Para Celsus: Lili, Para és a szépseggverseny

+16

1.

Kihalt, rosszul kivilágított utcán rohantam végig, majd befordultam egy sikátorba. Döglött macskákon ugráltam át, a szívem zörömbölt, a tüdőm szúrt a szokatlan megerőltetéstől, lerogytam hát egy fal tövébe, és vártam, csituljon a zihálásom.

– Paaaraaa!

Pillanatnyi nyugalmam a kiáltás hallatán szertefoszlott, a rémület, mint jeges kéz markolt a zacsimba. Ó, szent kokott és minden farkangyalok! Az üldözőm a sarkamban van!

Kétségbeesetten csipáztam szét, de csak néhány raklapot és egy szemeteskonténert tudtam kivenni a főutcáról beszüremlő gyengusz fényben. Gyorsan elátkoztam magam, amiért kretén fejjel egy zsákutcába szaladtam be, majd nagy levegőt vettem, és átdobtam magamat a konténer peremén.

– Paaaraaa!

A szám kiszáradt, gyomrom fel-alá limbózott, miközben a közeledő körömcipellő-kopogást kagylóztam ezerrel.

– Hmmm… – Üldözőm szipogott-szimatolt egy sort. – Para-szagot érzek…

Igyekeztem olyan mozdulatlan maradni, mint egy puritán nő szex közben, és imádkoztam, hogy az, ami a seggem szúrja éppen, halszálka legyen, ne rozsdás szög vagy használt junkie-fecskendő.

De hiába az izmozás – a következő pillanatban fénygömb gyúlt a fejem felett, és éreztem, ahogy mágikus erők ragadják meg testem, repítenek ki a konténerből, és csavarják tagjaim különféle illetlen pozíciókba.

– Jaj, ja-ha-haj! – vonítottam, mialatt önállósult jobb lábam megpróbált tökön rúgni. – Te perverz némber!

A testemet csavargató erők hirtelen felszívódtak, én meg nagy hülyén seggre huppantam. A ménkű-nagy világosságtól hunyorogva, könnyezve pislogtam az előttem álló, filigrán nőcire.

– Szeva, Lil’!

– Perverznek neveztél? – mosolygott vészjóslóan a kék köpenyes, miniszoknyás fúria. – Nem félsz, hogy impotenssé változtatlak?

– Nem ez lenne az első alkalom – feleltem kitérően. – A jó ügy mártírja lennék…

– Jó ügy? – csattant fel Liliána. – Mióta jó ügy az, hogy hentai-mániás orkoknak adod el a fehérneműimet?

Nem feleltem. A tahó való, hogy néhány ork szemtelenül magas összeget ígért nekem, cserébe pedig csak annyit kértek, hogy Lili használt, átizzadt bugyijait és melltartóit, plusz a kiegészítő rucikat a tisztító helyett először hozzájuk vigyem. Elcsábultam, igen! Azt pedig igazán-frankón nem sejthettem, hogy a kanos orkok a nagy gerjedelmükben összerejszolják és szétcincálják a jobb sorsra érdemes fűzőket és harisnyákat.

– Bocsesz… – nyögtem ki végül. – Nem kellett volna…

– Naná, hogy nem! – Lili egy gyanús rongydarabot kapott elő, és két ujja közé csippentve, látható undorral dugta az orrom alá. – Nézd csak, ennyi maradt a kedvenc bébidollomból! – A szatén foszlányokon valami sárga ragacs száradt és bűzölgött.

– Bocsesz… – ismételtem, és próbáltam távolabb kerülni az orkspermás ruhadarabtól.

– Nincs bocsánat! – Az ifjú boszorka megnyalta az ajkát. – Az impotencia nem elég büntetés egy ilyen szexista disznó számára. Azon gondolkodom, hogy mézzel kenem be a micsodádat, aztán megidézek egy medvedémont. Egy nagyon éhes medvedémont.

Akkorát nyeltem, hogy azt bármelyik pornószínésznő megirigyelhette volna.

– Ugyan már, Lil’-bébi, csak van valami más megoldás…

A fúria óráknak tűnő másodpercekig gondolkodott.

– Hát, ami azt illeti…

2.

– Ó, banyeg, az a turistacsoport a seggemet stíröli!

Egy jó tanács, apuskáim: sose toljátok le a nadrágotokat egy forgalmas sétálóutca közepén, még akkor sem, ha egy feminista boszorka kéri ezt tőletek. Az én esetem más tészta, kényszerpályán mozogtam, de ha van választási lehetőségetek: ne! Ótvar zavarbaejtő, ha középkorú, elhízott turistanők vihogások közepette a pucér hátsótokat fényképezgetik.

– Egy pillanat! – csattant fel Liliana-boszi –, mindjárt végzek a bűbájjal! Olyan segged lesz, hogy minden meleg pasi beléd fog szeretni!

– Ó, anyám!

Az úgy volt, hogy a sikátor-beli affér után beültünk Lilivel egy bárba, hogy egy pina colada mellett beszéljük meg azt a bizonyos „másik megoldást”.

– Ha megtéríted az erkölcsi és anyagi káromat, és veszel nekem néhány új fehérnemű-szettet, eltekintek a medvedémon-idézéstől.

– Egy árva buznyákom sincs! – fakadtam ki nagy búsan. – Az orkoktól kapott lóvét már elsöröztem Kétrőfössel és Penge Pengetővel.

– Sejtettem – biggyesztette le ajkát Lili. – Alkoholista disznók… Én azonban tudom, hogyan szerezhetsz pénzt. Íme! – azzal az orrom alá dugott egy szórólapot.

– „Első Nemzet(t)i Szépseggverseny” – olvastam. – Mi a gyíkom ez?

– Segg-szépségverseny. Ha megbűvölöm a hátsódat, simán nyerhetsz, és bezsebelheted a fődíjat.

– Már megbocsáss, de miért nem te indulsz? A te feneked bűbáj nélkül is sanszos a győzelemre.

– Ne hízelegj! A helyzet az, hogy a versenyre csak férfiak nevezhetnek. A szervező ugyanis a Szivárvány Fiúkák Ligája.

Az asztalra prüszköltem egy adag pina coladát.

– Ugye most csak viccelsz?

A Szivárvány Liga volt a város első és legvérmesebb meleg-kompániája, fülledt hangulatú felvonulások és erotikus tüntetések szervezője. Ha a gyógyszertárban összefutottam egy kétszáz kilós orkkal, aki magassarkú cipőben és tüllszoknyában állt sorban vazelinért, tutira vehettem, hogy az illető a Liga oszlopos tagja.

A banda fő célja egyébként a szexkommunizmus megvalósítása volt – a kéjsóvár Liga-tagok azt akarták, hogy a kormány államosítsa a polgárok ánuszát, és mindenki azzal kamatyolhasson, akire csak gusztusa támad. Néhány vizionárius és irodalmár elme pornókönyveket is írt, melyekben burzsoá seggeket tettek magukévá a szexre éhes proletárok.

– Ugye csak viccelsz? – ismételtem. – Egy valag kéjsóvár ork előtt riszáljam a seggemet? Tuti csoportos erőszak lesz a vége!

– Ha nem védekezel, nem kell erőszakoskodniuk – mosolygott hidegen a boszorka, majd megrázta vörös tincseit. – Ne remegj! Én is ott leszek a nézőtéren, és ha szorul a hurok, közbelépek. Nos? Vállalod?

Megvakartam a fejem búbját.

– Vagy ez, vagy az éhes medvedémon, hm?

– Pontosan.

– Nem hagysz túl sok teret a manőverezésre, Lil’-béjbi.

A csajszi előre dőlt, úgy, hogy remekül ráláthassak a dekoltázsára – nagyot nyeltem, és megállapítottam, hogy a boszorka nem visel melltartót.

– Jobb, ha hozzászoksz, Para – fuvolázta lágy-negédes hangon a leányzó. – Eljött a feministák és az erős nők ideje.

Már az utcán ballagtunk, kirakatokat nézegettünk, mikor Lilinek hirtelen eszébe biccent, hogy ideje megbűvölni a nemesebbik felemet. Csacsogott még valamit a kedvező légköri és mágikus körülményekről, de az a nagy büdös gyanúm, hogy csak mulatni akart a zavaromon.

– Kész vagy már? – borzongtam meg. Hűvös szél fújt, féltem, hogy megfázom.

– Egy pillanat! – A boszi elmormolt néhány varázsigét, aztán megpaskolta a fenekemet. – Így ni! Most pedig húzd fel a nadrágod! Mindenki téged néz.

– Ó, anyám!

Átvágtunk az időközben vagy százfősre duzzadt tömegen, innen-onnan elismerő kurjantások hallatszottak, mások a rendőrséget és a közszeméremsértés vétségét emlegették. Fél szemmel Lilire pislogtam – a boszorka olyan elégedett pofit vágott, mint egy tejfölt lakmározó macska.

– Most boldog vagy?

– Ó, igen! – dorombolta a boszi. – Remekül szórakoztam! És a java még hátra van!

3.

Mire elérkezett a nagy nap, teljesen hozzászoktam új, világszép seggemhez. Nem mondom, néhányszor eszembe ötlött, hogy gógyis dolog lenne lelépni, de tudtam, Lil’-béjbi előkerítene a föld alól vagy a bordély különterméből is, gúzsba kötne a mágikus harisnyakötőjével, aztán jönne a méz meg a medvedémon.

– Nem – sóhajtottam keserves-bazi-nagyot a szobám magányában. – Megnyerem a versenyt, bekaszálom a lóvét és kiengesztelem a boszit. Talán még az új hátsómat is megtarthatom.

Esti lámpagyújtás idején, a Tüzes Lyuk előtt találkoztam Lilivel. Ő persze inkognitóban volt, férfinak öltözött, különben aligha csisszent volna be a begerjedt orkokkal teli bárba.

– Nézd csak a sok kirekesztő, hímsoviniszta disznót! – bökött oldalba a boszi, de én inkább őt csipáztam. Meglehetős étvágygerjesztően nézett ki a hajszálcsíkos, egysoros zakóban és a levendulaszín selyemingben, és akkor még nem is szóltam a szűk naciról, ami csak úgy feszült a csajszi sejhaján.

– Kár volt így kiöltöznöd – morogtam kamaszos-nagy zavaromban. – Valamelyik disznó még megkíván.

– Szerintem inkább te kívántál meg – biggyesztette ajkát a boszi, és rám sandított a panamakalapja alól. Mint mindig, ha nem tudtam mit felelni, csak felnyögtem:

– Ó, anyám!

Odabenn buja, keleti zene szólt, a kandeláberekből füstölők ontottak egzotikus illatokat – egy falzett-hangú, tokás koma, tetőtől-talpig rózsaszín búvárruhában, a „szerelem hátsó kapujáról” énekelt. Lili vigyorogva helyet foglalt egy asztalnál, engem pedig a színpad mögé tereltek a potrohos és kedélyes szervezők.

A legtöbb versenyző persze tünde volt – ők selypegve-segget riszálva mászkáltak fel s alá, hasispipát adtak kézről kézre, és valami ősi, quenya-nyelvű dalt énekeltek: „wenn scheissen Blut von Messer spritz, alles sind so gut”. Odébb, egy alacsony kereveten hobbitok hevertek, dzsointot szívtak és bőszen recskáztak a tündék énekére.

Vetélytársaim közt akadt még néhány ember, ogre, vámpír, sőt, egy gnóm is – állítólag egy kísértet is nevezni akart, de a szervezőbizottság azzal utasította el, hogy asztráltesttel és ektoplazmával nem lehet kamatyolni, úgyhogy az de facto nem tekinthető testnek.

Egy megafonos pofa harsogva felszólított minket, hogy rúgjuk le a nadrágunkat, és húzzunk sorszámot. A többiek lelkesen követték az utasításokat – én kénytelen-kelletlen vonakodva, mint az aggszűz, ha bukkake-partira viszik.

– Nahát, szépfiú, tied az utolszó szám, a tizenhármasz! – paskolt seggen egy tünde, mire én helyből ugrottam egy hárommétereset. – Ne izgulj, pubi, isztenien fogunk mulatni!

Rajtszám szerint felsorakoztunk, az első versenyző kilépett a színre, a nézőtér felől fütyülés és lábdobogás hallatszott. Éreztem, hogy enyhe remegés fut végig a beleimen.

– Csak ezt éljem túl…

Amint sorra bevonultak a résztvevők, a hangulat a tetőfokára hágott, a színpad környékét szörcsögő-cuppogó hangok és nyögések tölttöték be.

– Utolsó szám, színpadra!

Nagy levegőt vettem, és kiléptem a rivaldafénybe.

Feltűnésemkor elnémult az illetlen zsivaj – a hirtelen beállt csendben idegesen skubiztam hátra a vállam felett – vagy száz szempár meredt a nemesebbik felemre.

– Hm – gondoltam –, Lili kivételesen jó munkát végzett.

Elégedettségem nem tartott sokáig. Vastagbelemben, ami már eddig is gyanúsan fortyogott, istentelen erők léptek működésbe. Rémült kiáltás harsant – hátrapislogva láttam, hogy az első sor egy asztaláról felemelkedik az itallap, és mintha zsinóron húznák, egyenes röppályát követve nekicsapódik a fenekemnek, és eltűnik a farpofáim között.

– Ez egy…

A szívóhatás egyre erősebbé vált, az itallapot poharak, terítők és hamutartók követték, majd az asztalok és székek is elkezdtek az ánuszom felé gravitálni.

– Ez egy…

Az ijedősebbje már felugrált és a vészkijárat felé inalt, de furcsamód lassan, mintha a láthatatlan erő őket is a fenekem felé húzná. Veresenytársaim szétrebbentek, az apró gnóm felröppent a levegőbe, és hangos cuppanással eltűnt a hátsómból kicsapó sötét örvényben.

– EZ EGY FEKETE LYUK!!!

Orkok, emberek, hobbitok és tündék a spermafoltos padlón elcsúszva, egymáson taposva tülekedtek volna a kijárat felé, de az istentelen gravitációs mező egymás után szippantotta őket magába… eltűntek a bútorok és a falak, a valóság szövete, mint az égett celluloid, felhólyagzott és kiszakadt…

– Meneküljön, aki tud!

Sötétség borult az elmémre – elájultam.

Mikor magamhoz tértem, egy kráter alján hevertem – a Tüzes Lyuk, a Szivárvány Liga és a sok perverz néző sehol. Lili mellettem ült egy kövön, zakóját a földre dobta, és épp azzal foglalatoskodott, hogy csomóba kösse a hasán a selyeminget, teste körül pedig rózsaszín, virágmintás erőtér-pajzs ragyogott.

– Mmmh… – nyögtem, és kiköptem egy pofa törmeléket. – Ez a te műved volt, igaz?

– Oh! – kaccantotta el magát a boszi, és szája elé kapta kezét. – Hát rájöttél? Férfi létedre nem is vagy annyira hülye… Tudod, nagyon untam már, hogy ezek a melegek egyre csak egymás farában vájkálnak, és ránk, nőkre nem is bagóznak.

– Állj, állj, időt kérek! – ráztam a fejem kétségbeesetten. – Eddig nem az volt a bajotok, hogy a férfiak nyálat csorgatva bámulnak, füttyögnek meg „kefélős-dugós” megjegyzéseket tesznek?

– Áh, nem érted te a nőket! – legyintett Liliána. – Nekünk nem kellenek sem szexista vadbarmok sem fartúró homik. Mi azt akarjuk – rebegtette nagy ártatlan-módon a szempilláját –, hogy a férfiak vonyítva fetrengjenek a lábunk előtt, és úgy könyörögjenek a kegyeinkért. Ez nálunk hiúsági kérdés.

Rogyadozó lábakkal bár, de feltápászkodtam – éreztem, hogy fejembe száll a vér.

– Mi van? – ordítottam fel. – A seggembe dugtál egy téridő-görbületbe csomagolt komplett melegbárt, csak, mert hiú vagy?

Liliana felkacagott, elém lépett, és megpaskolta az arcomat.

– Jaj, olyan édes vagy, amikor megpróbálsz határozottnak és dühösnek látszani!

Csak hápogni tudtam ekkora pimaszság hallatán. Lili hozzám simult és megmarkolta a fenekemet.

– Hm, nem is rossz… Ne aggódj, megtarthatod ezt a díjnyertes popsit, de a szenvedéseidért más módon is szívesen kárpótollak ám…

– Jutalomszex? – A melle után nyúltam, de a boszi ügyesen kipenderült a karjaim közül, és nevetve orron fricskázott.

– Frászt! De mivel ilyen jó fiú voltál, elkísérhetsz fehérneműt vásárolni. Mivel a vetélytársaid eltűntek, vehetjük úgy, hogy te nyerted meg ezt. – Azzal az orrom alá dugott egy köteg pénzt. – Futja belőle néhány új fűzőre, bébidollra meg selyemharisnyára. Neked majd szabad lesz megcsodálni őket.

Miközben felcibáltam a nadrágomat, Lilit figyeltem, aki vidáman illegett-billegett, tükörnek használva egy olajtócsát.

– Néha elragadóan logikátlan tudsz lenni – morogtam, de agyam kerekei már a fehérneművásárláson csikorogtak. Nem kell ide más, csak egy lesifotós cimbora, és máris kezemben a lenge ruhás Lili fotósorozata, amiért bármelyik erotikus magazin kisebb vagyont hajlandó fizetni… – Irány a bevásárlóutca! Csak előbb hadd telefonáljak egyet…