–
Te vagy a varázsló a Gyalog galoppból? :)
–
Nem szép dolog tőled, hogy lebuktatsz! Na mindegy, most már
bevallhatom: miután a Vérnyulat felrobbantották azok lökött
lovagok az Antiochiai Szent Gránáttal, új foglalkozás után
kellett néznem. Mindenről ők tehetnek…
–
Mit tudhatunk rólad?
–
Talán egy kicsit későn kezdtem el irodalommal foglalkozni (előtte
sok időmet elvette ugye, hogy jó pénzért a Vérnyúlhoz vezetem a
kíváncsi és suicide hajlamú turistákat). Ez, és az a tény,
hogy piszok lassan, szöszölősen alkotok, azt vetítik előre, nem
lesz valami terjedelmes a Morgan életmű.
Amúgy
lassan ötödik éve élek Linzben, és nagyszerűen érzem ott
magam. Jó hatással van rám az a stressz mentes környezet. De
azért időnként össze lehet velem futni a nagyobb hazai könyves
rendezvényeken.
–
Az első lépések a szakadék felé, avagy mikor jöttél rá,
hogy író leszel?
–
A saját mércém szerint még nem vagyok az. Nálam nagyjából a
harmadik megjelent és kedvező fogadtatásra talált könyvnél
kezdődik az író. De az első lépéseket azért már megtettem a
szaka… cél felé. 2003 végén készült el az
első novellám. Remélem, soha nem lát napvilágot!
Azóta kilencvenegynéhány kisebb-nagyobb történetet fejeztem be.
Nagyjából egyharmaduk meg is jelent nyomtatásban. Belekóstoltam a
szerkesztésbe is, eddig három antológiának voltam
társszerkesztője.
–
Kik a kedvenc alkotóid, mennyire hatottak
rád az írói stílusod kialakulásában?
–
G.R.R. Martint feltétlenül meg kell említenem, ő az, aki nagyon
magasra helyezte a lécet. Szeretem még P.G. Wodehouse műveit is.
Eszméletlen jó helyzetkomikumokkal és hasonlatokkal operál. Nem
is beszélve nyelvi leleményeiről!
A
magyarok közül Fayard, Rowland, Caldwell, Renier az, akiktől
igyekeztem ellesni a trükköket, de olvasni másoktól is szeretek.
Értékelem az átgondolt, jól felépített történeteket,
amelyekben nincsenek felesleges szálak, sehova nem vezető,
odavetett utalások. Ugyanakkor ki nem állhatom a sekélyes (vagy
éppen semmilyen) mondanivalójú, pozőr történeteket.
–
Milyen volt, amikor először megjelent egy
írásod? Hosszú volt az út odáig vagy inkább már onnan hosszú?
–
Remek érzés volt. Emlékszem, 2007-ben történt. Senkinek nem
szóltam róla, csak épp letettem az asztalra a Cherubion Kiadó
éppen aktuális antológiáját, amely a bizalomgerjesztő Rothadás
névre hallgatott. Ebben nem volt semmi szokatlan, merthogy gyűjtöm
a sorozatot. A család belelapozott, mint ahogy máskor is. Aztán
nem akartak hinni a szemüknek.
Ez
majdnem napra pontosan négy évvel az után történt, hogy
elkezdtem az első novellámat. Idén pedig – ha minden igaz –
pont a harmincadik történetem lát majd napvilágot egy újabb
antológiában.
–
Az írásaid közül melyekre vagy a legbüszkébb?
–
A Matróztánc antológiában jelent meg az Árnyak a múltból
című kisregényem. Ez volt az első darab, amit már teljesen más
hozzáállással írtam, mint a korábbiakat. Szándékosan
provokatív elemeket használtam benne, és nagyon odafigyeltem
minden részletére. Bár fantasy környezetben játszódik,
valójában egy nyomozás története.
Azt
hiszem, elég jól sikerült még a Konzervált viszonyok című
történelmi krimi novellám is, amelynek az az érdekessége, hogy
az időben visszafelé haladva áll össze a részletekből a teljes
kép.
Szeretem
még a Gyémánt és rozsda című fantasy kisregényemet,
vagy mondjuk, a Whitechapel keresztje című történelmi
krimimet is. Most így belegondolva, nekem talán nem is mainstream
fantasy-ben kéne utaznom, hanem vegyíteni a zsánereket, ahogy a
jobban sikerült történeteimben tettem.
Szerkesztőként
pedig a Rastith antológiát érzem a legjobbnak. Öt évig
dolgoztunk rajta Vakulya Norbival (Norbert Winney), és ez érződik is a végeredményen.
–
Két évvel ezelőtt mit gondoltál, hol
tartasz két év múlva az íróskodásban, bejöttek a számításaid?
–
Minden év elején készítek egy doksit az aktuális terveimről,
melyek aztán több-kevésbé megvalósulnak. 2014-ben például
szinte mindent sikerült elérni a kitűzött célok közül, de a
tavalyi évben komoly elmaradásom keletkezett. Mégpedig azért,
mert belevágtam egy nagyobb projektbe, és emellett érthetően
kevesebb idő jutott másra. De nem bánom, mert nagyon szeretem az
aktuális anyagot. Egyedül azt sajnálom, hogy emiatt tovább
kellett tolnom egy közös munkát, amit Kovács Péter (Craig
McCormack) írótársammal kezdtünk el már jó régen. Mert azt
mindenképp szerettem volna már tavaly folytatni. Talán jövőre
annak is eljön az ideje.
–
Mit írsz most, mik a közeljövőbeli terveid?
–
Pillanatnyilag egy monstre fantasy regényen dolgozom a Káosz
világához, amit Hüse Lalival (C. J. Fayard) közösen írunk.
Igazság szerint ez inkább az ő gyermeke, de amikor felkért, hogy
szálljak be mellé, nagy örömmel mondtam igent. Megtiszteltetésnek
vettem, hogy az egyik írói példaképem engem talált
legalkalmasabbnak a közös munkára. A regény Káoszaréna
munkacímen fut, és már nagyjából egymillió leütésnél járunk.
13 fejezetből fog állni, és ezekből 10 már el is készült. A
többi remélhetőleg meglesz jövőre.
Nagyon
komplex cselekményvezetésű történetről van szó, ahol legalább
három szinten zajlik a küzdelem: bajnokok, istenek és őselemi
istenek között. Minden egyes fejezetet egy másik karakter
szemszögéből mesélünk el, és rettentő sok apróságra kell
odafigyelni, hogy az összes részlet egyezzen. Az eredeti elképzelés
szerint minden főszereplőt más-más író mozgatott volna, de
aztán ezt nem sikerült megvalósítani. Később Lali egyedül állt
neki a regénynek, a több nézőpontos koncepció viszont megmaradt.
Aztán becsatlakoztam én is a munkálatokba. Az illusztrációkat
pedig Nagy Gergely készíti velünk párhuzamosan. Csak itt, csak
most, csak a Próbagoblin olvasóinak mutatok ebből is egy kis
megjelenés előtti exkluzív ízelítőt.
Bátran
elmondhatom – noha nyilván nem tudom elfogulatlanul megítélni a
projektet –, hogy lényegesen nagyobb igényeket támasztottunk a
regény felé, mint a hazai fantasy történetek zöme. Más kérdés,
mennyire sikerül ezt megvalósítanunk. Én bizakodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése