2013. február 13., szerda

Craz és Kristálysólyom: A nagy zombifutam - részletek



...Ízirájder Dönci leugrott citromsárga Simsonjáról, és szomorúan nézte, ahogy kedvenc vasparipája az oldalára dől. Kicsit megsínylette azt a robbanást – elmélkedett, majd vállára vette a kiegyenesített kaszát, és elindult Babi néni háza felé, hogy visszaszolgáltassa a messzelátót, mivel már nem tudta hasznát venni. A kényes műszer ugyanis megsérült Salakszentmotoroson, amikor két órával ezelőtt a Makk VII-es és Csubakka mennybement.
Dönci pár lépésre járt a bejárati ajtótól, amikor a szomszéd ház függöny nélküli ablakában meglátott egy lányt. Nem ez késztette azonnali cselekvésre, hanem a lány mögött megjelenő zombi, aki egy lámpát emelt magasra, hogy lesújtson vele védtelen áldozatára.
Futás közben azon gondolkodott, hogy mindezidáig nem látott eszközhasználó élőhalottat. Ugyan idefelé jövet felfigyelt egy tízéves forma kislányzombira, de az csak a moncsicsiját szorongatta a kezében, amely feltűnő hasonlatosságot mutatott gazdájával – elsősorban higiéniai hiányosságok, és leszakadt fél arc szempontjából...

...– Tehát ez a legrövidebb út – magyarázta Béla, miközben Béla megpróbálta felhajtani a kockás inge ujját, mert nagy lelkesedésében mindig beleakadt.
– Igen – helyeselt. – Csakhoty ott hemszegnek az atyszabáló élőhalottak.
– Ezt meg honnan tudod? – hökkent meg az élő Béla.
– Előbb nésztem a neten, kamerázással. Tyorsan tanulok.
– Akkor, van jobb út?
– Ha Dönci ideadja a térképét, lehet, hogy találunk.
– Arra semmi szükség – ellenkezett Dönci. – Megmondom én, merre megyünk! A föld alatt!
– A föld alatt? Tán ismersz valami alagutat? – lépett közelebb hozzá Niki.
– Nem is egyet, harcos barátnőm!
– És azok tiszták? Nincsenek zombik?
– Olyanok biztos nem, mint ezek – mutatott Bélára.
– Kész az ebéd – Dezső épp ekkor érkezett meg egy nagy tálcával a kezében, amin frissen sült több napos macskatetem gőzölgött.
– Ú, ez rém büdös – fogta be Niki az orrát. – Köszi, de én kihagyom.
Dezső lelkesen ajánlgatta az általa mesterfogásnak ítélt falatot, melyből valahogy mégsem akart enni senki.
– Több jut nekem – vont vállat sértődötten, amitől a feje vészesen oldalra billent.
– Úristen, lefejeződik! – sikoltott Niki.
– Ugyan dehogy! – Dönci Dezső mellé sétált, megnyomta a vállát, majd egy nagy reccsenés kíséretében visszaállította annak nyakcsigolyáit tisztességes helyükre. – Na, kész is – veregette vállon Dezsőt.
– Ne essünk szét emberek! – szigorodott meg az élő Béla. – Itt mi haditervet késztünk!...

... Dezső kihozott a spájzból egy gyanúsan csendes macskát, majd begyömöszölte az asztalon lévő mikrohullámú sütőbe. Niki erre a homlokát ráncolta, és megjegyezte:
– Azért ezt még szokni kell… Kié lehetett az a macska?
– Szerintem ez Schrödinger macskája – mosolyodott el Dönci.
– Micsoda?
– Tudod, belerakják egy átlátszatlan dobozba – ez most itt a mikró, mivel az ajtaján nem lehet belátni a rászáradt vértől, és nem lehet tudni, hogy a sütésnek ebben a szakaszában még él, avagy már halott.
– Vagyis egyszerre él és halott – bólintott Niki, majd lelkesen hozzátette: – Hülye vagy.
– Persze – vigyorgott Dönci. – Gyere, zárjuk be Dezsőt a konyhába.
– Értem, Schödinger Dezsője – nevetett a lány, majd behajtották a konyhaajtót, és visszamentek a Bélákhoz. – A fénnyel hogy is van? Egyszer részecske, egyszer hullám? Akkor a macskahulla hullám?
– Szerintem jelenleg mikrohullám-állapotban van – döntötte el Ízirájder Dönci....

...– A kaszát! A kaszát! – kiáltotta az élő Béla a zűrzavarban, aki közben már két zombival viaskodott.
Dönci gyorsan felpattant, kirohant a házból, bezárta az ajtót és kaszájával kivégezte a Bélát (nem túl fürgén) leteperni készülő zombit. Niki gyorsan Dezsőhöz rohant, aki hanyatt fekve kalimpált, hogy segítse már fel valaki. Csontváz Béla pedig jobb híján beletörődött a sorsába.
További öt perc heves harc után Dönci az idő közben megjelenő öt zombit egytől egyig kivégezte, a testdarabolós testgyakorlás közben odaillő hangulatú dalocskával (majdnem eltalálva a szükséges hangokat) adva nagyobb nyomatékot rutinos kaszasuhintásainak: Az utca kihalt, a hold visít az égen, az éj keze eltakar egy démont a térben. Suhognak a drótok, nyöszörögnek a fák, ködös óhomályban siratják el a mát. Talpam alatt ropog a megsorvadt nappal, előttem egy démon surran el haraggal.
Ezek után Bélával csontváz Béla felé vette az irányt. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy Babi néni erődítményeket megszégyenítő kerítéssel barikádozta el magát az élőktől, aztán a halottaktól, majd az élőhalottaktól; így csontváz Béla nagyjából két méter magasan csüngött.
– Hát téged meg hogy a csudába szedjünk le onnan? – vakargatta fejét Dezső. Kezébe akadt néhány hajcsomó, de ez zavarta most a legkevésbé...

...Babi néni hátsókertjében a tyúkketrecekkel átellenben, keskeny betonlépcsőn lehetett leereszkedni a pincébe. Dönci a lejárat előtt rövid eligazító kupaktanácsot tartott, a tervezett útvonalat térképén szemléltetve, ami a nemrég, egy bodzabokor mögül kilesett aktuális zombiügyi állapotot mutatta.
– Azért is jobb a föld alatt haladnunk, mert itt, és itt útlezárás van, amit folyamatosan őriznek a fegyveresek és a járványügyis bohócok. Mi pedig simán átslisszolunk a talpuk alatt. Ennél az elágazásnál kell jobbra fordulnunk, onnan már csak tíz perc séta a Rumszesz pincéje a kijárattal. Onnan pedig már egyszerűbb lesz a továbbjutás.
– Elképesztők ezek a földalatti járatok! – lelkesedett Niki. – Vajon kik építhették?
– Ezt a szakaszt, a pincétől idáig Babi néni faterja ásta hetvenkettő tavaszán – felelte Dönci. – De hogy a régi alagút mikor épült, azt sajnos nem tudom.
– Miért, mi történt hetvenkettőben? – érdeklődött Béla.
– Télen nagy hó esett, és az öregnek macerás volt eljutni a kocsmába.
– Micsoda nagyszerű ötlet! – bólogatott Dezső, aki átérezte, milyen áldatlan állapot egy hótorlasz miatt hosszú napokon át Göröngyösi Olaszrizling nélkül sínylődni...






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése