B. Kósa Kati: Sárkányos jó reggelt!

– Mici vagyok – mutatkozott be illedelmesen. ­­– MChztrgsxccg, de mivel ezt úgysem tudod kimondani, neked csak Mici…

Riadtan néztem körül a szobában.

A friss, hajnali szellő időnként meglebbentette a függönyt, de ezen kívül semmi mozgást nem láttam.

Megdörgöltem a szemeimet és felültem.

Biztos, hogy még álmodom – gondoltam és már feküdtem is volna vissza, mikor újra meghallottam a hangot.

– Mici vagyok. Igen, az ablakon jöttem be, ahogy gondolod, de nem másztam, hanem repültem.

Hiába forgolódtam, nem láttam senkit. Egyedül voltam a szobában. Nem tudtam rájönni, honnan jön a hang. Olyan volt, mintha bent, a fejemben szólna.

– Pf…pf…Ne forgolódj, a fejeden ülök – szólalt meg újra.

Önkéntelenül a fejemhez kaptam. Ujjaim egy puha, selymes kis gubancot találtak a hajamban.

– Juj, vigyázz! – visított a hang a fejemben és éreztem, hogy apró karmok kapaszkodnak a fejbőrömbe.

Úgy ugrottam ki az ágyamból, mint akit a bolha csíp.

Mezítláb futottam a fürdőszobába. A tükör előtt földbe gyökerezett a lábam.

Ott aztán végre megláttam a hang gazdáját, a fejemen ülő apró sárkányt.

Akkora volt, mint egy hajcsat, és pontosan úgy is viselkedett.  Szép bronzosan csillogott, és szorosan fogta össze kócos hajtincseimet.

Mondják, hogy a túl sok netezés megárt az embernek. Lehet benne valami. Nemrég láttam az egyik közösségi oldalon egy pont ilyen apró sárkányt. Az apróság egy emberi kéz ujjain üldögélt. A kép címe az volt, hogy „zsebsárkány”. Úgy látszik, az agyamra ment a netezés, hogy ilyen marhaságokat álmodok – gondoltam. – Sárkányok természetesen nincsenek… A neten az csak egy ügyes rajz volt.

– Pf…pf…A neten az valóban csak egy rajz volt, de én igazi vagyok –  kuncogott Mici.

– Te hallod, amit én gondolok? – csattantam fel idegesen.

– Persze. Te is hallod, azt, amit én gondolok.

– Hogy csinálod? És honnan tudod, hogy én napokkal ezelőtt mit láttam a neten?

– Amíg aludtál, kiolvastam az agyadat. Mindent tudok, amit valaha is tudtál, láttál, hallottál, éreztél, gondoltál…

– Mi? – sikoltottam fel kissé hisztérikusan. – Te belemásztál az agyamba, csak úgy, a tudtom és beleegyezésem nélkül? Mégis hogy képzeled?

– Ne izgulj! Nem tettem benned semmi kárt. Nem „kivágás”-sal, hanem „másolás”-sal nyertem ki az információkat.  Így mondom, hogy te is értsd a különbséget. Szóval semmi sem tűnt el a memóriádból, és semmi sem változott meg.

– Köszi, megnyugtattál – mondtam kicsit rezignáltan.

– Bocsi, hogy így belepartizánkodtam a memóriádba, de nem tudtam, hogy téged ez zavar. Amíg ki nem olvastam a fejedet, egyáltalán semmit sem tudtam rólad. Így azt sem, hogy mi zavar és mi nem. Nem tudtam volna engedélyt kérni tőled, hiszen a nyelvet sem ismertem, amin beszélsz, amin gondolkozol.

– Aha… Akkor te valami földönkívüli izé vagy?

– Igen. A Sárkány csillagkép egyik ködéből jöttem. Próbáltam is neked információkat átadni rólunk, de nem tudom, mennyire sikerült. Nem teljesen kompatibilis az agyműködésünk és a fogalomrendszerünk.

– Azt akarod mondani, hogy az a fura bolygó, tele apró sárkányokkal, amiről álmodtam, az információ volt tőled? Azt hittem, hogy megint csak a fantáziám szabadult el.

– Igen, az információ volt. Gondoltam, ha már kiolvastam a memóriádat, én is bemutatkozom. Ezek szerint valamennyire mégis sikerült. Láthattad a mi gyönyörű otthonunkat.

– Valóban gyönyörű. De ha annyira tetszik, akkor minek jöttél ide? Csak úgy, kíváncsiságból, vagy mégis van valami gond azzal a gyönyörű otthonotokkal, és a miénkre fáj a fogatok? Inváziózni akartok?

– Nyugi, semmi invázió… Legalábbis mostanában nem.

– Ezt hogy érted?

– Ti már rég ki lesztek halva, mire a mi otthonunk elhasználódik, és ide kell költöznünk.

Percekig szóhoz sem jutottam, csak bámultam, bele a tükörbe.

– Tudod mit? – tértem végre magamhoz. – Most, hogy már megszereztél minden információt a memóriámból, mássz le végre a fejemről! Húzod a hajam!

– Bocsi – húzta be a karmait Mici, és eddig bronzos bőre türkizkékre váltott.

– Érdekesen tudsz elpirulni – jegyeztem meg. – Nem gond, nekem a türkizkék hajcsat is jól áll, de most már valóban mássz ki!

– Nekünk a bőrünk színe az érzelmeinkkel együtt változik – magyarázta Mici miközben végre kikászálódott a hajamból.

– Na, végre!  – morogtam.

– Bocsi, hogy korán reggel feldúltam a lelked, meg a frizurád – hallottam a fejemben a tükör és az arcom között félúton lebegő Mici hangját.

– Semmi gond, megszoktam, hogy időnként feldúlják a lelkem. Tudod, a földi élet nem habos-torta – mondtam egy fanyar mosollyal.

– Pf…pf…pf… – kuncogott Mici, szájából apró füstkarikákat eregetve.

– Na, ebből elég! – förmedtem rá. – Telefüstölöd a házat.

– Pf…bocsi…Pf…pf… – kuncogott és pöfékelt tovább Mici.

Velem ellentétben kitűnően szórakozott.

Végre észrevettem, hogy még mindig mezítláb ácsorgok a kövezeten.

Nagy mérgesen papucsba bújtattam átfázott lábaimat, fürdőköpenyt kanyarítottam a hátamra, és kibotorkáltam a teraszra. Zsebeimben cigaretta után kotorásztam. Találtam is, öngyújtó vagy gyufa azonban nem volt nálam.

Már éppen fordultam volna vissza a lakásba, hogy valami tűzszerszámot keressek, amikor eszembe jutott, mit is kommenteltem oda a neten a zsebsárkányos képhez: „Ha tüzet is tudna okádni, jó lenne öngyújtónak.”

Hangosan felnevettem.

Mici eddig szorgalmasan rótta körülöttem a köröket, most azonban megállt pontosan az arcom magasságában, a levegőben, mint egy helikopter. Szájából apró láng csapott ki.

Nevetve gyújtottam rá a sárkánytűznél, és jólesően nagyot szívtam bele a cigarettába.

Mikor kifújtam a füstöt, Mici megperdült a hirtelen légáramlattól.

– Pf…pf…pf…, de büdös! – fintorgott. – Minek szívjátok ezt a vacakot?

– Mi emberek elég sok értelmetlen dolgot csinálunk – vontam meg a vállam. – Ha nem tetszik, menj odébb!

Az apró sárkány kissé el is távolodott tőlem. Körberepülte a teraszt, a kertet. Ahogy pörgött, forgott a levegőben, bronzos bőrén, szárnyán csillogott a napfény.

Elmerülten fújtam a füstöt, és bámultam a sárkány táncát.

Azon morfondíroztam, hogy vajon most is hallja-e amit gondolok, vagy ahhoz közelebb kell jönnie.

Észre sem vettem, hogy a macska ott somfordál a lábam körül, csak arra lettem figyelmes, hogy hatalmasat ugrik, aztán nagyot puffan a földön, a karmai közt Micivel.

Mici az ijedtségtől sötétkéken verdesett a szárnyaival, de nem tudott szabadulni. Végül kétségbeesésében egy apró lángcsóvát pöffentett a macska képébe.

Ez megtette a hatását: A macska ijedtében elengedte zsákmányát, fújt egy nagyot, ugrott egyet oldalirányba, aztán eliramodott, eltűnt a kert végében.

Mici visszamenekült a hajamba.

– Na, téged aztán szépen levadásztak! – gúnyolódtam. – Szép kis teljesítmény! Átutazod a fél univerzumot, lazán kiolvasod a fejemet, aztán kifog rajtad egy egyszerű házimacska.

– A fejedben nem volt olyan információ, hogy a macska veszélyes – méltatlankodott Mici.

– Énrám nem is veszélyes – nevettem. – Úgy látom, mégsem olyan tökéletes a ti információszerzési módszeretek.

– A tiétek még ilyen se! – vágott vissza a sárkány. – Nincs összekapcsolva a tudatotok. Amit csak az egyikőtök tud, azt a többi nem tudja. Iskolának, tanulásnak nevezett kezdetleges módszerrel próbáljátok megosztani az információkat. Az Internet valamivel hatékonyabb próbálkozás, de még ez is nagyon kezdetleges. Az információk rengeteg szubjektív szűrön, vagyis egyedi tudaton mennek át, így menet közben deformálódnak…

– Vagy éppen gazdagodnak – vágtam közbe. – Ez megint nézőpont kérdése, mint a macska veszélyessége.

Mici végre megnyugodott, kimászott a hajamból és egyre nagyobb köröket írt le körülöttem.

– Mégis mihez kezdesz a Földön szerzett információkkal? – kérdeztem.

– Hazaviszem és megosztom a többiekkel – vágta rá Mici.

– És ha én most elkaplak, és bezárlak valahová, mondjuk valami szűk kis helyiségbe, kettesben egy macskával?

– Miért tennél ilyet?

– Mert mi, emberek elég sok értelmetlen dolgot csinálunk. Dohányzunk, macskát tartunk, kommentelünk, sárkányokkal beszélgetünk…

No, azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor szegény Mici megértette, hogy mennyire nem ért minket.

Megállt a levegőben, mintha ablaknak repült volna.

Hófehérré fakult, átlátszó lett, majd úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.