49. fejezet
Szekerecske söröcske, merre csavarog a törpöcske?
írta Vihartáncos
Elan satufékez a lóval. Elkapja az első útjába kerülő goblint és az arcába ordít, mire a kis lény remegve mutatja az irányt. A férfi nem méricskéli az erejét, berúgja a kricsmi faajtaját. Arckifejezése láttán a dombitörpe azonnal menekülőre fogja. Elan hagyja, hogy elmenjen mellette, csak utána nyúl a grabancáért.
Visszapenderíti a sunnyogót, elkapja a mellette lévő széket, és lovaglóülésben ráhelyezkedik.
- Na, te minek nevezzelek?! Bökd ki, hogy hol van az a sömörös dög!
- Nem tudom, miről beszélsz! - kiabálja a törp. Elan pontosan tudja, hogy azért teszi, mert reméli, valaki meghallja és a segítségére siet. Egyelőre csak a férfi tudja, hogy senki se fog jönni.
- De, pontosan tudod, miről beszélek! - Hangja halk, nyugodt és mégis fenyegető. - Hé, csapos! Hozz egy korsó, jóféle sert nekem, meg a barátomnak!
Szinte azonnal a kezében terem az ital. Békésen ücsörög a széken. Akár egy zsákmányát sakkban tartó ragadozó.
- De nem tudom! - erősködik a törp. Toppant is egyet hozzá. - És most korsót cserélünk! - parancsolja. Miután lezajlik a csere, belekortyol a serbe.
- Ezt eljátszhatjuk az idők végéig. Vagy megmondod, hova tetted azt a fenevadat, vagy te leszel Kókuszpók új macskája!
A törp gonoszul elvigyorodik.
- Tévedésben vagy, barátom! Én szállítom a varázslónak a legjobb kékrumot! Nem fog velem semmit se csinálni!
- Ez igaz. Veled nem is. De egy macskával? - Azzal kiemel a zsebéből egy kicsiny fiolát. A benne lötyögő bájital csupán nyeletnyi, de annál hatásosabb.
- Honnan szerezted azt? - gúvad a törp szeme. - Úgyse iszom meg!
- Már meg is tetted! - mosolyodik el Elan. Azzal a mosollyal a törp meg is borotválkozhat.
- Csak blöffölsz!
- Ahogy gondolod.
- Azonnal cseréljük vissza a kupákat!
- Rendben - von vállat a férfi.
A dombi szeme összeszűkül.
- A tiedben van, igaz? Hisz bele se kortyoltál! Engem nem versz át! Idd meg! - utasítja Elant.
Elan újfent vállat vonva, fejét hátradöntve felhajtja az italát, mire a törp hitetlenkedve rámered a saját korsójára.
- Nos - folytatja Elan -, röpke negyedóra, míg a szer hatni kezd. Nagyjából ennyi időnk van Kókuszpók megtalálására, hogy beadhassa az ellenszert!
- Nem tudom, jelenleg hol van a varázsló!
- De én igen! Mi sem egyszerűbb! Szépen elmondod a választ a kérdésemre, én pedig elviszlek hozzá.
- Elviszel hozzá, én pedig elmondom, amit tudni akarsz!
- Ó, tehát mégis csak tudsz valamit! Remek! Mehetünk is!
Azzal derékon ragadja a dombitörpét. Namármost ezek a lények kiváló kártyások, tolvajok, kőfejtők, szemfényvesztők, iszákosok, szabaduló művészek. Elan épphogy felemeli az egyik lábát, hogy meginduljon az ajtó irányába, mikor a törp egyszerűen kipréseli a tüdejéből a levegőt és kicsusszan az erős karok szorításából. Csakhogy mire földet ér, a férfi lábával együtt, már nem a kocsmában találja magát.
- Sikerült? - visszhangzik egy mennydörgésszerű hang.
- Majdnem - felel Elan.
- Mi az, hogy majdnem?
- Hát hogy igen, de mégsem.
Egy medve cammog keresztül a helyiségen. A jövevényeket meglátva a baribál kétlábra emelkedik és elkukorékolja magát. Azzal továbbáll.
- Mit találtál?
- Hát ez az. Semmit.
- Nono! - így varázsló, aki látszólag a sötétségből bukkan elő. - A semmi olyan valami, ami azért van, mert nincs.
- Erről beszélek. Sárkány volt, sárkány nincs. A tornyot üresen találtam. De barátunk - itt megragadja a dombitörpét és maga elé tolja -, szívélyesen megválaszolja a kérdéseid. Úgy öt perce van, mielőtt új bőre a kandallód falát ékesítené.
- Én nem láttam semmit se! Az nem úgy volt! A lány sem volt! A sárkányt nem abba a toronyba zárták! A lány átlépett! Árnyjáró! - hadarja a törp, minden egyes mondatával egyre magasabb hangfekvésbe ívelve.
- Mit fecseg ez a sátánátka? - hörren Elan.
- Ó, hogy az a fészkes, feneketlen veder alján passzívan lapító, kénkeserves, siklónyavalya eméssze lassan, de ízesen azt a tekervényes rejtéllyel beszélő, ámde fondorlatos, bogarantyús, elkártyázott mivoltú bakfáját neki! - Így Kókuszpók.
A dombitörpe értetlenkedve az elrablójára néz, elkerekedik a szeme, s mire a setét varázsló kinézetű varázsló a körkörös mondata végére ér, nyomavész.
Elan gondolkodik. E tevékenységében ide-oda pödörgeti hosszúra nőtt bajszát.
Bajszát?!
- Öhm, Kókuszpók?
- Mit akarsz? - mordul rá amaz, de rögvest megenyhül, amint a férfira pillant. - Blöfföltél a törpnek, ugye?
- Miből gondolod? - sóhajt fel Elan, azzal megvakarja a nyakán gyorsan türemkedő, fekete szőrt.
- Elmacskásodtál.
- Lányról szó sem esett! - tör ki a mindjárt kandúr, miközben a varázsló barátiasan átkarolja és vezetni kezdi a sötétség felé.
- Pisztácia pedig nem is volt - von vállat Kókuszpók. - Gyere, először levágjuk a karmaidat és elmondom. Kékrumot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése