Styra interjú

– Mit lehet tudni rólad?

– Mit is, lássuk csak... Jelenleg Budán élek, molekuláris biológus vagyok, és a doktorimon dolgozom a bűnös gyógyszeripar peremvidékén. Többnyire. A Fantán jelentem meg az éterben, aztán a Karcolat egyik szerkesztőjeként lehetett megtalálni, dolgoztam az Ammeresekkel, és a KIMTE titkára is voltam. És szeretem a dínókat. Meg a sárkányokat. Lehet, hogy a kettő összefügg?

– Kezdő lépésed a szakadék felé, avagy mikor írtad első novelládat?

– Első novellámat emlékeim szerint 15 évesen írtam, nem igazán tudom, hogy miért. Nem is látta senki. Aztán amikor megismertem a Fantasyát, oda felkerült a második. De persze a szakadékba nem ez vezetett, nekem is meg volt a szokásos „na én most írok egy regényt” című kezdő betegségem, csak sosem fejeztem be. Az első mondatokat a magam szórakoztatása céljából így már egy kicsit korábban papírra vetettem (bár nem sokkal, 13-14 évesen). Éppen befejeztem egy fejezetet a Két Toronyból, és már nem volt értelme újba kezdeni, mert már csak öt perc volt a Jóbarátokig. Úgyhogy inkább fogtam egy papírt, és megírtam egy párbeszédet. Ami azért is vicces, mert utálok párbeszédeket írni, nem is mennek jól. J

– A Karcolat.hu alapítója voltál, sokáig szerkesztő is. Mesélnél erről?

– A hőskorról? Jó időszak volt, még gimibe jártam. Tetszett az ötlet, hogy alapítsunk egy oldalt, kedveltem a srácokat, akikkel erről először cseteltünk a Fantán, így könnyen belementem. Persze volt elég nagy fluktuáció már az elején az alapítók között, mielőtt még tényleg megalakultunk volna, dehát ilyen ez a világ, az emberek sosem értenek egyet mindenben, aztán jól megsértődnek. J Szerettem egyébként az oldalt, sőt még most is szeretem, olykor-olykor fellesek rá, de az évek során az aktivitásom erősen lecsökkent, először részben az egyetem, majd mióta annak vége lett, a munka miatt is. A szerkesztői jogviszonyom nem vették el, amiért hálás vagyok, és igen jól esik. J Örülök annak is, hogy kibővült a szerkesztőség, így enyhült a bűntudatom, amiért magára hagytam Dórit és Blade-t.

– Mi a véleményed a Zombi apokalipszis A kezdet: Simagöröngyös című novelláskötetről?

– Felkeltette a figyelmemet, de még sajnos nem sikerült rátenni a kezem, így nem tudtam elolvasni. Sőt, sajnos egy ideje már alig olvasok, ami eléggé elszomorít.

– Hány novellát írtál idáig, ezek közül melyik jelent meg?

– Egészen pontosan 31-et. És három jelent meg. Az ’Az alagsor’ a Karcolat Antológiában, a ’Hajnali műszak’ az egyik Új Galaxisban, és ’Nia-mohr’ a legújabb Ammer kötetben, a ’Sötételf’-ben.

– Ammerúnia világa a te szemszögödből?

– Érdekes. Minthogy tevékenykedtem a Műhelyben, elég sok háttérinformációhoz juthattam hozzá, ami az egyszerű olvasók számára ismeretlen, és egy összetett, érdekes részleteket tartalmazó világot ismerhettem meg. Sajnos ennek sok aspektusát talán csak egy Szilmarillok szerű könyvben lehetne jól bemutatni, de az olyanokat nehéz megírni és olvasni is. A hét elf faj közül a vérelfek és az árnyelfek tetszenek, az emberi királyságnak pedig inkább a történelme, mint a jelene.

– Mennyi energia megírni egy-egy novellát, vagy elolvasni egyet-egyet?

 – Elolvasni mindenképpen kevesebb, mint megírni. Bár nemis energiáról beszélnék, inkább időről. Sose volt fárasztó egyik sem – amíg csak egyről van szó persze, ha halmozódnak, no akkor már energia kérdése is a dolog. Feltételezem olvasás alatt a szerkesztőséget érted. A mindennapi iparosmunka a Karcon, vagyis a hibalisták kigyűjtése és elmagyarázása nem került olyan sokba. Ezért többnyire csak ennyire is volt idő. Persze, ha az ember már minőségibb kritikát akart írni, írói eszközökről regélve olyannak, aki érdemes volt rá, az már más tészta. De azt nem is lehet csinálni, mikor 30 novella vár elfogadásra. A megírás pedig attól függ, milyen hosszú novelláról van szó. Egy kis szösszenet kifolyik a billentyűzetből, megírja az ember, aztán pár nap múlva ránéz, javítgat rajta, és kész. A hosszabb novellák esetén már nem így megy, legalábbis nálam. Én általában úgy írok, hogy gyorsan lejegyzem a fontos, vagy kevésbé fontos jeleneteket, amik hirtelen eszembe jutnak, mikor megszületik a novella ötlete a fejemben. Aztán ezeket összekötni már egy kínszenvedés. Ezért preferálom a szösszeneteket.

– Min dolgozol most?

– Az inaktivitásom odáig fajult, hogy semmin. Az írás számomra mindig is magányos tevékenység volt, de mostanában kevés magányos pillanatom van, mégha ötleteim lennének is. De azok is hosszabb novellák, ahol pedig befigyel a szenvedős összekötögetés. Szóval... azt hiszem egy darabig nem kell várni tőlem semmit.


2012. november