60. fejezet
Elázva
írta Kovács Gábor
Csak három nap esett ki az életemből, mikor feléledtem a priccsemen, az ajtótól balra.
Harapásokkal, karmolásokkal kidekoráltan folytattam a nyomozást. Villanások maradtak csak meg olyan dolgokról, amikről azelőtt nem is tudtam, hogy vannak. Titkon reménykedtem benne, emlékeim egyszer visszatérnek, hiszen az öröm, amit éreztem ébredéskor életem végéig kísérteni fog, és hajszolni fogom.
Habár minden tagom fájt, önelégülten siettem be a Szolgáltatóházba. Szokatlan üresség fogadott a mindig zsúfolt ivóban. A pultnál is csak egy fazon ücsörgött, habár ekkorát én még sosem láttam. Mármint emberben. A csapos felé indultam, aki már csapolta is a nedűt. Mielőtt elém rakta volna, fejével az óriás felé biccentett, jelezve, beszélnem kell vele. Nagyon nem szívesen, de azért letelepedtem a mellette levő székre.
Hosszú percek teltek el némán mire megszólalt.
– Szeretem azt az asszonyt. Isten rá a tanúm, az életemnél is jobban. De mit tehetnék? Őt csak az a kép érdekli. Engem meg hajt tovább a vérem.
– Sajnálom – próbáltam megnyugtatni.
– Az illatát még mindig érzem.
Feszengeni kezdtem.
Ismét lett néhány perc csend, amiért nagyon hálás voltam. Remegő kézzel nyúltam korsóm felé, amikor megint megszólalt. Nem mertem inni, pedig teljesen kiszáradtam addigra.
– Senki sem lehet olyan, amilyen lenni akar.
Megragadtam a pultot, miközben felém fordult. Részegségtől véreres szemében mérhetetlen bánatot láttam, és még valamit. Féktelen dühöt, aminek éppen én lettem a célpontja. Hideg verejték folyt végig a hátamon, a homlokomon és talán még a combomon is.
– Ha tehetném, még azt is széttépném, aki csak ránéz. Érted te ezt, barátom? – kérdezte, artikulálva. – De nem tehetem.
– Te vagy Priestus? – kérdeztem szinte suttogva, hogy palástoljam hangom remegését.
Egy horkantást kaptam csupán válaszul.
Minden bátorságomat összeszedtem, és megpróbáltam elbúcsúzni az élettől, mielőtt beszélni kezdtem.
– A helyzet az… – Nem tudtam folytatni.
– Tudom, tudom – legyintett, majd egy mozdulattal letépte ingének ujját. Hátrébb csúsztam a széken ijedtemben. A bicepsze éppen akkora volt, mint a fejem, de legalább megtaláltam azt, amit szívem hölgyének ígértem. Terveket próbáltam készíteni hogyan is fogom megszerezni.
– Idd meg a söröd, kérlek!
Egyáltalán nem kérésnek éreztem, ezért azonnal engedelmeskedtem. Az utolsó korty után azonnal kitépte kezemből a korsót és a magasba emelte, majd széttörte a saját fején. Ami ezután következett, azt a mai napig szeretném elfelejteni.
A kezében tartott félig kettétört korsó életlen maradványaival elkezdte kivágni a karjából a tetoválást. Fűrészelte, döfködte a vastag bőrt egyre idegesebben, míg végül előcsalta a vérét, amitől végre megnyugodott. Innentől már lassan, aprólékosan, ha nem lenne morbid, még azt is mondhatnánk, hogy szakszerűen nyeste körbe a mintát. A sokktól mozdulatlanná dermedve néztem végig a műveletet.
Egy mozdulattal tépte le a tulajdon bőrét, amit elém dobott.
Mintha semmi sem történt volna, visszafordult a söréhez és tovább folytatta a vedelést.
– Csókoltatom Patriciát – szólt utánam még, miközben én halálra váltan próbáltam elosonni.
Otthonom előtt már várt a gőzhintó. Szinte azonnal kitisztult a fejem, félresöpörve mindent, ami az előző órában történt, helyét lépésről lépésre átvette az imádott nő hálájának sokszor elképzelt beteljesülése. Kihúztam magam, és reménykedéstől remegve álltam meg a kocsi előtt. A kocsis ráérősen szállt le a bakról és sétált az ajtó elé. Mielőtt kinyitotta volna, még elszívta szivarkáját, amit utána elém hajított. Mosolyogva tapostam el helyette. Patricia kihangsúlyozva méltóságát, csak nagy sokára bukkant elő rejtekéből.
Azonnal odaugrottam, és lehajtott fejjel nyújtottam át neki a még mindig véres bőrcafatot. Széles mosollyal markolta meg és szorította keblére kéjes nyögésekkel kísérve, nem törődve azzal, hogy ezzel tönkretette kifogástalan öltözékét. Csak akkor fordult felém, amikor szolgái már nagy gonddal becsomagolták, és díszes dobozba helyezték. Vértől átázott kesztyűkbe bujtatott kezét felém nyújtotta. Azonnal megragadtam, hogy minél hamarabb érezzem közelségét. Magához húzott, szinte szerelmesen, az illata rögtön elkábított. Nagyon közel hajolt, és vágyakozóan azt mondta:
– Nagyon hálás vagyok.
Lehunytam szemem és vártam a beteljesülést. Ehelyett ajtócsapódást hallottam, és azt, hogy a hintó elhajt.
Nem tudom, meddig állhattam ott, de mintha az eső is eleredt volna közben, és mintha Ordenária taszigált volna vissza az irodámba ordítozva, hogy megint eláztam.
Azóta itt ülök és várom a várhatatlant. Állítólag a Vinegar birtok fénybe borult azon a napon, és állítólag új rend lesz a tartományban. Elkészült egy festmény, ami emberbőrből van, és korlátlan hatalmat biztosít a tulajdonosának.
Ha lenne még sárkányszusszom, csinálnék egy szivarkát krehalevéllel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése