyár berendezéseit, köztük egy tele keltetőt, leszereltük, és útnak indítottuk.”

Vitalij Kuznyecov ezredes gondosan lezárta a borítékot, majd átadta a futárnak.

– Egyenesen Zsukovnak!

A futár tisztelgett, felugrott a teherautóra, és elindult Kelet felé. A platón szalmával kitömött ládák zörögtek, bennük gondosan becsomagolt tojások.

Két nap múlva a GAZ a hegyek között fékhiba miatt balesetet szenvedett. A közelben állomásozó szovjet katonák még sokáig emlékeztek arra a különleges ízű rántottára, amit a rakományából sütött nekik a szakács.

Az illusztrációt Andy Baron készítette

A novella megjelent a Kalandok és kalandozók első kötetében, aminek harmadik, illusztrált kiadása ingyenesen letölthető a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház facebook csoportjából: https://www.facebook.com/groups/969480656518032/