–
Mit tudhatunk rólad?
–
Szinte bármit, csak kérdezz és válaszolok.
Magánemberként nagyvonalakban talán annyit, hogy vidéken élek,
egy kisvárosban, egyedül nevelem a kisfiamat, aki nemsokára tíz
éves lesz. Ambícióim és nagy terveim vannak, ami szinte
eretnekségnek számít, ha az ember nőből van, kisgyerekkel. Eddig
sikerült megoldanom, hogy a társadalmi szerepeimet a magam
személyiségéhez igazítva teljességgel betöltsem, hiszen
egyszerre vagyok anya, író, jó barát stb., ami megesik, hogy
nehezen fér össze egymással, főként időbeosztásban. Azért
bízom benne, hogy továbbra is tudok kellő időt fordítani
mindenre, amire szeretnék.
Írói
tevékenységemet tekintve regényeket írok, főként történelmi
és fantasy zsánerekben, de vannak sci-fi és misztikus novelláim
is, amikkel antológiákban lehet találkozni. Szeretek festeni és
kosarat fonni, úszni, egy sör vagy egy kávé mellett jókat
beszélgetni. Sohasem unatkozom, mindig van mit olvasni, kutatni, van
kivel összefutni, van mese, amit olvashatok a fiamnak és mindig van
miből tanulni neki is meg nekem is. Remekül érzem magam a
bőrömben.
–
Nemrég jelent meg A sárkányölő című regényed, ami a
Bizánc-trilógia első kötete, mesélj róla!
–
Egy bizánci császárné életrajzát akartam megírni, Theophano
néven uralkodott és a 10. században a Makedón-dinasztia tagja
volt. A trilógia hangsúlyokkal és szimbolumokkal van felépítve,
ezért a sárkányölő is szimbolizál egy szereplőt. Hogy kit, az
a regényből kiderül. Összességében Theophano sorsa érdekelt és
minden rész köré összpontosul. Sikerült belefutnom pár izgalmas
adatba vele kapcsolatban és eredetileg E/1-ben akartam bemutatni a
történetét, mint amikor az ember elmeséli mi esett meg vele a
múltkor. Csakhogy teljesen hiteltelen volt, nemcsak mert az E/1
nehéz narráció és szigorú korlátokon belül tart, hanem mert
képtelenség, hogy egy 10. századi ember megfelelő módon tudjon
közvetíteni. Ettől a regény lehet jó, mégis az alapja teljesen
ingatag.
Ezért
az első megírt változatot kidobtam. Ez úgy nyolcszázezer
karaktert jelent és több évnyi munkát.
Amikor
pedig megleltem a megfelelő narrációs módszert Bizánchoz, akkor
már néhány hónap alatt megírtam az első részt. A végeredmény
olvasható, november 5-én jelent meg a Gold Book Könyvkiadó
gondozásában. Egészen véletlenül az édesapám születése és
neve napján, legnagyobb örömömre, hiszen ennél szebb ajándékot
nem is adhattam volna neki.
–
Miért éppen történelmi regény? Mostanság ez a divatos? :)
–
Amikor belekezdtem ebbe a regénybe, akkor még nem úgy állt a
történelmi regényírás Magyarországon, mint ma. Anno tíz éve
úgy éreztem, hogy nemigen akadnak a zsánerben színvonalas,
rendszeres munkák és szerettem volna valami olyasmivel előállni,
ami komoly és egyben egy bizonyos értelemben új. Hiszen vannak a
zsánernek korábbi nagyjai, időközben pedig lettek a ma élő
generációban is remek történelmi regényírók, mire én is
felnőttem a feladathoz és megközelítettem a kitűzött célt. Sok
év munkája érik be ezzel a trilógiával, és nagyon örülök,
hogy nem adtam fel.
Divatnak
nem nevezném ezt a fellendülést, hacsak nem arra gondolsz, hogy
divatos ma Magyarországon történelmi regényt olvasni, műveltnek,
tájékozottnak lenni és újragondolni az ezerévesnél is régebbi
múltunkat, amit már úgy agyonhamisítottak előttünk, hogy ember
legyen a talpán, aki eligazodik benne. Pedig egy kis odafigyeléssel
és kritikai szemlélettel nem lehetetlen, ezért is érdemes
történelmi regényt olvasni és gondolkodni. Úgy látom, hogy erre
az eligazodásra és átláthatóságra vágynak az olvasók.
Szórakoztató módon tájékozódni a legjobb a tudás
megszerzésének útján, hiszen könnyebb egyben látva szemlélni a
történelem lehetséges összefüggéseit. A mai korban a bennünk
érlelődő társadalmi változásainkkal a történelmi regények
tükre analógiákat hozhat fel. Segíthet abban, hogy emberibben
gondolkodjunk és ismerjük meg a múltat életszerűbben és
közelebbről, mint ahogyan azt ma oktatják a történelem órákon.
Hiszek abban, hogy egy történelmi regényírónak nagy és becses
feladata a történelmi személyekből eleven embereket, élő,
gondolkodó, tevékeny, izgalmas karaktereket építenie, hiszen ha
belegondolunk, elődeink pontosan ilyen emberek voltak. Csak azért
nem látjuk őket ilyeneknek, mert elsiklunk fölöttük, és néha
erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A nagy rohanásban üres
sakkbábukként jelennek meg előttünk, miközben bebiflázzuk mikor
és hol éltek, haltak, uralkodtak, lázadtak, és persze ez fontos,
de nem mindig érdekes. A történelem sokkal több ennél, miközben
királyokról meg földekről, nagyurakról és parasztokról
tanulunk, nem szabad elfelejteni, hogy minden összefügg egymással,
a történelem a Földünk regölése. Valójában nem tudjuk milyen
lehetett a régieknek az élet. Furcsán közeli, mégis idegen
embereknek látszanak, akiket elnyelt a múlt és a jelentéktelenség
homálya, néha az az érzésem minél többet akarnak beszélni a
köztudatban valakiről, aki épp egy ünnep miatt közbeszéd
tárgyává lesz, annál kevesebbet tudunk róla. Mert a sztereotípia
mélyül el és nem a személyről való tudás gyarapszik. Ráadásul
a történelem nem egy film, amit magunk mögött hagyhatunk, ha
egyszer láttuk, annál sokkal összetettebb, képlékenyebb, olykor
új arcát mutatja és szerintem ez az egyik legemberibb tudomány.
Hiszen az emberiség emlékezete ez, egy különleges hely, ahonnan
ide érkeztünk, ahol most vagyunk. Az a legkevesebb, hogy a hibásan
bebiflázott sztereotípiákon felülkerekedjünk és megértsük a
múltban is ott élő önmagunkat.
–
Pár napja volt egy könyvbemutatód a Nyugatinál az Alexandra
könyváruház legtetején – akkor most már igazi író vagy? ;)
–
Hihi, igen, nagyon izgultam a bemutató előtt, de mire odaértem,
már egyáltalán nem volt rajtam a lámpaláz. Sokkal mélyebben és
több dolgot szerettem volna elmondani, de szerintem ezzel nem voltam
egyedül. Tibinek – mivel elfoglalt ember – sűrű volt az
időbeosztása és mennie kellett máshová is adott időre, ezért
beletuszkoltuk a dolgot másfél órába. Magára a bemutató
szervezésére is igazából nem volt túl sok ideje a kiadónak,
lévén közel a december és sok írónak volt még bemutatni
valója. Így hát ilyen kerekasztal-beszélgetés lett belőle, amit
nem bánok. Mindhárman csilloghattunk egy kicsit, dedikáltunk és
beszélgettünk még az olvasókkal, barátokkal, volt fényképezkedés
is és nem nyúlt túl hosszúra sem. Első bemutatónak jó volt,
sokat nevettünk és tök természetesnek tűnt, hogy ott vagyok, nem
éreztem idegennek a helyzetet.
Mint
ahogy az is természetes számomra, hogy ősidők óta író vagyok.
Csak eddig befelé voltam az, most már lehetőségem van arra, hogy
kifelé is íróként forduljak. Azzal, hogy a Gold Book Könyvkiadó
szerzője lettem és kikerült a nagy könyvpiaci véráramba a
regény, megtörtént ez a nyitás.
Egyszer
régen valaki azt mondta, hogy az az író, akinek a kiadó honort
fizet, mert onnantól számít profinak, addig pedig amatőr. Na,
sikerült ezen átesni végre és most már profinak számító, de
valójában még teljességgel kezdő író vagyok. Mert attól, hogy
elértem a kiadhatási szintet, még nem jelenti azt, hogy nincs
feljebb és elértem mindent. Épp ellenkezőleg. Valójában úgy
érzem, még csak most kezdődik valami, amit mindig is szerettem
volna elérni és még nagyon az elején járok. Olyan érzés ez,
mintha hosszú tévelygések után az ember végre eljutna az útra,
ami bekanyarodik az autópályára. Még vannak rajtam
sebességfokozatok, és ezután fogok igazán belendülni, de itt
vagyok, és hiszem, hogy jó irányba megyek még akkor is, ha a
kiskocsimra ki van téve egy nagy T betű :D :D :D.
–
Ha egy éjszakai bagoly kertészkedik, akkor hogyan látja meg a
nappal nyíló szóvirágokat?
–
Elolvassa azt éjjel, amit a kollégák írnak ezeken a fényes
nappalokon. Én követem a tevékenységüket, minden kortárs író
érdekel, mindenkiből tudok meríteni és szeretek mélázni azon,
vajon húsz év múlva milyen életműre tekinthetnek majd vissza.
Szép gondolat így méregetni a kollégákat, igazi tisztelettel és
megbecsüléssel és nagyon boldog vagyok, hogy ismerhetem őket.
–
Mit írsz most?
–
Természetesen elsősorban Bizánc folytatását. Jövő karácsonyra
remélem ott lesz a második rész is a feldíszített fák alatt. De
van egy másik félkész regényem is, ami egy dark fantasy és már
körvonalazódik a sorsa. Nemsokára elkészül, a sorozat
koncepciója is letisztult a fejemben és a leendő szerkesztője is
jó ötletnek találta az általam vázolt formátumot. Most a
legszebb reményeim egyike, hogy a jövő évben nem csak Bizáncot,
de ezt is tálalhassam a közönségnek, igyekszem mindent megtenni
ez ügyben. Ezeken felül van egy titkos közös projektem valakivel,
ami szintén írás kategória, de erről a munkáról még nem
beszélek, legyen meglepetés! Azt megígérhetem, hogy nagy meglepi
lesz.
2015.
december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése