...Ízirájder
Dönci leugrott citromsárga Simsonjáról, és szomorúan nézte, ahogy kedvenc
vasparipája az oldalára dől. Kicsit megsínylette azt a robbanást – elmélkedett,
majd vállára vette a kiegyenesített kaszát, és elindult Babi néni háza felé,
hogy visszaszolgáltassa a messzelátót, mivel már nem tudta hasznát venni. A
kényes műszer ugyanis megsérült Salakszentmotoroson, amikor két órával ezelőtt
a Makk VII-es és Csubakka mennybement.
Dönci pár
lépésre járt a bejárati ajtótól, amikor a szomszéd ház függöny nélküli
ablakában meglátott egy lányt. Nem ez késztette azonnali cselekvésre, hanem a
lány mögött megjelenő zombi, aki egy lámpát emelt magasra, hogy lesújtson vele
védtelen áldozatára.
Futás közben
azon gondolkodott, hogy mindezidáig nem látott eszközhasználó élőhalottat.
Ugyan idefelé jövet felfigyelt egy tízéves forma kislányzombira, de az csak a
moncsicsiját szorongatta a kezében, amely feltűnő hasonlatosságot mutatott
gazdájával – elsősorban higiéniai hiányosságok, és leszakadt fél arc
szempontjából...
...– Tehát ez
a legrövidebb út – magyarázta Béla, miközben Béla megpróbálta felhajtani a
kockás inge ujját, mert nagy lelkesedésében mindig beleakadt.
– Igen –
helyeselt. – Csakhoty ott hemszegnek az atyszabáló élőhalottak.
– Ezt meg
honnan tudod? – hökkent meg az élő Béla.
– Előbb
nésztem a neten, kamerázással. Tyorsan tanulok.
– Akkor, van
jobb út?
– Ha Dönci
ideadja a térképét, lehet, hogy találunk.
– Arra semmi
szükség – ellenkezett Dönci. – Megmondom én, merre megyünk! A föld alatt!
– A föld alatt?
Tán ismersz valami alagutat? – lépett közelebb hozzá Niki.
– Nem is
egyet, harcos barátnőm!
– És azok
tiszták? Nincsenek zombik?
– Olyanok
biztos nem, mint ezek – mutatott Bélára.
– Kész az ebéd
– Dezső épp ekkor érkezett meg egy nagy tálcával a kezében, amin frissen sült
több napos macskatetem gőzölgött.
– Ú, ez rém
büdös – fogta be Niki az orrát. – Köszi, de én kihagyom.
Dezső lelkesen
ajánlgatta az általa mesterfogásnak ítélt falatot, melyből valahogy mégsem
akart enni senki.
– Több jut
nekem – vont vállat sértődötten, amitől a feje vészesen oldalra billent.
– Úristen,
lefejeződik! – sikoltott Niki.
– Ugyan
dehogy! – Dönci Dezső mellé sétált, megnyomta a vállát, majd egy nagy reccsenés
kíséretében visszaállította annak nyakcsigolyáit tisztességes helyükre. – Na,
kész is – veregette vállon Dezsőt.
– Ne essünk
szét emberek! – szigorodott meg az élő Béla. – Itt mi haditervet késztünk!...
... Dezső
kihozott a spájzból egy gyanúsan csendes macskát, majd begyömöszölte az
asztalon lévő mikrohullámú sütőbe. Niki erre a homlokát ráncolta, és
megjegyezte:
– Azért ezt
még szokni kell… Kié lehetett az a macska?
– Szerintem ez
Schrödinger macskája – mosolyodott el Dönci.
– Micsoda?
– Tudod,
belerakják egy átlátszatlan dobozba – ez most itt a mikró, mivel az ajtaján nem
lehet belátni a rászáradt vértől, és nem lehet tudni, hogy a sütésnek ebben a
szakaszában még él, avagy már halott.
– Vagyis
egyszerre él és halott – bólintott Niki, majd lelkesen hozzátette: – Hülye
vagy.
– Persze –
vigyorgott Dönci. – Gyere, zárjuk be Dezsőt a konyhába.
– Értem,
Schödinger Dezsője – nevetett a lány, majd behajtották a konyhaajtót, és
visszamentek a Bélákhoz. – A fénnyel hogy is van? Egyszer részecske, egyszer
hullám? Akkor a macskahulla hullám?
– Szerintem
jelenleg mikrohullám-állapotban van – döntötte el Ízirájder Dönci....
...– A kaszát!
A kaszát! – kiáltotta az élő Béla a zűrzavarban, aki közben már két zombival
viaskodott.
Dönci gyorsan
felpattant, kirohant a házból, bezárta az ajtót és kaszájával kivégezte a Bélát
(nem túl fürgén) leteperni készülő zombit. Niki gyorsan Dezsőhöz rohant, aki
hanyatt fekve kalimpált, hogy segítse már fel valaki. Csontváz Béla pedig jobb
híján beletörődött a sorsába.
További öt
perc heves harc után Dönci az idő közben megjelenő öt zombit egytől egyig
kivégezte, a testdarabolós testgyakorlás közben odaillő hangulatú dalocskával
(majdnem eltalálva a szükséges hangokat) adva nagyobb nyomatékot rutinos
kaszasuhintásainak: Az utca kihalt, a
hold visít az égen, az éj keze eltakar egy démont a térben. Suhognak a drótok,
nyöszörögnek a fák, ködös óhomályban siratják el a mát. Talpam alatt ropog a
megsorvadt nappal, előttem egy démon surran el haraggal.
Ezek után
Bélával csontváz Béla felé vette az irányt. Az egyetlen problémát az
jelentette, hogy Babi néni erődítményeket megszégyenítő kerítéssel barikádozta
el magát az élőktől, aztán a halottaktól, majd az élőhalottaktól; így csontváz
Béla nagyjából két méter magasan csüngött.
– Hát téged
meg hogy a csudába szedjünk le onnan? – vakargatta fejét Dezső. Kezébe akadt
néhány hajcsomó, de ez zavarta most a legkevésbé...
...Babi néni
hátsókertjében a tyúkketrecekkel átellenben, keskeny betonlépcsőn lehetett
leereszkedni a pincébe. Dönci a lejárat előtt rövid eligazító kupaktanácsot
tartott, a tervezett útvonalat térképén szemléltetve, ami a nemrég, egy
bodzabokor mögül kilesett aktuális zombiügyi állapotot mutatta.
– Azért is
jobb a föld alatt haladnunk, mert itt, és itt útlezárás van, amit folyamatosan
őriznek a fegyveresek és a járványügyis bohócok. Mi pedig simán átslisszolunk a
talpuk alatt. Ennél az elágazásnál kell jobbra fordulnunk, onnan már csak tíz
perc séta a Rumszesz pincéje a kijárattal. Onnan pedig már egyszerűbb lesz a továbbjutás.
– Elképesztők
ezek a földalatti járatok! – lelkesedett Niki. – Vajon kik építhették?
– Ezt a
szakaszt, a pincétől idáig Babi néni faterja ásta hetvenkettő tavaszán –
felelte Dönci. – De hogy a régi alagút mikor épült, azt sajnos nem tudom.
– Miért, mi
történt hetvenkettőben? – érdeklődött Béla.
– Télen nagy
hó esett, és az öregnek macerás volt eljutni a kocsmába.
– Micsoda
nagyszerű ötlet! – bólogatott Dezső, aki átérezte, milyen áldatlan állapot egy
hótorlasz miatt hosszú napokon át Göröngyösi Olaszrizling nélkül sínylődni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése